Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-15 / 12. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. január 15., szombat 3« A nagy lehetőség Az emberiség nagy lehető­sége a szocializmus — ez az Aczél György által definiált gondolat mintegy jelszava, meghatározó tartalma lehet­ne annak az országos tanács­kozásnak, amely a napokban zajlott Budapesten az MSZMP Központi Bizottsá­gának rendezésében. Egy év­tizede nem ült össze hasonló­an széles körű és ilyen átfo­góan gazdag tematikájú kon­ferencia művelődéspolitikánk, ideológiai életünk időszerű teendőiről, s a hozzá kapcso­lódó agitációs, propaganda- munkáról. Különleges szere­pe volt abban, hogy az ide­ológia, a politika, a gazda­ság, a társadalom, a történe­lem legfontosabb napi kérdé­seiről összetetten tárgyaltak tudósok és írók, újságírók, művészek, művelődési intéz­mények vezető munkatársai társadalmi, politikai életünk illetékes személyiségeivel, az ország valamennyi megyéje ideológiai életének vezető képviselőivel. Végül is — már amennyire a két nap erre módot adott — az egész mai magyar valóság jelen volt a referátum után kialakult vi­tában. Kimondva, kimondat­lanul minden fölszólalás, akárcsak a vitaindító, a szocializmus nagy lehe­tőségét elemezte, járta körül azt kutatva, hogy napjainkban, a jelenle­gi helyzetben miként tu­dunk élni vele. Itt és most, a mai Magyar- országon meg tudunk-e fe­lelni történelmi utunk reális fölmérésével, a bennünket körülvevő világ tárgyilagos megítélésével, ideológiai-szel­lemi erőink kellő mozgósítá­sával a megújulás elhárítha­tatlan követelményeinek. Megújulás és aktívabb cse­lekvőkészség ! Előrehaladá­sunk két elválaszthatatlan alkotóeleme, melynek kibon­takoztatása nem megy, nem is mehet viták nélkül. Ezek azonban csak akkor termé­kenyek, ha különböző meg­közelítési oldalakról is egy irányba hatnak, a magyar nép szocialista fejlődését kí­vánják elősegíteni. Ezen a tanácskozáson is kommunis­ták és pártonkívüliek egy­aránt részt vettek és kifejtet­ték véleményüket, sőt kétsé­geiket: Esetenként érződtek felfogásbeli különbözőségek, aminthogy a terem falain kí­vül is így van ez az ország­ban. Ám anélkül, hogy el­hangzott volna a ma gyakor­ta használt közmegegyezés, mégis az eltérő nézeteknek és véleményeknek ez adta meg a közös vonását, azon az alapon, hogy megújulási igé­nyünk és útkereséseink mel­lett is változatlanul egy kö­zös célunk van: a szocializ­mus építése. Hiszen éppen ezt a célt szolgálja az igénye­sebb megújulás, amely abból indul ki, hogy soha nem volt és a jövőben sem lehet per­fekt, befejezett marxizmus. A társadalom előreha­ladásával fejlődnie kell az ideológiának, sőt elöl kell járnia. A megújuló elmélet segít­ségéről — éppen a gyorsan változó világban — ezért nem mondhatunk le. Ezenközben folyamatos szellemi érintke­zésben állunk mindazokkal, akik netán egész sor kérdés­ben nem értenek velünk egyet, de elismerik társadal­mi rendünket és hajlandók segíteni a szocializmus épí­tését. Ez a szövetségi politi­ka meghatározója, és ez hosz- szú távra szól. Sőt, napja­inkban mindinkább meg kell újítani ezt a szövetséget a felnövekvő, új generációra gondolva, amely — éppúgy mint az egész társadalom — nincs elzárva a különféle, gyakran divatos szellemi áramlatokról. Elvi, elméleti viták kellenek a meggyőző­désükhöz, sok megértéssel, de nem mondva le egyetlen te­rületen sem a marxizmus he­gemóniájáról. Megújuló világ formá­lódik hazánkban, ponto­sabban vár megújulásra a mi cselekvő politikánk révén. Nem azért, mintha zsák­utcában lennénk — amint ellenfeleink hangoztatják —, vagy rosszul csináltunk valamit, hanem elsősorban azért, mert a szocializmus sem lehet soha befejezett. Állandóan továbbfejlődő rendszer. Éppen annak ér­dekében, hogy a világban végbemenő folyamatokhoz, változásokhoz rugalmasan alkalmazkodva segíthesse elő az emberek anyagi bol­dogulásáért folytatott igye­kezetét. Eközben érvényre kívánjuk juttatni nemes, igazi emberi értékeinket, er­kölcsi elveinket. Erről van szó amikor a szocialista tár­sadalom reformján gondol­kodunk. Nem jelent tehát ne­gatívumot, mivel ott vannak benne és mögötte a megte­remtett értékeink, az eddig megtett út eredményei is. Ezeket védelmezzük! A so­kat emlegetett gazdasági re­formunkat, az 1968-ban megkezdett úgynevezett új mechanizmust is ilyen ér­téknek tekintjük. Szó sincs róla, hogy elvessük, de to­vábbfejlesztését a körülmé­nyek teszik elodázhatatlan­ná. Legfőbb nemzeti sorskér­désünk is éppen ezért a szo­cializmus építésének korszerű továbbfolytatása. Ettől függ minden más egyéb, ezért kap napjainkban olyan erő­teljes hangsúlyt minden fó­rumon. Ezért állt e tanácsko­zás, középpontjában is. A köz­véleményt élénken foglal­koztató egyéb — jogosan nemzeti sorskérdésnek neve­zett — gondok is ennek ta­laján számolhatók fel vagy csökkenthetők. Mert való­ban aggasztó a tömegmére­tű alkoholizmus, az öngyil­kosságok magas aránya, a népszaporulat kedvezőtlen alakulása, a leggyakrabban emlegetett fájó jelenségek közül. Az előzmények, még­hozzá a régi világba vissza­nyúló előzmények ismerete nélkül, s önmagunkban kü- lön-külön kezelve aligha le­hetséges a felszámolásuk. Számon kell tartani őket annak tudatával, hogy a nép, a nemzet jövőjét hosz- szú időre meghatározó kor­szakban élünk. A közös ügynek az ér­zete is olyan szükség­let, amelyre az ideoló­giai munka nagymérték­ben rádöbbentheti az embereket és késztethe­ti a további cselekvésre. A közös érdekek fölisme­rése, ami valójában a szo­cialista nemzeti egységben testesül meg, most talán na­gyobb hajtóerő, mint vala­ha. Amikor közismerten ne­hezebbek az életviszonyaink a korábbinál, amikor fe­nyegető veszélyek hírei röp­pennek föl napról napra az imperialista táborból, akkor nekünk itt, Közép-Kelet- Európa e kis területén még jobban kell támaszkodnunk a vívmányainkra, még job­ban bele kell kapaszkod­nunk abba az erőbe, amely­nek eddigi eredményeinket is köszönhetjük: a párt ve­zető szerepébe. Az ideoló­giai helytállás — amelyre ez a tanácskozás a résztvevők körén túl is tömegeket ösz­tönzött — most olyan erő, amelyet a magunk érdeké­ben, de a szocializmusban reménykedő százmilliók ér­dekében is vállalnunk kell. Bármily furcsán hangzik, mégis igaz a tanácskozás­nak az az egyik konklúzió­ja, hogy talán éppen a je­lenlegi nehezebb idők kény­szere visz közelebb bennün­ket az eszmeileg megalapo­zott, határozottabb cselek­véshez, s egy jobb, szocia­listább társadalomhoz. Az új szabályozók hatása az élelmiszer-termelésre Beszélgetés dr. Szemes Lajos egyetemi tanárral, a GATE Gyöngyösi Főiskolai Karának igazgatójával Január 1-től életbe lé­pett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar új közgaz­dasági szabályozórend­szere, amely az eddigiek­nél szigorúbb vállalati gazdálkodást tesz szüksé­gessé. A változásokról és azok várható hatásairól beszélgettünk dr. Szemes Lajos egyetemi tanárral, a Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Karának igazga­tójával. — Ön viszonylag sok energiát fordít a közgazda- sági környezet tanulmányo­zására. Miért tartja ezt ilyen fontosnak? — A dolgok természetes velejárója, hogy az agrár- közgazdászt elsősorban a mezőgazdasági vállalatok gazdálkodására ható környe­zeti tényezők változásai fog­lalkoztatják. A közgazdasá­gi környezeten természete­sen nem csupán az érvény­ben lévő szabályozókat ér­tem, hanem a gazdálkodás folyamatának mindazon fel­tételeit, amelyek nem ter­mészetiek, és kívül esnek a vállalati kereteken. Ide tar­tozik a mezőgazdasági szál­lítás és az élelmiszer-feldol­gozás is. A vállalati gazdál­kodás eredményessége és a közgazdasági környezet kö­zött legalább olyan szoros az összefüggés, mint a nap­sugárzás és a növény fej­lődése között. Hogyan tud­nánk megfelelő szakembere­ket képezni, kellő szakta­nácsokat adni, ha nem tud­nánk milyen gazdasági fel­tételekkel kell számolni a mezőgazdasági vállalatoknak az elkövetkező években. — Miért volt szükség a közgazdasági szabályozók 1983-as változtatására? — Az emberek zömét nem az foglalkoztatja, hogy vál­toznak a szabályozók, hanem hogy miért ilyen irányban változnak. A közgazdasági környezet egyes elemeinek állandó mozgása éppoly ter­mészetes, mint a természeti környezet elemeinek válto­zása. A kényszerítő okok kü­lönbözőek : gazdaságiak és politikaiak. Mivel a gazdál­kodás feltételei nemzetközi méretekben tovább szigo­rodnak, nekünk is alkalmaz­kodnunk kell ehhez. Eddig többet használtunk fel, mint amennyit termeltünk. A hi­ányt nem lehet a végtelen­ségig kölcsönökkel pótolni. Most próbálunk javítani ezen az aránytalanságon! — Végeztek-e önök vizs­gálatokat, hogy ezek a vál­tozások ilyen hatással lesz­nek Heves megye mező- gazdasági üzemeire? •— A gazdaságok 1981. évi termelési és költségeredmé­nyeiből következtettünk a változásokra. Ha feltételez­zük, hogy az 1981-es terme­lés változatlan szinten és összetételben megismétlőd­ne 1983-ban, akkor a mező- gazdasági vállalatok jöve­delme csaknem húsz száza­lékkal lenne kevesebb. A szabályozók változásának viszont éppen az a lényege, hogy ne azon a szinten és szerkezetben ismétlődjön meg a termelés, hanem úgy, ahogy azt a jelenlegi igé­nyek megkövetelik. Elem­zéseinkből kitűnt, hogy az új szabályozórendszer alapja a jelenlegi termelési szer­kezet jó Gyöngyössolymoson, Hevesen, Markazon, ugyan­akkor nem jó például Eger- szóláton. Az előbbieknél csak 3,7 százalékkal lenne kevesebb a jövedelem, \az útóbbinál viszont 93,9 szá­zalékkal a közvetlen hatás • miatt. Természetesen mind­ebből nem az következik, hogy tényleg így is lesz 1983-ban! Az elmúlt évek­ben azt feltételezték, hogy a mezőgazdasági vállalatok jö­vedelme csökken, mert a szabályozók keményebb fel­tételeket diktáltak. Nem így lett, mert az üzemek több­sége megfelelő alkalmazko­dással növelte jövedelmét, amely megfelelő időjárási viszonyok között 1983-ban is várható. — Mit ajánl a nagyüze­mek vezetőinek az 1983. évi gazdálkodás megszerve­zésére? — Meggyőződésem, hogy a gazdaságok vezetői már mind kiszámították, és fel­mérték a szabályozók vál­tozásának hatásait. Konkrét helyzetük részletes ismere­tében egészen bizonyosan készek a tervek is arra, hogyan ellensúlyozzák a kedvezőtlen hatásokat. Az áremelések termékenként el­térőek, hogy a szerkezet- változtatásra ösztönözzenek. Az árváltozás a szántóföldi növénytermelésnek kedvez leginkább, különösen pedig a gabonának. Az idősebbek még emlékezhetnek arra az időre, amikor az eddigiek­nél lényegesen több mellék­termékkel takarmányoztunk. Az igaz, hogy nem ilyen in­tenzív termelésű állatállo­mánnyal. Ott viszont van­nak olyan kiegészítő anya­gok, melyekkel jobban lehet javítani a gyengébb mel­(Fotó: Szabó Sándor) léktermékeket. Nem beszél­ve a rét- és legelőgazdálko­dásról, melyben még min­dig nem találtuk meg az előrehaladást. A keresetsza­bályozás több változatának tanulmányozása és legmeg­felelőbb alkalmazása, ugyan­csak fontos dolog. Az irá­nyítás új formáinak egyik fontos szerepe, hogy a sze­mélyes fogyasztást és a be­ruházásokat a kívánatos ke­retek között tartsa. Ezek nem kizárólagos csökkenést jelentenek, hanem a fejlesz­tés céljait is szolgálják. A gabonaprogram megvalósí­tását elősegítő erőfeszítések például minden valószínűség szerint zöld utat kapnak. Óriási felelősség hárul te­hát a közgazdasági-számvi­teli feladatokat ellátó veze­tőkre. Nagyon sok múlik azon, hogyan állapítják meg például az amortizáció új elszámolási rendjét, miként oldják meg az új beruházá­sokat, a hitelek visszafize­tését. Még a vállalaton be­lüli munkaszervezetet is fe­lül kell vizsgálni, hogy meg­feleljen a mostani lehető­ségeknek. Ezen belül is na­gyobb szerep jut az egyéni és csoportos munkavállalá­soknak és az ezekhez kap­csolódó érdekeltségi rendszer­nek. Az elmondottakkal azt próbáltam érzékeltetni, hogy az 1983-ra tervezett változ­tatások mennyire sokrétűek, és a gazdálkodás csaknem valamennyi területére kihat. Ezért fontos tanulmányozni őket. Mentusz Károly Következetesebb anyagi ösztönzést! (111/2) A kulcsemberek megbecsülése Az egyéni elosztás, a sze­mélyes érdekeltség szabályo­zása elsősorban vállalati fel­adat. bizonyos tennivalók azonban kormányzati hatás­körbe tartoznak. Ennek meg­felelően a Minisztertanács határozott a vállalati igazga­tók és helyetteseik anyagi érdekeltségi rendszerének kors zerűsí léséről. Az utóbbi egy-másfél év­tizedben jelentős nivelláló­dás meint végbe a vállalatve­zetők körében, csökkent az anyagi ösztönzés húzóereje. Amíg például az átlagkere­setek 108 százalékkal emel­kedtek, addig a felsőszintű gazdasági vezetők keresete csak 54 százalékkal nőtt, 1969. és 1980. között. A ve­zérigazgatók átlagos alapbére jelenleg 2,4-szerese. az igaz­gatóké 1,8-szorosá a szak­munkások átlagos alapbéré­nek. A vállalati vezetőik ke­resetének átlagosan 30 szá­zaléka a mozgó rész: a pré­mium, a jutalom és a nyere­ségrészesedés. Az igazgatók és helyette­seik alapbérét több éven át a jövőben az átlagosnál va­lamivel gyorsabb ütemben emelik, hogy a nivellálódást folyamatot visszafordítsák. A premizálás középpontjába pedig egyértelműen a jöve­delmezőség kerül. Megszűn­nek a tól-igok és fix szor­zókulcsok kerülnek alkalma­zásra. így az átlag alatti jö­vedelmezőségű vállalatok ve­zetői átlag alatti, az átlag fölötti jövedelmezőségű vál­lalatok vezetői pedig átlag feletti prémiumban része­sülnek majd. De mivel a jövedelmezőség színvonalát a vállalati gazdálkodás szín­vonalától független ténye­zők (például az árrendszer, a jövedelemelvonási és -'tá­mogatási rendszer) olykor szintén befolyásolják, így in­dokolt, vagy kivételes ese­tekben az irányító hatóság a fix (eszköz-bérarányos nyereségtől függő) szorzó­számot 20 százalékkal lefelé vagy fölfelé módosíthassa. Az igazgatók és helyette­seik tevékenységét átfogó (komplex) értékelés alapján jutalmazzák. Az irányító hatóság állapítja meg a ju­talmazás konkrét feltételeit, tekintettel a népgazdaság és az ágazat előtt álW felada­tokra. A jutalmazás felső határát — a premizáláshoz hasonlóan — 1983-tól eltör­lik. hogy az igényelt diffe­renciálásnak a jövőben ne legyenek korlátái. Jutalma­zásra felhasználni persze áglazati és tárca szinten csak meghatározott keretösszeget, az alapbérek 15 százalékát lehet. így ahhoz, hogy egyes vezetők az eddiginél több jutalmat kaphassanak, má­soknak kevesebbet • vagy semmit sem szabad adni. A felső vezetők hatékony anyagi ösztönzése a vállalat- vezetés színvonalára közvet­lenül csak részlegesen hat. A közvetett hatás viszont ezen a szinten igen jelen­tős. Az első számú vezetők ösztönzése minta, etalon, iránymutató a vállalaton be­lüli döntésekben. Ha a mi­nisztérium személyre való tekintet nélkül bátran diffe­renciálja az igazgatók és helyetteseik prémiumát, ju­talmát. akkor feltételezhető­en ugyanezt teszik majd az igazgatók is saját hatáskö­rükben a beosztott vezetők­kel. A felső vezetők alap- béremelése lehetővé teszi a belső vezetők, az alkotó munkát végző egyetemi és főiskolai végzettségű beosz­tottak kellő anyagi megbe­csülését is. Ez azonban vál­lalati feladat. A termelő tevékenység ha­tásfoka döntő mértékben at­tól függ, hogy az innovációs folyamat kulcsfigurája, a műszaki fejlesztő mennyi­re érdekelt és képes a- meg­rendelő, a vevő fejével gon­dolkodni, rugalmasan, a pi­aci kereslethez igazodva cse­lekedni. A tervező-szerkesz­tő, a technológiai fejlesztő mérnökök helyzetét az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bizottság a közelmúltban megvizsgálta. Megállapítot­ta, hogy a három és fél év­tizede tartó töretlen jövede- lcmmivellálódási folyamat a beosztott műszaki .értelmisé­get' egyértelműen hátrányo­san érintette. A munkás és a műszaki átlagkeresetek aránya 1:3 volt Magyarországon a fel- szabadulást megelőzően. Je­lenleg is hasonlóak a kere­seti arányok az NSZK-ban vagy Franciaországban. Ma­gyarországon viszont a mű­szaki dolgozók kereseti elő­nye a munkásokéhoz képest évről évire csökkent, s a fel- szabadulás előtti 300 száza­lékos különbség csaknem az egytizedére, 30—40 százalék­ra apadt. A beosztott mér­nök — mondhatnánk, a „függetlenített” műszaki al­kotó — 1979-ben 11.6 száza­lékkal keresett többet, mint egy esztergályos. A nagyobb alapbér és a premizálás szin­te kizárólag a vezető beosz­tásokhoz kötődik, vagyis az anyagi érvényesülés nem az eredményes alkotó munká­hoz, hanem döntően a hie­rarchián belüli előmenetel­hez kapcsolódik Jogos ellenvetés, hogy a műszáki egyetemeken, főisko­lákon túlképzés folyik: sok a mérnök és kevés az értel­mes, hasznos alkotó munkás. Lemérhető mindez az „alul­foglalkoztatott” m űs zafciuk rossz közérzetén is. A gazdaság mai helyzeté­ben a műszaki értelmiség jövedelmének általános eme­lésére nincs mód. A tehet­ségtől, az alkotókészségtől és főleg a konkrét műszaki- gazdasági teljesítménytől függő anyagi ösztönzésre vi­szont lehetőséget, kell te­remteni. Miért ne kereshet­ne néhány tervező és tech­nológus is a jó üzleten, egy- egy kollektíva boldogulását megalapozó új termék, kor­szerű gyártási eljárás beve­zetésén olyan jelentős ösz- szeget. amely az egyéni anyagi helyzetét döntően be­folyásolja ? K if ejezetten megtermékenyítené a mun­kát olyan jelentős anyagi tét, amely lelkesítené az alko­tót a feladatok megoldásá­ban, az akadályok leküzdé­sében. Érdemes lenne min­den jól értékesíthető, diva­tos, korszerű és az üzletek­ből többnyire hiányzó ter­mék vagy a jelentős megta­karítással, minőségjavítás­sal járó technológia beve­zetését megalapozó fejleszté­sekben az alkotókat eleve — a jelenleginél nagyság­renddel jobban — érdekelt­té tenni. A személyes anya­gi érdekeltség közvetlenül is kapcsolódhatna a nyereség vagy az árbevétel növelésé­hez. (Folytatjuk) Kovács József az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának munkatársa

Next

/
Oldalképek
Tartalom