Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-16 / 63. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1983. március 16., szerda Anna néni és a többiek A mikrobusz bekanyaro­dik az épület elé, az udvar­ra. Négy apró gyerek ká­szálódik ki belőle, ott a ka­pun túl már biztonságban vannak. Veszélyes környe­zetből jötték, olyan család­ból, -ahol melegség helyett bántást kaptak, nevelés he­lyett nemtörődömséget. Tes­ti-lelki fejlődésükről ezen­túl az állam gondoskodik. Ám a megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet csak átmeneti állomás az állami gondozottak életében. Na­gyobbrészt nevelőotthonok­ba kerülnek innen, s csak kevesen nevelőszülőkhöz. ★ — Megyénkben nincsenek régi hagyományai a nevelő­szülői hálózatnak, — mond­ja Fodor Lajos, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igaz­gatója. — A több mint ezer állami gondozott közül mint­egy kétszázhúsz él családnál. Tény az is, hogy főképp az idősebbek, a középkorúak fogadnak magukhoz gyere­ket. Szeretnénk fiatalítani a hálózatot. Az utóbbi időben előbbre is léptünk ebben, ám még így is kevés a ne­velőszülő. Van olyan vidék, ahol fehér hollónak számít az, aki ezzel fogalkozik, másutt egy faluban ötöt­hatot is találni. — Egyáltalán hogyan lesz valaki nevelőszülő? — Általában hosszabb időn át kapcsolatot tart egy intézettel, megismeri a gye­rekek életét, sorsát. Ám alaposan meg kell választa­ni, kihez kerüljön az állami gondozott. A gyermekvédő munkatársai, a felügyelők alapos környezettanulmányt végeznek, s később is rend­szeresen látogatják a csalá­dot. Mind a mai napig a legjobban bevált módszer: a régi nevelőszülők ajánlják az újakat. Mintegy egymás­tól kapnak kedvet. De tuda­tosan törekszik arra, hogy kicsi karban fiatal szülők­höz kerüljön az állami gon­dozott. A kötődés miatt a legjobb, ha már a csecsemő- otthonból, de mindenképpen hatéves korig. — Pótolhatja-e a családot ez a megoldás? — A léhető legjobb tapasz­talataink vannak. Anélkül, hogy lebecsülnénk az állami intézetek szerepét, a voksot a nevelőszülők mellett tesszük le, hiszen a gyermekvéde­lem próbája: be tud-e il­leszkedni a gyerek, a későb­bi felnőtt a társadalomba? A gyerekvárosban például csak modelleken keresztül lehet ezt biztosítani. Nincs rendszer, ami mintát adna, nincs pozitív motiváció. Ai a megoldás az ideális, ahol legjobban megvalósul a sze­mélyiségformálás. Számta­lan csodálatos példát említ­hetnénk. Van olyan nevelő­anya, akihez értelmi fogya­tékosnak vélt gyerek került, s épp a közelmúltban már mestervizsgát tett a fiú. Van család, ahol öt-hat állami gondozott is nevelkedett, s felnőttként is rendszeresen „hazajárnak”. A legtöbb esetben szorosabb a kapcso­lat, mint a vér szerinti szü­lőkkel. S még egy: ha neve­lőtől megszökik a gyerek, az olyan, mintha fekete hó esne. — Befogadják az iskolá­ban a nevelteket? — A gyermekközösségben általában semmi gondot nem okoz a beilleszkedés. Mi több, a családnál élő iskolás hamarabb megtanul alkalmazkodni, hisz nem kap készen mindent, mint az intézetben. Ott izolált a környezet, itt ugyanolyan hatások érik, mint a többit. Egyébként is, ma már ké­véssé él az emberekben a „lelenc” fogalma, az Árvács­ka képe. A gyerekeknél pe­dig mindinkább a természe­tes magatartásforma alakul ki. ★ Gyöngyös, Zöldkert utca. A ház falán tábla: Heldák Istvánná terménydaráló. Itt lakik Anna mama, aki ho­vatovább megyeszerte híres. A férje kádármester, ma már nyugdíjas ő is. Há­zukban, amely leginkább meseházikóra. emlékeztet, majdcsak tíz gyerek nevel­kedett. — Hát lehet azt megma­gyarázni, miért fogadom magamhoz őket? — kérdezi Anna néni, s közben térül- fordul a konyhában, mert a zöldbabnak délig készen kell lennie. — Egyszerűen szeretem a gyerekeket, és csak akkor tudok örülni, ha adhatok. Hetvenhárom éves vagyok, de úgy van az, ha az embert szeretik, nem tud öregedni. Aztán mesél. Péterről, akit legelőbb vett magához, Elemérről, Zoliról, Béláról, akik most is náluk vannak. - Béla már dolgozik, szépen összegyűjtötték a pénzt, Trabantot vettek, Zoli kato­na, minden második héten hazajön. Neki egy kis házat vásároltak egy közeli falu­ban. Elemér csak negyedik osztályos és nagyon szereti a madarakat. A szobájában nagy kalitka, papagájokkal. Anna néni Szurdokpüspö­kiben egy ötholdas telket vett, rajta régi épület. No, nem magának. Arra gondolt, hogy jó lesz a gyerekeknek nyári táborozásra. Tavaly már jöttek is a nyírpazonyi iskolások, szépen körbekerí­tették a telket, faházat épí­tettek. •— Amióta az eszem tu­dom, sokat dolgoztam. Mire lett volna jó nekem az a sok pénz? összerakosgattam, aztán a gyerekeimre költőm. Az enyémek már felnőttek, már az unokáimnak is csa­ládja van. De hisz a sajá­tomnak érzem azokat is, akiket nevelek. Azért arra is szoktatom őket: spórolja­nak, gyűjtsenek. Jaj, ménkű rendetlenek ezek a legény­emberek! — csattan fel. — Egy tányért el nem mosná­nak, szalad a szobájuk. Ha mondom nekik: „hé, te már megint legényistállóban laksz!”, összekapják magu­kat. Béla még a konyhát is felmosta a múltkor. Ügy van az, hogy kell az ember­nek a munka. Fölkelek, dolgozom, elfelejtem azt is, hogy este még majd lesza­kadt a derekam. Anna mama megint töri a fejét valamiben. A lő­rinci óvodás-otthonba sűrűn jár, — a gyöngyösi KIOSZ- tól negyvenezer forintot szerzett az intézetnek mik- robuszna —, s egyre inkább megszerette Jancsikát. Kis- kalapácsot kért legutóbb a fiúcska, vett néki. Egyszerű ez: a szívéhez nőtt a gyerek, ha hatéves lesz, magához vefizi. Mikes Marta „L ép jenek be a Társalgóba!” — invi­tálja Liptay Katalin az irodalomkedvelőket a dél­előtti olvasóközösségbe, ami azonban már régtől túlnőtt a szépirodalom keretein, ke­resvén a kapcsolatot és ösz- szefüggést a képzőművészet­tel és zenével. Igaz is. meri akár tudatosan, akár ösztö­nösen a szép kifejezésének lehetőségei szinte egyszerre jelentkeznek a művészetek, ben. Mocsári Antal Nógrád megyei históriáját és föld­rajzát leíró könyvében is egyre több a grafikai ábrá­zolás. Az okos táblabíró, aki már 1803-ban elhagyta hi­vatalát, a tízes évektől a megye helytörténeti emlé­keit kutatva felkereste a legkisebb falut is. Élményei­ből állt össze az elegyes mű, amelyben kimondja, hogy ez a Pató Pálok megyéje, ahol a földek műveletlenek, ahol a pazarlás és divat tartja rabságban az embereket. Műveiben (versekben is) a reformkor előhírnökeként jelentkezik. Baráti kapcsola­tot tart fenn Kazinczyval, Vitkoviccsal, Fáy Andrással. S ha már szóba került Ka­zinczy neve, érdemes lett volna érinteni azt az ada­tot, mely szerint Kazinczy hozzá írta utolsó levelét, amelyben mint valaha volt táblabírónak elpanaszolja a rémtetteket az 1831-es ko­lerajárvány idejéből. Zemp­lénben, Beregben, Szatmár. ban és Borsodban villogtak a vasvillák és bajonettek. A járvány áldozatai mellett ál­dozatok voltak az orvosok és patikusok is. Szedte ál­dozatait az ostobaság, féle­lem, vaklárma, a felkorbá­csolt szenvedélyek. A hír és elismerés ezúttal a Nógrád megyei múzeum­nak és a szécsényi II. Rá­kóczi Ferenc Termelőszövet­kezetnek szólt, hiszen közös munkájuk és áldozatkészsé­gük nyomán jelenhetett meg Mocsáry művének ha­sonmás kiadása. A műsor keretében nyílt mód a könyv és a képgrafi­ka összefüggésének vizsgála­tára is. Az új típusú kiál­lítás és vásár az ex libris­művészet mai állapotára irányította a figyelmet. Az ex libris, a képzőművésze­tek epigrammja, intim mű­faj. mert léte összefügg á könyv tulajdonosának sze­mélyével, jellemével, érdek­lődési körével. Supka Mag­dolna megjegyzése „az ex libris a szellemi tulajdon legnemesebb grafikai meg­jelölése, szerény kultúr- kincs” — arra mutatott, hogy „aki könyvtárat gyűjt, aki szereti a könyvet, an­nak a művészi rangú ex lib­ris nemcsak a könyv értékét emeli, de a könyv és a tu­lajdonos közötti személyes kapcsolatnak erősítőjévé vá­lik.” Hosszú utat tett meg az ex libris a XVIII. századi főúri könyvtárak könyveit jelölő könyvjegyektől máig. A Batthyány, Klimo, Teleki Sámuel, Kemény könyvje­gyeken a családi címerek jellegzetes allegóriái, orosz­lán, pelikán, egyházi jelvé­nyek, sas, levágott török fej jelennek meg. Mindez a múltra utal. az igény azon­ban a felvilágosolt jelen, a XVIII. század vége. Nem maradnak el azonban a fő­urak mögött a XIX. század második felének nagypolgá­ri könyvtáralapításai, ame­lyek az ex librisek máso­dik virágkorát jelentették. Ezek a szecessziós lapocskák, amelyeket ezerszámra sok­szorosítottak, a kultúra bir­tokbavételét is jelentették. Űj fejlődési vonulat Vadász Endre, Buday György, Bor dás Ferenc, Stettner Béla művészete és a kiállító mű­vészek kisgrafikái. Vertei József, Müller Árpád, Gál Ferenc, Vén Zoltán, Sze- metihy alkotásai. Sík Csaba azonban rámutatott arra is, hogy a Generálart kiállítása csak részben érte el célját. A meghívó ugyan vásárra is szólt, vásárolni azonban csak százas szériákban lehe­tett volna. De ki vásárol egyszerre ötezer ex librist, hogy könyveibe ragassza? Figyelmen kívül hagyták a rendezők az ex libris bará­tainak és gyűjtőinek széles körét. Elismerem, hogy ez különös klán, de minden­képpen kifejezi korunk em­berének művészi igényét, aki nem is lakása falain (hová is tenné?) akarja látni eze­ket az apró alkotásokat, ha­nem gondosan zárt gyűjte­ményekben őrzi napjaink egyik jellegzetes műfaját, A fiatal költők képversei, ről szóló magyarázat vilá­gos volt. A versek kevéssé. Ebergényi Tibor Bállá Ödön: Kalandorok, aranyifjak és más ingyenélők (IV/2.) A világcsaló képszakórtő Tavaly érkezett a híre, hogy Svájcban idős korában meghalt Porkay Márton mű­kereskedő és képszakértő. Élete valóságos regény volt, nemhiába ruházta föl annak idején az egyik újság a „vi­lágcsaló” jelzővel. Polgári családból szárma­zott, eredetileg Pikier Már­ton volt a neve. Érettségi után huszárönkéntesként vet­te fel a Porkay nevet. Már fiatal korában érdek­lődött a képzőművészet iránt, később valóságos sze­relmese lett a festményeknek. Még ellenségei is elismerték, hogy kiváló szakértője volt elsősorban az elmúlt száza­dok képeinek. Az első világ­háború után külföldi tanul­mányútra ment, beutazta úgyszólván egész Európát, de járt Amerikában is. A jó megjelenésű, több nyelvet beszélő, és kitűnő beszélőké­pességű embert mindenütt szívesen fogadták, olykor még a felső tízezer tagjai is. A húszas években mint nem­zetközi szaktekintély jött vissza Budapestre. Ebben az időben az akkori pénzügyi nagyságok klikkjéhez férkő­zött és óriási üzleteket kö­tött. Költekezésére jellemző, hogy egy ízben, amikor Sió­fokon nyaralt, az átmulatott éjszaka után a titkárával Bu­dapestről hozatott sürgősen kaviárt a barátnőjének. A Szépművészeti Múzeum­mal gyakran állt „harcban”. Főleg olyankor, amikor egyik vagy másik festményre vo­natkozólag nem kapta meg azt a szakvéleményt, amelyet ő akart. Ilyen eset volt, hogy a múzeum idős, puritán igazgatóját korrupcióval vá­dolta meg. Akkoriban az igazgató öngyilkosságát is ez­zel az üggyel hozták össze­függésbe. Hasonló módon bánt el néhány évvel később az utódjával is. Három mú­zeumi festményről bizonyí­totta be, hogy hamisítvá­nyok. Az igazgatónak le kel­lett mondania állásáról, noha már akkoriban is tudni vél­ték, hogy a hamisítványok éppen Porkaytól származtak. Az infláció utáni nagy bess és az akkori gazdasági világ­válság Porkayt is súlyosan érintette. Rengeteget veszí­tett a tőzsdén és mecénásai is elszegényedtek. Hosszú hónapokon keresztül a legna­gyobb szegénységben élt, má­sodrendű vagy harmadrendű szállodákban húzódott meg és gyakran hetekig adós ma­radt számlájával. Olykor még ruháit is zálogba tette, hogy legyen mit ennie. De hagyományos szerencséje ek­kor sem hagyta el... A Keleti pályaudvaron is­merkedett meg egy belga gyémántkereskedő hazafelé induló feleségével. A hölgy útbaigazítást kért Porkaytól, és miután a férfi kitűnően beszélte a nyelvet, fel-alá sé­tálva beszélgettek a pályaud­varon. Porkay annyira meg­nyerte a belga hölgy tetszé­sét, hogy egy nappal elha­lasztotta utazását, kifizette Porkay adósságait és másnap már vele együtt utazott el Budapestről. Külföldön Porkay válóban nagy üzlete­ket kötött. Németországban megismerkedett Lopkowicz herceggel, akivel szintén ösz- sze barátkozott, olyannyira, hogy együtt utaztak el Ame­rikába. Ott a herceg Gains- borugh Galery néven előke­lő műkereskedést alapított. Vezetésével Porkayt bízta meg. De hamarosan rájött arra, hogy Porkay becsapja, ezért megvált tőle. A kép- szakértő nem esett kétségbe. Washingtonban megismerke­dett egy szenátor lányával, akit házassági ígérettel vett rá arra, hogy szökjenek Európába. Arra azonban Porkay nem számított, hogy a lány apja lehallgató készü­léket helyezett el abban a szobában, ahol Porkay és a lány a terveket szőtték. így azután a szöktetésből semmi sem lett, a szenátor Porkayt kitoloncoltatta Amerikából. Itthon egy Vigadó utca panzióban ütötte fel főhadi­szállását. Járta a műkeres­kedéseket, sőt még a Teleki térre is kiment és egymás után „fedezte fel” a szenzá­ciós műalkotásokat, amelyek­ről azonban hamarosan kide­rült, hogy hamisítványok. Felfedezése ugyanis abból állt, hogy a korabeli gyen­gébb festményeket az ugyan­abban a korban élt nagy mesterek munkájává restau- ráltatta át. Tehette, mert ki­váló képszakértő volt és pon­tosan tudta, hogy az illető képen mit kell átfestenie ah­hoz, hogy mint korabeli mes­terművei adhassa el. Emiatt egyre több per in­dult ellene, amelyekből azon­ban csaknem minden alka­lommal ő került ki győzte­sen. A felszabadulás után is­mét felvette a Pikler nevet és ezentúl mint Porkay Pik­ler Márton szerepelt. Óriási költséggel rendbe hozatott a Belvárosban egy két szoba hallos lakást és pazarul be­rendezte. Ismét az édes élet következett. Egyik pazar es­télyén beszélte meg egyik is­merősével a Régi Képszalon Kft megalakítását. A képsza­lon valójában képcsempészés céljára alapult. Akkoriban a Szépművészeti Múzeumban a külföldi mesterek képeit va­lódi értéküknek csak töredé­kére értékelték. Később eze­ket a festményeket is kivit­ték Svájcba, ahol megkapták értük a megfelelő árat. De feketén is csempésztek ki ké­peket külföldre. Mondani sem kell talán, hogy Porkay óriási összegeket keresett, s költött. Az akkori gazdasági rend­őrség is felfigyelt Porkayék tevékenységére. A műkeres­kedőt előállították, de — bi­zonyítékok híján — mind­össze két napig volt őrizet­ben. Utána sebtiben eladta a lakását, majd rövid idő múl­va eltűnt az országból. Svájc­ban telepedett le, ahol fel­halmozott tőkéje révén mű­kereskedőként tisztes öreg­kort élhetett meg. (Következik: A rulettcsá­szár és a fia) Javult az orvosi ellátás Jelentős mértékben javult az egészségügyi ellátás az el­múlt évtizedben: 1970-hez képest az egészségügyi dol­gozók száma ötven százalék­kal növekedett, 1981 végén számuk meghaladta a százöt­venezret. A több mint 31 ezer orvos munkáját mint­egy 40 ezer ápoló, s valami­vel több mint 75 ezer főnyi más egészségügyi személyzet segítette. A gyógyszerészek a vizsgálat évében tíz száza­lékkal voltak többen, mint tíz évvel korábban, számuk — amely 1981 végén mint­egy 4300 volt — a hetvenes évek közepétől évenként át­lagosan negyvenhattal növe­kedett. Heves megyében 1970-ben 575 orvos volt. Számuk az elmúlt esztendő végére 783- ra emelkedett. örvendetes javulás tapasztalható a kór­házi ágyak tekintetében is. Míg 1970-ben 3760 ágy várta Heves megye kórházaiban a gyógyulni vágyókat, 1982 vé­gén 4179 kórházi ággyal ren­delkeztek a megyei egészség- ügyi intézmények. Az egy orvosra jutó lakosok száma pontosan megegyezik a ma­gyar vidéki átlaggal. Nálunk is 444 lakos jut egy orvosra. A hét végén együtt a család (Szabó Sándor felv.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom