Népújság, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-03 / 79. szám
•*8. IRODALOMÉSMÜVÉSZET népújság, 1993. április 3.,, ásó, „aP Szabadság - alkotás - tevékenység Beszélgetés Keresztury Dezső akadémikussal — Professzor úr Goethe halálának 150. évfordulója alkalmából írt megemlékezésében „a tevékenység lángelméjének” nevezte a nagy német költőt. Ön szerint Goethe életművének milyen eleme a tevékenység? — Halálának évfordulóján újra áttekintettem életét, pályáját, életművét. Arra a végeredményre jutottam, hogy nemcsak a „fausti embernek”, a kétkedő, kutató szellem emberének, de legalább ugyanannyira a tevékeny embernek is a megtestesülése. Ha Goethéről beszélünk, a kettő ugyanaz, ha úgy tetszik: egyetlen érem két oldala. Érdemes eltűnődni azon, hegy egy ilyen kivételes lángelme, milyen példás mindennapi munkában, milyen tevékenyen élte az életét. Nem a semmiből jött, mint a „lángelme csodája”, és nem a semmiben veszett el, mint annyi más lángelme. — A „fausti ember” képét eszerint csak erőszakkal lehet szembeállítani a tevékenykedő emberével? —- Szembe lehet állítani akkor, hogyha valaki a „fausti embert” felelőtlen módon csak az önző kíváncsir ság, az önző cselekvés — divatos szóval — az önkiteljesítés útján keresi. Mondhatnánk^ Hogy annak az európai embernek a képe ő, aki sohasem elégedett önmagával, hanem mindig többre és többre tör, akár zseniális „felelőtlenséggel” is, ha nem megy másként. — Nem arról van-c szó, hogy egy szorgalommal, tudással és alkotóerővel megalapozott életformát igyekszik igazolni a szabadság jelszavával? Magatartása talán nem morál nélküli, hanem valójában egy más típusú erkölcsöt képvisel? — Lehetséges. Az ember szeretné megállítani a beteljesült pillanatot, amelyben boldog, amelyben azonos eszményi önmagával. A másikfajta ember valamilyen rajta kívül álló cél szolgálatában tevékenykedik, s egy más típusú erkölcsöt alakít ki. Goethe e kettőnek dialektikus egysége: a folytonos mozgás, a kezdeményezés, meg a végrehajtás, a szorgalom és a zsenialitás harmóniáját létrehozó magatartás jellemzi. Egyébként ne feledjük: Goethe fogalmazta meg azt az elméletet, amely szerint a zseni Prométheusz utóda, aki az istenek tüzét ellopta az emberek számára. Ünnepelte a tehetség kivételességét, a talentum vulkáni kitörését, de ugyanolyan fontosnak tartotta a szorgalmat is. A szemére is vetették sokan, hogy elpolgária- sította a művészetet. Valóban: egyszerre volt zseni, s egyszerre végzett gyötrelmes hétköznapi munkát. Ha Faustjának két részét egymás mellé tesszük, s egységben szemléljük, láthatjuk, hogy Goethe hitvallása egyetlen kerek egész. Faust ugyanis végül abban leli meg élete értelmét, hogy termékennyé teszi a földet; csatornát, házat, utat épít — társadalmi lét értelmét a kézzel fogható gyakorlati tevékenységben találja meg. Akkor kezdődik a tevékeny Faust alakjának lassú kibontakozása, amikor az emberek ráébrednek arra, hogy szorgalom nélkül semmire sem jutunk, hogy nemcsak ünnepi pillánat van, hanem hétköznapi, nehéz, ve- rejtékes munka is. — Mit mondhat Goethe, a most már százötven éve halott költő a ma élőknek? —"Engedje meg, hogy ki- bővítsem az évfordulók körét. 1982-ben három alkotóra emlékeztünk: március 22- én volt százötven esztendeje, hogy meghalt Johann Wolfgang Goethe; száz esztendeje, 1882. október 22-én hunyt el Arany János, és száz esztendeje, 1882. december 16-án született Kodály Zoltán. A három lángelme között sajátságos egy- becsengést érzek. Igaznak találom, hogy nekünk az Arany, ami a németeknek Goethe. A muzsikában Kodály Zoltán — Bartók Bélával —azt csinálta meg, amit Goethe a német nép körében: segített a patriotizmus érzületének kialakításában, ébren tartásában, megteremtette a németség szellemi egységét. S még egy mozzanat, ami közös nevezőre hozza őket: számomra mindhárom - példaszerűen nagy önművelő. Minden nagy alkotó egyéniség ugyanis az önművelés csodája: végezzenek iskolát, de végül is az egyéni tanulni vágyás, a saját szellemi erő tör bennük utat magának, és találja meg önnön megvalósulását. Goethe szerint a zseni: szorgalom. Másképpen: örökös tevékenység. Arany János papír szerinti iskolai végzettsége nem ér .fel egy piai. érettségi bizonyítvánnyal. Otthagyta a debreceni kollégiumot, színész lett, aztán segédjegyző. Mindent, amit tanult, a maga erejéből: ekként vált az Akadémia tudós főtitkárává. Folyton-folyvást tanult, élete végéig képezte magát. Mindig túllépett önmagán: megírta balladáit, aztán továbblépett — sohasem állt meg annál, amit elért, öregkori verseiben, az őszikékben. összefoglalta és megújította addigi életművét: az egész modern magyar költészet táplálkozik belőle. Kodály Zoltán is teljes életében tanulva tanított. Nyílt volt minden iránt, kíváncsian kísérletezett. Életvitelének csak alapja volt a magyar népzene, gyűjtése, lejegyzése, a magyar zene- történet elméletének módszeres tanulmányozása. Erre óriási általános műveltség épült. Elméletét gyakorlati példákkal tudta illusztrálni, a népdalt a maga életszerű összefüggéseiben ismerte — szociológiai szaknyelven — társadalmi bázisát is látta: a szegények nyomorúságát, kis boldogságait, kis örömeit, a nemzetiségek egymásra való hatását, - békés-békét- len viszonyát; s mindezt a világ távlatában. Lényegesnek tartom, hogy Goethe is. Arany is, Kodály is valamilyen“ közösség nevében találta -meg tevékenységének értelmét, hitelességét. Mindegyikük a maga módján fejezte ki tapasztalatait, és mindig teremtő kapcsolatban állt a népköltészet forrásvidékeivel. — Tevékenységük forrásvidéke, táptalaja mindig azonos maradt? — Mindig. Ez teremti meg — egebek közt — az életmű egységét. Része a teljességre törekvésnek. E végső teljesség hiányában érezte Arany János, hogy mint műve, élete is töredék: ezért lehetett olyan iszonyúan fájdalmas Bartóknak, hogy teli bőrönddel kell elmennie. Ritka pillanat vagy szerencse, amikor a folytonos tevékenység meg a jó körülmények egésszé kerekítik az életművet. Az utókor is csonkít. Méltatóinak nagy része például kihagyta Goethéből az elkötelezett politikust, holott a Faust második részének vége a közösség nevében cselekvő, a közösségnek elkötelezett emberi magatartásnak az apoteózi- sa. Kodály egész kompozí- ciós világa, egész tudományos és nevelő munkássága, a Kodály-módszer pedagógiája: óriási közösségi teljesítmény. Nem azért tevékenykedtek, hogy elsirassák vagy elfalazzák maguktól a világot, hanem azért, hogy amit megtanultak és egységessé ol.- vasrt'Htak össze, azt embertársaiknak, a velük egy hiten levő, egy nemzethez, egy közösséghez tartozó népnek továbbadják — nemzet és emberiség összefüggésében ; mert ilyen összefüggésben él az igaz emberség. — Mit hasznosíthatunk Goethe, Arany, Kodály életművéből? — összegzésül annyit: mindenkinek a maga helyén legyen — modern szóval élve — kreatív ember. Alkalmazzuk az alkotó szót a maga igazi értelmében! Nemcsak Goethe, Kodály, Arany; alkotó ember az a pásztor is, aki egy botot szépen kifarag. Alkotó ember az a szántóvető is, aki takarosán fölrakja az asztagot. Bár a gépesítés lassan megöli ezeket az alkotásokat. Az egész technokráciának az az egyik nagy veszélye, hogy kétségessé teszi az alkotó emberi jelenlétet. Ha mindent el tudok végezni a géppel, a munka személytelenné válik, nincs közvetlen közöm ahhoz, amivel foglalkozom. De szerencsére vannak olyan foglalkozások, amelyek emberközeliek maradtak. Például a pedagógusoké, de másokat is említhetnék. Mindenkinek arra kell törekednie, hogy a nagy pillanatok, a kegyelem pillanatai, ha tetszik, a „fausti” pillanatók eljöjjenek, és tápláló erőforrásként őrizzük meg őket a mindennapi tevékenység idejére. És ez a tevékenység teszi lehetővé, hogy a nagy pillanatok elérkezzenek. Meet egy kicsit minden ember olyan, mint a kút: ha nem gyűlik meg benne a víz, meríteni sem .lehet belőle. Priszter Andrea Weöres Sándor: Erdő sűrűsége, mező szép vidéke, hegyek kopár teteje! Akármerre járok, jókedvre találok, én is vidulok vele. Mindenütt a kék ég, ölelő mindenség, a teremtés ereje. Kontraszt Erőszakos csörgés, kegyetlen dübörgés, motorok dühöngése, ősvilágból támadt sok rég kihalt állat ordítása, hörgése, köztük jár az ember, tiltakozni nem mer, várja, mikor lesz vége Perl Márton fotómontázsai Veress Miklós: Madárhalál élet és halál közti görcsben aztán hirtelen elcsitult oly váratlan s annyira bölcsen mint aki érti mi a múlt Vergődött még a.tenyej-f?mben; félig lehunyva kis szemét meg-megrándult — hogy tehetetlen — a karmaiban még a lét Pavel Luknyickij: Bányavidéken December 16. Apc község (Hatvantól északra). 53. hadsereg Tegnap, december 15-én meglátogattam néhány magyar üzemet. Beszélgettem magyar mérnökökkel és munkásokkal. Figyeltem, hogyan dolgoznak. Itt, Budapesttől északkeletre, a föld méhe szénben gazdag. A szén nem valami jó minőségű, kalóriatartalma elég alacsony, kétezer és négyezer közt ingadozik. Magas kalóriatartalmú szén Magyarországon általában kevés varr 8000 kalóriásat bányásznak például Pécs körzetében; ezt a várost nemrég foglalták el á 3. Ukrán Front csapatai. Hatvan vidékének szükségletét a közelben fejtett szén teljesen kielégíti. A rózsaszent- mártoni bányák napi 700 tonna szenet adtak, a- szénkészlet pedig ilyen termelékenységgel számolva, hatvan évre is elegendő lehet. A bányák közelében néhány ipari üzem épült: Hatvanban és Selypen egy-egy nagy cukorgyár, Selypen malom is, amely 70 tonna gabonát őröl naponként, továbbá egy cementgyár. Ezeket a gyárakat budapesti cégek létesítették, s amilyen mértékben a fasiszta Németország Magyarországot csatlósává süllyesztette, olyan mértékben tette rá a kezét az üzemekre a német tőke. Hitlerista tisztviselőket neveztek ki a gyárak élére, és az egész termelést Németországba szállították. Magyarország 1941 óta, amikor Hitler bevonta a Szovjetunió elleni háborúba, fokozatosan egyik legfontosabb ellátási bázisa lett a német hadiiparnak. Az ország területén, főként Budapesten gomba módra nőttek ki a földből a hadiüzemek. Magyarország legnagyobb elektromos erőműve, a 150 ezer kilowatt teljesítményű bu-' dapesti centrálé már nem tudta kielégíteni a hadiüzemek energiaszükségletét. Ezért a hitleristák az úgynevezett „Hans” részvénytársaság közvetítésével erőművet — teljesítő- képességre Magyarország második legnagyobb villamos erőművét — kezdtek építeni Hatvan közelében. Lőrinci faluban, a rózsaszenlmár- toni szén hasznosítására. Három Brown— Bovery rendszerű gőzturbinája Svájcban készült. A 80 ezer kilowattos lőrinci erőműnek 1945. január 1-től kellett volna áramot szolgáltatnia Budapest részére. 1944 őszén az építkezésen több mint kétezer munkás dolgozott. De a rózsaszentmártoni bányákban, ahonnan az üzemekhez a hegyeken át vezető drótkötélpályákon csillék százai közlekednek, valamint az üzemekben, meg az erőmű építésénél már régen jelentkezett a szakképzett munkaerő hiánya. A .fasiszta gazdák, ha vonakodva is. kénytelenek voltak az itteni munkálatoknál — a maguk szempontjából — „megbízhatatlan elemeket” alkalmazni, köztük cseheket, szlovákokat, lengyeleket. Valamennyien a németek irányítása alatt dolgoztak, méghozzá nehéz körülmények között. A kényszer, a fenyegetés, a kegyetlen büntetések rendszerével a fasiszta igazgatóságnak sikerült magas munkatermelékenységet kipréselni belőlük. Nem kevésbé nehéz körülmények között robotoltak a magyar munkások. Azokat, akik kimerültek és nem volt erejük a megfeszített munkához, az igazgatóság könyörtelenül kidobta az üzemekből, és a frontra küldte. Másokat állítottak a helyükbe, ugyanilyen kiszolgáltatott embereket, akiknek egészségi állapota csakhamar leromlott. A selypi cukorgyár naponta 180 vagon répát dolgozott fel, de az üzem munkásai hiányt szenvedtek cukorban. A malom három tonna búzát őrölt óránként, de a malom munkásai még a saját gyerekeiknek sem vihettek haza elegendő lisztet...
