Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-18 / 14. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1983. január 18., kedd Heti ajánlat Nyitott ház, nyitott lélek ízig-vérig közös mű a Nyitott ház című tévéjáték, amelyet pénteken éjszaka sugárzott a televízió az 1-es programiban'. Az író Vészi Endre és a rendező Gábor Pál, maradéktalanul megér­tették, megérezték egymást, am:ikor életre hívták Annát, ezt az elfuserált angyalt, aki képes lenne egy elszabadult Mfttel, akár fényes nappal a csillagokba repülni. Fur­csa egy színtér, ahol nem ál- , lantió, de „önszántú” társ- ' 'bérletben él együtt a dió­fa illatú öregasszony, az iri­gyen sóvárgó Lukács, Deme­ter úr, az öreg pincér, a sző­ke éjszakai pillangó, s ahol menedéket talál az öngyil­kosjelölt elvált asszony. Ain­na bűvköre vonzotta őket egybe, átalakítván e lakást egy eszmecsere-központtá. Attól beszélnek ugyanazon a nyelvem hogy mindenki a magáét mondja. Az író filo­zofikus jellemeit lírával szö­vi át a rendező, Anna alakjla pedig egyenesen átlényegül sajátos megjelenítésében. Ügy adagolja a lelki élet ka­lóriaszükségletét, mint egy jó orvos, aki nem kábít, de gyógyít. Mindez kevés lenne, ha megelégednének ennyivel a tévéjáték alkotói. Há — bár kissé szemérmesen, indi­rekt módon — nem erezné ki a néző Anna határtalan adni vágyását. S épp ebből fakad tragédiája. A cselek­mény során finoman, de sors­szerűén bontakozik ki a nő elkerülhetetlen csalódásé. Mert addig, amíg ad, amíg mindenkinek egyformán osztja mosolyát — szeretik. De amikor ő egyvalakit megszeret, s felébred benne a mindent odaadni vágyás, amikor beleszeret a tőle jó­val fiatalabb, nyegleségé­ben félszeg, félszegségébeP nyegle fiúba, tudjuk: túlélte fénykorát. Maradt volna va­lami hiány a nézőben, ha Anna szerelmese, amikor végre megkapta az áhított nőt, gyáván nem futott vol­na el. Mindössze egyetlen kérdést hagyott megválaszo­latlanul a rendező: mi moti­válta ennek a fiatal „Sza­márkirálynak” a megfutamo- dását? Mert Anna alakja teljes. Szabó Éva megformálásában különösen a csendes félmo­solyok voltak hitelesek, ha a kitörések kissé harsányra sikerültek is. Páger Antal és Benkő Gyula alakításának magasiskolája mellett Gálffi László játékán, dokumen- tumjfiim-ízével enyhe stílus- törés érződött. Egy biztos: Vészi Endre és Gábor Pál műve a tévé fő műsoridejébe kívánkozott volna. Mikes Márta ígéretes vállalkozás A Teleráma egyik korábbi programjában nem vélet­lenül kesergett Vitray Tamás, aki vérbeli tévés személyiség, és nem szokta meg a nézők érdektelensé­gét, közömbösségét. Amiatt panaszkodott, hogy ez az új vállalkozás nem keltette fel a figyelmet, tetszési mu­tatói elszomorítóak, s a postás is ritkán kopogtat ötletadó levelekkel, haszno­sítható javaslatokkal, olya­nokkal, amelyek életképessé, színessé, változatossá tennék ezt a próbálkozást. Mégis kissé .borúlátóan fogalmazott, nem gondolva arra, hogy minden kezdet nehézségekkel jár, s a pil­lanatnyi kudarc még egyál­talán nem jelent távlati ve­reséget. Erről győződhettünk meg szombaton délután, amikor a legújabb produk­ció arról tanúskodott, hogy az alkotógárda és a közön­ség kapcsolata gyümölcsöző­vé formálódik. Ez elsősor­ban annak köszönhető, hogy már befutottak a korábban annyira hiányolt jelzések, s kialakult az egységesnek, a markánsnak tűnő profil. Ez a fórum akkor válhat igazán hatásossá, ha a mű­helymunka titkaiba avatja be a kíváncsiakat, akik a hét végén — többek között — a Stúdió ’82, illetve ’83 készítésével járó sikerekből és gondokból kaphattak íze­lítőt. Persze nem a hamisítat­lan tökély, amit nyújtottak, hiszen olykor zavaróak a botladozások, az arányta­lanul hosszú blokkok, néha kísért a monotónia. Az azonban tény, hogy a kol­lektíva jó útra lépett, s ezen haladva — természete­sen sokkal mívesebb mun­kával — jóval több érdek­lődőt nyerhet meg ennek a feltétlenül ígéretes kezde­ményezésnek. (pécsi) Konyha, üres fazekakkal A színházkedvelő nézők valószínűleg nem kis vára­kozással ültek készülékeik elé szerdán este, amikor is Arnold Wesker Konyha cí­mű darabjának bemutatását ígérte a műsorújság. Az ér­deklődés egyként szólt a minden színpadon, így a Nemzetiben is nagy sikert aratott műinek, a kitűnő munkáiról ismert rendező­nek (Zsámbéki Gábor), s a parádés szereposztásnak (Benedek Miklós, Császár Angéla, Szirtes Ági, Szacs- vay László, Helyei László, Cserhalmi György, Agárdi Gábor, Major Tamás, Bod­nár Erika...). Nos, az adás felemás ér­zéseket keltett. Ismét bebi­zonyosodott ugyanis, nem járható út egy színházi produkciót úgy tévésíteni, hogy a közönséget kizárják a helyszínről. Túl azon, hogy ez esetben a megvál­tozott akusztika miatt szin­te visszhangzanak a szavak, óhatatlanul mesterkéltté, „kopogóssá” válik a játék is. A nézők mindenkori reakciói ugyanis elengedhe­tetlen részesei egy-egy elő­adásnak. A színész mást játszik telt ház előtt, mást, ha fél ház van, s csak kí­nosan igyekszik, ha üresek a széksorok. A tévé előtt ülőnek így nem sok módja lehet bele­feledkezni a történetbe. Legföljebb — mint ezúttal is — „értékeli” a látványos mozgáskompozíciókat, fi­gyeli a szép szövegmondást, megmosolyogja az üres fazekakat... És elkép­zeli, milyen élményben lett volna része, ha jegyet vett volna a Nemzetibe, vagy ha valaki veszi a fáradságot és átülteti tévére a darabot. (németi) A mi Palotai Csabánk... Kezdem megszeretni Palo­tai Csabát. Mennél többször látom a riporterőrs kis tag­jának kedves arcvonásait, annál inkább elbűvöl szöszi haja, „fiús” füle, figyelő tekintete. Látni pedig igen sűrűn láthatom. A Rádió­éi Televízióújság idei máso­dik számának tizenharma­dik és tizenkilencedik olda­lán is szerepel Csermák András fotóján, a harmadik számban pedig a tizenkette­diken. Izgatottan várom a jövő heti lapot, a mi Csa­bánkkal. (n.) Reméljük, a Világkép résztvevői kellemesen és jól töltötték az idejüket, s al­kalmuk volt megtekinteni azokat a műsorokat ame­lyeket legutóbb ajánlottunk. Ezen a héten ismét egy színházi előadásra hívjuk fel először a figyelmüket Szerdán, január 19-én. a Gorsiumi Nyári Játékok programjából Arisztopha- nész Lüzisztraté című da­rabját közvetíti felvételről a televízió. A második csator­nán 21 óra 10 perckor kez­dődő adás izgalmasnak ígér­kezik, hiszen az ókori ko­médiaíró művét hiteles kör­nyezetiben mutatták be. A történet aránylag ismert: Lüzisztraté, az erélyes athé­ni nő az „asszonya szolgála­tok” megvonásával akarja 'kényszeríteni a férfiakat a háborúskodás abbahagyá­sára. Főszerepben: Pécsi Il­dikó. Ugyancsak szerdán látható a II. Magyar Hadsereg do­ni tragédiájáról szóló soro­zat következő része. Címe: Felvonulás, 21 óra 30 perc­kor kezdődik az 1-es csator­nán. Életének 87. évében el­hunyt Bacskay István, az Egri Főegyházmegyei Könyv­tár alkalmazottja, aki a Líceum épületében és Eger­ben is, az idegenforgalom­ban is mindenkinek szere­tett Pista bácsija volt. A könyvtárban, a XVIII. szá­zadból származó hatalmas könyvgyűjtemény kötetei között, a tridenti zsinat Krackertől származó nagy­szerű freskója alatt élte le életének utolsó húsz eszten­dejét. Nem volt ő több nyelven beszélő könyvtáros, vagy idegenforgalmi szak- tekintély, hiszen a pedagó­gusi pályát folytatta valami módon itt is. A nagy mé­retű fóliák és a könyvészeti ritkaságokat, a szépséges ér­tékeket őrző tárlók neki a kedves „anyagot” jelentet­ték, amit minden betérőnek megmutathatott. Az utolsó húsz esztende­Csütörtökön — bár a havi ajánlatban nem szerepel — számot tarthat az érdeklő­désre a 21 óra 10 perckor kezdődő Hatvanhat című adás, melyben Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal el­nökhelyettese válaszol a kisvállalkozással összefüg­gő kérdésekre. Pénteken késő esti idő­pontban mutatják be Az út vége című tévéjátékot, amely Kassák Lajos regényéből készült. Rendezte: Esztergá­lyos Károly, kezdési időpont: 22 óra 35 perc, az 1-es csa­tornán. A Vörös Csillag Filmszín­ház műsorán csütörtökön szerepel a Viadukt című film, amely a hírhedt Mo- tuska Szilveszter életének egy évéről szól — ez idő alatt hajtotta végre vasúti merényleteit. Emellett kísérjék figye­lemmel a könyvajánlatokat, így kezükbe vehetik Matt harison A piszkos tizenkettő című munkáját, és Illyés Gyula Beatrice apródjai cí­mű művét. jét említjük elsőbben, mert itt és igy őrzi majd meg nekünk az emlékezet ezt a mindig, utolsó éveiben is egyenes testtartással, figyelő tekintettel ránk köszönő férfit. Hosszú életszakaszon tanított Kisvárdán, Mátra- verebélyen, majd Egerben. Végigment rajta is e század viharos áramlása, de a leg­nehezebb körülmények kö­zött is megtalálta azt a helyet és módot, ahol és ahogyan a maga szintjén használni tudott. Szerény, de fontos posztot töltött be mindig. Fontos azért volt, mert ő azt igy tudta. Ahol állt, ott szerepvállalása nem külsődleges volt. Egy nagyszerű mintája és a példája volt a kisember lelkiismeretességének. Így tartjuk meg őt emlékeze­tünkben, akit szerdán dél­ben helyeznek végső nyuga­lomra. Egy kultúrmunkás halálára Hz ítéletet végrehajtották Bűnügyi riportsorozat (Vill/7.) — A házasság után milyen körülmények között laktak? — érdeklődik tovább Hollai. — Gondolhatod ... To­vábbra is periférián, egy vi­zes odúban tengették életü­ket. A gyerekek sorra szü­lettek. Normális közösséget továbbra sem ismer a fiatal- asszony, hiszen a brutális férj még dolgozni sem en­gedi ... — És vajon miért nem vál­lalhatott munkát ? — Mert a férfi akarati be­állítottsága, birtoklási mániá­ja azt sugallta, hogy az asz- szony nevelje a gyerekeket és szolgálja őt... — Nem lehet ebben szere­pe Kohányi részéről valami­féle féltékenységnek is? — Nem zárható ki, de in­kább csak tudat alatti moz­gatórugó lehetett — folytat­ja Gábor. — Egyszóval, ilyen szerencsétlen körülmények, pofonok és szidalmak között éli le házasságának mintegy tíz évét Boros Anna, amikor mint sokgyermekesek 1980 decemberében megkapják a lakótelepi három szoba össz­komfortos lakást. Az új, hi­deg-meleg vízzel ellátott ott­hon egycsapásra megváltoz­tat körülötte mindent. Nem­csak az addig még nem is ál­modott kényelembe, hanem kultúrált emberi közösségbe is kerül. Huszonhat éves ko­rára jut el odáig, hogy kezd nyiladozni a tudata, látja, hogy addig valamiféle torz világban élt. Akaratán kívül is, még ha felületesen is, de belelát a körülötte élő csalá­dok harmonikus, vagy ke­vésbé harmonikus, de az övékénél mindenképpen ér­telmesebb életbe... — Természetes, hogy a Kohányi-féle rémvilághoz ké­pest még a börtönbe készü­lő Bátor György is felszaba­dulást jelentett Anna szá­mára. — De hát Anna elvitethet­te volna a férjét elvonókúrá­ra, elválhatott volna tőle, a lakást mindenképpen neki Ítélte volna a bíróság... Sőt, a gyerekeket, legalábbis át­menetileg állami gondozásba is adhatta volna — érvel to­vább a hadnagy. — Ez is igaz... De én ál­lítom, hogy az asszony még azt sem tudja, hogy egyálta­lán létezik elvonókúra. Azt a lehetőséget meg végképp nem ismerte, hogy mondjuk Nagyfára is elvitetheti ga­rázda férjét. És ha tudta volna, azt hiszed, hogy az olyan egyszerű ... ? Mit gon­dolsz, mit tett volna Kohányi Annával, ha értesül, hogy kérte a kényszergyógyítását? És amíg azt végrehajtják... ? — Emlékszel a szomszé­dokra, mit mondtak? Amikor zavarta őket Kohányi dorbé­zolása, kiabálása és az, hogy veri a - családját, a fejükre tették a párnát... Egyetlen­egy esetben sem fordult elő, hogy kihívták volna az URH-t... Bár .,. őszintén szólva, a családi viszály ese­tén a rendőrség sem tehet sokat... Egyébként az asz- szony elment a gyámhatóság­hoz is, hogy vegyék állami gondozásba a gyerekeit. S mit gondolsz, mit válaszol­tak neki? — Fogalmam sincs. — Adja be a válókerese­tet, s azután majd a bíróság dönt a gyermekek sorsa fe­lett. Néhány nappal később pedig Kohányi el is intézte a gyerekek sorsát... ö volt az erősebb ... A gyilkosság után néhány nappal Kohányi levelet írt a feleségének: „Kedves Anna. kérlek hoz­zál be tiszta ruhát, fogkefét, az alezredes úr engedélyezi a beszélőt, ha te nem jössz, anyut küldd be, Ferikére na­gyon vigyázz., szeresd helyet­tem is. Csókollak, Feri.” A Miskolci megyei Bíróság zsófolt nagytermében az ügyész szavait kívülállóként hallgatja a vádlott. Az. arc­izma sem rezdül.. Az ügyész szavai után a meg­rontásért, önbíráskodásért és garázdaságért már bünte­tett harmincéves Kohányi sze­replése következik. Bíró: — A vádat megértet­te? Vádlott: — Igen. Bíró: — Bűnösnek érzi magát? Vádlott: — ... hát... Igen. De tulajdonképpen nem én vagyok az igazi bűnös ... Bíró: — Hanem ki? Vádlott: — A feleségem, mert elhagyott. Bíró: — Ezért ölte meg a saját gyermekeit? Vádlott: — Igen. Bosszút akartam állni a felesége­men ... Hadd tudja meg, hogy nem lehet engem csak úgy otthagyni. Bíró: — Hány munkahelye volt? Vádlott: — Azt hiszem... Szóval, körülbelül huszonöt. Bíró: — Nem sok ez egy kicsit? Vádlott: — Nem szeretem a kötöttségeket. Bíró: — Mióta iszik rend­szeresen szeszes italt? Vádlott: — Ügy tizennégy- tizenöt éve. Bíró: — És mennyit? Vádlott: — Naponta álta­lában egy liter rumot, né­hány üveg sört és esetleg bort is... Bíró: — Emlékezik június tizenötödikére? Vádlott: — Igen. Akkor akartam először ledobni a háztetőről a gyerekeket. Bíró: — Mit csinált? Vádlott: — Késő este volt, akkor is elég sokat ittam. Összekötöztem Pistit és Fe­rit, aztán melléjük tettem az alvó Annát, a kislányomat, s úgy gondoltam, liften felvi­szem őket a háztetőre és on­nan ... Szóval... lehajigá- tpm a gyerekeket. De én is velük akartam ugrani... Bíró: — Mivel kötözte, össze a fiúkat? Vádlott: — Egy piros szí­nű spárgával... Bíró: — És akkor miért állt el a szándékától? Vádlott: — Mert Ferike könyörgött, hogy apu ne dob­jál le. Bíró: — Nem azért, mert nem volt otthon Attila, a negyedik gyerek? Vádlott: — ... hát... Bíró: — Egyáltalán, hogy jött arra a gondolatra, hogy a tízemeletes ház tetejéről ledobálja a saját gyermekeit? Vádlott: — Sokat töpreng­tem a dolgon ... Először úgy gondoltam, hogy rájuk rob­bantom a lakást... Csak at­tól tartottam, hogy nem hal meg mindegyik ... Féltem, hogy esetleg valamelyik nyo­morék marad... Bíró: — Mégis, hogyan döntött a háztető mellett? Vádlott: — Két öngyilkos­ság is történt a telepen. Mindketten a tetőről ugrot­tak le és meg is haltak. Tud­tam, hogy ez a biztos ... Bíró: — Nem sajnálta a gyerekeit? Vádlott: — ... A kérdés, amelyre a bíró­ság választ nem kapott, nyil­vánvalóan önkéntelenül adó­dott. Kohányi Ferenc hall­gatott. Bíró: — És június huszon- nyolcadikán miért akart só­savat önteni a feleségébe? Vádlott: — Mert örültem, hogy nálam van. Nem akar­tam, hogy visszamenjen ah­hoz az emberhez... De nem tudtam megtenni, mert majdnem kiugrott az abla­kon. Aztán sírt, könyörgött, hogy ne bántsam, kezet is csókolt... Aztán összetép­tem a munkakönyvét és a többi iratait, mert el akart menni dolgozni ... Bíró: — És beleöntötte vol­na a sósavat? Vádlott: — Igen... A tragédia lassan kitelje­sedik. A vádlott alapos rész­letességgel sorolja fel. mit csinált július 11-én, mennyi pálinkát, sört és bort ivott, délután elküldte a legidősebb fiát az anyjáért, mert ekkor már elhatározta, hogy végez az egész családdal. Bíró: — Hogyan akarta végrehajtani a gyilkosságo­kat? m Vádlott: — Gondoltam, először megfojtom a felesé­gem, azután a négy gyereket sorra ledobálom a háztető­ről ... Én is le akartam ug­rani. Bíró: — Tehát délután fél hét volt. Mit tett? Vádlott: — Akkor már tudtam, hogy nem jön át An­na és Ferike is valahová el­csavar gott. Nem bírtam to­vább. Felöltöztettem a gye­rekeket. És mondtam nekik, hogy felmegyünk a te­tőre egy kicsit nézelődni... Schmidt Attila Jelenet a tévéjátékból: Szabó Éva és Páger Antal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom