Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1983. március 19., szombat PORTUGÁLIA Tavasz — szegfűk nélkül Kilenc éve lesz már április 25-én, hogy Portugáliában új korszakot nyitott a katonák felkelése. Nem véletlenül kapta az 1974-es fordulat a haladás jelképeként a piros szegfűket díszítő jelzőnek. Most, majd évtizeddel utóbb azonban már nyoma sincs a reményeket ébresztő, színes „politikai virágoknak” Portugáliában. Pedig éppen a forradalom évfordulójára tűzték ki a rendkívüli választásokat, mégis kevesen hisznek abban, hogy az ország mai helyzetében számottevő pozitív fordulatot hozna a várható kormányváltozás. Ahhoz túl nagy a válság. Lehangoló tények sorát lehet idézni: kilenc esztendő ádáz politikai harcai már 14 kormányt „fogyasztottak el”. A politikai hatalom képlete gyökeresen megváltozott. A jobbratolódás az 1974-ben gyökerezett reformok fokozatos visszafordítását eredményezte. 25 százalékos az infláció, 13 milliárd dollár a külföldi adósság, 2 milliárd feletti a költségvetés hiánya, a munkavállalók 12—13 százalékának nincs állása. A portugálok, akik négy éve a •gazdasági bajok miatt elégedetlenkedve fordultak a jobboldal felé a határozatlan szocialisták kormányzását megelégelve, most visszasírják a hetvenes évek végét. A magántőke gyámolítása a külföldi segítséggel együtt sem hozott fellendülést, a mezőgazdaság pedig egyszerűen képtelen ellátni az országot élelemmel. Nem csoda, hogy a jobboldali koalíció — hosszas marakodás után — felbomlott, sőt alkotó pártjain belül is súlyos bizalmi válság van. Az eddig kormányfőt adó szociáldemokraták szakítottak a kereszténydemokratákkal, s április 25-én ki-ki a saját szakállára indul a választásokon. A szinte teljesnek nevezhető politikai-gazdasági csődért az eddigi két kortnánypártnak bizonyosan súlyos szavazatveszteséggel kell fizetnie. Az adott párterőviszonyok közt ugyanakkor úgyszólván elképzelhetetlennek látszik, hogy a választások nyomán egy csapásra szilárd kormány kerüljön az ország élére. Ennek fő oka az, hogy a szocialista párt változatlanul elveti a kommunisták koalíciós ajánlatát, pedig a két munkáspártnak — a legszerényebb becslés szerint is — biztos mandátumtöbbsége lenne a parlamentben. Viszont a szocialistáknak egyedüli többségre elég csekély az esélyük. Április 25-e után tehát egyfajta „centrista kormányzás”, vagyis a szocialisták és a szociáldemokraták szövetsége tűnik legvalószínűbbnek. Politikai nézetekben ma már nincs is nagy távolság a jobbra húzódó Soares-párt és a mostani válságban balfelé kacsingató egykori néppárt között. Normális időkben aligha lenne életképes egy ilyen szövetség. Ám Portugáliában ma nincsenek normális idők, s a változatlanul főszerepre törekvő szocialista pártvezért, Soarest ismerve, kézenfekvőnek látszik: inkább jobbfelé keres szövetségest, mintsem belemenjen a baloldali koalícióba. Avar Károly latin-amerikai, afrikai és ázsiai országban a gyerekek a családfenntartók. Ám velük a legtöbb esetben nem kötnek szabályos munka- szerződést, sokszor napi 9— 10 órát dolgoznak. Ráadásul az alacsony munkabérért, a hosszú műszak alatt a gyerekeknek nehéz és nemritkán egészségre ártalmas munkát kell végezniük. A kolumbiai bányákban a fiatalkorúakat a legszűkebb járatokba küldik, sok középamerikai országban mező- gazdasági betakarításoknál a rovarirtó szerekkel permetezett földeken végzik a tes- tet-lelket gyötrő munkát. Így hát nem lehet azon csodálkozni, hogy belőlük aligha válhat egészséges felnőtt. Nem lehet-e tiltakozni e galádság ellen? — merül fel a kérdés. Adminisztratív eszközökkel aligha lehetséges a megoldás, hisz a dolgok gyökerei nagyon mélyen vannak. A harmadik világ szak- szervezetei gyengék; örülnek, ha a felnőtt munkavállalók érdekeiért úgy-ahogy ki tudnak állni. A gyerekek családjai pedig — a körülményekből adódóan — éppenséggel a munkaadók kezére játszanak. Indiában a statisztikák szerint a családok jövedelmének 23 százaléka a gyerekek munkájából származik. Gyakran fordul elő, hogy a szülők adósságuk törlesztésének fejében adják „bérbe” gyermeküket. Jóllehet, majdnem minden fejlődő országnak van olyan rendelete, amelyik tiltja a gyermekmunkát, de sem az ellenőrzést, sem a munkaadók megbüntetését nem hajtják végre. A nemzetközi szervezetek igyekeznek feltárni a tényeket, de ennél többet nemigen tehetnek. Még a tények megállapítása sem könnyű. Sok fejlődő országban a parasztgyerekek ott segédkeznek a földeken szüleik mellett, attól a perctől kezdve, hogy járni tudnak. Ki állapíthatja meg, hogy közülük ki az, aki szüleinek segít, és ki az, akit az éhínség kényszerített a nehéz munkára? (g. fehér) Egy építkezésnél Játék helyett munka Sokunk kedvenc olvasmányai közé tartoztak Dickens lebilincselően izgalmas regényei. A nagy angol író történetei nemcsak cselekményükkel mozgatták meg fantáziánkat, hanem a gyermek- munka valósághű ecsetelésével is. A dickensi időkre emlékeztető jelentést adott ki nemrég az ENSZ egyik szakosított bizottsága. A dokumentum szerint a fejlődő világban napjainkban 75 millió — 8—15 éves korú — gyermek dolgozik. Egyes becslések szerint azonban ez a szám eléri a 150 milliót — mutatott rá nemrég terjedelmes elemzésében a Newsweek magazin. Nem új jelenséggel állunk szemben. A XX. század második fele sem szüntette meg az emberiség e szégyenfoltját. Az elhúzódó világgazdasági válság azonban egyre élesebben veti fel a gyermekmunka problémáját. A fejlődő világ mezőgazdaságát, iparát a recesszió súlyosabban érintette, mint a fejlettebb államokét, s a harmadik világ sok magánGyermekmunkások a földeken (Fotó: Newsweek — KS) vállalkozója úgy próbált kibújni a fokozódó nehézségek alól, hogy olcsósága miatt előszeretettel alkalmaz gyermeki munkaerőt. Így ma már nem számít ritkaságnak, hogy számos Fecskék — Reagannek? A válság, a visszaesés hosz- szú fagya után, egy-két tavaszi fecske tűnt fel az amerikai gazdaság egén. A foglalkoztatottságot, a vásárlóerőt, az egész gazdaságot visszafogó pénzügyi rendszabályokkal az 1979- ben még 14 százalék körüli, veszélyes méretű inflációt sikerült felére, a közgazdászok által „elfogadhatónak” ítélt évi 4—5 százalékos arányra csökkenteni. Ugyanakkor a magas kamatok által fojtogatott gazdaság az év elejétől bizonyos újjáéledési tüneteket mutat. A bankkölcsönök kamatlába, amely még nem olyan régen a képtelen 18—20 százalék körül járt, 14 százalékra csökkent. Ennek következtében fellendülőben van két — korábban különösen súlyosan érintett — kulcsfontosságú ágazat: az építő- és a gépkocsiipar. Megnövekedett a kereslet más tartós fogyasztási cikkek iránt is, ami valamelyest csökkenti a munkanélküliséget. Az adatok azonban még mindig ijesztőek: decemberben 10,8 millióan voltak munka nélkül az ország kereken 99 millió munkásából és alkalmazottjából. Februárra számuk 10,4 millióra csökkent, ami még mindig elfogadhatatlanul magas. Nemcsak az érintettek, hanem a kormány közgazdászai számára is, akik pontosan tudják, hogy ilyen mértékű munkanélküliség közepette választáson győzni nem lehet. Éppen ezért Reagan, aki elvakult világpolitikai elképzeléseiből mindeddig egy jottányit nem engedett, gazdaságpolitikájában mindinkább a rugalmas kompromisszumok embere. Legutóbb a képviselőház demokrata többségével egyezett meg bizalmas tárgyalásokon, csaknem ötmilliárdos, a foglalkoztatottságot bővítő, a munkát keresőket támogató állami programban. Az elnök, aki az immár több mint 200 milliárd dolláros hiányt felmutató állami költségvetés drasztikus csökkentését ígérte, most hajlandó milliárdo- kat adni új munkaalkalmakra, átképzésre és segélyekre: az összeg kétharmada azt szolgálja, hogy a munkanélküli milliók az eddigi 39 hét helyett 55 hétig, tehát jó egy évig kaphassanak létfenntartási kiadásaikat fedező állami segélyt. A szemre jelentős összegek azonban a valóságban aligha elegendőek többre, mint a helyzet átmeneti enyhítésére. A tömeges munka- nélküliség érdemi csökkenése csak akkor várható, ha a gazdaság az első, részben ellentmondásos javulási tünetek után, ai év hátralevő részében valóban és tartósan fellendül. A kormány — sajátos módon — attól is tart, hogy a fellendülés túl gyors lehet: ez ugyanis az infláció újabb felgyorsulásával fenyegetne, ami elfordíthatná a republikánusok sok hívét is. A pénzhígulás lefékezése előnyös ugyanis az ország 36 millió nyugdíjasának csakúgy, mint a fix jövedelmeket húzó közép- és „fel- ső”-osztálybéli millióknak. Míg a reagani külpolitikát az ország (és a világ) szempontjából elhibázottnak tartják józan ítéletű amerikai megfigyelők is, az elnök gazdaságpolitikájának — legalábbis rövid, a választásokig szóló távon — adnak esélyeket. Ez egyébként a Fehér Házra áhítozó demokrata pártiak fő gondja is: ha egyszer nem külpolitikai kérdések döntik el az amerikai választást, hiába figyelmeztetnek józanul a túlfegyver- kezés, az erőszakpolitika hazai és nemzetközi veszélyeire. Olyan gazdasági programja viszont, amely a többségi középosztály szemében kiutat kínálna a válságból, a demokratáknak nincs. Heltai András AZ ISTENEK „FÉLRELÉPÉSE” Tenger alatt Afrikába? Gibraltár térképe A görög monda szerint Zeusz fia, Heraklesz félisten egyik kalandjához az akkor ismert világ legnyugatibb részén élő Atlasz segítségét kérte. Heraklesz rövid időre átvette tőle az égboltozat terhét. Az iszonyú teher nyomása alatt lába — így a görög monda — kettéválasztotta a kontinenst: Európára és Afrikára. Ez a mgi Gibraltárnál történt. 47 km-es alagút Napjainkban tervek születtek az istenek „félrelépésének” korrigálására, nevezetesen alagút építésére a két kontinens között. A gondolat János Károly spanyol és II. Hasszán marokkói király találkozóján született. Ezt követően 1980-ban szakértői bizottság alakult, amely két éven át dolgozott a terveken. A húsz államból érkezett tudósokból, mérnökökből, közgazdászokból álló bizottság Tangerben ötféle megoldást vizsgált meg: függő- vagy úszóhíd, úszó- vagy a tengerfenéken nyugvó csövek létesítésének lehetőségét, avagy föld alatti alagút építését. Ez utóbbi mellett döntöttek. Az összesen 47 kilométer hosszú létesítmény a spanyol Punta Palomát és a marokkói Punta Altarest kötné össze. Először a vasút Az eredeti terv szerint a Gibraltár melletti spanyol Tarifát kötötte volna össze a marokkói partokkal. Itt csupán 15 kilométer széles a tengerszoros, a kijelölt 26 kilométeres szélességűvel szemben. Mégis az utóbbit fogadták el, mert ott a tenger maximális mélysége 300 méter, míg Tarifánál 900 méter. Az előterjesztés szerint elsőként a vasúti alagút készülne el, az autóalagút csak később, a még meglevő technikai problémák, pl. a szellőzés teljes megoldása után. Mindkét alagút átmérőjét 6,85 méterre tervezték. Az előterjesztés szerint az első alagút öt év alatt elkészülhet. a tervezett alagúttal (Horizont — KS) Hasonló tervek már a múlt század vége óta születtek Spanyolországban. A harmincas években egy spanyol mérnök víz alatti oszlopokon nyugvó, vagy bójákon függő csővel képzelte el a megoldást. Ez azonban az erős tengeráramlás, a szél nyomása, valamint a sűrű hajóforgalom miatt megvalósíthatatlannak bizonyult. A „SEIKAN” példája A szakértők számítása szerint az alagút építése már az első lépcsőben legalább egymilliárd dollárba kerül. Emiatt sokan ellenzik a tervet. Arra is hivatkoznak, hogy még nincs kellő tapasztalat ilyen hosszú víz alatti alagút létesítésére. A terv védői a .japán „SEIKAN” víz alatti alag- útra hivatkoznak, amely 54 kilométer hosszúságban köti majd össze Hokkaidót Honshu szigetével. Egyes spanyol közgazdászok a létesítmény gazdaságosságát vitatják. Szerintük a viszonylag kicsi áru. és személyforgalom nem indokolja egy ilyen összeköttetés létesítését. A La Manche- csatorna alatt már régóta tervezett alagút sem épül még — hangoztatják —, pedig ott két, igencsak iparosított vidéket kötne össze a létesítmény. A szakértői bizottság ezzel szemben kimutatta, hogy az építkezés költségei rövid időn belül megtérülnének. Jelenleg évente 3,7 millió ember, 370 ezer gépjármű és 4—5 millió tonna áru kel át a két kontinens között a csatornán. Arra is számítanak, hogy a szárazföldi összeköttetés megteremtése jótékonyan hatna az afrikai államok fejlődésére. S ami a jelenlegi helyzetben különösen fontos: az építkezés sok ezer új munkahelyet teremtene. Egy szó, mint száz, hangoztatták a szakértők, az alagút megépítése Spanyolország és Marokkó között halaszthatatlan feladat. g■ i. összeállította: Pilisy Elemér A telepről történő elszállítás esetén Kedvezményes . a háztartási kevert szén árából mázsánként 13 Ft, (A berentei diószenet központi fűtéses házak kazánjaihoz is ajánljuk.) TÜZELŐVÁSÁRl a berentei diószén árábói mázsánként 17 Ft Észak-magyarországi Tüzép Vállalat és Borsodi Szénbányák Vállalat ENGEDMÉNYT ADUNK.
