Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-09 / 263. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. november 9., kedd 1. A magyarországi proletár­forradalom leverése után rö­vid idő alatt sok haladó gondolkodású írónak, újság­írónak kellett .menekülnie. Ki itthon bújkálit ideig-óráig cserélgetve álneveket és ok­mányokat, ki már 1919 augusztusában külföldön ke­resett — akkor úgy vélte: rö­vid időre — menedéket. Üres zsebbel lépték át a határt és idegen földön, idegen nyel­ven próbálták folytatni a harcot a napi kenyérért és politikai eszményeikért. Szá­mos visszaemlékezésből tud­juk, mennyi tehetség kellett az új egzisztencia megterem­téséhez, s hányszor kellett újból és újból elölről kezde­ni. Kisebb-nagyobb kolóniák is kialakultak egy-egy or­szágban (Bécsben, Párizsban, Moszkvában vagy Dél-Ame- rikában, s az ottani magya­roknak anyanyelvükön is készítették a híreket elemző, a hazai helyzetet bemutató lapokat. Az ellenforradalom győzel­me után Bées volt az egyik legfontosabb átmeneti bázisa az emigrációba vonult ma­gyar kommunistáknak. Az osztrák párt lapja, a Rote Fahme egyik oldalán jelent még 1919 végén először a Vörös Újság, míg önállóan nem tudtak lapot kiadni. 1919 augusztusától Moszkvá­ban is megjelent az OK(b)P magyar csoportjának lapja­ként a Vörös Újság. Később Proletár címen már önálló, elméleti cikkeket is tartal­mazó folyóiratot indítottak, cikkírói között Fogarási Béla, Illés Béla, Kun Béla, Landler Jenő, Gábor Andor és Lu­kács György neve szerepelt. A lapot életveszélyes kocká­zatot vállaló vasutasok, bá­nyászok csempészték át a határon, segítendő az itthon maradtak illegális munká­ját. 1922-ben Berlinben je­lent meg Vörös Újság, igaz, négy szám mindössze. A szomszédos Csehszlová­kiában legálisan működhe­tett kommunista sajtó, ma­gyar nyelvű lapokat is adtak ki. Ilyen volt a Kassai Mun­kás, a Magyar Nap. Előbbi­nek Surányi Lajos volt a szerkesztője, munkatársai között volt Jász Dezső, aki — a tőle megszokott „tacituszi tömörséggel” — szépen em­lékezik könyvében a szer­kesztőség és a pártszervezet kemény politikai harcaira, írja, hogy a kassai magyar pártcsoportnak 1920 elején mintegy ötven tagja volt, s abban, hogy politikai befo­lyásuk napról napra nőtt, nagy szerepe volt a Kassai Munkásnak. 1921-ben a lap a Csehszlovákiai Kommunis­ta Párt központi lapja lett, 25 000 példányban jelent meg. Óriási szám! De ez az újság a kultúrával, az iroda­iammal is nevelt, politizált. Itt jelent meg először ma­gyar nyelven Gyemjan Bed- nij, Gorkij, Walt Whitmann, Nexő, Barbusse számos mű­ve, s hozzáférhetővé tette Hasek, Capek, Wolker írá­sait. Jász Dezső írja azt is, hogy egy év múlva Erdélybe ke­rült, ahol a párt hasonló fel­adattal bízta meg: a Világos­ság című lap szerkesztésével. Jellemző az akkori helyzetre, hogy mire Szatmárnémetibe ért, a lapot betiltották. Át­ment Marosvásárhelyre az Előre szerkesztőségébe. Ot hét — és betiltás. Akkor úgy döntöttek, hogy minden hé­ten más néven adják ki új­ságjukat: Előréből Fáklya lett, abból Egység, és így to­vább. Ez a módszer másutt is se­gített megmenteni az emig- rációs lapot. Párizsban az Illés Artur szerkesztői ve­zénylete alatt megjelent ma­gyar újságot a kormányzat 1929 végén betiltotta. Megje­lent az Új Harcos: ugyan­azok a munkatársak, ugyan­az a nyomda, Betiltás. Nem soroljuk tovább, csak a cí­meket: Fáklya, Új Hang, Szikra, Osztályharc, Riadó, Munkásújság. S ezek az egy­mást követő különböző újsá­gok folytatásokban közölték Zalka Máté egyik regényét. Az amerikai magyarok nagy száma indokolta, hogy ott is kiadjanak anyanyelvű újságot. A pesti forradalmi ifjúság egyik vezetője, Lékai János kapta 1921-ben a szerkesztés feladatát az Új Előrében. (Két előzmény: már 1905-ben is volt lapja az amerikai magyar munkások­nak, Lékai pedig azért kap­ta ezt a feladatot, mert itt­hon az Ifjú Proletár szer­kesztője volt.) Belső munka­társnak hívták Gyetvai Já­nost, aki addigra széles körű kapcsolatban volt a bécsi, párizsi, kassai lapokkal, a romániai és jugoszláviai munkássajtóval. A Moszk­vában megjelent Sarló és Kalapács című politikai és kulturális folyóirat (alcíme szerint: A Szovjetunióban élő magyar nyelvű dolgozók fo­lyóirata) munkatársi gár­dájából néhány név: Gergely Sándor, Münnich Ferenc, Sarló Sándor, Lukács György, Balázs Béla, Komját Aladár, Rudas László... s a sor még hosszan folytatható. Spanyolország, 1938. A nemzetközi brigád magyar internacionalistái itt is adtak ki lapot, amolyan frontújsá­got. (Szerzői közé tartozott Jász Dezső, az egykori kas­sai-erdélyi újságíró már tá­bornok, Zalka Máté író és sorolhatnánk.) A lapot az ön­kéntes katonák írták, saját élményeiket fogalmazták meg. A címe: Előre-Adelan- te. A sajtó új formája is megjelent: magyar nyelvű rádióadás, amit Magyaror­szágon is lehetett fogni. Ugyancsak 1936-ban jelent meg Csehszlovákiában a Komintern által kidolgozott népfrontpolitika támogatá­sára, népszerűsítésére a Ma­gyar Nap című napilap. Mi­vel sem Magyarországon, sem Romániában nem volt mód hasonlóra, illegális úton ott is terjesztették. (Prágában működött ez idő­ben a KMP Ideiglenes Köz­ponti Bizottsága, ott jelen­tette meg a Dolgozók Lap­ját.) Megint csak néhány so­katmondó név felsorolása jellemzésül: az általános szerkesztő Betlen Oszkár, a külföldi tudósítók között Ro­mániából Balogh Edgár, Méliusz József, a Szovjet­unióból Madzsár Lajos, Franciaországból Tamás Aladár, Bajomi Lázár Endre, Prágából Révai József tartotta a kapcsola­tot a magyar pártvezetőség és a szerkesztőség között. A Magyar Napnak jelentős szerepe volt a népfrontgon­dolat elterjesztésében, a baloldali írók mozgalmainak megszervezését segítette Ma­gyarországon és Romániában is. Ezenkívül — mint az iménti felsorolás is illuszt­rálja — szinte az egész emigrációs magyar baloldali sajtóval kapcsolatban állott, közvetítésével a hazai írók művei a Kanadai Magyar Munkás és a párizsi Szabad Szó hasábjain is megjelen­tek. 1938, ismét egy moszkvai lap: az Új Hang. Célja az antifasiszta harc szervezése. „Kíméletlenül fogja ostoroz­ni azokat az országvesztő zsoldosokat, akik a magyar népet a fasiszta barbárság szekere elé szeretnék befog­ni.” — írta Gábor Andor az első számban. Meg kell em­lékeznünk a moszkvai rádió magyar nyelvű adásáról, amely most ötven esztendeje indult meg, s amely hamar népszerű lett itthon. Akár­csak a háború alatt meg­szólaló Kossuth rádió, amely a tájékoztatás mellett az ellenállás megszervezését is igyekezett segíteni. Hiányos a felsorolás. Nem említettük például a latin- amerikai magyar kiadványo­kat, s a háború alatt Észak- Afrikában megjelent magyar újságot. A felszabadulás után az emigráltak többsége hazatért, s bekapcsolódott a hazai építőmunkába. V. Gy. Korunk politikai plakátjai A nagy történelmi sors­fordulók egyénektől és tö­megektől a felgyorsult idő­ben világos látást, helytál­lást, társadalmi aktivitást és forradalmi tetteket kíván­nak. A lenini „monumentá­lis propaganda” követelmé­nyét, a tömegeket a párt politikájának végrehajtására azonnal mozgósító, tudato­san elkötelezett, osztályhar­cos, közérthető művészet szerepét maradéktalan ha­tásfokkal a politikai plakát műfaja valósítja meg. A jó politikai plakát a maga sa­játos nyelvén a napi ese­ményekkel szoros összefüg­gésben időszerű feladatot teljesít, felvilágosít, meg­győz, tettekre indít. A plakát tömeghatását már a század eleji politikai tömegmozgalmak felismer­ték. Magyarországon is a szerveződő munkásmozga­lom teremtette meg a mű­vészi színvonalú politikai plakátot, elsősorban Bíró Mihály tevékenységével, aki a magyar forradalmi moz­galmak plakátművészetének vezető mestere, egyben az 1919-es Tanácsköztársaság plakátművészetének szerve­zője is volt. Vezetése alatt a rövid életű Magyar Ta­nácsköztársaság sokszínű plakátművészete a forradal­mi tartalmat forradal­mi formával ötvözte egység­be, ezáltal a magyar politi­kai plakát a nemzetközi plakátművészet élvonalába került. A politikai plakát­művészetben érlelődtek új képzőművészeti szimbólum­má a forradalmat megvívó tömegek típusai, mint - pél­dául az Auróra cirkáló mat­rózai. 1919 megszakadt hagyo­mányát a felszabadulás len­dülete élesztette fel. A gondolkodást, az érzel­meket egyaránt drámai erő. vei felkavaró műfaj agita- tívan kapcsolódott az ország gazdasági, társadalmi átala­kulásának. nagy küzdelmei­be. Hangja friss volt és új­szerű; a két háború közötti időszak hazai és nemzetközi illegális pártharcai formál­ták tartalmi mondanivalóját, jelképteremtő rendszerét, a korszak legújabb művészeti törekvései, elsősorban a konstruktivizmus alakította ki formanyelvét. Az ország akkori mostoha gazdasági­technikai lehetőségeit tük­röző, rossz papírra, gyenge festékekkel, rossz nyomással, készült plakátok máig ele­ven átütő erejükkel bizo­nyítják, hogy a világnézeti szilárdság és forradalmi len­dület a művészetnek is ha­talmas motorja. A fordulat éve után a dogmatizmus időszakában a politikai plakátművészet el­vesztette lendületét. A hat­vanas évek elején azonban Konecssnyi György szárnyai alatt felnőtt nemzedék tag­jainak, a műfaj mai derék­hadának (Balogh István, Darvas Árpád, Görög Lajos, Máté András, Papp Gábor, Sinka Mátyás, Emyey Sán­dor, Szilvássy Nándor, Zala Tibor, Zelenák Crescencia) plakátjain a korszakváltás­sal együtt a stílusváltás is megtörtént. Plakátművésze­tünk a nemzetközi eredmé­nyek átvételével néhány év alatt újjászületett. E nemze­dék legjobb hagyományaink méltó folytatója. Csaknem kizárólag a politikai plakát műfajában kamatoztatja al­kotóerejét a nemzetközi hírű So-Ky házaspár. Napjaink magyar politikai plakátjai a lényegretörő, frappánsan közölt mondani­való, az új európai művé­szeti törekvéseknek, a szür­realizmusnak, a pop-artnak és a sci-fi-ábrázolásoknak a hazai adottságokon átszűrt kifejezésmódja jellemzi a „derékhad” és az utolsó tíz évben hozzájuk felsorakozó fiatalok (Mayer Gyula, He- lényi Tibor, Kemény György, Kálmánchey Zoltán, Bállá Margit, Szyksznian Vanda) művelt. Brestyánszky Ilona MEGYÉNK IPARI MÚLTJÁBÓL A hatvani posztófábrika Hatvan földesura, Grassal­kovich Antal birtoka gaz­daságossá tétele céljából messzi spanyol földről ne­mes merinó juhokat impor­tált 1750-ben. A szándéka nem az volt, hogy a kiváló minőségű gyapjút bálákba csomagolva értékesítse, ha­nem -szövetté, posztóvá fel­dolgozva, nagyobb haszonnal hozza azt forgalomba. Legelőször is Hatvanban, a templom mellett — a mai Kossuth tér 7. számú tel­ken ma is álló — nagy ura­dalmi épületet emeltetett a posztófábrika, a posztó­gyár céljára. A manufaktú­ra nagy munkatermekben állt, részben a gyapjú mosá­sához. tisztításához, festésé­hez, áztaitásához, részben pe­dig a fonoda és a szövődé számára. Szakembereket, „mecha­nikus"-okát külföldről hoza­tott Hatvanba Grassalko- vich, akik azonban nem áll­tak be a céh soraiba. A hatvani posztógyár meg­indulásának pontos évét nem őrizték meg a levéltá­rak iratai; de vannak, akik azt 1702-re teszik. A hatvani posztógyár ab­ban tért el az országban ab­ban az időben található több hasonló üzemtói, hogy nem csupán színében maradt, fes­tetten posztót állított elő, de a szövet festésére is beren­dezkedtek. Olyan jó híre volt a hatvani festett posztónak, hogy még az ország másik feléből, a híres és jó nevű apatini posztógyár is Hatvan­ban kívánta gyártmányait festetni. Grassalkovich Antal úgy határozott, hogy Mária Teré­ziától privilégiális levelet szerez posztófábrikája szá­mára. 1788-ban elkészített kivé ltságlevél -tervezetét. He­ves és Külső Szolnok törvé­nyesen egyesült vármegyék közgyűlése elé terjesztette, mely az év utolján foglal­kozott az üggyel, s kiegészít­ve, részben átdolgozva ter­jesztette azt fel jóváhagyás céljából Bécsbe. A hatvani posztófábrika 1769-ben minden fennaka­dás nélkül megkapta a ki- rálynótöl a privilégiumleve­let, mely számos figyelem­reméltó kikötéssel élt. Az üzem mesterei, segédei és inasai, csakis és kizárólag római katolikus vallásúak le­hettek. A fábrikában és kö­rülötte dolgozók 15 évre szó­ló mentességet kaptak min­den teher alól, lett légyenek azok hazaiak vagy külföldi­ek egyaránt. A posztó ha­misítása megakadályozására az egyes végeket a fábrika bizonyos jelével, — ma már­kának, garanciajegynek mondhatnánk, — kellett megjelölni. A gyártmányok árusítása akár közvetlenül az üzemből, akár pedig va­lamely nyilvános helyen, piacokon, vásárokon történhe­tett, de azzal a szigorú ki­kötéssel. hogy arra csak nagyban, mint mondották: „in grosso" kerülhetett sor. Ez tehát azt jelentette, hogy o végeket megbontva, röfön­ként tilos volt forgalmazni a hatvani posztót. A festésre növényi anya­gokat használtak: búzáért, vagy csilllenget, akárcsak a kékfestők. A hatvani posztógyár nem mindig saját üzemelés­ből működött, mivel van adatunk arra, hogy azt bér­be is adták. Sikerült egy bér­lőt is felderítenünk, Blaskó József volt a neve. Adataink szerint nem volt hosszú életű Grassalkovich Antal hatvani posztófábriká­ja. Alulmaradt az üzleti versenyben a fejlettebb technológiával gazdaságo­sabban, tökéletesebben dol­gozó külföldi üzemek termé­kei ellenében. Feltehetően az árban sem tudta felvenni a versenyt a piacon a nagyobb üzemekkel. Egész sor vár­megye jelentette is keserű szívvel a Helytartótanácsnak, hogy Magyarországon a töke, a vállalkozási kedv és kel­lően korszerű felszerelés, be­rendezés és szakemberek hiányában fábrikákat. az­az gyárakat, üzemeket alapí­tani nem lehet; ahol pedig ilyennel mégis próbálkoz­tak volna, hamarosan fel kellett hagyniuk velük. Érdekes, hogy éppen Grassal­kovich Antal utasította a Kamarát, hogy hazánkban az abaposztó gyártását szün­tesse meg, és Törökországból importáljon 8500 véget. Nem tudjuk, hogy mikor szűnt meg, mikor volt kénytelen Grassalkovich megszüntetni a hatvani posztófabrrikát, az azonban bizonyos, hogy 1788-ban a szolgabíró azt jelentette a te­kintetes nemes vármegyének, hogy az üzem „több mint egy esztendeje munka nél­kül áll.” Kis cikkünkkel is csak azt kívántuk példázni, hogy mily szegényes Heves me­gye ipartörténeti múltjának alapos, elemző és mindenre kiterjedő feltárása. Sugár István éti umor ét elején — Soha nem megyek olyan étterembe ebédelni, ahol már egyszer voltam. — Én sem szoktam bor­ravalót adni. ★ — Ugye, óriási volt a hőség? — kérdezik a kol­légák az Afrikából vissza­tért Jaroslav úrtól. — Elképzelhetetlen! — És hol volt elszállásol­va? — Tíz kilométerre az Egyenlítőtől. — Északra vagy délre? — Északra. — Még szerencse. ★ — Vannak esetek, ami­kor a fér) kénytelen ha­zudni a feleségnek. — Ennél rosszabb is van. Amikor kénytelen igazat mondani! ★ — Milyen az a pasas, akivel most jársz? — Anyagilag a legjobb korban van. ★ — Józsika, ha rossz le­szel, nem kapsz vacsorát! — És mi lesz vacsorára, mama? A diétázás hatásos segítője • A Cincinnati-i Egyetem orvosai arról számolnak be, hogy a szukróz-poliészternek nevezett anyag, amely az ételben a zsírt helyettesíti, jelentős segítséget nyújthat az elhízott betegeknek a fo­gyásban. Egy tanulmány során ezt az anyagot 10 elhízott bete­gen próbálták ki 20 napos időtartamban. Anélkül, hogy az étkezési szokásaikban lé­nyegesen változtattak volna, ezek az emberek naponta csaknem 25 dekát tudtak le­adni. A tanulmány során a szuk- róz-poliészterrel titokban he­lyettesítették a kenyérre kent szokványos zsírokat, a salá­taolajat, valamint a tejben és más ételekben levő zsí­rokat, s így minden beteg naponta 60 grammot fo­gyasztott ebből a szerből. Az eredmények: A kolesz­terinfogyasztás 10 százalék­kal csökkent, a kalóriafo­gyasztás pedig 23 százalék­kal. Egy 8 és fél dekás marha- sült kalóriatartalmát a szósz- szál együtt 382 kalóriáról 198-ra lehetett csökkenteni, egy csésze gombalevesét 124- röl 79-re és egy vaníliatur­mixét 235-röl 95-re. Ezt mondja dr. Charles J. Glueck, az egyetem klinikai kutatóközpontjának igazga­tója, aki a tanulmányt irá­nyította: „Ez az anyag lehe­tővé teszi, hogy a betegek megkapják a süteményüket, és meg is egyék. így nem lesznek éhesek, nem kény­szerülnek étkezések közti nassolásra, tehát kitartanak a diéta mellett.” A tanulmány alanyainak legalább 15 kiló testsúlyuk volt, és más diétákkal sosem sikerült fogyniuk. A 20 na­pos időszak végére a betegek átlag négy kilót fogytak. Az egészségügyi tisztség- viselők azonban figyelmez­tetnek, hogy a szukróz-poli- észtert egyelőre kísérleti szer­nek tekintik, és a nagykö­zönség számára még nem kapható. (U. S. News and World Report) Magyar újságok —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom