Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-18 / 297. szám
6. mmm HEGYEI PANORÁMA NÉPÚJSÁG, 1982. december 18., szombat Negyvenkét év tisztessége Arckép, cukorgyári háttérrel ezt az állások építésénél, az alapok, a csatornák zsalu - zásánál, a padozat felújításánál, vagy éppen a megrongálódott tetőszerkezet reparálásánál jól lehetett gyü- mölcsöztetni, és a vállalat is jól járt vele. Állítom, ha mind ezt a tennivalót a gyárvezetés külső kivitelezőknek adná, az lényegesen többe kerülne, és befolyásolná az üzem gazdaságosságát. Az idén például ilyen módon az új utótermék hű- tő-kavaró szereléséhez építettünk állványzatot, majd a nyersgyári épület háromszáz négyzetméternyi pala- tető héjazatát cseréltük ki. — Jelenleg viszont, ahogy az imént tapasztaltak, már a cukoroldalon ügyködik Sebestyén István. Vagyis azt a cukrot főzi, ami közvetlenül a fogyasztókhoz, mondjuk a duplafeketénkbe kerül. Mellette egy fiatalember, Mócz József, aki beszélgetésünk idejére átvette a posztot. — öt szánom az utódomnak — jegyzi meg a teltarcú, magas férfi, aki érezhető szeretettel beszél munkájáról. — Egyébként Mócz Józsi nem most került a gyárba. Korábban, pár esztendeig, centrifugakezelő volt, csak behívták a katonasághoz, ahonnan a nyáron szerelt le. Szakaszvezető! Hogy mit nézek ki belőle? Ami a legfontosabb: józan gondolkodású, rendszerető férfi, akiben ráadásul minden törekvés megvan ahhoz, hogy mihamar a szakmai fogásainak a birtokosa legyen. Nem rövid idő ez, kell hozzá legalább két-három kampány. Ám ha nagyon őszinte akarok lenni, azt is illik elmondani, hogy itt mindenki holtáig tanul, mert a technológia állandóan fejlődik. Jelenleg például az automata-cukorfőzés bevezetése folyik nálunk. Ezt a legtöbb cukorgyár a tőkés piacból oldotta meg. Mi viszont hazai berendezések összeállításával, éspedig a Cukoripari Kutató Intézet jóvoltából. Az új automatika, igaz, megkönnyíti majd a főzési munkát, de a kezelése az eddiginél nagyobb szakértelmet, több figyelmet kíván. Kele Miklós, a karbantartásról került a cukoroldali dlszpécserszekrény mellé — Figyelem, szakértelem. Ha ezeknél tartunk, milyen különbséget lát a pionírok és a későbbi szakmunkás nemzedékek között? Szeretik-e úgy a szakmát, mint Sebestyén István, Podonyi György, Búzás Dezső, Dobos Károly, vagy Fekete József? — Azt hiszem, hogy öre- gebb-fiatalabb nálunk egyformán kedveli a szakmáját, csak éppen a szenvedély hiányzik talán az utánpótlás némelyikéből. Mert én például nem tudom megállni, hogy ha valamelyik hozzám kapcsolódó munkahelyen fennakadás van, akkor ne nézzek utána, ne sürgessem a hiba megszüntetését. Ha pedig módom van rá, magam is segítek benne. Sok fiatalabb ezt nem teszi meg! Persze, idővel változik az emberek magatartása, így elképzelem, hogy a kellő gyakorlat megszerzése folytán fokozódik a fiatalok felelősségérzete. Illetve, jobban áttekintvén az egész cukor- gyártás mechanizmusát, elmélyültebb és szenvedélyesebb lesz az ő munkájuk is. — Az elmélyülteég, úgy gondolom, nem választható külön a hatvani gyárban kibontakozott szocialista brigádmozgalomtól, amely Sebestyén Istvánék esetében már a „vállalat kiváló brigádja” cím megszerzéséhez is elvezetett. Miben látja e sikerük lényegét? Nagy sürgés-forgás a főzőüstök mellett Tizenöt éve minden kampány alatt együtt Pethes Sándor és felesége; cukorfőzők — Nem szeretném túlkoz- metdkázni a Radnóti Miklós komplex brigád vállalásait, illetve eredményességünket. De úgy tartom számon, hogy mind a tizenhatóniknak jelentős szerepe volt abban példáiul, hogy az idei karban- tartása munkákkal a próbaüzem időpontjára jó minőségben végeztünk, biztosítva az egész kampány sikerét, annak előfeltételeit.. . Dunakeszin most készül a gyár hétvégi üdülője, ott társadalmi munkával nyújtottunk segítséget... Továbbá résztvetitünk az üzem munkavédelmi vetélkedőjén, é& talán ennék is köszönhető hogy az idei esztendőben, el ne kiabáljam, egyetlen brigádunk sem szenvedett balesetet. Bár másutt, minden üt1 így lenne! Ugyanis gyakran fordulnak elő balesetek, amelyek jobbéira épp a felelőtlenségre, a munkavédelmi ismeretek hiányára vezethetők vissza. V — Negyvenkét cukorgyári, munkás esztendő múltán milyennek képzeli el életének a (Fotó: Szabó Sándor) folyását? Illetve hogyan ítéli meg eddigi helytállását? — Hitem, hogy jó munkatársaimnak köszönhetően, hasznára voltam a vállalatnak. Ugyanakkor keresményemből nyugodt megélhetésit, kényelmes otthont teremthettem a családnak. Továbbá1 örökítettem a szakmaszeretetét családunk dinasztikus vonását, mert hiszen. a fiam is itt dolgozik már gépészmérnökként. A jövőről pedig csak annyilt: két év múlva nyugdíjba megyek, hadd dolgozzanak az ifjak. Hozzám pedig jönnek az unokák, akikkel eddig is minden szabad időmben a Mátrát jártam. Egyelőre, persze, nehéz elképzelni, hogy nem is olyan soká nekem mit sem számít a gyári kürt szava, ami negyvenkét esztendőn át tisztessége«;, munkába hívott. Azért majd csak hozzászokom a többi kötetlenséget. Ígérő nyugbéres évekhez. Hogy azt meg is kell érni? Hát igen. Hisz addig is sok víz lefolyik a Zagyván, amíg itt leszámolok, amíg az üzemi leltárt leadom... Moldvay Győző Cukorgyár! Ugyan mennyire biztonságos, mennyire folyamatos az itt dolgozók munkalehetősége? Meddig tart ki a répa, ami mégis az egész üzem létét meghatározza? Egy esztendőből hány hónapot lehet hasznosan munkálkodni? Ha valaki, akkor Sebestyén István illetékes, hogy a fölmerült kérdésekre válaszoljon, éspedig saját élete példáján,., — Ami engem illet, cukros dinasztiából származom, apám, nagyapám manipu- lánsként szolgálták akkoriban még Deutsche-tulajdon cukorgyárat. Én is nála kezdtem 1940-ben. Abban az évben még segédmunkásként, majd kitanultam az ács szakmát, később a cukorfőzést. Nos, aki hozzám hasonlóan több szakma megszerzésére törekedett, annak akkor is, most is biztos a kenyere a cukorgyártásban. Mert ha például lefut a kampány, akkor mindenki, szakmájához illően, a karbantartás munkáiba kapcsolódik. És ez, tudtommal, így van. a hatvani gyárte- lep állandó munkáslétszámának a túlnyomó többségénél. Aki viszont ideiglenes jellegű, az vagy a répaátvételnél segítkezik, vagy mosó- házi takarító, vagy éppen rakodómunkás. — Halottam, hogy a fel- szabadulás előtt a báró rendszerint Csehszlovákiából hozatott cukorfőzöket, mintha itt nem lehetett volna nevelni? — Való igazság, hogy a cukorfőzés, amit a csehek nagyon értettek, igen féltett szakma volt, a tudománya dinasztiáról dinasztiára szállt. A mesterek idegent nem is nagyon fogadtak be maguk közé, vagy ennek meg volt az ára. Akadt, aki közülünk is egy hízott disznót adott a betanítás fejében. Én szintén megfizettem az árát! De végül megérte, mert ezzel a jövómet és az egész család megélhetését biztosi - tottam. Persze, a dolgokhoz tartozik, hogy miután az ács szakmát is kitanultam, Ifjak őrzik a múlt hagyatékát Látogatóban a boldogi fafaragó szakkörben Szántó Lóránd Az igazi nevelő sokszor csodákra képes, ha nem hiányzik belőle a lelkesedés, az emberformálás nemes indulata. Ezt bizonygatja Szántó Lóránd boldogi tanító, a helyi iskola fafaragó szakkörének vezetője, aki beszélgetésünk nyitányaként egykori tanárát idézi. Nem egyéni hobbi — Esztergomban szereztem meg az oklevelet. Ennek már 36 esztendeje, de mesteremre, Kocsis Lajosra ma is frissen emlékezem. Nemcsak kiváló oktató, hanem festőművész is volt, s arra törekedett, hogy mindany- nyiunkba belénk plántálja a Szép iránti fogékonyságot. Arra is felhívta a figyelmünket, hogy tanítványainkat a magunk képére mintázzuk. Ezt az útravalót mindig iránytűnek tekintettem. Már pályakezdéskor megbabonázott a népművészet, olyany- nyira, hogy megpróbálkoztam a fafaragással. Viszonylag könnyen boldogultam, munkáimat egyre több helyütt emlegették elismerő szavakkal. Több kiállításra hívtak meg, ez felemelő érzés volt számomra, mégsem ezt tekintettem végcélnak. Inkább arra vállalkoztam, hogy a mesterségbeli fogásokat másokkal is elsajátítassam, hadd becsüljék meg a fiatalok az elődök, az egyszerű emberek, a tehetséggel megáldott kétkezi munkások örökségét. Ezért szerveztem a két éve működő szakkört is, azaz egyéni hobbimat a stafétaváltók javára akartam kamatoztatni. Többszörös haszon A diskurzust lakásában folytatjuk. Ez nem véletlen, ugyan is itt sorakoznak az általa készített használati tárgyak. Túlzás nélkül állíthatjuk : mind rátermettségről, ritka kézügyességről tanúskodik. — Nemcsak a műhelyteremben, hanem ide is jönnek a gyerekek. Lépésről- lépésre haladtunk, s utólag jó érzés arról szólni, hogy majd mindannyian beváltak, kezdeti buzgalmuk töretlen maradt, tájékozottságuk gyarapodott, formaérzékük csiszolódott. Azt hiszem nem kell bizonygatni ennek előnyeit. Ha felnőtté nőnek, egészséges értékítéletük lévén határozottan megkülönböztetik majd az értéktelen giccset, a míves munkáktól. Emellett szabad idejüket nemcsak hasznosan, hanem kellemesen is töltik. Szebbé varázsolhatják leendő otthonukat s környezetükbe is plántálják az igényességet. Legalább ennyire fontos az, hogy mindannyiunk számára megelevenedik a múlt, az egykori szépapák arcéle, s azt is tudják, hogy szép küldetést teljesítenek, ugyanis: nemcsak őrzik, hanem to- •vább is fejlesztik a messzi elődök rangos testamentumát. Egyszer úgy határozott, hogy egyéb elfoglaltsága miatt feloszlatja a csoportot, ám ebből a döntésből nem lett semmi. — Hamar elterjedt a hir, s a tanulók levélben kértek: ne hagyjam magukra őket. Mindezt olyan megnyerőén fogalmazták, hogy hajlottam szavukra, ma is együtt dolgozunk, méghozzá valamennyiünk örömére. Sikerek közelről Ezt bizonygatják, így vélekednek a tizenévesek is, akik egyéb kifejező mozzanatokra is felhívják a figyelmet. Faragott evőeszközök (Fotó; Szabó Sándor) A nyolcadikos Keyes Iván joggal büszkélkedik: — Az egyik megyei rajzpályázaton helyezést értem el, s ezerforintos pénzjutalmat kaptam. Nem jutottam volna el eddig ha nincs ez a két év. Kedvtelésemnek otthon is örülnek, hiszen fafaragásaimmal szépítem a lakást. Hasonló gondolatokat hangsúlyoz Futó Tivadar: — Az is jó, hogy előkerülnek a szakkönyvek, s a tanítóbácsi megmagyarázza: miként születtek a díszítésformák. Közben arról beszél, hogyan teltek nagy- és ükapáink hétköznapjai. Így aztán közelebb kerül hozzánk a történelem, azaz nagyobb érdeklődéssel forgatjuk a régi századokról szóló tudóFizetség nélkül Záróakkordként következik az igazi meglepetés, kiderül, hogy ez a pedagógus mindezt anyagi juttatás nélkül teszi. — Nincs ebben semmi különös, mert az igazi méltatást tanítványaim tekintete sugározza, s az a tudat, hogy sokoldalúbb, gazdagabb egyéniségekké alakíthatom őket. Ezt tanácsolta egykori mesterem, s én igyekszem valóra váltani javaslatait. Nem bántam meg, hiszen az effajta tevékenység igazi tartalommal töltötte hétköznapjaimat. Ez az a többlet, ez az a sikerélmény, ami nélkül aligha boldogulnánk a katedrán. Mennyire igaz ... sításokat. Pécsi István