Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-27 / 279. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG. 1982. no..mb*r 27., szombat A könyörtelen író Alberto Moravia 75 éves Alberto Moravia, az olasz regény meg- újítója, talán a legolvasottabb író hazájában és a legolvasottabb olasz író külföldön — hazánkban is.' Első regényétől kezdve minden művének megjelenése eseményszámba ment, a legkülönbözőbb visszhangot váltva ki. A Vatikán egyidőben indexre tette könyveit. Ellentmondásos nyilatkozataival is sokszor felborzolta a kedélyeket. „A művészet antiszociális vagy asszo- ciális" — nyilatkozta egyszer, tanulmányában pedig így vall: „az igazi irodalom természetéből következően humanista. A humanizmus mindenfajta védelme egyben az irodalom védelme is”. Egyik nyilatkozatában marxistának vallotta magát, ugyanakkor nemegyszer bírálja a „megvalósult szocializmust"; szemléletére erősen hatott a freudizmus, gondolkodásmódja az egzisztencialistákéval rokon, sőt az ultrabaloldalhoz is fűzték bizonyos szálak. Ellentmondásos megnyilatkozásai ellenére aligha ismerünk egységesebb, következetesebb írói életművet, mint Moraviáét. Az ellentmondást a világban kell keresni, amelyben élt, s amelyet művei témájául választott. Jómódú családban született, apja Róma egyik legkeresettebb építésze volt. Gyermek- és ifjúkorában a súlyos betegség, a csonttuberkulózis ágyhoz kötötte. Huszonkét éves korában jelent meg — óriási sikert hozva számára — első regénye, a Közönyösök, amelyben ifjúkori élményeit, az őt körülvevő világ, a polgári család válságát ábrázolta. Ezzel a regényével új hang, új szemlélet jelentkezett az olasz irodalomban, ahogy Simo Jenő írja: „Elsőként dokumentálta, hogy a régi polgári eszmék és kötelékek nem átalakulnak, hanem véglegesen felbomlanak. A társadalom atomokra hullott, a közönyben megnyilvánuló önzés robbantotta szét. Az ember elidegenedett a társadalomtól, és véglegesen elvesztette az összefüggések fonalát.” Az ember magáramaradottsága, elidegenedése a társadalomtól Moravia életművének alaptémájává lesz, egyre sorjázó regényeinek már a címei is erről árulkodnak: ij Elhibázott becsvágyak, A zavar, A boldog- jj talon szerető, Az engedetlenség, A megalkuvó, A megvetés, Az unalom (talán egyet- len kivétel, szemléletében is, Az asszony meg a lánya). Moravia hősei azt példázzák, hogy a magány mai világában feloldhatatlan, az emberi kapcsolatok elvesztették hitelüket, hazuggá, tartalmatlanná váltak. Az j írót leginkább a férfi-nő viszony foglalkoz- \ tatta, polgári-értelmiségi ősei a szerelem- jj ben keresnek feloldódást, magányból való kitörési kísérleteik azonban itt is kudarcba fulladnak, vagy nevetségességbe torkollnak. Moraviát gyakran megvádolták pesszimizmussal, ő azonban tiltakozik ez ellen: „Nem vagyok az. Realista vagyok, esetleg keserű, néha tragikus, de sohasem szkeptikus vagy pesszimista... A realista talán könyörtelen, mert szókimondó, és nem eszményíti a valóságot... az én szemléletem azonban nem egyszerű belenyugvás a meg- változtathatatlanba, csupán az élet nehézségeinek elismerése és ábrázolása.” Bárhogy is ítéljük meg Moravia filozófiájának végső kicsengését, az kétségtelen, hogy ma már a XX. századi világirodalom nagy hatású alkotójaként, egyik meghatározó szellemeként tartják számon. Angyal János Kovács Margitra emlékezve Öröme, bánata az agyag Kovács Margit kerámiája Nyolcvan éve, 1902. november 30-án született. Kovács Margit keramikusművész, a modern magyar kerámia nemzetközi hírű alkotója. A művész már öt éve elhunyt, de gazdag munkássága szentendrei és győri múzeumában látogatók tízezreit vonzza, hódítja meg. A szentendrei Vastagh-ház, ahová halála után lakószobáját is elhelyezték a művészre oly jellegzetes használati tárgyakkal együtt, ma az ország leglátogatottabb múzeuma. A kerámia minden ágában jelentős életműve korszakot jelöl a műfaj hazai történetében. Érzelmektől, reflexióktól erősen átfűtött, jellegzetesen egyéni, sajátosan magyar stílusa páratlanul áll korunk kerámiaművészetében. Kiérett alkotásai a képző- és iparművészet határmezsgyéjén állva csak az élet lényeges dolgairól, a születésről, halálról, az alapvető emberi kapcsolatokról, szerelemről, házasságról, anyaságról, örömről, bánatról, fájdalomról, szenvedésről, gyászról vallanak mai nyelven, de a múlt hazai és nemzetközi hagyományaiból kinőve. Keze alól figura és edény, falicsempe és relief pazar bőségben került ki. Művészete olyan természetes és mindenkinek, élményt adó, mint a madárdal vagy a virágok illata. Győrött született, művészeti tanulmányait előbb Budapesten, majd Bécsiben, utána Münchenben, Koppenhágában és rövid ideig Sev- res-ben folytatta Korán érett művésszé, a nagy gazdasági válság idején már kiállított, s a 30-as évektől kezdve jelentős hazai és nemzetközi sikereket mondhatott magáénak. Korai műveire a népművészet és a kora középkor világa hatott erőteljesen, a 40-es években pedig a francia gótika megnyúlt szentjei és a bizánci mozaikok de- korativitása ragadta meg képzeletét. Szentendrei múzeumának alagsorában láthatók ebből az időszakból való, egykori műtermében maradt remekei, mert az akkori mostoha idők nem . kedveztek az iparművészeteknek. Kovács Margit is kevés munkáját tudta eladni. Nagy. nélkülözések közepette haladt a maga számára kijelölt úton, megbízásai ritkán akadtak. Híres szobrai-, nak sorát a harmincas években kezdte el korongolni. Figuráit a felszabadulás utáni években fejlesztette tökélyre. Megbocsátó humorral figurázta ki a kisvárosi polgárság jellegzetes képviselőit, a pipiskedő dámát, a kényes gavallérokat, a fényképésznél magát feszesen kihúzó jegyespárt. Hagyományainkat, népszokásainkat óvó szeretettel örökítette meg, a nagy művészet rangján mutatta be a paraszti élet azóta már feledésbe ment jeleneteit falképein, figuráin (Fonó, Lakodalmas, Szüret). A technika virtuóza volt. Figurái, a Madonna-arcú parasztlányok, a bámész tekintetű, ártatlan, kék szemű falusi hajadonök, a népviseletet hordó Kenyérszelő, megnyúlt szentjei, bumfordi- ságukban is kecses állat- alakjai, sötétbe öltözött öregasszonyai nemcsak a közelmúlt visszahozhatatlanul elsüllyedt világának megindító Őszinteségű ábrázolásai, hanem az európai kerámiaművészet technikai bravúrjai is. Szobrai, festett és mintázott falképei az ötvenes évek realista stfluseszményét testesítették meg. Alkotásai minden jelentős hazai és nemzetközi kiállításon kimagasló sikereket arattak. Elsők között vette át az alkotómunka máig legnagyobb kitüntetését, a Kossuth-díjat is. A hatvanas években és a megváltozott korízlés érintéséra mintázása leegyszerűsödött. Samottfiguráiban áttért a darabosabb, összegző formaadásra, a szaggatott felületkezelésre. Témavilága is átalakult, már csak az emberi élet megváltoztathatatlan tényei, a születés, a szerelem, a család, a szenvedés, az elmúlás foglalkoztatták. Alkotói pályája haláláig töretlen ívű volt. Utolsó percéig dolgozott, mert az „agyag” saját szavai szerint .^mindennapi kenyere, öröme, bánata” volt. Brestyánszky Ilona Marc Rlboud: A kínai nagy fal Michel Laurent: Addis Abeba Csakúgy, mint a magyar, a francia fotográfiában is mély hagyományai vannak a politikai töltésű, humanista elkötelezettségű fotózásnak. E heti művészeti mellékletünk képanyagát francia fotóriporterek munkáiból válogattuk. A reprodukciókat Kőhidi Imre készítette. Roland Nevev: Pnom Penh 1975 Gilles Caron: Párizs, 1968 május Tóth-Máthé Miklós: ' Sárkánymese Történt egyszer, valamikor nagyon régen, hogy a hétfejű Sárkány hetedik feje megzavarodott, és ezt a kijelentést tette: — Nincs is Sárkány! A másik hat fej összenézett. Mit mondott ez itt? Egyáltalán jól hallották? — Mire alapozod ezt? — tudakolta az első fej. — Indokold meg részletesebben. — A Sárkányt csak az emberek találták ki — mondta a hetedik fej —, meséket hazudva egymásnak. A hat fej hatalmas hahotájától visszhangzott a barlang. — Vicces kedvedben vagy ma —- mondta a második fej —, de azért jó lenne, ha ezt nem hangoztatnád többet. Még valaki meghallhatja, és az se neked, se nekünk nem tenne jót. Azt hihetnék, hogy megbomlott közöttünk az egység, és ez már a gyengeségünket bizonyítaná. De a hetedik fej nem hallgatott az intelemre, továbbra is makacsul tagadta Sárkány voltát. Ekkor a hat fej úgy határozott, hogy bármilyen fájdalmas is, de kénytelenek likvidálni a megőrült koponyát. Álomba ringatták a különc fejet bivalyvérbe kevert altatóval, aztán tüzet okádva rá, szépen elégették. — Szegény — sóhajtott a hatodik fej —, pedig hogy tudott fütyülni, ha jó kedve volt. Még a rigókat is megtévesztette a trilláival. — Már az sem volt méltó egy Sárkányhoz — mondta az első fej —, kezdett túlzottan ember módra viselkedni. Ezután egy ideig semmi különös nem történt. Egyszer aztán megszólalt a hatodik fej. — Azóta is csak töprengek ezen a dolgon, amit szerencsétlen szomszédom állított Jó lenne, ha többet beszélgetnénk erről. Abban még semmi sincs, ha megpróbáljuk helyére tenni magunkat a világban. És ha netán arra a következtetésre jutnánk, amire ő, úgy legokosabb ezzel a ténnyel szembenézni. — Te is kételkedsz a Sárkány létezésében? — Az első fej hangja keményen csattant, a szeme szikrázott. — Ne beszélj mellé, hanem mondd ki nyíltan! Van Sárkány, vagy nincs? — Van is, meg nincs is — motyogta a hatodik fej. — A mesében van, a valóságban nincs. Márpedig ha a valóságban nincs, akkor úgy gondolom, egyáltalán nincs. Az öt fej komoran összenézett, majd következett a bivalyvérbe kevert altató és a tüzes lápiszolás. Ettől kezdve a hangulat megromlott. A fejek bizalmatlanul méregették egymást. Mit gondolhat erről az egészről a másik? Az elhullott fejekkel rokonszenvezik-e, vagy pedig továbbra is kitart sárkánysága mellett? — Nem bírom tovább! — tört ki egyszer az ötödik fej. — Hazugságban élünk, és ezt tudjuk mindannyian. Sárkány nincs, és nem is volt sohasem! Miért nincs merszünk ezt elismerni ?! — Bizony így van — helyeselt a negyedik fej —, ezért a legnagyobb igazságtalanság történt társainkkal, akiknek ezt volt bátorságuk kimondani! — Csak ember van — kontrázott a harmadik fej —, aki a képzeletében megteremtette a Sárkányt, hogy minden rosszat a számlájára írjon. Gonosz szörnyeteg a mesében, aki fiatal lányokat hurcol a barlangjába, hogy élvezettel széttépje őket. Pedig a magam részéről még a húst sem szerettem sohasem, vegetáriánus vagyok, békés természetű. Eddig nem szóltam erről, de néha verseket gondolok ki. Meghallgatnátok egyet? Az első és második fej egymásra villantotta a szemét, aztán cselekedtek. — Hétfejű Sárkányból kétfejűvé lettünk — mondta az első fej —, és nagyon remélem, hogy közöttünk már nem lesz több vita. Vagy te is a többi sorsára akarsz jutni? — Ugyan dehogy — tiltakozott rémülten a második fej, de az izgalmak annyira megviselték, hogy azon nyomban elájult Az első fej nézte egy darabig, aztán kitátotta nagy száját, és leharapta maga mellől, mert bizalmatlanságot érzett iránta. — Igazatok volt — mondta később —, kezdettől fogva tudtam, hogy nincs Sárkány, de ehhez előbb meg kellett szabadulnom tőletek. Mert hogyan lehettem volna emberré hét fejjel?