Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
A ráeső napsugár fényében a kép színei oly optimisták, derűsek, frissek és elevenek voltak, hogy bárki tekintette is meg, felpezsdült tőle a kedve. Olyan magabiztos nyugalom öntötte el, mint amilyen magabiztosan zárta e képet keretbe a piros és a nemzetiszín. Aztán egy kis időre eltűnt a napsugár, s ha színek nem is koptak meg a képen, ha a távlatok nem is változtak meg és ha keretének a színei is megőrizték eredetiségüket, mégis számosán e képre nézve most zavarba jöttek. Ugyanaz és mégsem ugyanaz. Aki tudta, és igen számosán tudták, hogy mit jelent e kép, azok közül is nem kevesen zavart toporgás- sal, riadt bizonytalansággal keresték a kép másságának az okát: a fények és árnyak, a nap sugarai miatt e, avagy a kép felrakott színei" miatt e változás? Elfelejtettem a kép címét megadni? Szocializmuskép. Igazán míves alkotás, közös munka, nagyszerűen perspektívával, óriási energiával, kedvvel, és nem kevesebb megtorpanással készült el, alakult ki körülöttünk és bennünk a szocializmus képe. Az a kép, amilyennek látjuk, hisz- szük, véljük és valljuk: milyen is a szocializmus? Írhattam volna azt is, hogy jelenkép, az a kép, amely bennünk kialakult napjaink valósága láttán, múltunk emlékeiből táplálkozva, a holnapra előrenézve. És írhattam volna jelképet is. Mindaz, amit látunk, megélünk és megnézünk, mindaz, ami bennünk formálódik társadalmunk talaján nemcsak jelen, — nemcsak szocializmuskép, de jelkép is. A humánus ember, egy humánus társadalom, az előrehaladás, az előrelátni akarás és tudás jelképe is egyben. Természetes, hogy e kép változásai nem a „napsugártól” függenek, nyilvánvaló, hogy jelen korunk szocializmusképe azért nem adekvát mindenben a jelenkor valóságával, mert ebben az összetett szóban a szocializmus hibád- zana, hanemhogy inkább a kép az, amely nem a valóságot tükrözi a számunkra. Világosabban fogalmazva: a szocializmusról alkotott fogalmaink jó része oly korban és korszakban fogalmazódott meg, amikor a világ és benne mi magunk is egy egészen más gazdasági helyzetben és a gazdaság mellett, illetőleg azon belül, alapvetően más nemzetközi politikai szituációban éltünk. Oly időszakban alkottuk meg magunknak, magunkban, illetőleg alkották meg a számunkra, amikor meglehetősen vulgáris leegyszerűsítéssel, az optimizmus hurrájával, egyetlen rohammal véltük elfoglalható- nak a holnapot, a világot, s benne a magunk helyét. Egy olyan forradalmi korszakban fogalmazódott meg e kép, amikor talán nem is volt bűn, ha hiba lehetett is, a leegyszerűsítés és a túlhajtott optimizmus, amikor az arra nem képzett szellem befogadóképessége jobbára csak a tézisekkel tudott még megbirkózni, mintsem a dolgok mélyebb logikai összefüggéseivel is már. Emlékezzünk csak! Hittük, val- lottuk és hirdettük, a szocializmus napról napra tör előre és rövid időn belül meghódítja a világot. A szocializmus 'egyet jelent a nép életszínvonala szakadatlan emelésével. Az egyik szocialista ország húsz, a másik harminc, a harmadik ötven év múlva építi fel teljesen a szocializmust és fogja be teljesítőképességével a neki „kijelölt” és utolérendő kapitalista ellenfelet. Hittük, hogy a szocializmusban az árak stabilak, a bérek felfelé mennek mindaddig, amíg el nem jön a kommunizmus, amikor már nem is lesz szükség a pénzre. Mikor jön el a kommunizmus? Talán még a mai életünkben. Mindenesetre oly gyorsan, hogy voltaképpen nem is érdemes különösebben és mélyebben, sokoldalúan is foglalkozni azzal az átmenettel, amely- a kapitalizmusból vezet át a kommunizmusba, s amelyet úgy hívnak, hogy: szocializmus. És így tovább ... Teoretikusok, gazdaságtörténészek, gyakorlati politikusok, közgazdászok talán nem is nagyon foglalkoztak az oly kellő tudományos elemzés szintjén a szocializmussal, amelyben kénytelen-kelletlen 'el kell ugyan egy rövid ideig még tűrni a piaci hatásokat, ahol az árakngk, a pénznek van még ugyan szerepe, de ezt a szerepet egyre inkább korlátozni, mintsem erősíteni kell. És egyáltalán: a kapitalizmus ideje lejárt, kínjai, vergődései, többek között például a gazdaság és a pénzpiac hullámai, mint betongáton, úgy torpannak meg a szocializmus lábai előtt. Mindezeknek és más teóriáknak egy részét régebben tanultuk, tanították és tanítottuk, más részét meg még nem is olyan régen, s talán, még ma is oktatják az alap- és nem is csak az alapfokú szemináriumokon. Előfordulhat és nyilván elő is fordul, hogy az, aki néhány évvel ezelőtt azt tanulta, hogy a gazdasági válság az a kapitalista gazdaság belső ügye, az most riadt értetlenséggel szembesíti a tanultakat az árhivatal jelentésével, vagy a közgazdászok elemzéseivel. Az illúziókkal bizony le kell számolnunk. Még inkább a hamis illúziókkal, s nekünk kell leszámolni, miközben el is kell számolnunk a mögöttünk levő évekkel, amelyekre a sikerek voltak a jellemzőek — az ellentmondásokkal együtt is —, . de amely évek alatt az illúziók rabjaivá is váltunk. Nem készítettük fel magunkat, társadalmunkat arra, hogy indító példánknál maradva: a szocializmus ege felett is felhő mögé bújhat a nap. Nem tettük, most meg kell tennünk, hogy megértessük: a szocializmus építése korszakos, történelmi folyamat, amelyet nevetséges dolog lenne dátumokkal behatárolni: eddig a szocializmus, onnan már a kommunizmus. Ám, ha történelmi folyamat, amely az emberiség egy egész korszakát jelenti, akkor azt is látni kell, tudni kell helyes képet kell kialakítani a tekintetben is, hogy miután valóban átmeneti, helyesebben átvezető társadalomról van szó, akkor az oda még szorosabban kötődik, ahonnan jöttünk, mint oda, ahová tartunk. Más szóval: nem lehet elszigetelni a társadalmakat egymástól. Naív és ártalmas dolog lenne feltételezni, hogy a békés egymás mellett élésre való törekvés politikája keretében hermetikusan le lehessen zárni a szocializmus határait a kapitalizmus általános válságának hatásai elől. Közkedvelt a kifejezés, már- már megkoptatott evidenciának számít a: begyűrűzés. Ha tárgyalni és kereskedni akarunk, ha élni békében akarunk, ha tőlünk telhetőén békés versenyt akarunk, ha a kapitalizmus kihívására a szocializmus sikereivel akarunk válaszolni, akkor vállalnunk kell azt j kockázatot is, bízva erőnkben, jövőnkben és igazságunkban, hogy kilépjünk a porondra. Ahol bizony sebeket is lehet kapni. Reális, a ma valóságát, a holnap tudományosan megalapozott lehetőségeit tükröző szocializmusképre van szükség. Képre, jelképre, jelenképre, amelynek perspektívája semmivel sem szegényesebb, mint a hajdanvolti, sőt ... Miután ,e kép megmutatja a célokhoz vezető út buktatóit is, s mert e kép kialakításához nemcsak akarat, hit, de magabiztos tudás, célszerű és ésszerű munka is szükségeltetik, hát biztatóbb, igazabb, hitelesebb. A kép színei mit sem változnak, a kereteké sem. Csupán tudnunk kell, hogy mikor és hogyan süt a nap. És hogy nekünk süt. /
