Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. március 19,, szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Az utca Múlandó, törékeny, mégis szemléletünket meghatározó a plakátművészet. Mozgósítás, reklám, figyelemfelkeltés: sokféle szándék ihleti a tervezőket. Figyelembe kell venniük, hogy az ember megszokott környezetét általában nem vizsgálhatja, hanem siet. Valahogy meg kell állítani, hogy napi gondjain túl 'észrevegyen valami mást, meg kell hökkenteni, valami szokatlannal, valami érdekessel. Régi műfaj ez, de csak néhány esztendeje övezi olyan figyelem, amelyet megérdemel. Hét alkalommal rendez- tek eddig nemzetközi plakát- biennálét Lengyelországban. A Műcsarnokban e hétig volt látható az a bemutató, amely válogatást adott az eltelt évek legjobb anyagaiból. Fotóriporterünk, Szántó György, néhány érdekes alkotást örökített meg reprodukcióin. Inkább egy — eleddig még keveseknek megjelenő — lát- ványcsoportozatra figyelmeztetném legújabb korszakunk lito-, illetve fotográfusait. Én ebben vélem föltalálni jelenünk reprezentatív képmását, taníthatóan érzékletes jelképét, újdonsült pedagógiai szimbólumunkat. A szemlélhetően elhelyezett tüneményt Jóanyám mutatta be nekem, három éve tatarozott belvárosi bér- házuk negyedik emeletének ablakából. A látomás hat alkatrészből adódott össze Két szállítószalagból, egy törmelék befogadó konténerből, egy szélesvállú — IKV alkalmazásban álló — férfiból s egy lapátból, melyre a férfi támaszkodott A természethű kompozíció hatodik alkatrésze imagdnárius volt: egy láthatatlan, de föltételezhető másik ember. ö azért nem látszott reális valójában, mert a pincébe lett rendszeresítve, hogy ott felrakja az első, a pincéből kivezető szállítószalagra a törmeléket, magyarán a sittet. A második szállító- szalag a konténerbe vezetett. Oda, ahová a törmeléket szánták elhelyezni a munkálatok kitervelői. Ugyanők állították a két szállítószalag közé a Férfit a Lapáttal, ki végtelen türelemmel várta, hogy a láthatatlan ember a pincében majd ná-ráhelyezi az egyik szalagra a sittet, ami ezúton közvetlenül a Lapátja elé potyog, ö pedig — tulajdon ugyanazzal a Lapáttal — átdeponálja a po- tyadékot a másik szalagra, mely végül terhét már minden emberi beavatkozás nélkül üríti a konténerbe. Az így kimunkált munkafolyamat végzéséhez mindkét szállítószalag természetesen bekapcsolva járt. És szállított volna, ha a Lenti Láthatatlan rakogatta volna rá a himmi-hammit. De nem rakta. Hanem — képzelőerő el ne hagyj! — vagy nem is tartózkodott az alsó régióban, vagy igen, de aludt ott lenn. A második szállítószalag tehát semmit, az első pedig — legalábbis Jóanyám véleménye szer int- — csupán egy-egy kis fehér kavicsot szállított felületén alulról fölfelé. A fehérségről előbb én is ellhettem, hogy kavics. Később persze — színházi látcsővel — már megállapítottam: valójában a gumifelületen fehérrel beragasztott (sallerezett) pár négyzet- centiméternyi folt. Mint ilyen, le nem eshetett. Ezért az Ember a Lapáttal nem is karolhatta át a másik szalagra. Az idegesítően fotogén látványt tizenegy percig figyeltem Jóanyámók erkélyfokán pihegve. Ekkor akartam bárdolatlanul leüvöl- teni az Embernek — kinél az ókori görög drámaírók óta közismerten nincsen csodálatosabb —, hogy hej- hó, kapcsolja mán ki a szalagokat, mit fogyasztja olyan veszettül az energiát, mint közismert áramtakarékossági reklámsorozatunk Hányaveti családjának egy meg- elevenült tagja. Jóanyám azonban, ki a sokéves tatarozásokkal együttjáró pimasz zsarolási manőverekbe már többször belebetegedett — nagyon szépen megkért: ne tegyem ki őket ordítozásommal az Ingatlan Kezelők vendettá- jánák, vagyis vérbosszújának, melyet ő a maga részéről nem tartana egészen jogtalannak. Hisz az az Ember a Lapáttal bezzeg nem üvöltözik bele az én újabban már írók által is kétségbevont haszontalan írói munkámba, mint ahogy én szeretek beleszólni az övébe, és még ki tudja ki mindenkiébe. Mire — mindeddig csendesen fortyogó — Jóatyám azért mellesleg megjegyezte: ha a konténert, mondjuk, az első „ szállítószalag alá szervezik oda, akkor oda nem kellene a Lapát ;se meg az Ember se. Jóanyám erre visszavágott, hogy akkor veterán Jóapám miért tántoríthatatlan híve a teljes foglalkoztatottság — általa is kivívott — szociális vívmányának? Mielőtt Jóatyám vissza tudott volna vágni, • delet kezdtek harangozni szerte Magyarországon. Az Ember megmozdult. Leejtette a Lapátot, és kiment az autó- bejáraton. Az első szállítószalagon ekkor jubilált ötvenezer- kétszáztizenhatodszor vagy tizenhetedszer a fehér folt, amit Jóanyám kavicsnak nézett. Európa Hunyadi nándorfehérvári diadalát ünnepelte. De, én úgy állottam erkélyünk magosán dugába dőlve, mint Dugovies Titusz, kinek nem jutott már török, hogy legalább azzal együtt ugorjék fejest a konténerbe. Marx Károly a Rheinische Zeitung szerkesztőségében, 1842. (Hauer Lajos reprodukció ja — KS) Marx és korunk Száz év telt el Marx halála óta. És nem akármilyen száz év. Soha nem adatott meg a korábbi nemzedékeknek olyan nagy változásokat érjenek meg, mint e száz év korosztályai; soha nem vált a technika és a sebesség olyan mámoros élménnyé, mint a XX. században; és soha nem feledkeztünk úgy meg az egésznek az értelméről, mint éppen e nagy lendület legbiztatóbb időszakaiban. Mintha a tudomány és a technika csodálatos vívmányaival túltehettük volna magunkat a történelmen — e történelem valamennyi kínjával és nehézségével egyetemben. A történelem álláspontja azonban ismételten győz utópiáink és reményeink felett. Le kell mondanunk arról, hogy a tudományt és a technikát tegyük meg a történelem szubjektumának. Ez a szubjektum ugyanis maga a társadalom — egyéneivel és csoportjaival, érdekeivel és értékeivel, s azokkal a társadalmi formákkal és életmódokkal, amelyekben e tevékenység folyik. De a „gőzmozdonyok korának” Marxára tett lekicsinylő utalások is ezen a ponton bizonyulnak XX. századi nagyképűségnek. Mert a gőzmozdonyok időszakának Marxa egyúttal az atomkorszak gondolkodója is. Az a történelmi dimenzió — a kapitalizmus és a szocializmus történelmi harcának dimenziója —, amelyben ő gondolta végig a modern korszak történelmét, ma sem veszített aktualitásából. Kizsákmányolás és társadalmi hierarchia, elidegenedés és manipuláció, eldologiasodás és kulturális-erkölcsi barbárság, militarizáltság és fenyegetettség, árutermelés és társadalom—állam kettőssége — mind-mind olyan kategóriák, amelyek a mai világtörténelem kategóriái is, s ezt a technikai világ önmagában vett csodái sem homályosíthatják el. Annál kevésbé, mert e csodák legjobb teljesítményei nemegyszer éppen az emberpusztítás technikájaként nyernek kifejlesztést és konkrét alakot. A XIX. század embere volt Marx? Igen, a XIX. századé, s ő sem függetleníthette magát e korkötöttségtől. ö sem lehetett emberfeletti (és ezért történelem feletti) ember. Egy olyan történelmi örökség hívévé szegődött azonban, amely talán a Föld szellemét időző goethei Fausttal jellemezhető leginkább. Fausttal, aki a tudománnyal elidegenedett és filiszterré váló tudós típusával szemben megőrzi emberi küldetésének tudatát, s elég bátor ahhoz, hogy az emberi létezés legmélyebb titkaiba hatoljon. De éppen ezzel a „végzetet provokáló” magatartással válhatott a XIX. századi Marx egyetemes jelentőségű gondolkodóvá maga is. Marx megtalálta azt az archimedesi pontot, ahon. nan átláthatott a valóság külső látszatain, s ahonnan valóban eljuthatott a XIX. századi „emberi színjáték” igazi társadalmi értelméig. A történelem magaslatára emelkedve szemlélte és bírálta korát; kereste és találta meg a jövő alternatíváját. Marx elméletével két fontos és meghaladhatatlan nagy gondolat került bele az emberiség kultúrájába. Az egyiket viszonylag könnyű megérteni: az emberiség csak úgy juthat túl a modern világot feszítő ellentmondásokon és antagoniz- musokon, ha radikálisan foglal állást a kapitalizmussal szemben. A másiknak súlyosabb és összetettebb az értelme, s annak a protagó- raszi elvnek a materialista átértelmezéseként értelmezhető, miszerint: „Minden dolog mértéke az ember”. A materializmus Marxnál ugyanis mindig kettőt jelentett. Jelentette azt az örökséget, amelyet a korábbi metafizikus kultúra anyag-tudat, anyag-szellem vitáiból örökölt mint materialista hagyományt. De ez az örökség éppen Marx időszakában kezdett veszíteni korábbi jelentőségéből, s ezért fontosabb a materializmus második marxi jelentését kiemelni. Ennek tartalmát az a felismerés adja Marx számára, hogy minden külső meghatározottság ellenére is az emberi történelem tudományosan csak végső emberre vonatkoztatottságó- ban értelmezhető és értékel, hető. Mégpedig nemcsak azért, mert a történelem eseményei és fejleményei csak az emberre vonatkoztatva értékelhetőek, hanem azért is, mert Marx szerint az emberiségnek önmagához való eljutását semmiféle előzetesen létező, előzetesen felfedezhető és ezért kívülről bevezethető meghatározottság, „törvényszerűség” (A XIX. és XX. századi technokraták nagy álmai!) sem garantálhatja. A világot megváltoztatni képes tudás csak az emberiség társadalmi és történelmi gyakorlatából nőhet ki, s egyúttal itt termelődhet ki az az újfajta emberi szellemiség és erkölcsiség is, amely nélkül a történelemben még a legjobb eszme is csak merő illúzió marad. A második marxi üzenet röviden tehát így szól: az emberiséget nem lehet megváltani, az emberiség csak maga válthatja meg önmagát. A történelem nem ismeri nevelő és neveltek olyasfajta elkülönülését, amelyben az egyik fél a biztos tudás birtokosaként gyakorolhatja fölényét a másikkal szemben. Itt a nevelőt magát is nevelni kell. S ha az első felismerés csak a kapitalizmussal szembeni tagadással jellemzi a szocializmust, az utóbbi a szocializmus értelmezés pozitív oldalát képviseli. Ha a szocializmusban a tömegek felszabadítása a cél, akkor e felszabadítás csak maguknak a tömegeknek a tetteként következhet be. A munkásosztályt, hangoztatja Marx, nem szabadíthatja fel senki más, csak önmaga. Ha nem léphet be a történelem alakításába a tömeg, akkor e felszabadítás merő látszat, értelmiségi konstrukció, vagy pedig hatalmi manipuláció. Marx társadalomelméletét a fenti összefüggésben igazolta az elmúlt száz év történelme. S ezért csak az legyinthet ma Marx-ra, aki ezt a mának is szóló üzenetet nem értette meg, s aki ezt a mának is szóló üzenetet nem értve, azokat a valóban XIX. századinak bizonyult optimista reményeket kéri rajta számon, amelyek ki is múltak e néhai századdal. Mert mitagadás, voltak ilyenek is bőven. A XIX. században sokkal közelibbnek tűnt a kapitalizmuson való túljutás, a harmonikus társadalmi egyenlőség meg- teremthetősége. A világ mintha készen állt volna a „megváltásra”. Ezt hirdette Saint-Simon, August Comte, Proudhon, John Stuart Mill —, hogy csak néhányat említsünk. Ebben bízott Marx is, noha az előbbiek szellemi konsti’ukcióinak „bevezethetőségével” szemben a tömegek tettével kötötte össze az elgondolt lehetőségek megvalósíthatóságát. Ma, a XX. század vége felé tudjuk, hogy a szocializmusnak mint mozgalomnak újabb és újabb nehézségekkel kellett és kell szembenéznie. De éppen ez az utóbbi helyzet teszi kötelezővé, hogy Marxot mélyebben értsük, azokkal a tartalmakkal, amelyek elméletének legmélyebb rétegeiből szólnak, s amelyek a legyin- tő és felszínes-dogmatizáló- dott értelmezések számára mindmáig elérhetetlenek. S ez már azért is korparancs, mert a mai világhelyzetben, a tömegpusztító fegyverek korában a marxi elmélet történelmi szintű kezelése maga is hozzájárult ahhoz, hogy emberi dolgaink állását az eddigieknél józanab- bul és illúziómentesebben értelmezzük. Hogy a marxi elméletből merítve újrafogalmazhassuk emberi teendőinket. Hülvely István Ágh István: Gyermeki És képzeljék kedves szülők, ha gyerekeik jelmezüket soha le nem vetik, ki nem növik, ha nőnek is tágítják, mint állatok az irhát, a Cica-Szilvia titkárnője lesz Suszter-Barnabásnak, s mindenki úgy, ahogy a jelmezére kedve támadt: Szurtos Peti, Cigánylány, Biztosítási ügynök, Moha-páfrány, Alma, Makk Marci, Piroska, Pék, farsang Lolka-Bolka, Doktor Bubó, Varázsló, Csillagász, Testőr, Arab, Pásztor, Befőtt, Lepke, Boszorka, Lovász, Szamár, Kőműves Kelemen, Jelzőlámpa, Rabló, Szellem — jelmezük olyan kedélyükre valló, megcsinálhatnák az új társadalmat, hadd legyen már igazi karnevál, ahol fő elv az ötletesség, kivitelezés, korszerűség, megjelenítés, szöveg.
