Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-27 / 279. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. november 27., szombat (Fotó: Perl Márton) A túrista nem érti Csend ül a fák alatt Tudom, az ősz gyönyörű. De csak a hegyek között, ahol a fák levelei ezernyi árnyalatban pompáznak — az aranysárgától a mély vörösbarnáig. Az is igaz, ha nem fúj a szél, a Mátra fái alatt szinte fogható közelségben terpeszkedik a csend. Mint minden erdőben. Tessék egyszer meghallgatni. Ez után a csend után jártam végig a gyönyörű Mátrát. Kártya és sör Bányatelep. A gyöngyös- oroszi ércbányához tartozik. Nincs is minden térképen rajta. Károlytáró. Annak idején úgy hasították ki a helyét az erdőből. Harminc éve lehet, amikor az építők felvonultak ide. — Ügy hetven család lakhat itt — mondja Molnár László, aki Atkárról költözött a hegyek közé több mint tíz éve. — Hegesztő voltam, most már vájár. Persze, a lakás is vonzott ide, de én mindig csak egy- szobában lakom a feleségemmel, aki Gyöngyösön dolgozik és a fiammal, Tamással, aki ugyancsak Gyöngyösön tanul az általános iskolában. Itt nincs iskola. Volt, de levitték a gyerekeket a községbe. Az asszony és a gyerek szinte hajnalban ül fel a buszra és késő délutánra érnek vissza. — Hogy mivel töltjük a szabad időnket? Kimegyünk az erdőre gallyazni, vagy gombázni, este pedig a klubban folyik az ultizás és iszunk sört, ha van. Az élelmiszer kiskereskedelmi vállalat üzletében Ludányi Tiborné várja a vevőket. — Reggel hattól délután kettőig vagyok nyitva — magyarázza. — A községből járok ki busszal. Tudom, hogy az itt lakók azt szeretnék, ha este is tudnának vásárolni, de hát... Mindennapi cikket tudok adni. A különböző szállítók rendszeres túrajáratai hozzák az árut. Talán csak a sör ... ! Csodálatosan szép környezetben épült meg ez a telep. Az erdő benyúlik szinte a lakásokig. És akkora itt a csend ... Pihennek és dolgoznak Üdülő, de mégsem pontosan olyan mint a többi. Az Akadémia tudósai töltik el egy-két hetüket. Nem SZOT- beutalóval érkeznek. — Mi nem szervezünk semmiféle kulturális programot a vendégeinknek, mert nekik a legfőbb igényük a csend — hallom Szabó Lászlónétól, az üdülő vezetőjétől. — Ha jó idő van, szívesen sétálnak kint, de egyik-másik szobából ki- hallatszik az írógép kopogása is. Csendes beszélgetések folynak a társalgóban. Mindig akad néhány érdeklődő a televíziónál is. A könyvtár pedig bőséges élményt ígér az olvasni vágyóknak. összesen ötven személyt tudnak fogadni egyszerre. Az esetleges üres helyekre nem szervezhetnek külső vendéget. Kortórs vélemények Liszt oroszországi koncertjeiről Az étteremben és a presz- szóban békés, családias a hangulat. — Nagyon kedvesek, figyelmesek, udvariasak a vendégeink, nem válogatnak, nem finnyáskodnak — mondja Japport Éva, az egyik felszolgáló. — Kávét, üdítőt kérnek, ritkábban valamilyen szeszes italt. Este tízkor „kizárják” a külső világot. Ettől kezdve autóval sem szabad behajtani az üdülő területére. Itt még a falakból is sugárzik a csend. Bezárták A hétvégi házak sora nemcsak Gályáig kúszott már fel, elborította Mátraszent- imre külső részeit is és megszállta a Bagolyirtást. Nemcsak a természeti környezet vonzotta ide a gyöngyösieket és a fővárosiakat, hanem a divathullám Is. Autók tucatjai verik itt fel a 'táj csendjét szombaton és vasárnap. Aztán előkerülnek a szerszámok is. Az építkezés ugyan nem folyik lázas ütemben, talán azért, mert messze a város és a fák ott bólogatnak, ott hullatják sárga leveleiket a kőművesek, ácsok, a segédkező családtagok és ismerősök feje fölött. Mintha a „szomszéd-puk- kasztó” építkezés itt is tért hódítana már. Az egyszerű kis faházak ... ? A kedvelt kirándulóhelyet, a Sástót „bezárták”. Sem a vendéglő, sem a falatozó, sem a kisker üzlete nem vár senkit. A kemping bejáratát szigorú lakat őrzi. — Nincs téliesítve a kemping — magyarázza Korén Péter, a városi tanács kereskedelmi felügyelője. — Csak a tó déli részén lévő kis faház nyit ki majd büféjelleggel. Mindig akad erre vendég. Már olyan, aki vendég szeretne lenni, ha tudna hol. Ödöngenek a tó sétányain, nézelődnek, hallgatják, hogyan csobban meg a víz a felugró halak nyomán. A csend mélyen benyúlik a tó mögötti rétre is. — Mátrafüreden a strand melletti kisvendéglőt azért zárták be, mert a bérlő még a létminimumot sem tudta megkeresni — tudom meg a felügyelőtől. Ott is a csend ült le a kerti asztalok mellé és bújt be a konyhai tűzhelybe, az étterem falai közé. Ity van az ősz. G, Molnár Ferenc A XIX. század első évtizedeiben a zene még meglehetősen szűk körben hatott Oroszországban. A „hivatalos” zenei életet az európai, elsősorban az olasz opera uralta, csak a 30-as évek második felétől bontakozott ki a népzenét is magába ötvöző orosz nemzeti opera Glinka munkássága révén. A szó szoros értelmében vett hangversenyéletről is a 40-es évektől beszélhetünk, amikor is kiemelkedő előadóművészek1, közöttük Liszt Ferenc, Pauline Viar- dot, A. Servais belga csellista, A Vieuxtemps francia hegedűművész, vagy a milánói Scala énekesnője, Ches- talotti viszonylag nagyobb számú közönség előtt léptek fel. E fellendülő orosz zenei életben kiemelkedő eseménynek számítottak Liszt koncertjei. 1842 tavaszán Pétervárott, egy évvel később ugyanott és Moszkvában adott nagy sikerű hangversenyeket. (Később, 1847 nyarán Kijevben, Odesszában és más városokban is.) Az első pétervári ' hangversenye idején megismerkedett az orosz zenei élet kiválóságaival, így Glinkával is, illetőleg azok műveivel. Nagyra értékelte Glinka tehetségét, mindkét operájáról (Ivan Szuszanyin, Ruszlán és Ludmilla) elismeréssel vélekedett, előszeretettel vett fel műsorába részleteket e művekből, nemegyszer improvizált oroszországi koncertjein ezen operákra. A korabeli orosz folyóiratokban úgyszólván kivétel nélkül pozitív visszhangot keltettek Liszt fellépései, zongorajátéka. A Szeverna- ja Pcsela kritikusa, Bulgarin alábbi véleménye általánosnak mondható: „Liszt játéka ugyanaz a zenei világban, mint V. Hugo művei a francia irodalomban, vagy Goethe Faustja a német irodalomban ... Nála jelen van a szép és a rút, a mennydörgés és a napfény, a halál és a virágok is ... Liszt énekel ujjaival Mozart Don Jüanjában, valósággal e 1 - meséli a német ballada, az Erlkönig tartalmát. Egyszerűen csodálatos!” Elismeréssel írt folyóiratában Szenkovszkij is; egy másik korabeli publicista, Sevürjev pedig — összehasonlítást téve az 1839-es római és az 1842-es pétervári játéka között — egyértelműen komoly fejlődést látott Lisztnél. Herzen is többször szem- és fültanúja volt e nagy érdeklődés kísérte koncertsorozatnak. Liszt tehetsége, virtuóz előadásmódja őt is csodálatra, lelkesedésre késztette. 1843. április 26-án barátjához, a történész Gra- novszkijhoz írott levelében jegyezte meg: „Liszt tegnap remekül játszott,... Bátho- ri Istvánon és Attilán kívül nem volt még ilyen magyar”. (Az elragadtatás szavai némiképp a pontatlanságot is feledtetik, s mintegy évtizeddel később bizonyára Kossuth neve szerepelt volna Attila helyén!) Néhány nappal később naplójában is megörökítette élményét, hangsúlyozva, hogy Liszt még a felfokozott várakozást is felülmúlta, ami ritkaságszámba megy, s ilyenre csak az igazán nagy művészegyéniségek képesek, s Liszt ilyen” ... bámulatra méltóan lenyűgöző talentum”. Később a kiemelkedő művészeti kritikus, V. Sztaszov is méltóképpen értékelte e hangversenyeket, valamint a személyes kapcsolatokat, s mindazt, amit Liszt tett az orosz zene európai népszerűsítéséért. Káló Ferenc Eger Ho Si Minh Tanárképző Főiskola EGERBEN, HATVANBAN, FÜZESABONYBAN Fórum a Ki mit tud-osoknak (Mint már hírül adtuk, mindazok a fiatalok, akik jelentkeztek a Ki mit tud-ra értő bírálatot kaphatnak fel- készültségükről a művelődési központokban. A legkülönbözőbb művészeti ágak szakemberei várják e hét végén is az érdeklődőket, hogy tanácsaikkal segítsék minél jobb szerepléshez őket. így, szombat délután 3 órától a Füzesabonyi Járási Művelődési Központban, szombaton és vasárnap 9-től 12-ig az Ady Endre városi Könyvtárban Hatvanban, és vasárnap délelőtt 10-től délután 2-ig az egri Megyei Művelődési Központban. Kisegítő iskolák megyei versenye Nem mindegy társadalmunknak, hogy a kisegítő iskolák miként végzik munkájukat Gyógypedagógusaink hogyan próbálják a reájuk bízott gyermekeket mind alkalmasabbá tenni arra, hogy — sajátos hajlamukat kibontakoztatva — majdan beilleszkedjenek a termelőmunkába, ott haszonnal szolgáljanak. Ilyen szempontból bizonyult sikeresnek az a vetélkedő, amelyet csütörtökön rendeztek meg Hatvaniban megyénk öt kisegítő iskolásainak részvételével. Felkészültségük általában azt tanúsította, hogy az alkalmazott pedagógiai módszerek eredménnyel szolgálták a gyerekek személyiségének formálódását, és különösképpen jó munkát végeztek a hatvani gyógypedagógusok, hiszen a helyi csapat szerezte meg a. vetélkedő első helyét. G. Nagy llián: Az útonjáró Ez volt az utolsó hely, ahová bekopogtatott. A Ba- laton-partl városka összes üdülőjét végigjárta már sikertelenül. A portásnak elmondta, mi járatban van. Az öreg olyan szemekkel meredt rá, mintha bűnözőt azonosítana. Koszos, kopott nadrág, elnyűtt papucs, hosz- szú haj, és ami a legriasztóbb, kezében egy gitár. A kapus tudta, hogy az üdülőben van egy megüresedett hely. Ennek is két keze van, gondolta. — No, várjon egy kicsit, telefonálok. A fiú rágyújtott. Mozdulatai, különösen ahogy a cigarettát a szájához emelte, egykori napszámosokra emlékeztettek. — Az igazgató úr várja magát. Ott az a fehér ház. Első emelet — mondta az öreg. Aa igazgató kövérkés, őszes, köpcös ember volt. Körbe járta az iroda közepén álló jövevényt. — Mi van, porosfülű? — kérdezte nyomatékosan. — Munkát keresek. — Kapsz, de nem így. Haj- vágás. Borotválkozás. Gitározás nincs! A raktárból adunk másik ruhát. Mosogatni fogsz a konyhán. Egy hónapig tudunk foglalkoztatni. Szállás, koszt, munkabér lesz. Az üdülőkkel nem ismerkedünk, a személyzetnek külön stégje van a parton. Az intézmény szabályzatát pontosan betartani! Rendben? — Rendben — felelte a fiú. — Most pedig lemegyünk a mosodába, hogy kisubic- koljanak a lányok, mert én még ilyen porlepte embert nem láttam — fejezte be mondandóját félig viccesen az igazgató. A fiú munkájára nem volt panasz. A pohármosogatóban dolgozott egyedül. Szája csücskében mindig cigaretta lógott. Többnyire csak akkor szólalt meg, ha kérdezték. A személyzeti kosztra nem panaszkodott, bár látta, hogy rajta kívül szinte mindenki mást eszik. A pincérek különféle nyugati cigarettákat szívtak. Sokszor kaptak a borravaló mellé egy-egy paklival. Ügy két hét elteltével az egyik nap műszak után a főpincér egy százast dugott a fiú csikkzsebébe. — Ezt a jó munkájáért — tette hozzá. A fiú kivette a pénzt, és letette az asztalra. — Köszönöm, de nem kell. — Hogyhogy? Ne hülyéskedjen már — mondta a főpincér, és a legény markába gyömöszölte a piros bankót. A pincérek döbbenten figyeltek. A fiú idegesebben, de türtőztetve magát, újra lerakta a pénzt. — Mondtam már, hogy nem kell — megfordult, és otthagyta őket. Lement a partra, magával vitte a gitárját, de nem játszott rajta. A vizet nézte, a hullámokat, ám ezen az estén nem látszottak, a leszálló köd elborított mindent. Hirtelen hatalmas ütést kapott hátulról. Nem tudott fölállni, rugdosni kezdték. Arcán érezte a vér melegét. Hangszerét széttaposták. — Rohadt csavargó! —lihegte egy hang az éjszakában.
