Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
2 NÉPÚJSÁG, 1983. január 29., szombat A szokás hatalma Lengyelország Beszámolási kampány Tanaka Kakuei volt japán miniszterelnök, akit az amerikai Lockheed repülőgép- gyárral fenntartott korrupciós kapcsolatai miatt bíróság elé állítottak, a megszokott, magabiztos mozdulattal integet a Legfelső Bíróságon az újságíróknak, mintha nem is fenyegetné őt éves börtön- büntetés (Telefotó: AP — MTI — KS) Mitterrand a Polisario mellett A nyugat-szaharai népnek biztosítani kell az önrendelkezési jogot — szögezte le a marokkói parlamentben mondott beszédében Francois Mitterand francia elnök. A francia államfő háromnapos hivatalos látogatásra érkezett Marokkóba, és első fontos programja a félórás parlamenti beszéd volt. Mitterand ki j elen tette: Franciaország mindig amellett szállt síkra, hogy Nyu- gat-Szahara népének önrendelkezést kell kapnia. Franciaország támogatja ugyan II. Hasszán marokkói uralkodónak azt a javaslatát, hogy a szaharai lakosság népszavazáson dönthessen sorsáról, csak azzal a feltétellel — mondotta hogy a szavazást nemzetközi felügyelet alatt kell végrehajtani. A Lengyel Egyesült Munkáspártban két hete tartanak a vajdasági pártértekezletek, amelyeken összegzik a beszámolási kampány során az alsóbb szintű pártszervék és szervezetek tanácskozásain elhangzottakat. A vajdasági pártértekezleteken azok á küldöttek vesznek részt, akik ott voltak a párt 1981 nyarán tartott kilencedik, rendkívüli kongresszusán, jó áttekintéssel rendelkeznek tehát mindarról, ami az elmúlt másfél évben történt a LEMP soraiban. A 49 vajdaság közül csaknem tízben megtartották Csütörtökön benyújtotta lemondását a kormányzó indiai kongresszus (I) párt négy főtitkára, hogy lehetővé tegye a pártgépezet átalakítását. Több lap pénteken azt is jelentette, hogy a kormány valamennyi minisztere is benyújtotta lemondását. Indira Gandhi miniszter- elnök újságíróknak válaszolva nem erősítette meg és nem is cáfolta a miniszterek lemondásáról szóló híreket. „A kérdést (a kormányalaEgy atomfegyver-mentes övezet Közép-Eu répába n történő kialakítása esetén az NDK kész egész területét erre a célra rendelkezésre bocsátani az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvének figyelembevételével. 'Ezt nyilvánítja ki a Német Demokratikus Köztársaság kormányának válasza a svéd kormánynak arra a jegyzékére, amely azt indítványozta, hogy hozzanak létre a NATO és a Varsói Szerződés már a vajdasági pártkonferenciát, így lassanként összegezhetők a fő témák, megállapítások. Minden egyes ülésen igen nagy súly- lyal szerepel a párt egységének, cselekvőképességének ügye. Mint megállapítják, az 1980. augusztusi válság óta a párt taglétszáma csökken, azok viszont, akik kitartottak a LEMP mellett, megedződve kerültek ki az igen nehéz időszak viharaiból. A Vajdasági pártértekezleteken foglalkoznak az ország életét érintő valamennyi kulcsfontosságú kérdéssel. kítást) még meg kell vitatnom a kabinettel és a párttal” — mondotta. A Reuter brit hírügynökségnek indiai kormánykörökre hivatkozó jelentése szerint a fejlemények annak a következményei, hogy az Indiai kongresszus (I) a hónap elején erősen visszaesett két déli szövetségi államban tartott választáson. A szóban forgó Andhra Prades és Karnatakva Gandhi pártja közel 30 éven át kormányzott. vonal két oldalán harctéri nukleáris fegyverektől mentes övezetet. A válaszjegyzék, amelyet Gerd König, az NDK külügyminiszter-helyettese csütörtökön nyújtott át Rune Nystroemnek, Svédország berlini nagykövetének, hangsúlyozza: mindent el kell követni az Európában tárolt nukleáris fegyverek számának csökkentése, és végül teljes eltávolításuk érdekében. India kormányátalakítás küszöbén? NDK Atom mentes övezet tagállamai közötti választóBVKAREST: A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszter- helyettesei január 27—28-án munkatalálkozót tartottak Bukarestben. A baráti, tárgyszerű légkörben lezajlott találkozón az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vett államok madridi találkozója munkájának közelgő felújításával kapcsolatos kérdésekről volt szó. A találkozó résztvevőit fogadta Stefan Andrei, a Román Szocialista Köztársaság külügyminisztere. WASHINGTON: Charles Percy szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke csütörtökön közölte: addig nem hagyja jóvá Kenneth Adelmannak, az amerikai fegyverzet-ellenőrzési és leszerelési hivatal (ACDA) új igazgatójának kinevezését, amíg a kormány nem hajlandó ratifikálásra beterjeszteni vagy felmondani a föld alatti nukleáris kísérletek betiltásáról szóló szovjet—amerikai egyezményt. LIMA: A Peru északi részén több mint tíz napja tartó, felhőszakadásszerű esőzések következtében eddig tizenöten haltak meg és mintegy Í00 ezer ember vált hajléktalanná. A rendkívüli időjárás szinte teljesen tönkretette a gyapot-, a kukorica-, a rizs. és gyümölcsültetvényeket. flAVANNA: I A kubai nép pénteken ünnepelte Jósé Marti, Kuba nemzeti hőse születésének 130. évfordulóját. Országszerte gyűléseket, tudományos szemináriumokat, konferenciákat tartottak Jósé Marti életének és tevékenységének méltatására. ROMA: A dél-olaszországi Palmi börtönében fogvatartott terroristák a Vörös Brigádok szigorú kritikáját, lényegében a szervezet vereségét beismerő sokszorosított levelet juttattak el az egyik milánói újság szerkesztőségéhez. A két részből álló, több mint húsz oldalas írásról — minthogy aláírói nincsenek — feltételezhető, hogy az ott őrzött terroristák általános véleményét fejezi ki. i—( Külpölitiköl kömmentífunk )— A piramis árnyéka AMIKOR KEZDETIT NYILVÁNVALÓ LENNI, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szieretne kitörni dióból az elszigeteltségből, amit elődje, a néhai Anvar Szadat politikája jelentett az ország számára, sokat idézték a párizsi Le Monde egyik megállapítását: „Nehéz lesz átlépni a piramis árnyékát”. Az idézet jogosnak bizonyult. A piramis, pontosabban Anvar Szadat politikájának árnyéka ma is ráterül a Nílus: gyöngyére és a tágabb térségre. Hiszen az elszigeteltség fő oka, a legtöbb arab fővárosban elfogadhatatlannak nyilvánított Camp David-i külön- út ma is él és hat — jóllehet mindinkább bebizonyosodik róla, hogy a semmibe vezet. Mubarak elnök, ez a kétségtelenül nagyformátumú politikus, minden jel szerint felismerte: csak úgy tud kitörni abból az öröklött diplomáciai ostromgyűrűből, amelybe a szadati politika manőverezte Kairót, ha aktívan megpróbálja legalábbis kompromisszumos irányban befolyásolni a térség eseményeinek alakulását. Ügy tűnik, az államfő ennek a célnak szentelné mostani washingtoni látogatását. Az egyiptomi elnök mind Reagannel, mind Slhultz külügyminiszterrel való találkozásakor megpróbálta rávenni partnereit arra, hogy a közel-keleti rendezés bizonyos kulcskérdéseiben kényszerítse engedményekre Izraelt MIK EZEK A KULCSKÉRDÉSEK? 1. Az egyiptomi vendég a legfontosabbnak azt tartja, hogy Izrael végre vonuljon ki Libanonból — méghozzá mindenféle súlyos politikai feltétel (mindenekelőtt a Tel Aviwal kötendő különbékeszerződés aláírása) nélkül. 2. Mubarak szerint Washingtonnak el kell érnie, hogy Izrael ne zárkózzék el a korábbi merevséggel minden palesztin követelés megvizsgálásától. 3. Egyiptom nem küldi vissza Izraelbe szeptemberben' visszahívott nagykövetét, míg Izrael folytatja telepítési politikáját a megszállt Ciszjordániában és Gazában. 4. Végül a vendég közölte az amerikai elnökkel, hogy üzenetet kapott Jasszer Arafattól. Ennek lényege: a PFSZ hajlandó a párbeszédre Washingtonnal, de ehhez legalább valamilyen jelét kell látnia annak, hogy az USA-ból megpróbálják józanabb irányban befolyásolni Izraelt. A MOZAIK LASSAN ÖSSZEÁLL, s olyan kép rajzolódik ki belőle, amely — Mubarak washingtoni tárgyalása után — további egyiptomi lépéseket enged sejtetni. Carter, Szadat és Camp David óta ugyanis sok víz folyt le a Kairó mellett hömpölygő Níluson. Harmat Endre a csANYi Állami gazdaság FELVESZ SEGÉDMUNKÁSOKAT üdítőital-palackozó üzemébe. JELENTKEZÉS: személyesen az üzemvezetőnél. ÉPÍTÉSZTERVEZŐT felvételre keres SZÖVTERV Heves megyei iroda. Érdeklődni lehet Eger, Rózsa K. út 10. sz. alatt reggel 1/2 8-tól 9 óráig személyesen, vagy 12-046 telefonon.-'' A KERAVILL CSOMAGKÜLDŐ SZOLGÁLATA (Budapest III., Flórián tér 6-9 1033) utánvéttel szállítja a kis méretű, nagy teljesítményű NDK-tentrifugát Ára 850 Ft KGST-MÉRLEG Szükségszerű az együttműködés A közös tervezés, a hosszú távú energetikai, számítástechnikai és közlekedési együttműködés kérdései szerepeltek a KGST VB legutóbbi, moszkvai ülésének napirendjén. A tanácskozás kapcsán érdemes mérleget vonni a szocialista országok gazdasági közösségének tevékenységéről. Előrelátó tervezés Tavaly a budapesti ülésszakon a tagországok megállapodtak az 1986—90-es évekre szóló tervkoordináció feladatairól. Ennek megfelelően megkezdődtek a konzultációk, amelyek elősegíthetik a tagállamok gazdaság- politikájának közelítését, a közvetlen kapcsolatok bővülését. A szorosabb együttműködés segít a világgazdaság változó követelményeivel összhangban álló termelésszerkezeti változtatásoknál is'. Változatlanul központi kérdés a nyersanyag- és energiaszükséglet kielégítése, a rendelkezésre álló erőforrások kihasználása. A tagországok hosszú távú programot valósítanak meg az energia- ellátás biztosítására, az egyik legfontosabb fejlesztési iránynak tartva az atomenergia fokozott felhasználását. Az atomenergia részarányának további növelését segíti az atomerőművi berendezések gyártásának szakosítására kötött sokoldalú megállapodás. Ennek teljesítését épp a KGST budapesti ülésszakán tekintették át. A széniparban az együttműködés az új lelőhelyek feltárására és a kitermelés korszerűsítésére összpontosít. A kőolaj- és gázipari bizottság javaslatokat dolgozott ki a tagországok igényeinek fedezésére az 1990-es évekig. Külkereskedelmi „felfedezések” Az árucsere-forgalomban a kölcsönös szállítások — az egyes népgazdaságok belső gondjai miatt — nem nőttek olyan dinamikusan, mint a korábbi években. Előrelépés történt azonban azon a téren, hogy a szállított. termékek már jobban igazodtak az egyes népgazdaságok igényeihez, teherbíróképességéhez. A tervezési, külkereskedelmi és ipari szakemberek folyamatos tanácskozásainak eredményeként sikerült számos olyan terméket „felfedezni”, amelyet korábban tőkés országoktól vásároltak a tagállamok. Az elmúlt esztendőben újra bebizonyosodott: különösen fontosak testvéri kapcsolataink rendkívüli helyzetekben. A KGST-országok például segítettek Lengyel- országinak a szabad kapacitások kihasználásában a gép-, vegy- és könnyűipar területén. Ugyancsak jelentős az előrelépés a szabványosításban, tavaly mintegy 400 új szabványt fogadtak el. Sürgető feladatok Az 1982-es esztendő természetesen jó néhány megoldást sürgető problémát is felvetett. Az egyik: lassú az előrelépés a gyártásszakosításban. Sokszor előfordul, hogy gazdaságtalan egyik vagy másik termék, de mégis folytatják termelését. Sok még a javítanivaló a tudományos-műszaki együttműködésben, a kooperációkban is. Az eddig aláírt megállapodások inkább kétoldalú szerződések, s még kevés igazán sokoldalú megállapodás született. Ezek a kiragadott példák is mutatják: sok a megoldás-, ra váró kérdés, feladat van bőven. A KGST fennállása óta eltelt 34 évben változtak a követelmények, módosultak a feltételek és a módszerek. Eltérő mechanizmusok, irányítási rendszerek jöttek létre, amelyeknek összehangolása elengedhetetlen követelmény. Ugyancsak gondot okoznak a különböző árrendszerek, a pénzforgalom bonyolultsága és nehézkessége. Sürgető feladat olyan módszerek kidolgozása, amelyek segítségével a lényegében még ma is kétoldalú árucserét a részt vevő országok több oldalú külkereskedelmi kapcsolata váltaná fel. A sok megoldásra váró probléma ellenére egy dolog változatlan: az együttműködés szükségessége. Ez a felismerés fogalmazódott meg a Varsói Szerződés Prágában megtartott januári csúcstalálkozóján, illetve a KGST VB legutóbbi moszkvai ülésén is. Faragó András