Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-12 / 9. szám

4.-“-r­i; ■ NÉPÚJSÁG, 1983. január 12., szerda Nyitás előtt az egri Ifjúsági Házban Diszkótérmozi — galéria — politikai szakkör — információs iroda SZOT­udulo Gyulán Több mint ezer vendég pi- • henhet, gyógyulhat egyszer­re a SZOT új gyulai gyógy­üdülőjében. A várfürdő mellett levő szakszervezeti szállodában kényelmes, há­romágyas szobákban helye­zik el a vendégeket. Társadalmi szerződések — Tanműhelyek fejlesztése — Egymásra utalt­ság - ötletekkel segítenek Tanulóképzés - vállalati segítséggel Tíz esztendeje is már, hogy megkezdték átépítését. Azóta szinte fölsorolni is sok len­ne, mi mindenen ment ke­resztül a már korábban is Fati partusnak tisztelt volt egri szakszervezeti székház. De fátylat rá! Nézzünk in­kább a jövőbe! Vajon mivé válik a gyönyörűen újjáépí­tett épület. Az Ifjúsági Ház igazgatóját, Fridél Lajost terveiről, elképzeléseiről kér­deztük. — A megyeszékhely kul­turális életének gondjai köz­ismertek. Rogyadozó a mű­velődési központja, a szín­háza, szűk az úttörőháza, könyvtára, múzeuma, levél­tára, nincs galériája ... Ter­mészetes hát, hogy Eger va­lamennyi lakója nagyon so­kat vár attól, hogy az új művelődési intézményben megkezdődjék a munka. — Vágjunk a közepébe! Milyen javulás remélhető a „háztól", melynek alapterü­lete pillanatnyilag a legna­gyobb a megyében? — Le kell szögezni min­denekelőtt, nem véletlen az el­nevezés: Ifjúsági Ház. Eger­ben mintegy huszonkétezer fiatal él, dolgozik, szórako­zik. Elsősorban az ő szá­mukra igyekszünk majd programot biztosítani, a leg­főbb feladatunk az ő kultu­rális igényeiket okosan ne­velve kielégíteni. Természe­tesen ez nem jelenti azt, hogy valamiféleképp zártkö­rűvé kívánnánk a helyisége­ket tenni. Akiket érdekelnek műsorajánlataink, jöjjenek, akárhány évesek! De a há­zat kár lenne összekeverni a föntebb fölsorolt intézmé­nyek bármelyikével. — Hanem akkor? — ... Talán úgy nevezhet­ném meg, szórakoztató köz­pont lesz... bár természete­sen politikai feladatokat is ellátunk ... Nem hiszem, hogy pontosan meg lehetne határozni, annál is inkább, mivel ilyen jellegű intéz­mény egyelőre jó, ha tíz van az országban. Amikor mű­ködési rendjükkel ismerked­tem, azonnal kitűnt, hogy a különböző feltételek közt, a más más összetételű ifjúság­gal mind másként dolgoz­nak. Pontokba szedetten tervezni egyelőre fölösleges. Majd menet közben alakul­janak ki a dolgok, az igé­nyeknek megfelelően! Most gyűjtöm az óhajokat, elkép­zeléseket. — Konkrétabban? — A konkrétumok fölso­rakoztatásához legcélszerűbb körültekinteni. Az épület kialakítása ugyanis sok min­dent meghatároz. — Nézzük talán, mit lát­na egy gimnazista itt egy fél év múlva! — Nos, a jobb oldali fa­ragott kapun át zárt, fedett udvarba lép a diák. Első pillantása Dohnál Tibor szobrára esik, majd a ka­pualjban a hófehér falból kiemelkedő eredeti klasszi­cista oszlopokra. A fal kü­lönben mindenütt hófehér, az ajtók, ablakok sötétbar­nák, a padló, mely alulról fűtött sárga kerámiakockás. Ez a „diszkótér”, melynek hátterében a színes üvegű, íves ablakok alatt megemelt szintűén helyezkedik el a „randevú sarok”, fotelokkal, színes tévével. Állandó halk zene szól, melyet ha valaki táncolni akar — s persze épp nem zavar vele valami nagy rendezvényt — szívesen föl­erősítünk. Innen nyílik ajtó a gyors étterembe is, mely­nek olcsó árai lesznek; üdí­tői és egyfajta alkohol: csa­polt sör. A másik oldalon az információs iroda mellett ta­lálható egyrészt az utcáról is megközelíthető galéria, valamint két kondicionáló te­rem. Az első emeletet a hatal­mas tanácsterem uralja mely vetítésekre, ünnepi rendezvényekre, előadóestek­re kiválóan alkalmas, de saj­nos nem díszletezhető ... Mellette a büfé kapott he­lyet, valamint a kisebbik ta­nácsterem, mely még min­dig jókora. (Az élénk sárga szőnyeg- padló láttán önkéntelen a kérdés, vajon mindez med­dig lesz tisztán, épen tartha­tó, a fehér falakkal és az iparművész készítette lám­pákkal egyetemben?) Itt található még a politi­kai szakkörterem, a nyelvi labor, a tévészoba, s pár iroda. A függőfolyosóról jól odalátni a randevú sarokra, ahol alkalomadtán minden­féle előadások tarthatók. A második emelet a kis­csoportoké. Fotósok, szobrá­szok, festők, textilesek, ze­nehallgatók, híradástechni­kusok dolgozhatnak itt, na és innen nyílik az egyik büszkeségünk az élő növé­nyekkel telepített olvasó­kért, mely a nyolcezer kö­tetes könyvtárhoz csatlako­zik ... Lehet, néhány apróbb termet kifelejtettem. — Mennyi ebből még az álom, s mennyi a valóság? — Pillanatnyilag két té­vénk van, egy Akai rendsze­rű hangosító apparátusunk, ülőbútoraink. A könyveket a Megyei Könyvtár biztosít­ja, az egyebekről már foly­nak a tárgyalások. A galéria paravánjainak elkészítésé­hez, a műtermekhez vagy például a híradás- technikai szoba fölszerelésé­hez mindenképp külső segít­séget várunk. Egy bizonyos, nyitáskor nem fogunk min­denféle kölcsönkért tárgy- gyal pompázni, mert abból csak visszalépés lehet. — Viszont akkor mikorra rendezkednek be? A felszerelést majd foko­zatosan szerezzük be, s mint már mondottam, az igények­nek megfelelően. Néhány példa. Pillanatnyilag megle­pőnek találojn a mozisok véleményét, akik állítják, hogy hetente háromszor is érdemes lesz vetíteni, meg fog telni a nagyterem. Ha bebizonyosodik, erre kell majd berendezkednünk. Az­tán itt van a muzsikusok helyzete, számukra nincs ki­nevezve terem, sőt még egy zongorát sem tudnánk adni, pedig hangszerkedvelők már számosán jelentkeztek. A nyelvi labor iránt viszont még egyáltalán nincs érdek­lődés ... majd meglátjuk ... — A nyitás napja? — Április eleje... — Bízzunk benne! A ter­vek megvalósulásához na­gyon sok sikert. Németi Zsuzsa Az iskolák mellett komoly szerepet töltenek be az üze­mek; vállalatok a szakmun­kás- utánpótl ás ban, a közép­fokú végzettséget adó tan­intézményekből kikerülőik pedig a jövő műszaki közép­vezetőit biztosítják. A szak­munkásképzők és a szakkö­zépiskolák maguk azonban képtelenek volnának meg­teremteni az oktató-nevelő munka minden — tárgyi, eszközi — feltételét, hisz ma mér olyan korszerű gé­peket kell megismerni az ifjaknak, amelyek komoly felkészültséget, gyakorlatot követelnek. A megyei tanács munka­ügyi osztályának helyettes vezetője, Fehérvári Andor elmondta, hogy mindenütt mások az adottságok, hiszen az iparban nagyobbak a gép­igények, mint például a ke­reskedelemben : — Egy gépi forgácsoló vagy autószerelő tanulónak olyan tanműhelyTe van szüksége, ahol szerszámok, szemlélte­tőeszközök, korszerű gépek állnak a rendelkezésre. Így van ez például a Finomsze- relvénygyárban, a Csepel Autó egri gyáregységében, vagy az építővállalatoknál. A mezőgazdaság területén sza­badabb a mozgás, a diákok a földeken sajátíthatják el szakmájuk fortélyait. Tan­műhely építésére továbbra is a nagyobb üzemek képe­sek, fejlesztésre is több pén­zük van. A hiányszakmáknál jól bevált a társadalmi szerző­dések kötése. Előfordul azonban, hogy a diák a pénzt félrerakja és amikor befeje­zi tanulmányait, visszafize­ti a költséget: csak azért, hogy ott helyezkedjen el, ahöl akár. Kétévenként egyébként a megyei tanács felmérést végez arról, hogy milyen az iskolák és a vál­lalatok között a kapcsolat. A tapasztalatokat a helyettes osztályvezető így foglalta össze: — Az egyes cégek igen so­kat áldoznak a tanulókép­zésre. Ha igényelnek és megvannak a feltételeik rá, évente kaphatnak a központi szakmunkásképzési alapból bizonyos összeget. Ezt álta­lában a művelődési osztály januárban dönti el. Az el­múlt esztendőben heten majd kilencmillió forintot kaptak. A legtöbbet — 2,1 milliót — az Agria Bútorgyár. Segít­ségben részesült még a Mát­raalji Szénbányák és a hatvani Lenin Termelőszö­vetkezet. Természetesen sa­ját erőforrások is kellenek a korszerű képzésre, oktatás­ra. A megyei tanács azonban csak a tanácsi vállalatokat ellenőrzi, .a többieket az il­letékes főhatóságok. Ha va­lahol nem jól gazdálkodnak az összeggel, akkor az iskola panaszt emel és intézkedik. Ékre szerencsére azonban csak nagy ritkán kerül sor. — Általában jó az együtt­működés. Csak egy példa: az egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskolában a VILA- TI révén- és saját erőből — nem kis összeggel — korsze­rű műszerekkel, felszerelő-^ sekkel mérőtermet létesítet­tek. A vállalatok és az'-okó tatási intézmények egymás­ra vannak utalva. Erősíti ezt jó néhány szocialista szer­ződés is, melyeket egymás 'között kötnek. Az anyagi nehézségeket el­lensúlyozza, a pedagógusok, a szakoktatók kezdeményezése, akik nemcsak ötléteikkel se­gítik a szakmunkásképzést, hanem maguk-m aguk el is készítenék jó néhány szem­léltetőeszközt is. (józsa) Az ítéletet végrehajtották Bűnügyi riportsorozat (VIII/2.) A hónap műtárgya: Poszrikos kendők Immár két éve annak, hogy a Dobó István Vármúzeum havon­ta más-más szakág gyűjtemé­nyeinek kevéssé ismert darab­jait, illetve értékes tárgyegyütte­seit mutatja be a Vörös Csillag Filmszínházban, mely felkarolta a kezdeményezést. A „Hónap műtárgya” című bemutatósoro­zat kedveltté vált. Ezúttal a nép­rajzi textilgyűjtemény poszrikos kendői tekinthetők meg a mini­kiállításon. ★ Heves megye északi terü­leten még ma is élő szokás az, hogy a családhoz közel­állók naponként felváltva étellel és itáliai látják el a gyermekágyat fekvő asszonyt. (E szokást és főbb elemeit egy nagyobb, észak-magyar­országi kitekintéssel készült tanulmányában Cs. Schwalm Edit, a vármúzeum népraj­zosa dolgozta fiöl!) Az étel- hordást, azaz a poszrikot mindig a komaasszony, vagyis az újszülött kereszt­anyja kezdte, s így haladt a sor — előre megbeszélt rendben — a jó ismerősö­kig. A naponta vitt válto­zatos ételek bősége ebben az időszakban egyúttad az egész család élelmezését is szolgálta. Míg a levest és a húst az egymásra illeszthe­tő ételhordóba, a rátóba helyezték és kantárba fűzve vitték, addig a többi ételt (sült hús, bor, sütemény) a kézi- vagy hátikosárba rak­ták. Az így szállított ételt mindig egy-egy díszes ken­dővel, a poszrikos kendővel takárták le, illetve fogták össze. E kendőfélék me­A komaasszony ebédet visz a gyerekágyas asszonynak (Boldog, 1953) (Bakó Ferenc felv.) gyénlkben mind anyagféle­ség, mind pedig forma és díszítés szempontjából igen változatosak. Túlnyomó részt házilag előállított kender- vászonból, újabban viszont gyári anyagból készítették. A Mátra északi lábánál hú­zódó palóc községekben ilyen kendőket a menyasszony ba­rátnői ajándékoztak esküvő alkalmával. Legjellegzetesebbek ezek közül a kenesíztszemes min­tázattal hímzett, saját anyag­ból rojtozott darabok. Míg a korai poszrikos kendőket csupán piros, vagy piros-kék színű hknzőfonallal díszítet­ték, addig az utóbbi évtize­dekben egyre színesebb és nagydb mintájú darabok vál­tották fél ezeket. Az ételhordás szokása nap­jainkra már megváltozott. Időtartama lerövidült, s a készételeket mára különbö­ző tárgyak és pénzbeli aján­dék váltották fel. Kriston Vízi József néprajzos-muzeológus Éppen tízet üt a nagy­templom harangja, amikor kopogtatás után kinyílik az ajtó, s belép Hollai Gábor hadnagy. Az új munkatárs. — Tudod már, mi történt? — Hát, úgy nagyjából. Kü­lönben is, az egész város er­ről beszél. — Lássunk munkához. Itt a gyanúsított elfogásáról szó­ló rendőri jelentés és itt a személyi igazolványa. Olvasd át, légy szíves, addig én fel­hozatom a fogdából Kohá- nyit. ★ A két rendőr kíséretében a szobába lépő Kohányj olyan unott, egykedvű arcot vág, mintha valamiféle tyúk­lopásért állították volna elő. A két rendőrtiszt összenéz. Az első pillanatokban azt hiszik, hogy valamiféle or­vosi esettel állnak szemben. Hiszen képtelenség elhinni, hogy egy normális ember, aki néhány órával koráb­ban sorra ledobálja a tize­dik emeletről a saját gyere­keit, az így, ilyen szinte fö­lényesen tudjon viselkedni. Az alezredes amellett, hogy egyébként is igen ked­veli fiatal kollégáját, ezúttal külön örül, hogy Hollai Gá­bor eredeti végzettsége pszi­chológus. — Foglaljon helyet — mu­tat Gábor az íróasztal előtti székre: Kohányinak: — Tudja, hol van? — ér­deklődik Hollai hadnagy a gyanúsítottól. — Igen. Tudom. — Hol? Mondja meg! — Ilyen kérdés ... A me­gyei rendőr-főkapitányságon. — És azt tudja, hogy mi­ért került ide? — veszi át a szót Gábor. — Igen. Mert ledobáltam a háztetőről a gyerekeimet... — Mindet? — Nem. Csak hármat... — És hol a negyedik? — Azt kérem, én nem tu­dom. Délután elküldtem az anyjáért, hogy jöjjön haza, de azóta nem jelentkezett Feri. — Ha dohányzik, gyújtson rá — mondja az alezredes, aki talán egy kevés erőt akar gyűjteni, hogy felocsúd­jon. — Miért tette? A válasz azonnal követke­zik, mintha csak készült volna Kohányi. — Meg akartam bosszulni a feleségemet. — Megbosszulni? — Igen. — És miért? — Mert elhagyott és a gye­rekeket is magával akarta vinni. Én nem kertelek, meg­mondom őszintén, ki akar­tam irtani az egész családo­mat. — Tehát Feri csak azért maradt életben, mert nem volt otthon? — érdeklődik a hadnagy. — Igen. — Ha otthon van a legna­gyobb, akkor őt is ledobta volna a háztetőről? — Le ... És ha nem fognak el, megkerestem volna, akár­hol is bújkál. Azután őt is felvittem volna a legköze­lebbi ház tetejére. Onnan már csak egyetlen mozdulat kellett volna és kész ... — És a feleségének milyen sorsot szánt? öt is a házte­tőre akarta vinni? Kohányi, mintha moso­lyogna. Mintha naivnak tar­taná a kérdést. Ügy vála­szol. — Hát elképzelik, hogy ő feljött volna velem a tető­re? Az asszonyt megfojtot­tam volna... — És azután? — Én is öngyilkos akartam lenni. — Megtehette volna ma is. Fent állt a harmincöt méter magasban. — De én nem végzek fél­munkát. Elhatároztam, hogy mind a négy gyereket és a feleségemet is megölöm. Azután következtem volna én. Nagyon szerettem a csa­ládomat és nem akartam tő­lük elszakadni... A kis­lányt, akit a legjobban sze­rettem mind közül, azt ma­gával vitte a feleségem. Né­hány nap múlva utánuk mentem és visszahoztam. ★ Dr. Gábor Ferenc hosszú rendőri pályafutása során sok, úgynevezett kemény le­génnyel, gyilkossal és egyéb bűnözővel találkozott, de bármit is követtek el, sok esetben elesetteknek, szeren­csétleneknek tartotta, s vala. mennyire szánta őket. Ezút­tal nem érez szánalmat... Gáborné jó rendőrfeleség, nem rohanja le kérdéseivel a férjét. Pontosan tudja, hogy amit lehet, úgyis el­mond, sőt, bizonyos problé­mákat meg is beszél vele, hiszen ő is majdhogynem szakmabeli: orvosnő. Csak amikor már félig el. fogy a pohárból a jeges tej, mondja: — Borzasztó lehetett... — Hát... hogy borzasztó? Szinte elviselhetetlen. És mit gondolsz, miért tette? Az asszony arcán látszik, hogy a legképtelenebb va­riációk között latolgat. De végül is csupán egy elkép­zelhető ok maradt fenn gon­dolatainak rostáján. — Megőrült... — Amit elkövetett, az nem vitás, hogy tébolyultra vall, de az első beszélgetések után úgy tűnik, teljesen tiszta fejjel, átgondoltan tette. — Dehát mégis, miért? — csodálkozik az asszony. — Azt mondja, hogy bosz. szúból... — Kit vagy mit akart ez­zel megbosszulni? — kérdezi tovább az orvosnő a férjét. — Elhagyta a felesége ... — Akkor ez az ember. Ember? Schmidt Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom