Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-04 / 2. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. január 4., kedd Rendezői merészség avagy egy szép regény a képernyőn Jelenet a filmből: Székhelyi József és Öze Lajos Hatvani Galéria-naptár KISS ISTVÁN SZOBRAI - RIPPL-RÓNAI FESTÉSZETE - KÉT HÓNAP VÍZI INDIÁNOK KÖZOH - PÓTSZILVESZTER HERNÁDI JUDITTAL - BEREK KATI ELŐADÓESTJE - GALÉRIABUSZ A FŐVÁROSBA AZT HISZEM, ÉN ÉS most írom le negyedezerszer — vagy többször istán? —, hogy mennyi és milyen kincs leledzik még a televízió számára a magyar nyelvű irodalomban. Kimeríthetetlen kincsesház ez, ahonnan azonban nemcsak bátran, de avatott kézzel is kell válogatni. Oly kézzel és szemmel, sőt szívvel is, amely nemcsak felfedi a kincset, de megőrizni, átadni is, esetleg a reárakódott történelmi portól megtisztítani is szakavatottan képes. Tudom, istentelen egy nehéz mesterség ez, s nemcsak azért, mert sok a kincs, és kevés — ó nem a kincskereső —, a kincset felhasználni is okosan, értőn tudó. De azért is, mert a magyar nyelvű irodalom televízióra is kívánkozó, valamelyest is ismert része már évtizede, vagy százada kialakította a maga arculatát — az olvasóban. Mindenkinek van valamilyen képe egy regényről, vagy egy regényhősről, s addig amíg ez a kép „négy- szemközti”, az olvasó és a könyv között marad, nincs is semmi baj, képzeteinkben toleránsabbak vagyunk egymással szemben. De jaj annak, aki egy ismertebb regényt kamera elé visz, aki egy valamelyest is közismert irodalmi, történelmi hőst „megmintázni” próbál, mint forgatókönyvíró, dramaturg, rendező, avagy éppen mint színész, — a tolerancia, a megértés, a más képzetével szembeni türelem rögvest semmivé válik. A néző egyenkint és családonkint, társadalmi rétegként és korosztályonként a maga képére — hasonlatosságára formál- tan óhajtja és csakis úgy a kedvenc, vagy a kevésbé kedves, de ismert hőseit, a regénytörténetet, a koratmoszférát. S mivel ez természetesen lehetetlen, hát kitör a vita, nem is mindig logikus alapokon, nem is mindig a mondandó jobb megértése okán, mint inkább a „saját szájíz” jogán. Most pedig ezzel eleresztettem a bumerángot. AMELY TUDVALEVŐLEG, a gyakorlatlant, a saját keze által vágja vissza- röptében kupán. Ugyanis Felméri Kázmért, azöz Karácsonyi Benőt suhanckorom élő alakjának, s nem távoli irodalmi hősnek, a Napos oldal-1, kedvenc és nem kötelező olvasmányomnak tartottam, amely... I gen, amely most fen a képernyőre került. S nem úgy, aho- gyon ón szerettem volna. Nem úgy, ahogyan bennem visszarezeg a történet és hangulata, a maga már-már mesésen idilli világ mégis emberi, és ezért reális vas- kosságával. A tárgyakkal, élükön az öreg maiammal, amelyek nem is tárgyak voltak, hanem létező, élő, eleven társai Felméri Káz- mérnak. A szemtelen csóka, Kati, az „erkölcstelen” kecske, a gyilkossá lett nyuszt, a kakas és a fűrész, a csobogó patak és a kis Vakarcs, akiben már asszony! érzések mocorogtak a csontos kamasza testben, s aki a kis bogién mérte rendre, fejlődik-e nővé a melle. És a zsindely a háztetőn, és a Bodri kutya. S az egész világ, amely egyszerre volt mosolygós és oly reménytelen, amelyben hősöm — sejtettem, tudtam-e akkor már, hogy ő az író önmaga? — él, viaskodik, szövi filozófiának ható, valójában nagyon is földön járó véleményét, a koráról, társadalmáról. És a tájék. A vidék, amely megjelent bennem, csak be kellett csuknom a szemem. És a regény alakjai, mint valami csodálatos festményen, úgy jelennek meg ezernyi színből, száznyi jellemmel sorban, köztük például a mindent megbocsátó, bölcs, a zenéhez menekülő körorvossal, aki olyan jó, olyan rendes, annyira ember, hogy nem lehet nem megcsalni. . . ,.. és akkor jön Mihályfi Sándor rendező és fittyet hány az én emlékeimnek. A szimbólum erejű, és szinte embert példázó állatokból kettő és négylábú lények lettek, a fejsze fejsze maradt, a szép, már-már muzsikás szöveg megkurtíttatott. Én annak idején állandóan azzal küszködtem, mikor sírom el magam a regényen és mikor tör ki belőlem a hahota a hős kalandjai okán. S a kettő küzdelméből mo- solyos reztgnáoió lett. Ezt sem éreztem most vissza és bennem. Azt hiszem, nincs igazam, illetőleg nincs egészen igazam. A Napos ol- dal-t, amely az emberségről és az emberről szóló egyfajta vallomás is lehetne, be kellett mutatnia a mai magyar nézőnek. Még ilyen áron is, mert való igaz, hogy lényegesen többet és mélyebben, árnyaltabban elmondani a képernyőn ahhoz, még egyszer ilyen hosszú film kellett volna. Az meg bizony kibírhatatlan. TETTE, AMIT TEHETETT a rendező, igyekezett a drámai csomópontokat átmenteni, a figurákat lehetőleg mind felsorakoztatni, és amennyit lehet, annyit teremteni újra a regény atmoszférájából is. Hogy végiül mégis elismerés illeti részemről is a rendezőt, an- nák fő oka, hogy kitűnően választotta meg a főhőst Székhelyi József személyében. Nem szívesen ír le az ember hagy szavakat, s különösen nem olyan megkoptatott jelzők kíséretében, hogy „... ez a fiatal színész ...” Mo6t mégis ezt kell tennem: ez a fiatal színész olyan érett, olyan mély és egyben sokszínű, sallang- mentes, kort és embert ismerő figurát teremtett Felméri Kázmér alakjából, hogy nehezen emlékszem vissza az utóbbi években ilyen súlyú alakításra a képernyőn. Mensáros László viszonylag — a filmen — rövid szerepében mindent elmondott az emberről, az emberségről, amit csak tudhat egy olyan színész, aki mindig igazi embert akart és volt képes teremteni a színpadra, a képernyőre egyaránt A TÖBBI ÉS VALÓBAN nagyszámú szereplő is — helyhiány miatt nem sorolhatom fel őket — méltóképpen bánt ezzel a kinccsel, amit újból felszínre hoztak a magyar irodalom kincses- táráiból. Gyurkó Géza Mintegy háromezren tekintették meg idáig a Hatvani Galéria ötödik országos tájfestészeti biennálét, amely január 16-ig tart nyitva, majd teljes anyagát a salgótarjáni megyei művelődési központ üvegcsarnokában állítják ki. Az új esztendő első új tárlata viszont Kiss István Kossuth-díjas, kiváló művész nevéhez kapcsolódik. A kitűnő szobrász XX. századi képzőművészeti életünk kimagasló egyénisége, szinte egész pályafutásának keresztmetszetét nyújtó anyaggal mutatkozik be a hatvaniaknak, éspedig 1983. január 22-én, szombaton délelőtt fél 12 órakor. Művészetét egyik tisztelője, szobrászaténak ismerője, dr. Romány Pál, a Bács-Kiskun megyei pártbizottság első titkára méltatja majd. Kiss István szobraiból egy kamaratárlatot is összeállít a galéria. Ezt az anyagot februárban néhány városkörnyéki település érdeklődő közönsége láthatja majd. Ami a galéria ismeretterjesztő tevékenységét illeti, a képzőművészeti szabadegyetem Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium irányításával megkezdődött a legújabb kori építészeti és történeti értékeket őrző épületek felmérése. Kiválasztják a legbecsesebbeket, s gondoskodnak arról, hogy megkapják a műemlékeket, a műemlék jellegű és a városképi jelentőségű épületeket megillető rangot és védettséget. A századforduló táján és elsősorban a két világháború között épült alkotásokat veszik számba, köztük a szecesszió és az eklektika, majd a megújuló modem építészet stílusjegyeit hordozó épületeket. A felméréssel nem jutnak el napjaink építészeti alkotásaihoz, mert kellő történeti távlat szüksé„Magyar mesterek” sorozatában, január 10-én, hétfőn este 6 órakor dr. Losonci Miklós műtörténész Rippl- Rónai József festészetéről tart diaképes előadást, és a század eleji nagy művész munkásságával délután a Kossuth téri leánykollégium fiataljai is megismerkedhetnek. Ismét megjelenik a programban a „Galé- ria-világtükör”, mégpedig a Népújság közreműködésével. Január 17-én, hétfőn este 6 órakor a megyei lap munkatársa, Cziráki Péter „Két hónap a vízi indiánok között” címmel számol be amerikai útiélményeinek egy szakaszáról, színes diaképekkel érzékeltetve a találkozás élménygazdaságát. Hagyomány, hogy a Galéria Baráti Kör tagjai .pótszilveszter-esten búcsúztatják az óesztendőt. Most erre január 14-én, pénteken este 8 órakor kerül sor a cukorgyári művelődési házban, ahol -a vacsorát követően Hernádi Judit és Szomhathy Gyula, a Vígszínges a műemlék jelleg megítéléséhez. Az Országos Műemléki Felügyelőség elsősorban azokat a legújabb kori épületeket nyilvánítja műemlékké, amelyeknek alkotói úttörő jellegű kezdeményezésekkel gazdagították a magyar építészetet. Védetté nyilvánítják a történelmileg legbecsesebb munkásmozgalmi, agrár-, és ipari emlékeket. Ám városainknak, falva- inknak a nemzeti megbecsülésre érdemes létesítmények mellett jó néhány olyan épületük van, amelyeknek egy adott körzetben, vagy a településen van kiemelkedő jelentőségük, s ezért érdemlik meg, hogy a tanács saját ház művészei adnak műsort a Gyarmati—Jávori duó kíséretében. A tánchoz a Her- mes-együttes szolgál majd zenét, és helyéről minden érdeklődő a Galéria-pénztárnál gondoskodhat. A január hónap másik pódiumműsorával Berek Kati Jászai-díjas, érdemes művész jelentkezett, éspedig 31-én, hétfőn este 7 órai kezdettel, önálló programjában, közreműködőként Sebő Ferenc lép fel. A galériabusz útja január 29-én, szombaton délután 2 órakor Budapestre visz, ahol az utasok — avatott vezetővel — megtekintik a Szépművészeti Múzeum olasz festményanyagát, este 7 órakor pedig a Thália Színházban megnézik Cseres Tibor „Parázna szobrok” című, izgalmakban bővelkedő színművét Bitskey Tiborral, Drahota Andreával, Gálvöl- gyi Jánossal, Esztergályos Cecíliával, Nagy Attilával, Rátonyi Rób erttel. Mécs Károllyal a főbb szerepekben. nyilvánítható alkotásokból rendeletben gondoskodjék a védelmükről, megőrzésükről. Jó példával szolgál Pécs, Kecskemét, Sopron, Mezőkövesd és például Barcs is, az ország településeinek többségén viszont a tanácsok még nem élnek kellően ezzel a lehetőséggel. A Hazafias Népfront helyi szervezeteinek, a lelkes lokálpatriótáknak, városvédőknek kibonta-* kozó mozgalma még sokat tehet az építészeti értékek és történelmi emlékek megvédéséért. Kezdeményezéseikkel nem késtek el, hiszen a számítások szerint várhatóan 1986-ban fejezik be a legújabb kori építészet műemlékrangra emelhető értékek felmérését és jegyzékbe vételét. {MTI) Felmérés a műemlékké legújabb kori építészeti Jordan Popov: Am :Sn KÉMIAI ELEM A 3. sz. laboratóriumban minden a lehető legnagyobb rendben folyt. A fehér köpenyes munkatársak fele kávézott. és újságot olvasott, a főleg férfiakból álló másik tábor pedig rátelepedett az ablakokra, és a szövőnők terepfutását nézte. A szomszédos szövőgyár munkásnői immár másfél órája fut- károztak sortra vetkőződve a környéken, mo6t pedig kolléganőik és a sarkon állók buzdításától kísérve három, kissé lemaradt, vaskos szövőnő küszködött, hogy „bepréselje” magát a szintidőbe. A labor férfi munkatársai minden csoport versengéséhez fűztek egy-egy megjegyzést, és az esélyeket latolgatták. Csak Pencsev, az új kolléga szorgoskodott egy grúz teával teli lombik körül. (Hirtelen kinyílt az ajtó, és a laborba belépett egy sovány, kissé hajlott hátú, a meleg idő ellenére ódivatú, sötét öltönyt viselő férfi. Körülnézett, és csak úgy vaktában megkérdezte: — Elnézést kérek, ez a 3. sz. laboratórium? Marinov köpenye zsebébe süllyesztett kézzel közeledett hozzá, látszott rajta, rögtön el akarja küldeni. — Igen. Kit keres? — Azt mondták nekem, hogy itt vannak a vegyészek — válaszolta az ismeretlen. — Valóban, itt vannak. Az idegen pislogni kezdett. — Én a Mengyelejev-féle periódusos rendszer miatt jöttem. A szőke hajú Pepa palós- tolatlanul fölnevetett, de Marinov megőrizte a hidegvérét. Mindössze könnyedén félrefordult, és rákacsintott Raskovra. Raskov, a közismert tréfacsináló, azonnal odament, és fürkészni kezdte az ismeretlent. — Tehát a Mengyelejev- féle periódusos rendszer miatt tetszett jönni? — Igen, igen — válaszolta élénken az idegen. — Mengyelejev nekem nagyon szimpatikus. Ügy elhelyezte az elemeket a rendszerben, hogy moccanásnyi hely sincs közöttük. Raskov elfojtotta a nevetését, és csak a szemeiben ugrándoztak vidám tüzecs- kék. Micsoda példány, ha- ha-ha! Már régóta nem botlottak hasonlóba. Nagy hecc lesz ebből! Még csak mo6t ért véget a terepfutás, és máris egy újabb attrakció. — Üljön már le, és Igyon egy kávét! — Raskov székkel kínálta az ismeretlent. — Pepa, tölts egy kávét az elvtársnak! Pepa fogta a főzőedényt, és kecsesen ringatni kezdte csípőjét az asztalok között, de az idegen leintette. — Fölösleges, köszönöm, A kávétól dörömbölni kezd a szivem. — Ez csak képzelődés — veregette vállon Marinov. — Mi itt naponta tizenöt kávét iszunk fejenként, de semmi bajunk. Hát akikor főzünk grúz teát, ebből csak kér? — Fölösleges — mondta kedvesen az ismeretlen. — Olyan szépen elkezdtünk beszélgetni Menigyelejevről. Raskov ismét kacsintott. Lassanként a labor valamennyi munkatársa hármójuk köré gyűlt. — Tehát — folytatta Raskov — az elemek moccanni sem tudnak, ugye? — Hogy is tudnának? — élénkült meg ismét az idegen:. — Valamennyinek megvan a helye a táblázatban, és még ágyúval sem lehetne őket elmozdítani. Szépen elrendezte Mengyelejev. Értett hozzá. A szőke Pepa ismét felvi- hogotít.— Milyen kellemetlen köhögés — fordult hozzá az ismeretlen. — Igyon hárs- fateát, segíteni fog. A kamillát is megpróbálhatja. — Mengyelejev az Mengyelejev — mondta Raskov. — De mit akar kérdezni a táblázatról? Az idegen újból pislogni kezdett. — Hát van szabad hely! — Hol? — Hol? A • táblázatban. Vagy van még föl nem fedezett elem? Marinov rávigyorgott. — Csak nem bukkant egy új elemre? Az ismeretlen legyintett. — Hol van nekem arra időm, hogy elemeket fedezzek föl? Egy gyógyszertárban dolgozom, immár húsz éve, még a fejemet sem tudom fölemelni a törőmozsár mellől. Bár, ha lenne időm ... Nagy vágyam viszont, hogy az egyik új elem az én nevemet viselje. Ezért kerestem föl önöket, vegyészeket, ezért kellett önökhöz fordulnom. Menj, mondták, a 3. laboratóriumiba, ott majd gyorsan eligazítják a dolgokat. — Éppen a megfelelő helyre jött — mondta hivatalos hangon Raskov. — összefoglalva, tehát ön azt kívánja, hogy az egyik új elem az ön nevét viselje. Na és a névé rnegfelelő? — Miért ne lenne megfelelő? — válaszolta föllelkesül-* ve az idegen. — Panajot. Hát lehet egy olyan név nem megfelelő, mint a Párta jót? A csoport körös-körül kacagni kezdett. Ez láthatólag zavarba hozta az ismeretlent, és ismét Raskovra nézett. Ügy érezte, ő tanúsítja a legnagyobb megértést a kérés iránt. — Lehet, hogy elvtársaknak úgy tűnik, nem megfelelő — szólalt meg az ismeretlen —, de ez csak első hallásra van így. Ha ugyanis elhelyezik a nevemet a következő sorozatba — kálium, alumínium, higany. króm, jód, foszfor, Panajot —, meglátják: bizonyos változatosságot viszek a Mengyelejev-féle táblázatba. Ezenkívül könnyű megjegyezni. Ismét szétáradt kórusban a nevetés. Vegye úgy, hogy a dolog el van intézve — mondta Raskov, és megszorította az idegen kezét. — Csat egyetlen kérdésem van önhöz. Ha helyet kellene keresnie magának a táblázatban, hová sorolná magát? Az ismeretlen rövid habozás után megszólalt: — Valahová az arany és az ón közé. — Remek, remek — nevetett föl hangosan Raskov. — Na, és tudja a fajsúlyát? — Két nappal ezelőtt mé- retkeztem — mondta az ismeretlen. — Körülbelül hatvannégy kiló vagyok ruhában és szemüvegtokkal. Most már mindenki rázkódott a kacagástól. Az idegen is elnevette magát. Ártatlanul, édesdeden nevetett a szemei is megteltek könnyel. Majd elkomolyodott, és azt mondta: — Ha már kinevették magukat, jöjjenek föl az igazgatói szobába! Én vagyok az intézet új igazgatója. Bolgárból fordította: Adamecz Kálmán
