Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-13 / 86. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1983. április 13., szerda

Kettős „jutalomjáték Hatvanban

Mrs. P. Campbell — Tolnay Klári

G. B. Shaw — Mensáros László

(Fotó: Szabó Sándor)

A Kedves hazug-Tolnayval és Mensárossal

A Kedves hazug, Jerome Kilty játéka, nem tartozik a legjobb darabok közé. Nem más, mint egy világhírű író, G. B. Shaw és a nagyszerű színésznő, Mrs. P. Cambell szerelmének története — levelezésük alapján. No, ne gondoljon senki valamilyen vérbő kapcsolatra: inkább flörtnek minősíthető ez az évtizedeken át tartó viszony. Mégis, több volt ez valamiféle hétköznapi kalandnál, épp azért, mert kevésbé hétköznapi emberek, egyáltalán nem hétköznapi játéka alakult belőle. Az a könnyedség, szellemesség teszi a darabot is többé híres személyiségek hálószobatitkainak szellőztetésénél,

amellyel ez a nő és ez a férfi végigküszködte, nevette, veszekedte vonzalmát.

Egy pálya csúcsán levő tisztaszavú költő — Kálnoky László —, egy vékonyka, de annál markánsabb kötettel induló intellektuális indulatú versíró — Szokolay Zoltán —, és egy gitárral politizáló, felnőtté vált fiú, Dinnyés József igazán furcsa hármas. Még azt is meg lehetne kérdezni, hogy mi közük egymáshoz, és hogyan fértek egy műsorba hétfőn este az egri tanárképző főiskola pinceklubjában?

Az alkalom József Attila születésnapja volt, amely már régóta hivatalosan is a költészet napja Magyarországon. Ezt az alkalmat használta fel az egri tanárképző főiskola, hogy ünnepi műsorral ajándékozza meg

Igazából olyan ez a mű, hogy a színészek tudják hitelesíteni, afféle vérbeli jutalomjáték. Hiszen csak nagy-nagy rutinnal, mesterségbeli tudással és az azon túli könnyedséggel lehet bele életet lehelni. Talán mindenki máson lötyögött volna a nagykabát — a két rendkívüli ember levelezése —, de Tolnay Klári és Mensáros László hitelesítette a mondatokat, drámát alkotott a párhuzamos monológokból. Egy-egy mozdulatuk, mosolyuk hitelesítette a történetet, a kis színpadi tér egyik részéből a másikba úgy léptek át, hogy közben éppen azt teremtettek, amit csak akartak. Előbb egy londoni színház színpadát, azután egy hangulatos lakásrészletet: egy-egy apró jelzéssel

hallgatóit, a fent említett hármas részvételével. Mesterhármas volt.

A műsor azzal kezdődött, hogy egy nagyon szimpatikus fiatalember — a szekszárdi irodalmi színpad tagja — Kálnoky-verset próbált mondani. Nem sikerült neki. Teljesen félreértve és értelmezve Kálnoky művészetét és műveit, mondott el néhány költeményt. Felejtsük el. Szerencsére a költő ezután maga tolmácsolt. Kesernyés, fanyar humorral, és amikor kellett, torokszorító egyszerűséggel beszélt saját sorsáról. Prózában és versben mondta el, hogy egy életen keresztül milyen viszonyban volt az ország vele és ő hazájával. Költői, emberi hitvallása hét évtized

jellemeztek helyzeteket. Nem smink adta meg az évtizedek elrepülésémek látszatát: egy kalap, sál, bot elég volt ahlhoz, hogy előbb hatvan-, aztán hetven-, majd nyolcvanévesnek lássuk az írót. Valóságos bravúr, ahogy arcaikat váltják, s éreztetik azt a mondandót, amiért egyáltalán érdemes ezt a játékot bemutatni: az ember mindig őrizze meg méltóságát, önállóságát.

Ki is rendezhette volna más ezt a darabot, mint egy színész, aki tisztában van a mesterség minden fortélyával. Huszti Péter a valóban lényeges csomópontokat hangsúlyozta, mindvégig megtartva a mű sajátos zamatét, a szélsőséges helyzetben is mértéktartóan formálta a jeleneteket. A három Kossuthprizmáján megtörve, szivárványszínű költészeten ra- gyogtatva így hangzik: hűség.

Szokolay Zoltán más dimenzióban, de ugyanerről beszélt. A fiatalság indulatával, szókimondásával néha még közhelyesen, de egyre több igazi, eredeti gondolattal és főként cselekvő szándékkal vállal közösséget nemcsak nemzedéke ügyéért.

És végül Dinnyés József, a magyar Bob Dylen, talán magyarosítva így: Bob Diny- nyés.

Egy felnőtt, gitárral, dallal dolgozó politikust láttunk a pódiumon. Aki tudatosan hirdette többek között a magyar nyelv és irodalom egységét, határainkon belül

díjas művész összefogásából kellemes este született.

A Hatvani Galéria Játékszín ezzel az előadással jó hagyományt követ. Kár, hogy nem tudják igazán méltó körülmények között fogadni a művészeket. A Damjanich szakmunkásképző tornatermében a régi vándorszínészek istállóit idézve megriadt fecskék röpdöstek. De mit tesz egy igazi színészegyéniség ilyenkor: Tolnay Klári egy mosollyal, egy kedves köszönéssel elfogadtatta ezt is. Ebben a szinte alkalmatlan környezetben valódi színházat teremtett a két művész. S ez még nagyobb pontosságot, erőt követel tőlük, mintha a legjobb adottságú színpadon léptek volna föl.

Gábor László

és túl, dalolt egy bonyolult világ bonyolult dolgaiban bonyolultan viselkedő emberről, egyszerűen, és dalolt a forradalomról, márciusról.

Töb mint harminc év óta először hallottam ezen az estén, hogy egy előadás közönsége néha hamisan, meg- megbicsakolva, de hangosan, közösen, a maga Önismeretét felfrissítve elénekelte, hogy „esik eső karikára, Kossuth Lajos kalapjára, ahány csepp is esik rája, annyi áldás szálljon rája... ”

Kár, hogy akik énekeltek és akik erre a kivételes élményt adó estre kíváncsiak voltak, alig számoltattak többen húsz főnél Egerben, a költészet napján.

Szigethy András

Vámos Miklós hosszú című hangjátéka — „Ez mind én volnék? avagy tán túl ké_ són vacsoráltam az este? — képzelt játék az álmokkal és a történelem tragikus évtizedeivel. A rádió technikai lehetőségei, az egymásra forgatott szalagok lehetővé teszik az ilyenféle kalandozásokat térben és időben.

Bár a színhely a családi otthon meleg fészke, s az időpont is csak néhány pillanata a reggeli zavart ébredésnek, amikor egy téves telefonébresztés az emlékképek olyan láncolatát indítja el a szelíd foglalkozást űző ember, az író életében, amelyben a közelmúlt eseményei és morálja, a különös jog- és igazságszolgáltatás jelenik meg érzékletes mozaikképekben. Az író a jelenből kiindulva jut el az ötvenes évek törvénytelenségeit is érintve a második világháború utolsó évéig. Ez volt az idő, amikor az embe. rek egy csoportját azzal bélyegezték meg, hogy sárga csillagot varrattak a ruháikra. Érdekes is lenne egy. szer olyan történelemkönyvet olvasni, amelyben a történelem nem időszámításunk előtti évszázadokkal kezdődik, hanem a rakétavitákkal, az atomháború megnyerhe- tőségének lehetőségével, a nyugtalan Közel-Kelettel. Hiszen a jelen nincs előzmények nélkül, s minden valaminek a következménye, de annak is van előzménye, ami lehet a feudalizmus válsága és szétesése, az első ipari forradalom, 1789, a felvilágosodás évszázada, az oszmán birodalom európai térhódítása, a népvándorlás szűk. ségszerűsége és a magyar államalapítás.

A bevezető kép — az író mint űrhajósjelölt, kapcsolatot keres a Csillagvárossal — mór érzékelteti, hogy az álmok világába érkeztünk. A valóságban azonban csak arról van szó, hogy szokás szerint fél hétkor fel kell kelni, mert fél nyolckor kezdődik a munka, a napi teenVéget értek a diákpolitikusok vetélkedőinek megyei döntői. Az egyes megyékből és a fővárosból két-két, — egy középiskolás és egy szakmunkástanuló — csapat jutott tovább az országos döntőbe. A vetélkedő célja, hogy a diákok érdeklődését még inkább felkeltsék a kül- és belpolitikai események iránt,

dők elvégzése, az ún. egészséges életvitel, melyet csak az elfogyasztott feketék és cigaretták tömege mételyez.

Ebben az álomvilágban az író gyilkosság gyanújába keveredik. A hatóság ad ugyan három napot ártatlansága bizonyítására, de ügye reménytelen. mert a kivégzést már korábban eldöntötték, így csak alkalom arra, hogy ismételjünk egy régi igazságot, éspedig azt, hogy az atyák bűneiért nem felelhetnek a fiuk. Meg azt. hogy először nem a vádlottnak kell igazolnia ártatlanságát, hanem a vádhatóságnak bizonyítani bűnösségét.

Harsányi Gábor — az író szerepében — és Kálmán György — a túlvilágról üzenő atya — hozták közel a másodpercekre széteső életutak amelyből nemcsak az a tanulság vonható le, hogy egészségtelen este sokat enni, mert ez nyugtalan alvást eredményez, hanem az is, hogy milyen szép az élet és a reggelek, mert „minél szörnyűbbek az álmok, annál édesebb az ébredés. Talán a rémes éjszakákért boldogabb nappalok járnak cserébe.”

A kérdés csak az, hogy összeférnek-e az emberiség, a nemzet ellen elkövetett bűntettek a reggeli nehéz ébredés élménytöredékeivel? A háborús nemzedék életéből már csak az elmúlás mossa ki a múlt emlékeit, annak a múltnak képeit, amelynek nem formálója, csak tanúja volt, amelyet a sors különös szeszélye folytán kellett átélnie, el kellett viselnie. Minden visszautalás csak dicsérhető: — „mindig rá gondolni, de sohasem felejteni” — mégis kérdéses, mondanak-e valamit az embertelenségek annak, aki nem volt tanúja a kornak, meg- győzik-e arról, hogy a legfőbb jó az ember és a mun: ka? Hogy van olyan élet, amelynek középpontjában az embertársaink iránt érzett tisztelet és munkájuk megbecsülése áll.

Ebergényi Tibor

segítséget nyújtsanak az összefüggések feltárásához, azok megértéséhez, ezzel is hozzájárulva a tanulóifjúság széles körű politikai tájékoztatásához, közéletiségre való neveléséhez.

Az orságos döntőt április 22—24. között Siklóson rendezik meg.

KÁLNOKY - SZOKOLAY - DINNYÉS

Hazáról, hitről a költészet napján

az egri főiskolán

Diákpolitikusok vetélkedője

Vegetatív idegem volt, vagy ha nem, akkor olyan pipa voltam, hogy alig láttam tőle. Az egész úgy kezdődött, hogy már három hete rossz volt a televíziónk, a gázkályha felrobbant, a telefonunk pedig még véletlenül sem a hívott felet kapcsolta. Hol a Margitsziget, hol pedig Rózsa György jelentkezett, de ők sem tudtak segíteni. Ráadásul a gyorsszolgálat beteget jelentett, a posta társasúton, a gázművek pedig tanulmányi szabadságon volt.

Amikor azután az eggyel alattunk lakó Z. Kotorék Romlánka hívta ki a szerelőket, a házban mindenki kaján képpel várta, hogy mi sül ki ebből.

— Tudod, mikor hárítják el a hibádat! Már régen nyugdíjas leszel, saját kérésedre — motyogta csak úgy maga elé Körmönfont néni, aki szintén a házunkban lakott, s ezt nem is tagadta.

Am Körmönfont néni jóslata ezúttal nem vált be, Z. Kotorék Romlánkánál a hiba néhány óra alatt elhárult. Csak később derült rá fény, hogy szerelés közben a mester egy ízben véletlenül rossz helyre talált nyúlni, és ily módon megfogta Z. Kotorék Romlánka formás fenekét. Ez a vigyázatlan mozdulat már elég is volt ahhoz, hogy a fiatalok egymásba szeressenek.

A gyümölcsözőnek induló kapcsolatot, mint a nagy érzelmeket általában, egy jelentéktelennek tűnő epizód zavarta meg. Egy derűs tavaszi reggelen Z. Kotorék Romlánkáék gázkonvektora felmondta a szolgálatot. A szép Romlánka adott még egy lehetőséget a szerelőnek, de mivel az nem tudta elhárítani a hibát, mennie kellett.

A gázkonvektor-szerelő mester másnap érkezett. Harcsa bajusza volt, és majdnem másfél hétig élvez, te Romlánka vendégszeretetét, ám amikor egy csőtörés ütötte fel a fejét a lakásban, összecsomagolt, mert tudta, hogy át kell adnia a helyét egy burkolónak.

— Na, ezt megvárom! — tötyögte lassacskán Körmönfont néni, mert nála már tizenhét éve nem volt burkoló.

A burkoló a bejelentést követő két órán belül megérkezett, felszedte a csempét, kétszer körülhüm- mögte Z. Kotorék Romlán- kát, majd a jól végzett munka után ottmaradt vacsorára. Beburkolta a kaját, kiállította a munkalapot, és másnap reggel már együtt ébredtek az igazak álmából.

Ügy tűnt, csak ásó-kapa és a társadalmi munkamegosztás választhatja el a fiatalokat. A háztartási gépek és berendezések kiválóan működtek, s a szerelmeseknek még színházjegyet is sikerült szerezniük az egyik fővárosi színház matiné műsorára.

A burkolónak akkor ütött az utolsó órája, amikor elromlott a televízió. Egy darabig még vacakolt ugyan a készülékkel, de mindketten tudták, hogy ez csupán időhúzás.

A tévészerelő a hívás után félórával már a helyszínen volt, beállította a kettes csatornát, asztalhoz ült, befalt két és háromnegyed rántott csirkét, majd a fürdőszobába ment zuhanyozni.

Z. Kotorék Romlánka fátyolos szemekkel nézett utána.

— Milyen jó~ hogy hétfő van, és nincs műsor a tévében — gondolta egy óvatlan pillanatban, amikor már a takaró alatt feküdtek.

Azóta is boldogan élnek, van két gyerekük, az egyik magyar—könyvtár szakos

egyetemista, a másik már kész villanyszerelő. Ha egy kicsit belegondolunk, mindkét pályának megvannak a maga szépségei.

Föld S. Péter