Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. november 20., szombat S. Kisköre, Kömlő, Hevesvezekény, Tarnaörs: Négy halastó gazdája, vagy amit akartok Első Tisza menti riportom éppen itt készült, éspedig Szabó János halász jóvoltá- tából. A vizek titkait próbálta feltárni, hogy szép mesterségét mind többek ismerhessék meg. Jó évtizede ennek, és bizony sok minden megváltozott azóta Kiskörén. Például a nagy folyó szűkebben szolgál hallal, Szabó János barátom haja deresre csavarodott, fia családot alapított, csak éppen a gondok nem csökkentek. Cimborájával most is azon a műanyagszálas hálón baj- molódik, amit legutóbb szétszakadozva emeltek ki a Tiszából. Persze, a szenvedélye ettől még változatlan, és máig sajnálja, hogy az utódja, az egyetlen, nem az ő mesterségét folytatja. Aztán másra fordítjuk a szót. A nagyközség fejlődget ugyan, de mióta ott áll befejezetlen az egészségügyi kombinát. És az iskolabővítést is csak ígérgetik Járdán Józsefné igazgatónőnek. Amikor elválunk, ígérem, a dolgok után nézek. Egyezség: írott malaszt Sikerül is a tanácsi vezetőkkel szót váltanunk. És amennyire megnyugtató az egyik ügyben nyújtott információjuk, annyira aggodalmat keltő a másik beruházás helyzete. Igen, a Széchenyi utcán létesülő egészség- ügyi kombinátnál gyógyszer- tár, tanácsadó, rendelő, szolgálati lakások — már az utolsó simításoknál tart a Horgászparadicsom lesz majd Dél-Heves megyei Építőipari Szövetkezet, és többrendbeli határidő módosítás után ez év decemberében átadják rendeltetésének a nyolcmillió forint értékű, még 1980- ban megkezdett beruházást. Hanem a másik, az általános iskola felújítása, négy tanteremmel való bővítése, és a tornacsarnok létrehozása az istennek sem akar indulni. Holott a helyi tanácsvezetés, élvezve a megye támogatását, mindent megtesz a huszonkét millió forintos munka megindíttatása'végett. Teszi azért is, mert félő, hogy ami a jelenben ennyiből megoldható, nem biztosan sikerül egy-két esztendő múltán. A kivitelező itt szintén az egészségügyi kombinátot építő szövetkezet lenne. De éppen a biztonság okáért megegyeztek a Heves megyei Tanácsi Építőkkel, hogy októberben közösen vonulnak fel. Különben 1984 őszén ököllel törülhetik a szemüket a kisköreiek. Nos, az egyezség írott malaszt mindmáig, az építőknek pedig hűlt helyük az előkészített területen. De meddig még*.. ? Célgép és dalárda Dél táj ban vagyok Kömlőn, méghozzá a Május 1 Termelőszövetkezet elnökénél, akinek mindig akad valami dédelgetett ötlete, tovább javítandó a közös gazdaság helyzetét. Ahogy Csáti Jónás elmondja, az éves terv a A főagronómus vártnak megfelelően alakul. Pillanatnyilag azon törik a fejüket, hogy az idén is tízmillió forint termelési értéket produkáló építőrészlegük, valamint a közel másfél milliós hozamú varroda mellé miként lehetne egy-két kisegítő vállalkozást társítani. Ami biztató, a TSZKER-rel folytatott előkészítő tárgyalások már körvonalazták egy lakatos és forgácsoló műhely létrehozásának lehetőségét' továbbá arról sem mondanak le, hogy megfelelő célgépvásárlással beindítsák a drótszövetkészítést, e korábbi tervezésű vállalkozást. Mindezen műveletekhez a lucernaszárító átalakításával biztosítanának otthont. Így remélnek összességében évi három-négymillió forint, nyereséget, amely az időjárástól függő alaptevékenység esetleges vesztesége esetén is kiegyensúlyozná a szövetkezet gazdasági helyzetét. De hadd mondjam még el, amit min-' dig külön tiszteltem a művészetek iránt fogékony Csáti Jónásban. Nem csak a maga kedvére festeget, nem csak saját gyönyörűségére jár el tárlatokra, színházba, koncertekre, hanem — a gazdaság anyagi erőihez mérten — gondol Kömlő közművelődésére is! Nélkülük talán elülne a kultúra szekere ebben a faluban. A tsz-elnök legjobb patrónu- sa például a most hatvan éves, Eles Imre vezette férfikórusnak, amely az éves munka méltánylásaként decemberben három napos szlovákiai dalos útra indul, hogy részt vegyen a füleki, losonci munkáskórus találkozón. Sikerükben nem kételkedünk, hiszen számtalan elismerésben részesült már a termelőszövetkezet hozzájárulásával fenntartott, ötven tagot számláló együttes. Százötven „tiszta udvar" És most Hevesvezekény: Ott is a szép küllemű Jól felszerelt óvoda, ahová ebéd után térünk be. Az apróságok több tucatja pizsamában, a kis ágyak között ugrál, hogy majdan szunyókálásra hajtsa a fejét. Így könnyebben tudunk beszélgetési alkalmat teremteni Tóth Tiborné da- dussal, az alig nyolcszáz lelkes település vöröskeresztes titkárával. Csinos, fiatal asz- szony, aki a helyi tanács végrehajtó bizottságának épp a napokban adott számot a mozgalom utolsó pár esztendejének az eredményeiről, gondjairól, örvendetes tőle hallani, hogy munkájukban több a jó, mint a rossz. Első sorban nincs magára hagyatva Tóth Tibor, né, mert héttagú vezetőség — benne Szekeres Lászlódé korábbi elnök — segíti tevékenységét. Hogy mire vitték? A „Tiszta udvar, rendes ház" mozgalom tavaszi szervezése nyomán már 150 felett jár a családoknak odaítélt és kiadott elismerő táblák száma. Amikor a rokkantakat, a mozgássérülteket kellett segíteni, a vöröskeresztes aktívák e kis faluban 8200 forintot gyűjtöttek össze, és járási elsők voltak. Ami pedig a véradó mozgalmat illeti, idén ugyan némi visszaesés tapasztalható a községben, de azt azzal magyarázzák, hogy a tarnaszentmiklósi Metallo- globus-ba eljáró dolgozók most ott tettek eleget ilyen irányú kötelezettségvállalásuknak. Frissiben mire készül Tóth Tiborné? Szeretné, ha jól sikerülne a november 16-ra tervezett egészségügyi előadás, amelyet dr. Novák József körzeti orvosuk tart. Itt adják át a legeredményesebb véradóknak az elismerő oklevelet. Azután van egy olyan terve a titkárnőnek, hogy a Hevesre bejáró, felsőtagozatos diákok részére elsősegély- nyújtó tanfolyamot szervez. Az így képzett diákok alkalmasint hasznára lehetnek a falunak! Hal az örsi asztalokra Már alkonyodik, de irodájában találjuk Tarnaörsön, a Dózsa Termelőszövetkezetnél, Gyulavári András főmezőgazdászt. Ehhez még hozzá tehetném: négy halastó gazdáját. Igen, ment az ÉVIZIG jelenlévő szakemberével éppen a település 25 millió forintos belvízmentesítő programjának terveiről tárgyalnak, és ennek során feltétlen meg kell vitatni a helyi, nyolcvan tagot számláló horgászegyesület álltai használatba vett négy halastó vízbefolyásainak, fogadóhelyeinek gondját. Ahogy mondja a főmezőgazdász: elképzeléseiket sikerült egyeztetni. Az ÉVIZ1G biztosította, hogy a fölösleges, elvezetésre kerülő vízzel feltölthessék a tavakat, amelyeknek a rekonstrukcióját — saját költségvetésből — már megkezdték a MOHOSZ kötelékébe tartozó tarnaörsi horgászok. Az idén már végeztek is egy kéthek'táros tóval, jelenleg egy továbbinak a rekonstrukciója folyik, amihez komoly segítséget kapnak a Tárná szabályozásnál „bevetett” munkagépektől. Mi lelkesíti, mi buzdítja mind erre Gyulavári Andrást? Az egészséges sportolás mellett évente kétezer kilónyi hallal szolgálnak a tavak, és ez mind a tarnaörsi húsellátást gazdagítja. Közben két rekorderről sem feledkezik meg! Az idei csúcsot Zsidei János egy nyolc kilós ponty- tyal, Bakos Miklós pedig egy közel hét kilós csukával tartja. Amit fájlal ugyanekkor a főmezőgazdász: a Tárná, Erk és Örs közötti szakaszát, még mindig nem vehették kezelésbe. Kár érte! Tiszta halbő folyócska, amit igy csak az orvhalászok látogatnak. Nem törődve persze az utánpótlással, a telepítéssel... Moldvay Győző INDULT: A PLÉBÁNIA FOGATÁTÓL Egy tsz-elnök életútja Látszólag olyan sima az útja, mintha huszonöt év óta egyfolytában valamiféle úthenger járt volna folyton előtte. A szorosan vett életrajzi adatok szerint, köny- nyen gondolhatna erre az ember. Mert Forgó János, a mátraderecskei Rákóczi Tsz elnöke 22 évesen lett termelőszövetkezeti elnök, és egészen rövid megszakítással — ma is az. — Ügy kezdődött, hogy 47 évvel ezelőtt egy mátraballai kocsis fiaként láttam meg a napvilágot, s mint ilyennek, túlzottan fényes jövőt aligha lehetett volna jósolni nekem. Igaz, rangos helyen, a plébánosnál dolgozott az öregem, és „mellesleg” a lovai mellett a gazda 25 holdas földjén cselédkedett. Neki ez a megélhetéshez kellett, nekem meg ahhoz, hogy mindig apám nyakán ülhessek, és persze — mellette a bakon. Nem is jutott eszembe soha, hogy ha majd eljön az ideje, mással is foglalkozhatnék, mint a mezőgazdasággal. Az általános iskola elvégzéséig még Derecskét sem ismertem, csupán Mátrabal- lát, aztán egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy a Dobó gimnáziumban vagyok. Először életemben idegen helyen. Nem győztem bámulni, csodálni Egert. Még jó szerencse, hogy arra azért felfigyeltem: van mezőgazdasági szak is az iskolában, igaz, egyetlen osztály, de engem nem oda vettek fel. Azt sem tudom, hogy kezdtem hozzá, lényeg, hogy sikerült átkerülni. Először az osztályfőnök faggatott: miért akarsz átjönni? — Mert... mert... Tanár úr, tessék elhinni, csak ehhez van kedvem. Akkor elvittek az igazgatóhoz. Miért? — kérdezte ő is. — Mert ezt tudom, otthon apámmal mindig a határt jártam. — Jól van, fiam, mondta Bénák István igazgató; és ezzel el is intéztük az ügyet. Végzés után, 1952 őszén a kerekharaszti önálló, Űj Élet Tsz-hez kerültem, ez volt az indulásom, s azután harminc év elrepült. Ebből a 30-ból az utóbbi 25-ben Forgó János végig vezető, egy egészen rövid időszaktól eltekintve végig termelőszövetkezeti elnök. Ilyen minőségben Ivád jelentette az indulást, a dátum: 1958. február 1. — Előtte, mezőgazdasági felügyelő voltam a pétervá- sári tanácsnál, Ivád és Mát- raballa tartozott hozzám, de azon kívül, hogy ismertük egymást, nem sok indokolta a történteket. Emlékszem, 37 tagja volt a szövetkezetnek, és éppen zárszámadási előkészületek voltak. Közgyűlés előtti, afféle előzetes közgyűlést hívtak össze, de nem valami rózsás hangulatban. Az elnök felállt, és elmagyarázta a tagságnak, hogy miért mennek rosszul a dolgok, a tagság pedig elzavarta az elnököt. Akkor valaki felállt, és azt mondta: Válasszuk meg Forgó Jánost, a mezőgazdasági felügyelőt. Mit mondjak: se köpni, se nyelni nem tudtam, de végül elvállaltam, pedig különösebb elképzelésem nem is lehetett arról, mit és hogyan csinálunk majd. Mindenesetre, harminc napot adtak arra, hogy dolgozzam ki a javaslataimat, amit aztán én elő is adtam ... Az indulás nem volt rossz: amikor megválasztották elnöknek, 18 forintot ért egy munkaegység, 1961-ben pedig, amikor elkerült a községből — a pétervásári gépállomás vezetésével bízták meg —, 83 forint volt a munkaegység ára és Ivád a megye legjobb tsz-e volt. A gépállomás igazgatójaként Miskolcra küldik, pártiskolára, bentlakásosra. A „kikapcsolódás” nem bizonyul hosszú életűnek, mielőtt véget érne a tanfolyam — 1963. november 15-től a kritikus helyzetű, egymilliós mérleghiánnyal „rendelkező" mátraderecskei termelőszövetkezet elnöke. — Mit mondjak, nem is tudtam, hogy mire vállalkoztam. Itt akkor a lehető legrosszabbul ment minden. Fel fogja adni, mondták rólam, nem itt eszi már meg az új káposztát, a tsz pedig szépen felbomlik majd ... Hát bizony, nem is volt könnyű, de azért fokozatosan kimásztunk a bajból. Amikor elkezdtük együtt, akkor 1,2—1,3 millió forint volt az árbevétel, most 130 millió forintnál tartunk. Akkor volt 170 tag és 80 bedolgozó, valamint 90 járadékos, most 590 a dolgozóink száma, közülük 105 már nyugdíjas. Egy meglehetősen új kimutatás szerint az ország 1338 termelőszövetkezete között mi a 71. helyen állunk, a megyében pedig az ötödiken. Ahhoz képest nem rossz, hogy itt valamikor csak a szamárkóró termett meg. Akik a mátraderecskei tsz adottságait ismerik, tudják: ott a hegyek közti sovány földeken, kizárólag szántóföldi növénytermeléssel aligha érhettek volna el ilyen eredményeket. (Fotó: Perl Márton) — Keresni kellett egy nem mezőgazdasági, de jövedelmező ágazatot, éppen úgy, mint ahogyan régebben a 10—15 holdas magángazdák tették: fuvaroztak, seprőt kötöttek, téglagyárban, bányában dolgoztak, mert csak így tudtak megélni. Ha rentábilisak akartunk lenni, nekünk is bele kellett fogni valami „másba”. így nyitottunk először egy kőbányái, 1969-ben pedig létrejött az építőbrigádunk. Ezzel persze, nincs vége: a téglagyárban is dolgoznak embereink az anyag- kitermelésben, a Gagarinnál is. nem beszélve a fémtömegcikkgyártó részlegünkről és a galvánüzemről, valamint a budapesti kiállítást kivitelező részlegről és a tatai exportgépcsomagoló brigádról. Ami a mezőgazdaságot illeti: meg kellett határoznunk a növénytermesztés gazdasági szerkezetét és létrehozni az állattenyésztési telepet. Mindenesetre, az egykori elképzelés bevált, és igazolta a meghozott intézkedéseket: jelenleg a 130 millió forintos árbevétel 30 százaléka származik az alap-, a további 70 százalék pedig a melléküzemági tevékenységből Mátraderecskén. Kiemelkedő eredményeiért a közös gazdaság számos elismerésben és kitüntetésben részesült — köztük három alkalommal nyerték el a kiváló termelőszövetkezet címet, Forgó János pedig tulajdonosa a Munka Érdemrend ezüst fokozatának, négy miniszteri kitüntetésnek és ötszörös kiváló termelőszövetkezeti dolgozó címnek. Ha most azt kérdezzük, mint veterán tsz-elnök mire a legbüszkébb, nem jön zavarban. — Ebben a községben most 2813 ember él, és legalább kétharmada a családoknak — új házban, korszerű körülmények között, anyagi és egzisztenciális biztonságban. Mármost, ha azt nézzük, hogy az itt élő felnőtt — dolgozó — lakosság egy- harmada a termelőszövetkezet dolgozójaként keresi kenyerét, akkor láthatjuk, hogy az elért egyéni sikerekhez valami kevéske köze a mi szövetkezetünknek is van. Ez az, amiért megérte az elmúlt évtizedek sok munkája, próbatétele, ez az, ami — ha nem is éppen büszkeséggel, de — örömmel tölt el engem. B. Kun Tibor Téli sapkák készülnek a kömlől tsz varrodájában (Fotó: Szabó Sándor)
