Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-13 / 86. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. április 13., szerda 3. TULAJDON Hogyan lesz nálunk milliomossá egy esztergályos? A dolgot idejében kell elkezdeni. 0 akkor kezdte, amikor a telekárak meg az építőanyag-árak alacsonyak voltak. Vett egy kis telket, és fölépített rá egy kis házat. Nem kellett sokáig várnia, hogy duplájáért eladhassa, mint amennyibe neki került. A többi pénzt azonban nem kocsmába vitte, hanem nagyobb telket vett, és nagyobb házat épített rá. A tőke tehát forogni kezdett, és forog mind a mai napig, méghozzá úgy forog, mint hólabda a lejtőn: egyre vastagabb lesz. Ami engem tűnődésre késztet, az először is az: hogyan nevezhetnénk a forrást, amelyből az esztergályos milliomossága származik. Vajon úgy lett csodapalotatulajdonos, hogy milliókat keresett az esztergályosműhelyben? Nyilvánvalóan nem. Hogy szakszerűen szóljak: tulajdonosságának forrása nem az úgynevezett első gazdaság. Netán fusizásból, munkaidő utáni — otthoni vagy magánműhelybeli — esztergályozásból származnak milliói? Nem. Nyilvánvaló tehát, hogy nem az úgynevezett második gazdaságból. Honnan? Lehet, hogy az elnevezés nem szakszerű, köz- gazdasági elmélkedésben legalábbis sohasem találkoztam vele, de kénytelen vagyok azt mondani, hogy az esztergályos milliói a harmadik gazdaságból származnak. Az esztergályosnak pozitív arcképe rajzolódik ki egy napilapban nemrég megjelent riportból. Nem is olyan régen még elképzelhetetlen lett volna ez: a riport nem minősíti harácsolónak az esztergályost, nem minősíti spekulánsnak sem, osztálya kispolgári elárulójának sem, még ügyeskedőnek sem. A milliomos esztergályos: korunk elfogadott hőse. És ez azért érdekes, mert felkínál egy történelmi-politikai horderejű kérdést: hogyan is állunk mi most a tulajdonnal? Ez esetben, természetesen, a kistulajdonnal. Én magam a következőket gondolom: Arról a jövőről, amely most már a mi jelenünk, úgy gondolkodtak eltervezői harminc évvel ezelőtt, mint a tulajdondonközösség mintaparadicsomáról. Közös tulajdonú házakban lakunk majd, közös tulajdonú étkez, dékben eszünk, közös tulajdonú járművekkel közlekedünk. Az ember megszabadul a szerzésvágy ideggörcseitől és a tulajdon-megtartás nyűgeitől — önmagát és közösségét építheti. E jövő ellenzői pedig úgy gondolkodtak : ha minden közös, senkinek sincs semmije. A milliomos esztergályosról készült riport azt példázza most számomra, hogy jelenné vált jövőnk eltervezői is, ellenzői is tévesen gondolták. A mai Magyarország ugyanis sokkal inkább a kistulajdonosok országa, mint a korábbi valaha is volt. A falusi lakások szinte mindegyike, a városi lakások nagyobb fele saját tulajdonú. A saját tulajdonú városi lakásszám növekedni fog, állami bérház szinte nem is épül már ezután. A nyaralótelkek és úgynevezett „hobbikertek” sokasága valósággal bekerítette már a lakótelepüléseket. A személyi tulajdonú autók száma egymilió fölött, az egyéb úgynevezett tartós használati cikkekből (hűtőszekrény, mo. sógép. televízió) a háztartások közel állnak a telítettséghez. Milyen érdekes volna megírni az elmúlt évtizedek történetét, kizárólag a tulajdonhoz való viszonyunk szempontjából. Én attól az időtől kezdeném a magam személyes történetét, amikor a kistulajdon ázsiója mélyponton állt, az ötvenes évek elején. Szomorú örökség következtében egy falusi félház telekkönyvi birtokosa voltam. Iskolai, egyetemi kérdőíveken szégyenkezve vallottam be; tudtam — sőt hittem is —, hogy igazi megbecsülésre csak az számíthat, akinek semmije sincs. Ráadásul nem is akármilyen ház volt: többszobás, üzlethelyiséges, alápincézett, nagy kertes — az alföldi utca vertfalú parasztházai közt igen tekintélyesnek számított. Amikor a pesti családalapítás kényszerétől hajtva sikerült megszabadulnom tőle, és árából egy szoba-konyhabútorra, meg egy vőlegényruhára tellett éppen, úgy éreztem: hál’ istennek most már semmim sincs, vége a szégyennek, igazi megbecsülésre számíthatok. A történet persze csak némi iróniával volna megírható, annál is inkább, mert most már tudom, hogy amikor én boldogan megszabadultam a tulajdontól, a riportbeli esztergályos már készen állt arra, hogy tulajdonossá váljék. ö tudott valamint, amit én nem. Csoda-e, ha kettőnk közül ő vált milliomossá? F. V. HATÁROZAT ÉS EGYENSÚLY (IV/2.) Termelés - magasabb színvonalon... Alig öt esztendő telt el azóta, hogy az MSZMP Központi Bizottsága 1978. március 15-i ülésén komplex módon értékelte a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzetét. Határozata megerősítette bevált agrár. és szövetkezetpolitikánkat, valamint kijelölte feladatait a nyolcvanas évekre is: „A mezőgazdaság nagyüzemi bázisára alapozva az egész élelmiszertermelés összehangolt, intenzív, hatékony fejlesztését kell megoldanunk ...” Agrárfejlődésünk kipróbált úton halad tovább, a változó körülményekhez igazodva. Segíti a lakosság kiegyensúlyozott élelmiszer- ellátását, növekvő exportjával pedig javítja a népgazda, ság egyensúlyi helyzetét. Az állami gazdaságok az elmúlt időszakban is élen jártak az intenzív fejlesztésekben. Rész vettek az új fajták, a korszerű termelési módszerek kipróbálásában és elterjesztésében. Bíró Endre, a Füzesabonyi Állami Gazdaság igazgatója erről ad számot: — 1978-ban a tepélyi kerületünkben hozzákezdtünk az átfogó földrendezéshez, amelyet két év alatt 1564 hektáron meg is valósítottunk. 1981-ben a hanyi kerületünkben folytattunk ugyanezt, és az idén fejezzük be 1868 hektáron. Ezeken a területeken a költségek csökkentése mellett magasabb színvonalra emeltük a termelést. Gazdaságunk tag- ja a Bábolnai Iparszerű Ku. koricatermelési Rendszernek. Szaktanácsaik alapján termeljük a búzát, a kukoricát és a napraforgót, s ehhez a legkorszerűbb technikát is rendelkezésünkre bocsátják. Tavaly például Tepélyen hektáranként 6,2 tonna kukoricát takarítottunk be, napraforgóból pedig az egységnyi hozamunk 2,7 tonna volt, amellyel a bábolnaiak értékelése alapján oklevelet is nyertünk. Bevezettük az energiatakarékos talajművelést, kalászosokból pedig fajtaösszehasonlftó kísérleteket folytatunk, és az adottságainknak legjobban megfelelőket termeljük. Gazdaságunk belépett a Nyírségi Dohánytermelési Rendszerbe is. A legjobb eredményt 1981-ben értük el, amikor hektáranként két tonna szárított dohányt takarítottunk be. Ezzel elsők lettünk a rendszer partnergazdaságai között. Fejlődött az állattenyésztésünk is. Befejeztük a 2500 férőhelyes juhtelep felújítását, és áttértünk a hizlalásra. Évente tízezer pecsenyebárányt értékesítünk exportra. Sertéstelepünkön a férőhePető Béla lyek bővítése mellett korszerűsítettük az etetési módszert, amely az olcsóbb, nedvesen tárolt kukoricán és melléktermékeken alapul. Szarvasmarha-tenyésztésünkben sikerrel zárult a fajtaváltás és nőtt a tejtermelés. Az 1978. évi 3512 helyett tavaly már 4700 liter volt. Szervezett munkánk az eredményekben is megmutatkozik, hiszen öt évvel ezelőtt 216,6 millió forint volt a termelési értékünk és 9,8 millió a nyereségünk, tavaly viszont 329,4 milliós termelési érték mellett 14,4 millió nyereséget értünk el. A VI. ötéves terv végéig, 1985-ig további törekvésünk a már kialakított termelési szerkezet mellett a hozamok növelése és a költségek csökkentése. Gazdaságunk az idén lett részese az úgynevezett intenzív gabonaprogramnak a bábolnai rendszer irányításával. A jövedelmezőbb gazdálkodásunkat segíti elő a jövőben a tervezéstől a döntések előkészítéséig a nemrég vásárolt számítógép is. Termelőszövetkezeteink az elmúlt öt évben a rendelkezésükre álló anyagok, eszközök gazdaságos hasznosítására törekedtek. A népgazdasági igényekkel összhangban álló termelési szerkezetet alakítottak ki. Ennek jó példája Heves megyében a nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezet. Elnöke, Frecs. ka Sándor az eredményeket összegezi: — Közös gazdaságunkban a tudatos tervező és szervező munkával az utóbbi fél évtizedben tovább növeltük a termelést. Évente 12 millió forintot költöttünk a korszerű technika és a termeléstechnológiák folyamatos ésszerűsítésére. Ebben a nádudvari Kukorica és Ipari Növények Termelési Együttműködése, valamint a Gödöllői Búza, és Borsótermelési Rendszer is segítségükre volt, amelyeknek tagja gazdaságunk. Kukoricából Frecska Sándor tavaly 6,6 tonnát, tavaszi árpából 4,1, szőlőből 18,6 tonnát takarítottunk be hektáranként. Űj növényként lépett elő nálunk a napraforgó. amely 1982-ben egységnyi területen 2,7 tonna termést adott. Jelentősen növekedett a tejtermelésünk is. Míg 1978-ban egy tehénre 4366 liter jutott, addig tavaly már 5204. A népgazdasági igényekkel összhangban fejlesztettük hűtőipari tevékenységünket, szőlészetünket és borászatunkat. Tavaly adtuk át a második hűtőházat, és ezzel a teljesítmény is jelentősen növekedett: naponta 120 tonna árut, főleg málnát, meggyet, zöldborsót, karfiolt, pritamin paprikát fagyasztunk. Ezek a belföldi piac mellett tőkés exportra is kerülnek! Boraink szintén versenyképesek és keresettek a külpiacokon, mivel garantáljuk a jó minőséget! Az elmúlt időszakban 28 ezer hektóval bővítettük a bortárolónkat. Az állattenyésztésben könnyű faszerkezetes épületeket alakítottunk ki a szarvasmarha-állománynak, és központi fejőházat létesítettünk a svéd Alfa-Laval technológiát meghonosítva. 1978-tól 1982-ig 127 hektár új szőlőt telepítettünk a nagyüzemben, illetve a háztájiban, és nőtt a telepítések aránya málnából is. A továbbiakban minden erőnket a szőlőfeldolgozás és a palackozás korszerűsítésére fordítjuk, amelyre 25 millió forintot költünk. Ezzel a gazdaságosabb szőlő, és bortermelés feltételeit teremtjük meg. A hűtőipari tevékenységünkben is szeretnénk állni a versenyt a szigorúbb külpiacokon, és az export fokozására törekszünk. Ehhez megvannak a lehetőségeink. Az öt évvei ezelőtti 267,3 millióval szemben tavaly az árbevételünk 428,5 millióra emelkedett. Ez a nyereségben is megmutatkozott, a korábbi 54-ről 72,2 millióval zártunk 1982-ben. Bíró Endre (Fotó: Szabó Sándor) A kialakított magas színvonalat akarjuk megtartani kiegyensúlyozott gazdálkodással a jövőben is. A Központi Bizottság határozata a társulások tevékenységének javítását is előtérbe helyezte a termelésben és a feldolgozásban. Ebben a legeredményesebbnek megyénkben a Tárná menti Sertéstenyésztési Közös Vállalat bizonyult. Pető Béla igazgató erre utal: — A tarnamérai, a tarna- örsi és a nagyfügedi termelőszövetkezet közös vállalataként az elmúlt öt évben, a változó közgazdasági feltételek mellett is a biztonságos termelésre törekedtünk. A piaci igényekhez alkalmazkodva munkánkat segítette a több irányú értékesítés. A sertéshúst a Heves megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, valamint a Nógrád megyei Karancs Hústársaság vásárolja fel. Gazdálkodásunkat javította az a szervezett tevékenység, amelyet az itt dolgozó kollektíva végez a telepen. A növekvő takarmányárakat sikerült ellensúlyoznunk, miután ipari táp helyett az etetéshez szükséges anyagmennyiség hetven százalékát saját üzemünkben készítjük el, csupán harminc százalékát vásároljuk. Míg 1978-ban 800 tonna sertéshúst értékesítettünk, addig tavaly 875 tonnát. Munkánk hatékonyságát jelzi, hogy tavaly az egy dolgozóra jutó árbevétel 893 ezer forint volt, az egy dolgozóra eső nyereség pedig 157 ezer. Ezzel közös vállalatunk a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium értékelése szerint az országban működő társulások között az első tízben szerepel. Az utóbbi években a korábbi drága tenyésztési, tartási technológiát leegyeszerűsítettük, amely lényegesen olcsóbbá és jövedelmezőbbé tette termelésünket. Továbbra is ezen az úton haladunk! Mentusz Károly Demokratizmus nélkül nincs siker Beszélgetés dr. Horváth Mártonnal, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkárával A nevelés-oktatás közügy, hiszen valamennyi formában mindenkit érint, mindenkit foglalkoztat. Épp ezért beszélünk sűrűn nemcsak az eredményekről, a gondokról, hanem a közelebbi és a távolabbi jövő tennivalóiról is. Ezekről az izgalmas kérdésekről beszélgetett munkatársunk dr. Horváth Márton egyetemi tanárral, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkárával. Elsietett lépések — Manapság sok szó esik a korábbi időszak hibáiról, az új tantervek nehézségeiről. ön hogyan látja ezt a fontos témakört? — A jó szándékot nem vitatom. Annál inkább a megvalósítás mikéntjét■ Ügy érzem, az illetékesek nem gondolták át kellőképp a dolgokat, ráadásul túl gyorsan cselekedtek. Az igazság az, hogy a neveléstudomány nem nőtt fel ehhez a feladathoz, s így fáziseltolódás alakult ki. Az se váltott ki egyöntetű lelkesedést a szakemberekben, hogy csak tessék-lássék módjára igényelték ötleteiket. Az előbb említett búvárkodás nemcsak gyermekcipőben járt, hanem az összehasonlító tájékozódásra sem fordított gondot. Ezért történhetett meg az, hogy olyan elméleteket „fedeztünk” fel, amelyeket más országokban már réges rég ismertek. Célszerű szakítani ezzel a kitérőkben bővelkedő gyakorlattal, mert az így felszabadult energiát sokkal hatékonyabban lehetne kamatoztatni, méghozzá ígéretes célok megvalósítására, A sajátos tényezők következménye volt az, hogy nem folytattunk érdemleges diskurzust a tudományok képviselőivel. Többek között jó lett volna azt megtárgyalni, hogy az egyes ismeretkörök mely életkorban taníthatók legeredményesebben. Ezt azonban elmulasztottuk, s arra sem adhattunk választ, hogy az általános iskolás, a gimnazista diákok hány fogalommal képesek megbirkózni egy esztendőben. Kétségtelen, utólag könnyű mindezt megállapítani de ez nem változtat azon a tényen, hogy a fiatalok nem kapták meg az eligazodáshoz szükséges iránytűt, hogy a tanítók, a tanárok joggal bosszankodnak a túlzott óhajok miatt. Mindebben persze ludas a kapkodás, a mindenáron való sietség. Ha az ügyben érdekelt felek higgadtabbak, akkor nem lenne szükség korrekcióra. Az összképhez persze az is hozzátartozik, hogy tanulunk a tévedésekből, s a holnapok során mellőzzük a felesleges kitérőket. Háttérben a gyakorlat — A nevelők azért is panaszkodnak, hogy senki sem kereste meg őket, pedig az egészséges kontrolihoz hozzájárultak volna... — Ez teljesen igaz. A munkálatokba csak egy szűk kört vontak be, s a különböző nézetek szószólói sem egyeztek meg, hanem a tankönyveket használták fel véleményük „népszerűsítésére”. Ez az, amit semmiképp nem szabad csinálni! A műhelyek rendezzék egymás közt villongásaikat, ez egyáltalán nem tartozik az ifjak táborára. Komoly tanulság ez, okulni kell belőle. Előbbre csak akkor juthatunk, ha összefogunk a katedrán állókkal, azokkal, akik több évtizede dolgoznak, akik hivatásként művelik szakmájukat, akik tudják, hogy mit és hogyan fogad be a tanuló. Visszajelzéseik nélkül csak téblábol- nánk. S ha már itt tartunk, akkor hadd jegyezzem meg, hogy a Művelődési Minisztérium új vezetése erre törekszik, s így hajtja végre a különböző finomabb módosításokat. A higgadtság jegyében — Új helyzetet teremtett a Központi Bizottság 1982. áprilisi állásfoglalása. Társaságuk a maga eszközeivel hogyan segíti a biztató elképzelések valóra váltását? — Rendszeresen konzultálunk a nevelésügyben érdekeltekkel, az állami, a pártirányítás felelős posztjain állókkal. Az elkövetkező időkben még gyümölcsözőbbé formáljuk ezt az együttműködést, amely persze — és ez jó — olykor kemény vitákkal is jár. Az a véleményem, hogy a ma még meglévő gondok felszámolhatók. A legfontosabb teendő az, hogy az eddiginél jóval nagyobb teret biztosítsunk a demokratizmusnak. Enélkül ugyanis nem megyünk semmire. El kell érnünk azt, hogy a majd 160 ezres pedagógusgárda minden lényeges témakörben hallasson magáról, s a gyakorlat mindenné] értékesebb vértezetében mondjon véleményt. Mi ehhez fórumok sorát teremtjük meg az általunk meghirdetett különböző konferenciákkal, rendezvényekkel. Ügy vélem, 2500 tagunk közt viszonylag kevés a pályakezdő. Ez egyáltalán nem jó, mert nem kis részben a ma ifjú szakembereitől függ az, hogy milyenek lesznek a jövő felnőttéi. Ezért — a megyei tagozataink révén — folytatjuk a meggyőzést, a megnyerést, s bízunk, abban, hogy a fiatalabbak is csatlakoznak hozzánk, s részesei lesznek sokrétű tevékenységünknek. Pécsi István
