Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-23 / 301. szám

AUTÓBUSZON ÉS VONATON Nimm 1982. december 23.. csütörtök Kétszázötven év­vel ezelőtt szüle­tett Richard Arkwright angol mechanikus, az automata vezér­lésű orsós fonó- * gép feltalálója. Hatvan évvel eze- t > lőtt nyílt meg a ‘ i Fővárosi Operett- színház. Annak­idején a buda­pesti Nagymező utcában Fővá­rosi Színház néven indult, s el­sőként az Olivia hercegnő című operettet mutatta be; a proló­gust Heltai Jenő írta és Gom­baszögi Frida mondta el. 1923- tól mai nevén működik és 1936 óta — a Király Színház megszű­nése után — a magyar operett­játszás egyedüli otthona. A fel- szabadulás után azt a nem köny- nyű feladatot vállalta, hogy a művészileg degradálódott színhá­zi műfajt — az operettet — új tartalommal töltse meg. Ennek érdekében mai témájú zenés já­tékokat (Aranycsillag, Palota­szálló, Állami Áruház, Két sze­relem, Valahol Délen) vitt szín­re: s elkezdte a klasszikus mű­vek új szövegkönyv alapján való felújítását (Gerolstein! nagyher­cegnő, Orfeusz, Luxemburg gróf­ja, Csárdáskirálynő) is. Néhány évig — 1954-től 1960-ig — Blaha Lujza Színház néven kamara­színházat is üzemeltetett. Társu­lata több alkalommal szerepelt nagy sikerrel külföldön. A Nap kél 7.30 órakor, nyugszik 15.56 órakor. A Hold kél 12.07 órakor, nyugszik 23.54 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon VIKTÓRIA nevű kedves olvasóinkat! A mai Viktória nevünk alapja a latin „vincere”, „győzni” Ige, illetve a „victőria”, „győzelem” szó. ^ss^ldőjárás Várható időjárás ma estig: bo­rult idő, ismét egyre több he­lyen, majd mindenütt eső. Az ország északnyugati felében időn­ként havas eső, havazás is lesz. Az északi, északkeleti szél ele­inte mérsékelt, később sokfelé élénk lesz. A hőmérséklet nap­közben 1, 6 fok között várható. Karácsonyi tavasz A szokatlanul enyhe téli időjárás megzavarta a nö­vény- és állatvilág természetes rendjét. A Mecsek vi­dékén egyes fák és bokrok oly erősen rügyeznek, mint tavasszal szoktak. A Misina-tető lejtőin kinyílt a hegy­vidék jellegzetes kora tavaszi vadvirága: a zöld szirmú illatos hunyor. A védett fekvésű völgyekben sárgállik a mogyoró, jeléül annak, hogy megindult a barkóso­déi. A pécsi székesegyház tornyaiban félbeszakították téli álmukat a denevérek, az esti órákban ismét hal­lani a cincogásukat. A Dráva mentén felébredtek ál­mukból a mocsári teknősök, a mezőkön pedig párju­kat hívogatják a fácánkakasok, amint azt tavasszal szokták. — TELJESÍTETTÉK TER­VÜKET. A Csepel Autó 3-as számú Gyára a tegnapi na­pon készárutervét 101 szá­zalékra teljesítette úgy, hogy exportkötelezettségeinek is határidőn belül eleget tettek a dolgozók. Az év hátralevő munkanapjaiban karbantar­tásokat végeznek, s gépát­rendezések jelentik még a feladatot, felkészülve ezzel a következő évi célkitűzések végrehajtására. — ŰJABB FÁSÍTÁSI AK­CIÓ. Több mint háromszáz- ezer forintot biztosított me­gyénknek a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa arra a célra, hogy az ősszel meg­kezdett fásítási akció tavasz- szal is folyamatos legyen. — A NYUGDÍJASOKRÓL. A hatvani MÁV-nál már hosszabb ideje működik a nyugdíjasok önálló csoport­ja. Legutóbbi kezdeményezé­sük szerint az állomás veze­tői minden héten szerdán 13 órától 16 óráig fogadónapon adnak lehetőséget nyugdíjas dolgozóiknak, hogy elmond­ják ügyes-bajos dolgaikat. Amennyiben a helyszínen nem tudnak segítséget adni a felmerülő problémákra, úgy a felsőbb szervekhez fordulnak a megoldásért. — ÉV VÉGI ÉRTÉKELÉS. Ma, csütörtökön délután a felsőtárkányi Hámán Kató KISZ-táborban a KISZ me­gyei politikai képzési mun­kabizottság tagjai találkoz­Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsllinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-900. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. NappaU ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. nak, hogy értékeljék az 1982- ben végzett munkát, vala­mint meghatározzák a jövő évi teendőket. — KARÁCSONY A FALU­BAN. A boldogi művelődési házban Karácsony a faluban címmel klubfoglalkozást tar­tanak elsősorban a gyere­keknek ma, csütörtökön 15 órától. Búzásné Drabos Zsu­zsanna vezetésével feleleve­nítik a régi népszokásokat, s meglátogatnak olyan családo­kat is, ahol még ápolják a hagyományokat. — EGER BELTERÜLETÉN egy tehergépkocsi elütötte Domoszlai Józsefné, 45 éves betanított munkás, helyi la­kost, aki olyan súlyos sérü­lést szenvedett, hogy kórház­ba szállítás után meghalt. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint az asszony figyelmetle­nül lépett az úttestre a már féktávolságon belül levő te­herautó elé. Telex 063 -35Ö Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 11 órától holnap reggel 8 óráig á Kossuth tér 18. szám alatti rendelőintézetben. Telefon: 10-04. KOJÁL-készanlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-39«, 14-49«, 10-004. flz ünnepi forgalom megyénkben A Volán 4-es számú Vál­lalattól kapott tájékoztatás szerint igyekeztek kellően felkészülni az év végi ün­nepi forgalomra. Intézkedtek az egész megyében az irá­nyító és ügyeleti szolgálatok, valamint az elővételi pénz­tárak megerősítéséről. Az egri, a gyöngyösi és a hat­vani autóbusz-pályaudvaron a meglevő járatok mellett — szükség esetén további húsz járművet tudnak beállítani a személyszállításra. Buda­pest—Eger és Budapest— Gyöngyös—Párád útvonalon december 23-án és 27-én hat mentesítő járatot is biztosí­tanak. A helyközi és a távol­sági buszjáratok közlekedé­si rendje a következő: ma a hét utolsó munkanapja szerint, pénteken és szom­baton munkaszüneti nap szerint, vasárnap a hét első munkanapját megelőző nap szerint. 27-től 30-ig szabá­lyos munkanap szerint, szil­veszterkor munkaszüneti, 1-én a hét első munkanapját megelőző nap, 2-án pedig a hét első munkanapja szerint. A megyeszékhelyen a he­lyijáratok december 24-én este 6 órától a MEZÖGÉP- től este 11 óráig óránként, a Finomszerelvénygyártói este fél héttől este fél tizenkettő­ig szintén óránként jár majd a 10-es számú busz. Hasonló módon óránkénti beosztás­sal közlekedik a 12-es járat. Szilveszter napján este 8, illetve este fél kilenc órától számítják az egyórás menet­időket. Január 1-én a mun­kaszüneti napoknak megfe­lelően közlekednek a jára­tok. Lévén, hogy a Finomsze- • relvénygyár, a Csepel Autó­gyár, az Agria Bútorgyár és a KAEV a két ünnep között munkarendváltozást hajt végre, ezért december 27— 28—29. és 30-án nem közle­kednek a Hajdúhegy, illetve a Csebokszári-lakótelep és a városi kertészet, továbbá a tihaméri vasútállomás—Fi­nomsze relvénygyár, a MEZŐGÉP és a Finamsze- relvénygyár között az M 10- es járatok, valamint a MEZŐGÉP és a Finomsze- relvénygyár között a 10-es jelzésű autóbuszjárat. Ugyanezeken a napokon ne várják az Eger—Egercsehi —Bekölce vonalon a 760, 753, 768, 769, 765 és 761-es számú járatokat, továbbá az Eger—Szarvaskő—Bélapát­falva—Balaton között a 254, 258, 259, 255 és 251-es számú járatokat, végül Eger-An- dornaktálya—Makiár között a 938 és 951-es számú jára­tokat. A MÁV Miskolci Igazgató­sága jövő év január 3-tól ismét mindennap közleked­teti az Eger—Szilvásvárad között Egeiből 10 órakor in­duló vonatot. A szerelvény 12.30 órakor indul vissza a megyeszékhelyre. Az esti órákban Egerből 21.48 óra­kor induló személyvonat ja­nuár 3-tól 22.20 órakor in­dul Szilvásváradra. Takarékosság az ipari szövetkezetekben Heves megye ipari szövet­kezetei is a takarékosabb gazdálkodásra törekszenek. Nemcsak intézkedési tervet készítettek, hanem a kijelölt feladatok megoldásán is buzgólkodtak az idén. Ha kapcsolt munkakörben is, de már a szervezetek felénél foglalkoztatnak energetikust, s ez kétségtelenül meglát­szik eredményeiken. Az igyekezet hatására ebben az évben például az összes energiaköltségnek már csak az ötödét teszi ki a tüzelő­olajért kifizetett pénz, min­dent egybevetve pedig a megyei szövetség területén több mint 30 millió forintos megtakarítás várható. Föltétlenül dicséretes, hogy egy szövetkezettől eltekintve mindenütt határozottan ipar­kodtak a termelési hulladé­kokat hasznosítani —, de a körülmények ismeretében sokkal jobban is számolhat­nának az ilyen megoldások­kal. Ugyancsak hasznos lenne, ha a karbantartások­nál széles körben figyelembe vennék az egyes elhasználó­dott, régi alkatrészek fel­újításának lehetőségét is, s még inkább törekednének minden területen az import helyettesítésére. Nem utolsó­sorban fontos, hogy a jövő­ben általában világosabban, egyértelműbben jelöljék ki a teendőket az anyag- és ener­giatakarékosságra, s bizto­sítsák az eddiginél ösztön­zőbben a dolgozók közvetlen anyagi érdekeltségét. A témáról szerdán a KISZÖV idei utolsó elnök­ségi ülésén tárgyaltak Eger­ben. Ugyanakkor, amikor a megyei ellenőrzési iroda má­sodik félévi általános és utó- vizsgálatainak szövetkezeti tapasztalatai is napirendre kerültek, illetve egyéb szer­vezeti kérdések mellett a Hatvani Építőipari Szövet­kezet 1982-es eredményeiről tájékozdtak. (—ni) Gazdaság­politikai fórum a Gagarin Hőerőműben December 22-én, a Gaga­rin Hőerőmű KlSZ-bizottsá- gának a szervezésében gaz­daságpolitikai fórumra ké­rőit sor Visomtán. A fóru­mon sor került a KISZ-bi- zottság 1982-es évi gazdaság- politikai munkájának az ér­tékelésére, szó volt az 1983 évi elképzelésekről, illetve jutalmazásokra került sor. A Gagarin Hőerőmű Vál­lalat KISZ-bizottsága 1982- ben is eredményes gazdaság- politikai munkát végzett. A fiatalok aktívan kivették ré­szüket a vállalati feladatok teljesítéséből, a szocialista brigádmozgalomból. A KISZ- bizottság a vállalt szerződé­ses társadalmi munkaakcióit túlteljesítette, nagy számú részvétel mellett kerültek megrendezésre a szakmai politikai vetélkedők To­vább nőtt a „Radar”-i észre­vételek száma, eredményesen vettek részt a járási KISZ- bizottság gazdaság-politikai akcóiban. A gótikus templom homlokzati része és a helyreállított oltár... (Fotó: Szabó Sándor) Hazánkban páratlan... A gyöngyöspatai műemlék templom Nemrég új nevezetességgel gazdagodott a gyöngyöspatai templom. A XIV. században épült gótikus műemlék egyik új érdekessége lesz az ere­deti állapotába helyreállított Jessze-oltár, amely még a XVII. században készült. A hosszú évszázadok során megrongálódott, s köze] hat évig tartó munkával az Or­szágos Műemlékvédelmi Fel­ügyelőség faszobrász csoport­ja állította helyre. Karácsonyi számunk tartalmából Versenyben maradni egyre nehezebb... Mit, s mennyit tud, mi­re képes a világpiacon az egri Finomszerel- vénygyár? A vállalat ve­zérigazgatójával Koós József készített interjút lapunk 3. oldalán. Esti csengetés Egy család életébe pil­lant be Gyóni Gyula. Írása a 4. oldalon talál­ható. Arcok, kezek, pillanatok A parádi kisiskolások nagy figyelemmel igye­keznek elsajátítani vidé­kük sokrétű népművé­szeti hagyományait. Kö­zöttük járt fényképező­gépével Perl Márton fo­tóriporterünk. összeállí­tása a 7. oldalon látható. Amerikai farmokon Amerikai farmokkal is­merkedett a közelmúlt­ban megyénk egyik ter­melőszövetkezetének ve­zetője. Mit látott, mit tapasztalt? A kérdések­re lapunk 10. oldalán Mentusz Károly kért vá­laszt. Szerepváltás gyors sikerrel Kovács Róbert volt egri vízilabdázót, mint játék­vezetőt mutatja be írá­sában a 14. oldalon Vi- rágh Tibor. Esküvő — helyben Sok tekintetben szokatlan volt ez a házasságkötés. A jegyesek évek óta éltek egy fedél alatt, és már nem is tartoznak a legfiatalabbak közé. Az anyakönyvvezető is a helyükbe jött, ahogy a násznép is. A menyasszonyi csokor, a pezsgő, a lakodal­mas ebéd, a nászajándék és a zenekar — mind a segíte­ni szándékozók igyekezetét dicsérte. Még a TÜSZSZI is önként vállalta a magyaros szertartást. A patronáló szocialista brigádok szinte egymást múlták felül figyelmességük bizonyításában. Mindez pedig történt teg­nap délelőtt Gyöngyösön, a szociális otthonban. Pakucz Ilona és Bíró József tartot­ták esküvőjüket. A hét ut­cára szóló lakodalom talán még most is tart, ha abba nem hagyták. (omf.) — SZOVJET KITÜNTETÉS Hév« megyeieknek. A Szov­jetunió megalakulásának 60. évfordulója alkalmából a szovjet Szaktanács kitünte­tését kapta Knapp Józsefné, a Hév« megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat volt Igazgatója, valamint Rusz- nyák Istvánná, a nagyrédei Szőlőskert Mezőgazdasági Termelőszövetkezet szőlőolt- vány-termelője. NÉPU1SAG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó /állalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rozsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Oldalképek
Tartalom