Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. március 19., szombat 3. Búzás Lajos Takács Albertné Somfai Tlborné A Nimm vendégei voltak: A felnövekvő nemzedékek iameretgyarapitása közérdekű, sokakat foglalkoztató téma. Ma még inkább az, mint valaha volt, hiszen olyan változásoknak lehetünk tanúi, amelyek számottevő fordulatot szülhetnek. A megye oktatásügyének illetékeseit többek között ezért hívtuk meg szerkesztőségünkbe, azt remélve tőifik, hogy több oldalról világítják meg ezt az izgalmas gondolatkört. Vendégünk volt dr. Szűcs László kandidátus, az egri Ho SÍ Minh Tanárképző Főiskola főigazgatója, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Búzás Lajos, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője, Jenel Artúrné, a Heves megyei Pályaválasztási és Nevelési Tanácsadó Intézet vezetője, Takács Albertné, a gyöngyösi Vak Bottyán János Szakközépiskola, Somfai Tlborné, a Parádl Általános Iskola tanára, valamint Szepesi Lajos, a 212. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettese. Oktatásügy—ma — Az elmúlt mistél évtized során oktatásunk arculata nem mindig előnyére forrná* i Jódott. Az olykort átgondolatlanság, a kapkodás, a -többnyire öncélú kísérletezgetés erőteljesen éreztette .{káros hatását. Lényegbeli változást csak az MSZMP Központi Bizottságának 1982. áprilisi állásfoglalása jelenített. Miként értékelték ezt a dokumentumot? Érezteti-e, s ha igen, akkor miként jobbító, rendteremtő erejét? P.fílC! BÜZÄS LAJOS: — Az utóbbi tíz év valóban zaklatott volt. Túlzás nélkül állítom, hogy a gyerekek is szenvedtek ettől, elég csak azt említeni, hogy idegesebbek, nyugtalanabbak lettek. Orvosismerőseimmel beszélgetve megtudtam, hogy olyan idegnyugtató gyógyszereket szednek, mint a felnőttek. Tény az, hogy korábban görcsösen ragaszkodtunk még a rosszhoz is. Most viszont az önkritikus szemlélet kapott teret. A jó példát a Művelődési Minisztérium mutatta, ugyanis több esetben megváltoztatta egykori helytelen álláspontját, s egészséges korrekciót hajtott végre. Az ilyesmi jó hangulatot teremt, s kedvez az alkotómunkának. Ennek jele az is, hogy a tantestületetek egy része nem várta még az állami intézkedéseket hanem gyorsan megvitatta a helyi tennivalókat. Mindenütt azt vallják: a nyugalom, a higgadt cselekvés szakasza következik. Az élenjárók kÖTéből sorolom az egri Szilágyi és a Gárdonyi gimnáziumot, valamint a gyöngyösi Vak Bottyán János Szakközépiskolát. TAKÁCS ALBERTNE: — Intézetünk kollektívája — ez régi gyakorlat nálunk — rendszeresen feldolgozza az oktatással foglalkozó határozatokat, s ezek szellemében szabja meg a feladatokat. Ez történt ebben az esetben is, azaz minden részlet terítékre került. Valameny- nyien bizakodóak vagyunk, mert meggyőződésünk, hogy jó irányba haladunk. Ez akkor is igaz, ha menetközben néhány gond adódik.. Sajnos, az új tantervekhez illő tankönyvek nagy késéssel jelennek meg, s az is előfordul, hogy csak magunkra hagyatkozhatunk. Említek konkrét példákat A világnézetünk alapjai című tárgyhoz, valamint a negyedikes magyar irodalomhoz mindmáig hiába várjuk az ígért könyveket. Nem kell bizonygatni, hogy ez mekkora nehézséget okoz, de hát a próbatételekkel meg kell birkóznunk. DR. SZOCS LÁSZLÓ: — Több mozzanatra utalnék. Másokkal együtt örülök annak, hogy olyan pénzügyi tervezés bontakozott ki, amelynek célja a tárgyi feltételek javítása. Az óvodákban már teljesültek az indokolt óhajok, pillanatnyilag az általános iskolákon a sor. Ügy tudom, hogy a középfokú intézményekre, valamint a felsőoktatásra 1990 körül köszöntenek majd jobb napok. Ettől függetlenül jó érzés arról értesülni, hogy másutt tevékenykedő kollégáim sokkal jobb körülmények közt dolgozhatnak, mint valaha. S ha már itt tartunk, akkor hadd jegyezzem meg, hogy egy nagyszabású felmérés keretében térképezik fel — ebben a Pedagógusok Szakszervezete is szerepet vállalt — a tanítók, a tanárok élet- és munkaviszonyait. A már említett állásfoglalásokból következik ez az akció is, hiszen felhívja a figyelmet — természetesen az ország anyagi helyzetétől függően — a nevelők anyagi megbecsülésének fokozására. Az is jó hír, hogy végre rendeződik a továbbképzés ügye. Kell ez, mert a jelenlegi helyzet elszomorító, ugyanis mindenütt az egyéni elképzelések érvényesülnek, hiányzik az összhang. — Jó ütemben halad az új tantervek is dokumentumok bevezetése. Ettől függetlenül a gyakorlati munka során számos gond vetődik fel. Sokan azt hangoztatják: a nevelők nem készítik fel kellőképpen a fiatalokat arra, hogy később zökkenők nélkül vegyék az akadályokat. Véleményük szerint melyek a legégetőbb problémák, s hogyan lehetne ezeket — legalább is fokozatosan — felszámolni? SOMFAI TIBORNÉ: — Azt hiszem, minden helyzetben létezik kiút. Hadd igazoljam ezt néhány kifejező adalékkal. A siker egyik titka az, ha a kartársak ösz- szefognak. Mi a kiskörzeti továbbképzéseken rendszeresen szervezünk bemutató tanításokat, ilyenkor sok jó ötletet leshetünk el egymástól. Természetesen nem feledkezünk meg a szülők felvilágosításáról sem. Matematikusunk az új módszer bevezetésével párhuzamosan összehívta az anyákat és az apákat, s négy-öt alkalommal informálta őket az új mozzanatokról, felkészítve őket arra, hogy segíthessenek gyermekeiknek. Mindez többlet teendő, de hát az ilyesmitől nem húzódoznak azok, akik szakmájukat hivatásként művelik. BŰZAS LAJOS: — Kár lenne tagadni, hogy a tanulói munkafegyelem lazult. Erre az sem mentség hogy az üzemek és a hivatalok egy részében sem tökéletes a rend. Manapság gyakran felvetődik a bukás nélküli tanítás témája. Szerencsére mindez már a múlté. Akkor is, ha a lépésváltás nem megy máról holnapra. Mi arra törekszünk, hogy az ellenőrzés, a szakfelügyelet révén elsősorban aszerint minősítsük az igazgatót, illetve a tantestületet, hogy hány fiatal került be a felsőoktatási intézményekbe. Ügy is mondhatnám, hogy új szelek fújnak, s következetesen hadat üzenünk a korábbi liberalizmusnak. Arra azonban ügyelnünk kell, hogy ne essünk a ló másik oldalára, mert ez is magyar betegség. Az értő szigort támogatjuk, s ennek társulnia kell a differenciált törődéssel, a hátrányos helyzetűek segítésével, felkarolásával, szintre hozásával. SZEPESI LAJOS: — A színvonal meghatározásával vannak bajok. Az igazság az, hogy a nyolcadik osztályt végzettek egy része nem sajátította el az alapvető tudnivalókat, mégis zöld jelzést kapott a továbbhaladáshoz. A hozzánk érkező elégségesek tulajdonképpen elégtelenek. Az se jó, hogy nincs elég idő a gyakorlásra, holott — ezt nem véletlenül hangsúlyozza a latin mondás — az ismétlés a tudás atyja. Az alapozás hiánya olykor kétségbeejtő állapotokat szül. Riasztó a helyesírási készség. Megdöbbentő, hogy egy műszaki dolgozatban egy oldalon húsz-harminc súlyos hibát kell javítani. Nem jobb a helyzet a matematikánál sem. A tanulók nincsenek tisztában olykor az alapműveletekkel, pedig a számítógépek korszakában is nélkülözhetetlen a számolási készség, mivel a legkorszerűbb eszközöket is az embereknek kell programozniuk. Elismerem, hogy nincs könnyű dolguk tanítványainknak sem. Sok és olykor felesleges anyagmennyiséget kell elsajátítaniuk. Nemegyszer este nyolc, kilenc óráig tanulnak, mellesleg kell is ennyi idő, ha lelkiismeretesen fel óhajtanak készülni. A nehézségeket csak fokozta az ötnapos munkahét bevezetése. JENEI ARTŰRNE: — Ne kerülgessük a forró kását, inkább nézzünk szembe a valósággal. A diákság polarizálódott. A jó képességűek, a kreatív készségűek sokrétűen kamatoztatják á nevelői útmutatást, a gyengék viszont mindinkább lemaradnak. Gyógyír lenne a differenciált foglalkozás, de ennek hatékony gyakorlata még nem alakult ki. Ez egyébként érthető, hiszen számos más sürgető feladat is megoldásra vár, s a pedagógusok erőteljesen lekötöttek. Mi is készítettünk felméréseket, sezek mérlege szomorító. A fiúk, lányok olykor a legegyszerűbb példákkal se boldogulnak. Többek között azt kérdeztük, hogy ha három rajzszeg öt fillér, akkor 50 fillérért hányat vásárolhatnak. Ezzel az egyszerű feladvánnyal a diákok 50 százaléka nem birkózott meg. 49 megoldást produkáltak. Mindez arra utal, hogy rossz mechanizmusokban gondolkodnak, feladat- látásuk valahol elsikkad, problémamegoldó adottságukban beáll a törés. Kiút- az lenne, ha nagyobb szerepet kaphatna a tudás érlelése, a gyakorlás, mert az ifjak jelentős részében értékes készségek szunnyadnak, s zömükből az ötletesség sem hiányzik. A kényelmesség azonban bántó. Az egyik megkérdezett azt válaszolta, hogy nincs ötfilléres, ezért ennyiért nem is vehet rajzszeget. TAKÁCS ALBERTNÉ: — Kétségkívül gyenge a szó- és írásbeli kifejezőkészség. Ennek számos oka van. Az egyik az, hogy a középiskolai tantervhez még nem nőtt fel az általános iskolai. Az értekező foglalkozást például nem tanulják a felső tagozatban, holott nekünk ezekre az ismeretekre kellene építenünk. Bizony sántít az értő olvasás is, pedig enélkül aligha létezhet ismeretszerzés. Hadd hívjam fel még egy mozzanatra a figyelmet. Egyre kevesebb teret kap a szóbeli megnyilatkozás. Az ötnapos munkahéttel valamivel kevesebb lett az egész éves óraszám, emiatt sem jut annyi idő féleltetés. re, mint régebben. Az ügy érdekében egyébként többet tehetnének a tömegkommunikációs eszközök is. Különösképp a tizenéves korosztálynak szólók. Igaza van Fekete Gyulának abban, hogy az Ifjúsági Magazin és a Magyar Ifjúság az eddiginél jóval hatásosabban szolgálhatná az ifjúság természetes eszményképkereső igényét. Persze, csak akkor, ha a popsztárokon kívül kiváló tudósainkat, történelmi nagyságainkat is bemutatja. Nevelhetnének ezek a sajtóorgánumok az igazi irodalom szere tété re is. BÜZAS LAJOS: — Gondoljunk azokra a pedagógusokra is, akiknek negyven gyereket kellene számon kérniük. Ráadásul köztük is akadnak túlzottan kényelmesek, akik megelégszenek a röpdolgozatokkal, hiszen ez a könnyebb, a gyorsabb változat. — Az lúén rajtol zz új érett- léd és felvételi rendszer. Milyennek tartJAk ezt a változatot. megteremtődtek-e zavartalan bevezetésének feltételei? SZEPESI LAJOS: — Ennek sokan és joggal örülnek. Egy tény: feltétlenül elősegíti az általános műveltségi szint emelkedését. A 120 pontos skála egyébként arra is lehetőséget ad, hogy az árnyalati különbségek tökéletesebben tükröződjenek, azaz valósághű kép alakuljon ki a fiatalokról. — Fokozatosan csökken — ezt statisztikai adatok Igazolják — a felsdoktatást Intézmények Iránti érdeklődés. Különösképp Így van ez a tanárképzők esetében. Hogyan értékelik ezt a Jelenséget? Távlatilag nem Jár-e szlnvonaleséssel? DR. SZOCS LÁSZLÓ: — A pedagógusképző intézményekben évek óta észlelhető bizonyos fokú létszámcsökkenés. Mi, egriek 1200 jelentkezőből jöttünk le 850-re, de azt hiszem, az arányok mindenütt azonosak. Ügy vélem, az alapvető ok az, hogy nem vonzó a pedagóguspálya. Sem anyagilag, sem erkölcsileg. Nehéz a munka, megviseli az Dr. Szűos László Jenel Artúrné idegrendszert. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szülők ma már nem irányítják gyermekeiket olyan hévvel a diplomás pályákra, mint valaha. Sajnos, ennek számos kellemetlen következménye van. A fizikai dolgozók fiai- nak-lányainak száma megcsappant. Mi éveken át büszkén emlegettük, hogy ők alkották a felvettek ötven százalékát, sőt meg is haladták ezt a szintet. Most viszont csak 40 százalékkal szerénykedhetünk. Bizonyára sokkal rosszabb a helyzet az orvostudományi egyetemeken. Érdemes ezeken a kérdéseken elgondolkodni, s keresni a megoldást. Hadd jegyezzem meg, hogy olyan korban élünk, amikor a fokozott helytállást nem elég szép szavakkal méltatni. Egyéb eszközökre is szükség van, ezzel szembe kell nézni. Annál is inkább, mert a pedagógushiány jelenleg is tény, s ez a jövőben még inkább így lesz. Az 1980-as évek második felére tízezerrel több nevelőt várnak a katedrákra. Ebből következik, hogy a beiskolázási keretek felduzzadnak. Én mégsem tartok színvonaleséstől. Annál is inkább, mert szinte kínosan ügyelünk arra, hogy csak azoknak adjunk belépőt, akik megbirkóznak majd a rájuk váró feladatokkal. — Eredményeket «örültünk, ö«zlntén feltérképeztük a bajákat. Mindezek Ismeretében milyennek látják oktatásügyünk jövőjét? BÜZAS LAJOS: — Kétségkívül sok a teendő. Kollégáimmal, munkatársaimmal együtt mégis bízom abban, hogy megvalósítjuk az annyira óhajtott stabilitást, amely persze, nem jelent semmiféle merevséget. Pillanatnyilag sok nehézséggel küszködünk, ám a pedagógiai optimizmussal felvértezett tanítók, tanárok hivaitásérzete, lelkesedése garancia arra. hogy túljutunk a buktatókon. Méghozzá sikerélmények sorával gazdagodva. Pécsi István Szepesi Lajos (Fotó: Perl Márton)
