Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-19 / 42. szám
4* NÉPÚJSÁG, 1983. február 19., szombat Egymillió ember ügye A Mátra egyrésze is Magasan van a léc A LAPOK MAR MEGÍRTÁK, a rádióban is hírül adták, hogy január elsejével módosították a termelőszövetkezetekre vonatkozó jogszabályokat. A híradásokból egyértelműen kiderült, hogy ezúttal olyan átfogó rendezésről van szó, amelyet nemcsak a tsz-jogászok szűk körének kell tanulmányoznia. Sőt, még akkor sem vagyunk pontosak, ha azt mondjuk, hogy az ország egymillió mezőgazdasági tsz-, halászati, illetve szakszövetkezeti tagjának élete, közérzete lehet és lesz jobb majd a változásokkal, hiszen még a tsz- ek és az ipari szövetkezetek mindennapos kapcsolatait is befolyásolhatják az új rendelkezések. Például azzal, hogy a tsz-tagok újabban már több szövetkezetnek, köztük akár ipari szövetkezetnek is a tagjai lehetnek. E helyütt persze nem lehet célunk a módosítások, az új rendelkezések ismertetése, hiszen — amint említettük —, a sajtó korábban ezt már megtette. Ezért — csupán emlékeztetőül és persze röviden — szólunk arról, hogy a tagság előnyére egyszerűbbé, rugalmasabbá és hatékonyabbá válik a tsz-ön- kormányzat működése. Módosul, fejlődik a szövetkezetek és a tagság vagyoni kapcsolata, további kedvező lehetőségek nyílnak a tsz-be- Iiek foglalkoztatására. Űj vonás az is, hogy gondosabban gazdálkodnak a háztáji juttatásokkal. Persze itt sem a túlnyomó többség kárára, hiszen az ő eddig kivívott jogaikat senki sem csorbítja Csupán arra ügyelnek, hogy a jövőben csak azok juthassanak ingyenes háztáji földhöz, illetve terményhez, akik tényleges háztáji gazdálkodást folytatnak. A tsz-tagok társadalmi igazságérzete is azt kívánta, hogy ne részesülhessen ezekből az előnyökből az az ízíg-vérig fővárosi ember, aki valamilyen ok miatt Budapesten lépett be egy távolabbi tsz-be. Aligha vélhető ugyanis, hogy érdemleges háztáji tevékenységet folytathat az a személy, aki csak a vonat ablakából lát szántóföldet, vagy tehenet Már e vázlatos felsorolásból is kiviláglik, hegy a szövetkezeti mozgalom fejlődése érlelte meg, igényelte azokat a változtatásokat, amelyeket az új jogszabályok tükröznek. A módosítások elmulasztása — vagy ami ezzel egyet jelent: a szövetkezetek mind korszerűtlenebbé váló működési feltételei — ugyanis előbb-utóbb az egész tsz- mozgalom kárára váltak volna. REGI IGAZSÁG: minden jogszabály annyit ér, ameny- nyit megvalósítanak belőle. A lehetőségek megvannak' — szabad a pálya. De hogy a gyakorlatban is érvényre juthassanak az új igények és követelmények, ahhoz arra van szükség, hogy ezeket az átfogó rendeleteket mindenekelőtt a tsz-vezetőség alaposan tanulmányozza és megismerje. Hiszen csak így, ezt követően nyűik módja arra, hogy a tagsággal is megismertesse. Ez már azért is nélkülözhetetlen, mert a jogalkotást széles körű majd egy esztendeig tartó társadalmi vita előzte meg. Félreérthetetlen jeleként annak, hogy az ágazat, a mozgalom vezetői nem az íróasztal mellett kiagyalt intézkedéseket akartak megszövegezni, hanem valós társadalmi igényeket kifejező rendeleteket. Ezt a szellemet, szándékot tükrözi egyébként az új jogszabályok keret jellege, is. Nem akarnak mindent „felülről” előírni: nőtt a kapun belül eldönthető kérdések száma. Hogy csak egyetlen mozzanatra utaljunk: a jövőben a tsz-ek ellenőrző bizottsága akár egyes vezetők felelősségre vonására is javaslatot tehet, sőt — indokolt esetben — közgyűlést is összehívhat, ha a tsz-tagság ezzel a széles jogkörrel felruházza. Sokak előtt ismert, hogy ez valóban komoly felhatalmazás, hiszen eddig az ilyen esetekben az állami felügyeleti szerveknek kellett kezdeményezniük a közgyűlés összehívását. VISSZATÉRVE A RENDELETEK megismertetésére: már a zárszámadó közgyűlések is kitűnő alkalmat kínálnak erre. (Ahol persze még nem zajlottak le.) Üjabb lehetőséget ad a tervezés, a tervkészítés is, sőt: e munka során már nem is lehet figyelmen kívül hagyni az új rendeleteket. Végső soron a tsz-ek döntik el, hogy milyen fórumokat használnak fel a megvitatásra. Az a fontos, hogy a tagság javaslatai helyet kapjanak, igényei tükröződjenek, hogy az alapszabály módosítását végső soron az egész közösség fogadja el. Hiszen csak így lehet elérni, hogy a helyi sajátosságok is érvényre jussanak, alkalmazkodva a gazdálkodás, a szűkebb közösség konkrét viszonyaihoz. Az agrárszövetkezetek június 30-ig kell átvezetniük a változtatásokat. Látszólag még hosszú az idő, ám ne tegyen senkit kényelmessé, ráérőssé ez a néhány hónap. Csak akkor lehet elkerülni a kapkodást, a felületes munkát, ha már most elkezdődnek az alkotó beszélgetések és viták, ha elég idő jut a javaslatok kimunkálására. ÍGY LESZNEK MAJD megalapozottak a közös döntések. (D. L.) Szoktuk mondani, az utolsó órában vagyunk. Nincs sem okunk, sem jogunk tovább várni. Tennünk kell, méghozzá minél határozottabban és eredményesebben azért, hogy a környezetünk biológiai épségét megmentsük, illetve visszaállítsuk. Lelkes emberek sokaságát fűti ez a cél. Ahogy érzékelni lehetett azon a tanácskozáson is, ami Gyöngyösön zajlott le. Igen, zajlott, mert nem kevesen, nem is túlságosan visszafogott hangon mondtak véleményt a Mátráról, annak mai állapotairól és a hegyvidék legjellemzőbb településeiről, a „Mátra kapujáról”. A tanács elnökének, Tir Dezsőnek jutott az a feladat, hogy a környezet- és természetvédelem megyei bizottságát tájékoztassa mindarról, amit a tárgykörben eddig már tettek és mindarról, amit tenni szándékoznak Gyöngyösön és környékén. Természetes, hogy akadtak „neuralgikus” pontok. Ilyenek: a füst és a korom, amely egykor már „fekete várossá” varázsolta a helységet. A KÖJÁL mérései viszont azt mutatják, hogy mindez a „normán” belül van. A tisztább városközpont kialakítása végett a hatóság a még meglevő széntüzelésű kazánokat szeretné gázra átalakíttatni. Többen szóvá tették, hogy a déli városrészt átszelő 3- as út mennyire igénybe veszi a lakótelepek több ezer emberének türelmét, hiszen a nagy testű járművek dübörgőé mindenre ad alkalmat, csak pihenésre nem. Ebből származik a szándék: a Miskolc—Budapest közötti forgalmat „kivinni” a városból. Az M3-as azonban „leáll” Gyöngyös határánál, összes zajos és füstölő autóját rázúdítja a városra. Aztán a szennyvíz. Éveken át olyanok voltak az utcák, mintha harcászati védelmi árkokat ástak volna rajtuk. Lehet sorolni a kilométereket, amelyek már az elvezető csatornák hosszát jelzik, de még mindig az utcára, a járdára engedik ki a szennyvizet elég sok épületből. Nem is csak a város külső részén. őrizni kellene a város közterületeinek tisztaságát, parkjainak, játszótereinek szépségét, felszerelését. De... ! Ki szorítsa rendre a randalírozókat, a mindent elpusztító „erőművészeket”? Mondták: szigorúbb felelősségre vonást kell alkalmazni náluk. Még a közvélemény és a társadalmi ítélet... ! Ez igaz is. De az is igaz, hogy a nevelés, bárkire vonatkozzék, példaadásból, dicséretből és büntetésből áll össze. Mintha az utóbbiról megfeledkeztünk volna. Vagy csak egyszerűen: kényelmetlen? Ki kellene számítani: melyik az olcsóbb? Beállítani -néhány egyenruhás köz- tisztasági őrt, vagy évente súlyos százezreket költeni a rongálások helyreállításának Déva vári „eredményességére”? A Mátra ki nem maradhatott. Előbb a szelíd lankájú Sárhegy, a fennsíkján díszelgő Szent Anna-tó, a farkas- mályi pincesor, majd Kékes, Galya- és Mátraszentimre jöttek sorra. Védett területek. Elvileg. Gyakorlatilag az építkezések pocsékká tették az ország legmagasabb pontjának egyediségét. Nemcsak a torony szétzilált „építési övezete”, hanem a tőle néhány araszra telepített sí- és egyéb „házak” sem válnak a díszére. Megoldatlan a Felső-Mát- ra szennyvizének elvezetése. Pedig ez nem csupán az ottani települések sajátosan egyedi gondja. A fertőzés veszélyét az esőmosások távolabbi tájakra is közvetítik. Ilyen és még ezernyi más gond nehezedik a város vezetőinek a vállára. Hiszen a Mátra — Gyöngyös is. De nemcsak Gyöngyös. A környező települések közigazgatási határa eléggé szeszélyes cikcakkokat rajzol a hegyek arculatára. Ilyenkor már a hatáskör sem mellékes vonás. Ezen módosítani kellene, hogy a déli hegyvidéknek csak egy gazdája legyen. A Kékesnek is. De a Mátra nemcsak a környező településeké. Az egész országé. Tenni érte, miatta, méghozzá hatékonyan és valóságosan, é6 nem csupán itt is, ott is javítgatni a meglevő hiányosságokat, csak főhatósági segítséggel lehet. A radikális, tehát az átfogó intézkedésekig, az ezekhez szükséges súlyos tíz- és százmilliók munkával való „kitermeléséig” — lehet tenni még egyet és mást Például úgy, hogy amit jogszabályok határolnak körül, azokat végre kell hajtani. Ehhez a hatóságnak a meg- ■ felelő megbízatása megvan. Amihez viszont a lakosság egyetértése és cselekvő készsége szükséges, azt meg kell kérni és meg kell szervezni. Itt van a váro6 alapításának és felszabadulásának közelgő jubileuma. Soha jobb alkalom. A gyöngyösiek szeretik a városukat és szeretik a „hegyet”, kéklő Mátrájukat. Tiszteljük azonban a realitást. Mondjuk ki: az a - bizonyos „léc”, amit környezet- és természetvédelmi ügyben a helybelieknek lazán keresztül kellene vinniük, kissé magasan van. G. Molnár Ferenc Veszély megint van, s ismét számolni kell a meglepetésekkel Pinceváros a — város alatt Kőtár és múzeum - Huszonhét kilométer már készen van - Az idei költség: 80 millió forint „ A bányászlámpa fényénél kinyújtóznak az árnyak. Az ácsolat tartotta boltozaton fura játékot játszanak a fények. Megszokott életét éli a város alatt húzódó — pinceváros. A labirintusban a Bányászati Aknamélyítő Vállalat egri üzemének dolgozói kapácsolnak, távolabb gépzúgás, jelzi, hogy javában tartanak a megerősítő munkálatok. A fejünk felett hó takarja a buszmegálló melletti parkot, s aki éppen átsétál rajta, talán nem is gondolja, hogy a mélyben újjászületik egy régi, öreg pinceág. — Több mint három esztendeje szálltunk le ide — szakítja meg néhány percre a munkáját Göböly Kálmán csapatvezető, akivel együtt dolgozik a harmadban Szecskó Dezső, Kivés Pál és Dáni Benedek. — Naponta egy métert haladunk, komplett munkát végezve. Ez azt jelenti, hogy ácsolunk, betonozunk, építünk és kubiko- lünk is, ha kell. Értékes munkát végeznek ők, négyen: egy négyzetméternyi pinceszakasz felújítása 18 ezer forintba kerül. Ebben az évben 80 millió forintot „nyel el” az egri pincerendszer. Kísérőnk, Szíremen Sándor üzemvezető elemlámpával világít a lábunk alá, amikor a keskeny sínpár között botladozunk. Itt-att még sárfoltok nehezítik a járást, meg az ágak találkozásánál levő csillefordítók. — Ne lépjenek rá! — tanácsolják. — Megzördülhet, s máris kész a baj... Az egykori érseki pince kerengőiben nem az elesés, hanem az eltévedés fenyegetett volna bennünket, ha nincs szakavatott kísérőnk. Amikor beléptünk Eger alá, a Pori sétányt tudtuk fejfedőnkként, később — egy kacskaringós séta után — vastag vasrács állta az utunkat a kijáratnál. Micsoda bezártság: szinte karnyújtásnyira sétálnak az emberek, s mi ott állunk lenn, csupán a fényképezőgép teleobjektív- je fér ki az erős pánitok köpött. Ott, ahol vidám túristák rohamozzák a Lyceum csillagdáját ... ★ Az egyik folyósó falánál számtalan érdekességre bukkanunk, szobrok hevernek itt művészi rendetlenségben. A leendő kőtár „alanyai”, amelyekben bizonyára sokan fogunk majd gyönyörködni. A kőtár első darabjai A fehér kőbe mintázott fej, a csapzott haj, a megmerevedett fintor úgy illik ebbe a történelmi hangulatú környezetbe, mint a várva várt csönd, ha a légkalapácsok zaja végképp elül Agria „al- városában”. Ahol majd múzeum lesz, s útvesztő az érdeklődő idegeneknek, hogy némi fogalmuk legyen: milyen is volt egykoron Eger 130 kilométeres pincerendszere. Amely mellett eltörpül Pécs, Szentendre és Szekszárd földalatti világa... ★ — Számolni kell mindig a meglepetésekkel — mondja Fekete Mihály, a városi tanács mérnökgeológiai csoportjának vezetője, aki a kezdet kezdetétől jó ismerője és szakértője a századokkal korábban fúrt üregrendszernek. Éppúgy, mint az aknamélyítők, akikkel rendkívül jó kapcsolatot sikerült teremteniük a városi tanács szakembereinek. — ... számolni kell a meglepetésekkel — erősíti meg —, mert térkép ide, térkép oda: sohasem lehet tudni, hol bukkan elő váratlanul egy-egy új pince. Mint például a Szabó Sebestyén utcában, ahol arra figyeltünk fel, hogy az esővizet csak nyeli, nyeli egy tenyérnyi lyuk... S mint kiderült, egy, a külső várhoz tartozó hatalmas üregre találtunk. A várral kapcsolatos egyébként, hogy felújításra kerül a keleti és a déli vizes folyosó, s a feltárások miatt építési tilalom alá került a Bástya, a Gárdonyi, a Janicsár, és a Szabó Sebestyén utca körzete. De új pincéket fedeztünk fel a Szabdaság téren, illetve az Arany János utcában is, ahol megkezdődött a tervszerű, megelőző munka. Ugyanis, mint mindig, ezúttal is az első az életveszély elhárítása, majd pedig a megerősítés, a pincék hasznosítása. ★ — Mi o sorsuk a felújított megerősített pincéknek? — kérdezzük az imbolygó lángú bányászlámpa fényénél. — Jártak már a Berva- klubban? — hangzik a váKészül az ácsolat (Fotó: Perl Márton) faszként feltett kérdés. — Nos, a Finomszerelvénygyár fiataljainak egy remek szórakozóhelyet alakítottak' ki az egykor omladozó pincéből. Pillanatnyilag több mint tíz vállalat vár hasonló helyiségre, de — ha lesz vállalkozó — jut gombatermesztésre is hely a labirintusban. A Grónay-sarokház alatt 130 magánpincét alakítunk ki, s hozzávetőlegesen száz újabbat adhatunk majd az igénylőknek a Rákóczi utca alatti szakaszon is ... ★ örökzöld a téma Egerben: pincerendszer van és lesz is még egy ideig. De meddig? — A számításaink szerint — töpreng el Göböly Kálmán csapatvezető — körülbelül 1984 augusztusában végzünk a mostani ágban, it az érseki pincerészben. De ha jól tudom, 1990-re volt tervezve a feltárás a megerősítés és az értéktelen részek tömedékelésének befejezése. — Addig még sok pincét búcsúztatunk el — mondják a munkatársai. — Az egyikből klub lesz, a másikból múzeum, borospince, szórakozóhely ... — Mit jelent az, hogy elbúcsúztatják a pincét? Az egyikük odakoccintja a csákányt a falhoz, megtör- li izzadt homlokát, azután rápillant a többiekre. Ahogy megfogják a szerszámot: érezni: ez itt most nem téma ... A csapatvezetőtől mégis megkérdem: — Ugye, megszeretik ezeket a szép pincéket? — Hát, hogyne... — bólint. ★ Három kilométert talpalunk a város alatt. Külön birodalom ez, az aknamélyítők vizes, koszos feldu- colt szentélye. Amelyből négyzetméterenként csinálnak másoknak kulturált környezetet. S ahová — például klubavatás után — még sohasem hívták meg őket... Szilvás István
