Népújság, 1983. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-01 / 50. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. március 1., kedd Nem lesznek elsietett és nagymértékű ármozgásnk —( Külpolitikai kommentárunk )— Moszkvai forduló A SZOVJET FÖVÁROSBAN ma kezdődik a szov­jet—kínai külügyminiszter-helyettesi konzultáció második fordulója. Az elmúlt év ősze óta tartó meg­beszélésektől aligha várható látványos és még kevés­bé gyors fordulat, a nemzetközi közvélemény mégis nagy figyelemmel kíséri ezeket a tárgyalásokat. Elvégre nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy az ismert és nem egyszer viharos történelmi előzmé­nyek után hogyan alakul a Szovjetunió és Kína vi­szonya, amely befolyásolhatja a világpolitika egészé­nek alakulását is. Ez a megállapítás akkor is igaz, ha a jelenlegi tárgyalások meglehetősen korlátozott célokat tűztek maguk elé: a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság államközi kapcsolatainak normali­zálását. Tudjuk: ez sem lenne kis feladat. Hiszen a gya­korlatilag 1969 óta folyó, s a kínai fél hibájából mindmáig eredménytelen tárgyalásokat Peking 1980 elején egyoldalúan megszakította „az afganisztáni fejleményekre” hivatkozva. Azóta azonban sok min­den történt. Részben a Pekinget Washington (tajva­ni fegyverszállítások) és Tokió (tankönyv-vita, újra­fegyverkezés) irányából ért traumaszerű csalódások, részben — egyéb körülmények mellett — a belpoli­tikai és személyi változások nyomán a kínai alap­állás némi változáson ment át. A SZOVJETUNIÓ MINDVÉGIG TÜRELMES, elvi­leg szilárd, maradéktalanul konstruktív álláspontja — gondoljunk csak Brezsnyev taskenti és bakui, va­lamint Jurij Andropov november 22-i beszédére — elvezetett odáig, hogy a két ország között legalább­is elkezdődhetett a közeledést, az államközi kapcso­latok normalizálását szolgáló párbeszéd. A jövőben sem Moszkván múlik majd, hogy ez a párbeszéd sikeres legyen. Harmat Endre Meg kell találni a problémák lényegét és okait Korea-értekezlet Párizsban felhívás elfo­gadásával befejeződött a Korea békés egyesítésének előmozdításán munkálkodó nemzetközi összekötő bizott­ság által szervezett konfe­rencia. A kétnapos talál­kozón 30 ország és sok nemzetközi szervezet képvi­selői voltak jelen. PORTUGÁLIA Felbomlott koalíció MADRID, LISSZABON Kilépett a demokratikus szövetség (AD) nevű, eddig kormányzó jobboldali koalí­cióból a Portugál Szociál­demokrata Párt (PSD), és egyediül indul az április 25-i parlamenti választáson. Ékről döntött a párt vasárnap es­te befejeződött X. kong­resszusa. A kongresszus ugyanakkor leváltotta Fran­cisco Pinto Balsamao eddigi pártelnököt, ügyvezető mi­niszterelnököt, s a párt ve­zetését — a választásig — négytagú kollektív testületre bízta. A vasárnapi események kapcsán a TASZSZ szovjet hírügynökség megállapítja, hogy a szövetség tehetetlen­nek bizonyult az ország problémáival szemben. Há­roméves kormányzása alatt 12 százalékra emelkedett a munkanélküliség, csökkent az ipari termelés, 23 százalé­kos az infláció, az ország külföldi adósságai elérték a 12 milliárd dollárt A kor­mánykoalíció felszámolta az 1974-es áprilisi forradalom egyik legnagyobb vívmányát az agirárreformot. A győzelemre esélyes Por­tugál Szocialista Párt el­utasít bármilyen együttmű­ködést a kommunista pánttal — mondotta Mairio Soares, a szocialisták főtitkára egy madridi lapnak adott nyi­latkozatában. Alvaro Cunhal, a kommunista párt főtitká­ra vasárnap este egy rádió­nyilatkozatban kijelentette, hogy semmi remény sincs egy kommunista-szocialista választása szövetség létre­jöttére. Lehetséges, hogy az Egye­sült Államoknak „növelnie kell” részvételét a libanoni több nemzetiségű erőkben — erősítette meg hétfő reggeli televíziós nyilatkozatában Caspar Weinberger, ameri­kai hadügyminiszter. A po­litikus ezúttal sem tudott választ adni arra a kérdés­re, meddig tart még az ame­rikai csapatok általa „többé- kevésbé semlegesnek” minő­sített jelenléte Libanonban. A párt ereje mindenekelőtt a munkásosztállyal, a dolgo­zó emberekkel való kapcso­latban rejlik. Ezen a téren azonban sok még a tenniva­ló. Ezt hangsúlyozta Woj- ciech Jaruzelski hadseregtá- bomok, a L.EMP Központi Bizottságának első titkára a LEMP varsói vajdasági szer­vezetének konferenciáján, amely a másfél hónapja tar­tó beszámolási kampány utolsó ilyen tanácskozása volt. Jaruzelski rámutatott: a LEJMF nem tekinti ellenfelé­nek azokat, akik eszmeileg vagy lélektanilag összerop­panva elhagyták a párt so­rait Ugyanakkor a pártba visszatérni kívánóknak tet­tekkel kell bizonyítaniuk, hogy méltóak a tagságra, örvendetes fejleménynek ne­vezte, hogy az utóbbi hó­napokban sokan jelezték a pártba való belépési szándé­kukat, s közülük csaknem 60 százalék 30 évnél fiatalabb. Felhívta a figyelmet arra, hogy az értelmiségiek egy része az elmúlt időszakban államellenes, a szocializmus­tól idegen tevékenységet folytatott. Mint mondotta, a párt, az állam messzemenő türelmességét tanúsít ezen a téren is, de nem riad vissza attól, hogy adminisztratív eszközöket is igénybe ve­gyen olyanokkal szemben, akik nyilvánvalóan ellensé­Reagan elnök hétfőn újabb hatvanmillió dollárt kért az amerikai kongresz- szustól a salvadori hadsereg számára, fegyver, lőszer és helikopter-pótalkatrészek beszerzésére. A kongresszusban növek­vő ellenszenvvel figyelik a Fehér Ház próbálkozásait, hogy leplezze a valóságos Weinberger mindenesetre úgy Véli, hogy „van, haladás” a tárgyalásokon, s hogy a csapatkivonások megkezdése után kiürülő területeket a libanoni kormánycsapatok­nak és a nemzetközi rend­fenntartó erőknek kell be­tölteniük. A miniszter nem válaszolt egyenesen arra a kérdésre, vajon amerikai csapatokat akarna-e elhelyez­ni Dél-Li banonban Izrael határainak giarantálására. ges magatartást tanúsítanak, szabotálják a szocializmust. Az alkotóművészet nem ön­célú intézmény, hiszen lét­feltételeit a munkások és parasztok teremtik meg — hangoztatta —, éppen ezért egy munkáspárt nem fogad­hatja d az úgynevezett „bel­ső emigrációt”, és rá kell mutatnia arra, hogy a kultú­ra és a művészet a szocialis­ta államban nemzeti ügy, nem pedig magánüzlet. Gaz­dasági kérdéseikkel foglalkoz­va ismételten emlékeztetett arra, hogy a kormány átfo­gó inflációellenes programot dolgozott ki. A továbbiakban kijelentet­te: nem lesznek elsietett és nagymértékű ármozgások. Közölte, hogy a vezetésnek nincs szándékában lényeges mértékben emelni az alap­vető fogyasztási cikkek, köz­tük az élelmiszerek. árát. Ugyanakkor csak a végzett munka arányában le­het — még a reform viszo­nyai között is — bért emel­ni, jutalmat fizetni. A társa­dalmi igazságosság jegyé­ben határozottan fellépnek a válságot kihasználó egyes csoportok mértéktelen gaz­dagodásával szemben. A no­tórius munkakerülőket, ha belátható időn belül nem he­lyezkednek el, közmunkára, például árvízvédelmi mun­kákra kötelezik. salvadori helyzetet és foly­tassa a jobboldali terror­rendszer támogatását. Ste­phen Solarz New York-i demokrata képviselő, aki nemrégiben tért vissza egy salvadori ténymegállapító kőrútról, kijelentette: az Egyesült Államok -„patkány­lyukba tömi a pénzt”, ahe­lyett, hogy a békés tárgya­lásokat ösztönözné. A hadügyminiszter bizto­sította izraeli kollégáját, Mese Arenszt, hogy az Egye­sült Államok tudatában van Izrael stratégiai értékének. „Szükségünk van Izrael ba­rátságára, de más országok barátságára is szükségünk van a térségben” — mondta Weinberger Arensz szemre­hányó megjegyzéseire vála­szolva, amelyek szerint nem tulajdonít elég nagy jelentő­séget az amerikai—izraeli szövetségnek. NEW YORK Orvosi jelentések szerint Tennessee Williams, a vi­lághírű amerikai drámaíró halálát az okozta, hogy egy műanyag orr- vagy szem­cseppentő kapszula a lég­csövébe került, elzárta a légutakat, s fulladást oko­zott. MOSZKVA A moszkvai városi bíróság büntetőtanácsa előtt hét­főn megkezdődött Valerij Szenderov államellenes te­vékenységgel vádolt moszk­vai lakos büntetőügyének nyilvános tárgyalása — er­ről számolt be a szovjet hírügynökség. A vádirat rámutat, hogy Szenderov kapcsolatba lé­pett a népi munkaszövetség nevű külföldi felforgató szervezettel és az onnan kapott ellenséges, felforgató tartalmú anyagokat terjesz­tette a Szovjetunióban, rá­galmazó tartalmú iratokat szerkesztett és ezeket kül­földre juttatta. Az iratokat később külföldi felforgató szervezetek a Szovjetunió elleni ellenséges akciók cél­jaira használták fel. LUANDA Angola kész arra, hogy újabb megbeszéléseket foly­tasson Dél-Afrikával az ENSZ Biztonsági Tanácsa 435. számú határozatának végrehajtásáról — jelentet­te ki Manuel Alexandre Rodrigues, az MPLA Mun­kapárt Politikai Bizottságá­nak tagja, belügyminiszter. JKSZ KB — Jelenlegi nehézségeink­ből arra következtethetünk, hogy társadalmunk és szo­cialista önigazgatási rendsze­rünk válságos fejlődési sza­kaszba jutott. A puszta meg­állapítások azonban semmit sem érnek, meg kell talál­nunk a problémák lényegét és okait — hangoztatta a kb-ülés elé terjesztett vita­indító beszámolóban Kiró Hadzsivaszilev, a JKSZ KB elnökségének tagja. A szocialista építés ju­goszláv gyakorlatában a het­venes években hozott változ­tatásokra (a társult munká­ról szóló törvény, az új al­kotmány elfogadása) utalva Hadzsivaszilev megállapí­totta: a mintegy tízéves ta­pasztalat azt mutatja, hogy az elképzeltnél sokkal össze­tettebb és nehezebb a társa­dalmi fejlődés folyamata. Az anyagi gondokról, a dolgozók életszínvonalának csökkenéséről, a hiánycik­kekről szólva a beszámoló kifejtette: az új megoldások keresése közben sokszor a legjobb akarat ellenére is előfordulnak tévedések és hibák, s ezek zavart kelte­nek a kommunisták, a dol­gozók soraiban. — Politikai helyzetünk alapjában véve szilárd, ez azonban nem téveszthet meg bennünket és nem je­lentheti azt, hogy lazítha­tunk, hiszen meg kell olda­ni a nehéz gazdasági és szo­ciális kérdéseket. A beszá­moló a továbbiakban az el­lenség fokozódó tevékenysé­gére tért át, hangoztatva, hogy a forradalom és a szo­cialista önigazgatás ellensé­gei a mostani helyzetben al­kalmat látnak aknamunká­juk növelésére. A politikai emigráció legkülönfélébb faj­tái és csoportosulásai épp­úgy, mint a belső ellenség, a kommunista szövetség te­kintélyének lejáratására tö­rekszenek. Kedvenc fegyve­rük a nacionalizmus. Ha ezekkel az erőkkel nem számolunk le — hangoztatja a beszámoló —, azok hatás­sal lehetnek a közvélemény­re, különösen a tudományos és a művelődési életben dol­gozókra, meg a tanuló ifjú­ságra. A belső ellenség te­vékenysége komoly veszélyt jelent. Nem szabad megen­gedni, hogy a tájékoztatási eszközökben, a kulturális in­tézményekben vagy a szép- irodalomban teret kapjon az ellenzék. A kommunista szövetség nem szólt bele a művészeti alkotás folyama­tába, de természetesen oda­figyel bizonyos művek esz­mei üzenetére, mondanivaló­jára, főképp, ha azok nacio­nalista és szocialistaellenes tartalmúak. A beszámolót követő vitá­ban húszán kértek szót. Amerikai katonák garantálják Izrael libanoni határait! Az USA „patkánylyukba tömi a pénzt” A MIKROELEKTRONIKAI VÁLLALAT GYÖNGYÖS FELVÉTELRE KERES: vállalati jogtanácsost FELTÉTEL: szakirányú végzettség, legalább 5 év gyakorlat. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és okt. osztályán. 3201 GYÖNGYÖS, PIPISHEGY, Pf.: 171. Telefon: 11- 557 12- 176 Elnökválasztás Szenegálban A részeredmények alapján a jelenlegi államfő nyerte a vasárnapi elnökválasztást Szene­gálban. Képünkön: Abdou Diouf (középen) egyik utolsó dakari kampánygyűlésén. (Az af­rikai országban vasárnap egyidejűleg parlamenti választásokat is tartottak) (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Angela Davis felhívása Angela Davis amerikai polgárjogi harcos, az Egye­sült Államok Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak tagja egy bostoni ren­dezvényen a militarizmus, a fajüldözés és a reakció elleni harcra szólította föl honfi­társait. A jelenlegi kormányzat alatt egyre élesebb támadá­sok érik az amerikai polgá­rok jogait, a dolgozók szo­ciálpolitikai és gazdasági helyzete pedig lényegesen rosszabbodott — mutatott rá Angela Davis. Míg a munka és fedél nélkül maradt ame­rikaiak száma tovább növek­szik, az értelmetlen fegy­verkezési verseny dollárok milliárdjait nyeli el. Ugyan­akkor —hangoztatta a kom­munista politikus — egyre növekszik a fekete bőrű ál­lampolgárokkal szembeni fa­ji megkülönböztetés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom