Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-03 / 52. szám
4. TÚRA —KÖZMŰVELŐDÉS ma NÉPÚJSÁG, 1983. március 3., csütörtök A kiállítás fotóanyagát a mester szülővárosa, Conegliano adományozta Egernek BEMUTATKOZIK MARCO CASAGRANDE Megbűvölte a magyar föld varázsa Egy kiállítás margójára Keresztelő Szent János szobra, a kiállítás egyik remeke Az élet különös találkozásokat hoz létre. Az olaszföldi Coneglianóban 1804. szeptember 18-án születeti — egy kádár tizedik gyermekeként — az a Marco Casagrande, akiből korának egyik leghíresebb szobrásza lett. aki már ifjan ritka ké'- pességedvel hívta fel magára a figyelmet, aki áldozatkész mecénásokra lelt, akit a legtöbbször elhalmoztak sok pénzzel járó megbízatásokkal, aki mégis mindig többet adott annál, amit megfizettek. A hamisítatlan, az igazi művészetet. Fényes karrier várt rá, s talán eszébe sem jutott a számára nagyon is távolinak tűnő Magyarország, A véletlen azonban közbeszólt. Munkáit megcsodálta egy rendkívüli műveltségű, egy széles látókörű főpap Pyrker János László, aki velencei pátriárkaként már hallhatott az ígéretes tehetségről. így aztán egri érsekként számít rá. Nagy terveket kovácsolt, s képes volt arra is. hogy végrehajtsa ezeket. Hild Józseffel elkészítette az általa megálmodott katedrális- ra vonatkozó elképzeléseket. Arra törekedett, hogy kiemelkedőt, hogy maradandót alkosson, ezért a leghozzáértőbb. a legkiválóbb egyéniségeket alkalmazta, s rájuk bízta a székesegyház kivitelezését. Ezért hívta a barokkvárosiba, a mesterkezű taljánt, aki nem sokat tétovázott, hanem útra kelt. Valószínűleg felvillanyozta az önkifejezés sajátos lehetősége. Az azonban aligha tudatosult benne, hogy később ezer szállal kötődik majd, a tájhoz, a néphez. Művei ma is díszítik a megyeszékhelyt, mégis kevesen ismerik munkásságát. Az egri Dobó István Vármúzeumiban megrendezett fénykópkiállítás ezt az adósságot kívánja törleszteni. Mellesleg ez a tárlat is érdekes módon született. Egy hazai író, újságíró dr. Tom- bor Tibor, évtizedeket szentelt alkotásai, életútja tanulmányozására. A kétkötetes munkát olasz kiadó jelentette meg. A mester szülővárosa ennek fotóanyagából állított össze egy kollekciót, amely a szobrász sokrétű tehetségét villantja fel, s végigkíséri pólyájának alakulását. A szemléletes gyűjteményt Conegliano tanácsa ajándékozta Egernek. Az elkövetkező hetekben ez tekinthető meg, kiegészítve három car rarai márványból készült művel, amelyek mindegyike Casagrande ritka adottságait igazolja. Ez a fiatalember maradandó munkáival szerezte meg a halhatatlanságot, azzal az alázattal, amellyel küldetésének adózott, amelyért mindent feláldozott. Aki végignézi a képeket, nemcsak az egyes munkákban gyönyörködhet, hanem arról is meggyőződhet, hogy miként formálódik majdhogy magyárrá egy idegen országból érkezett ifjú. Itt megtelepszik, s annyira jól érzi magát, hogy párt is innen válászt. Feleségül veszi Kovács Máriát, aki hű társa lett, aki követte őt olaszföldre, s halála után — mintegy férje tettének viszonzásaként — az ottani fiatalok javáért szorgoskodik, s a cisoni gyerekeket tanítja. A rangos alkotások önmagukért beszélnek, mégis kell a szó jó értelmében vett hírverés. Ezt a feladatot is teljesíti a várbeli kiállítás, amely nemcsak a helybelieket, hanem az idelátogató hazai és külföldi turistákat is emlékezteti egy nagyszerű egyéniség rendkívüli értékeire. Pécsi István Egri pedagógiatörténeti kiadvány Csontos Ágoston né— Szabó Jánosné: Adalékok az egri óvodák történetéhez Az utóbbi évek során örvendetesen fellendült Egerben a pedagógiatörténeti kutatás; á ennek egy újabb eredményéről ad számot Csontos Ágostonná és Szabó Jánosné kötete, mely az egri óvodák 1844—1919 közötti történetét tárgyalja. A szerzők hivatásos történészek színvonalán, beható levéltári, hírlapi és szak- irodalmi kutatás nyomán, öt hosszú esztendő munkája árán tárták fel a megyeszékhely óvodáinak históriáját. Korunkban modern életformánk nélkülözhetetlen része ez a pedagógiai intézményt. Mindenképpen méltó tehát arra, hogy értő kézzel feltárják több mint 150 éves múltját Egerben. A szerzők a levéltári adatokra támaszkodva megállapítják, hogy az első egri óvoda Joó János, a hazai reformkor kimagasló egyénisége kezdeményezése nyomán létesült, s az 1844. szeptember 15-én nyitotta meg kapuit. Sikerült megállapítani, hogy az első egri óvónevelő Szigethy Antal volt. Az Egri Kisded Övó Intézet Társaság lelkes és úttörő kezdeményezésével vette kezdetét a gyermek- intézménynek a fejlődése, kiterebélyesedése. A kezdeti nehézségek leküzdése után 1861—62-ben Rop os József és Bucher alias Könyves József munkássága nyomán vert valóban gyökeret a kisdedóvó Egerben. Igen jelentékeny lépést jelentett Györgyényi Ignác egri prépostkanonok 7 ezer forintos alapítványával életrehívott kisdedóvó a mai Beloiannisz utcában. De a zsidó hitközség sem maradt el e téren; 1880-ban az is megnyitotta felekezeti óvodáját. Az egri óvodai hálózat tervszerű kiépítésére 1891. és 1918. között került sor. Ez évek során hét kisdedóvó létesült, s nagyjából ki is elégítette a város igényeit, s számuk 1945-ig változatlan is maradt. Különös részletességgel tárgyalja a szerzőpáros a Tanácsköztársaság alatt virágzó kisdedóvó mozgalmat. A beható kutatás abban az irányban is eredményt hozott, hogy sikerült 17 óvónő személyét felderíteni 1896 és 1916. között. A kötet értékét nem kis mértékben emeli, hogy gazdag illusztrációs anyaggal tették kutatási eredményeiket teljesebbé. A Magyar Pedagógiai Társaság Heves megyei tagozata biztosította az úttörő és értékes kötet megjelenését. Sugár István Iránytű a pályaválasztáshoz Érettségi-felvételi vizsgák - Hogy számítják a pontot? — Szakmunkásképzés — Munkábaállás Közeledik a pályaválasztás időszaka. A Heves megyei Tanács V. B. pályaválasztási és nevelési tanácsadója kiadványt tett közzé, amely segítségül szolgálhat a fiataloknak és szüleiknek. A kis füzet tartalmaz általános tudnivalókat, ismerteti a szándékfelmérés tanulságait, jellemző adatokat arról, hogy melyek a legnépszerűbb szakmák. Másrészt megtalálható benne mindaz, amely a témakör iiránt érdeklődőknek szükséges, van szó benne a közös érettségi-felvételi vizsgákról, az egyetemi-főiskolai felvétel új rendjéről. Aki szakmát akar tanulni középiskola után, az tájékozódhat a követelményekről, megtudhatja, melyik iskolában milyen végzettségre lehet szert tenni. A nyomtatvány szerkesztői arról sem feledkeztek meg, hogy a nyelvvizsga, illetve a TIT tanfolyama is helyet kapjon a lapokon. Az, aki megelégelte egyelőre a tanulást, arról is képet kaphat, hogy miként vállalhat munkát. A Pisák György által szerkesztett kötet hasznos tanácsokkal szolgálhat mind az általános, mind a középiskolát végzőknek. ii/i. Még sötét volt, amikor elindultak. Elkötötték a lovat a jászol mellől, aztán kivezették az istállóból. Nehezen, csökönyösen mozdult a Sárga, úgy kellett húzni a kötőféket, mintha vonszolásra szorult volna. A küszöbben megbotlott, mire Erdős János méregbe gurult: — Agyonverem ezt a dögöt! Emerenc néni — mindenki így szólította, még a tőle korosabbak is — pitye- regni kezdett a goromba szóra, és sűrűn nyomdosta a kötőjét a szeme sarkához. „ — Ogy sétál, mint az ökör a vágóhídra, — szidta tovább a lovat a gazda. — Cak nem siratsz meg egy csökönyös dögöt? Dolgoztál volna vele csak egyszer is! — Az életben sem lesz ilyen szép lovunk, szipogta az asszony, és szerető, ra/iTCjár' gaszkodással megveregette a nyakát. — Még puszit is nyomhatsz a pofájára, — vag- dalkózott az ember, aztán mérgesen elkiáltotta magát: — Jancsi! Jancsi teleszájjal lépett ki a házból, úgyhogy csak a kezével integetett, hogy itt van, de szó nem jött ki a torkán. — Hogy a fenébe esik jól még éjszaka is az étel? — békétlenkedett Erdős és akkorát rántott a kötőféken, hogy a Sárga is unni kezdte a vonszolást. Megszegte a nyakát, és mintha földbe gyökerezett volna a lába, egyszerre megállt az udvaron. — Miért bántod ezt a szerencsétlen jószágot? A gyerek meg azért eszik, mert éhes! Amikor te is húszesztendős voltál, biztos, hogy kétpofára etted a szalonnát. Az asszony nyelvelésére megjuhászodott a gazda és Csont István illusztrációja csak a ló földbegyökerezett lábát nézte. — Isten legyen, aki ezután elindítja! Ezt csinálja a szekérben, a bricskában, amikor meggondolja magát. Telt az idő jócskán, de még mindig ott álltak az istálló előtt. — No! Sárga ne! Gyere lovacskám, biztatta most már az asszony is, de a két első láb, — mint földbe vert karó — nem mozdult. — Látod Emerenc! Ezért kell eladni a szép lovat. A csökönyössége miatt! — Nem lenne ez csökönyös, ha bánni tudnának vele! Erdősnek a fejébe tódult a vér. „Az asszonyt üssem, vagy a lovat verjem?” — villant át benne a gondolat, de valahogyan mégis lenyelte a mérgét. Elvégre az ő szava lett az igaz, az aszony is beleegyezett, hogy a szép lovat a vásárra vigyék. Anélkül, hogy szólt volna valamit, megsimogatta a Sárga hátát és szép szóval kérlelte: — No! Induljunk csak, mert ránk virrad... A Sárga azonban megátalkodott, meg sem moccant. Jancsi nézte egy darabig az apja kínlódását, aztán átvette a kötőféket. — Apám inkább a tarisznyát hozza! Egy fél liter pálinkát is csúsztattam a kolbász, meg a szalonna mellé. — Anyám meg hozza ki a kefét! A ló apró, sima szőrén könnyen csúszott a kefe, sörényét is rendbe hozta Jancsi. — Ne félj, paripám! Húzod te még a bricskát az én kezem alatt. A Sárga okos szemével hol Jancsira, hol az asz- szonyra lesett, aztán a fiú egyetlen szavára engedelmesen elindult. — Mit csináltál vele? — rökönyödött meg Erdős János. — Súgtam neki valamit! — válaszolt durcásan a fiú, aki lelke mélyén úgy érezte, mintha őt vinnék a vásárra. Nagy sürgés-forgás volt a vásáron. Voltak ott szép lovak kocsiba fogva és kocsi nélkül. Aztán ők is megálltak egy akácfa mellett. Kilenc óra lehetett, amikor jött az első komoly vevő. — Mennyire tartják? ... Az sok! — Akkor hazavisszük! Később többen körüljárták a Sárgát, megemelték a patáját, elsőt, hátsót, nem rúgós-e? Akadt, aki a hasa alját is megsimogatta, mások a torkát szorították, nem hány-e kehet? — Szép állása van, — dicsérte hangosan egy báránybőr kucsmás, de Erdős János a szeme állásából látta, hogy nincs vevőszándéka, csak kedveli a szép lovakat. — Jártassák meg egy kicsit! Hadd szaladjon. — Maga úgysem vevő — vágott a szavába Erdős. Miközben vitatkoztak, Jancsi megjáratta, megfuttatta a lovat. — Nézze meg, hogy tartja a nyakát! Figyelje meg a járását is. Ogy csillog a szőre, mintha kibokszolták volna. — Miért adja el akkor, ha ilyen kedvére való? — nevetett a kucsmás, és megveregette a Sárga nyakát, majd odébbállt. Ott ácsorogtak a fa alatt, Jancsi abrakos tarisznyát akasztott a ló nyakába. — Ha eladjuk, miért pocsékolod rá a zabot? • (Folytatjuk) (Fotó: Perl Márton) A szobrász apja