Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-20 / 273. szám
6* NÉPÚJSÁG, 1982. november 20., szombat Mi legyen a palesztinokkal? Hogy az Arab Liga küldöttsége, amelyet a fezi arab csúcsértekezleten jelöltek ki, éppen Washingtonban „mutatkozott be”, az aligha véletlen. Hiszen az arab államok rendezési tervét kellene valahogyan összehangolni Reagan amerikai elnök javaslatával. E kettőn kívül a közel-keleti rendezésre konkrét elképzelés nincs napirenden. Az összehangolás mégis feltörhetetlenül kemény diónak látszik. A megoldhatatlan ellentétet ismét csak a palesztin probléma okozza. Hiszen miként is lehetne közös nevezőre hozni az arab államok tervét az amerikaiakéval, ha Washington még arra sem volt hajlandó, hogy elfogadja az Arab Liga küldöttségének tagjaként a Palesztinái Felszabadítási Szervezet képviselőjét? Márpedig a delegáció vezetője, II. Hasszán marokkói király nem véletlenül hangsúlyozta az ENSZ-közgyűlése előtt, hogy az arab világ számára változatlanul érvényes az Arab Liga 1978-as határozata, miszerint a palesztin nép egyedüli képviselője a PFSZ. Ebből két dolog logikusan következik. Az egyik, hogy a washingtoni tárgyalás semmi eredményt nem hozott. A másik: a legnagyobb távolság az arab és az amerikai álláspont között nem is a palesztin államiság kérdésében van, hanem abban, hogy ki képviselje a palesztinokat. Az arab országok, amelyek sok éven át szavakban mindig kiálltak az Arafat vezette palesztin szervezet mellett, a nyári libanoni háborúban kétségkívül magára hagyták az arab világ sorsüldözött népét. A PFSZ párezer fegyverese heteken, hónapokon át küzdött a pusztúlás küszöbén Bejrútban, de segítséget legfőbb patrónusaitól nem kapott. Még egy magas szintű arab tanácskozást sem sikerült tető alá hozni, hogy valamit legalább tenni próbáljanak a PFSZ katonai megsemmisítése ellen. A bejrúti ostrom befejeződése, a palesztin harcosok szétszórása után viszont villámgyorsan összeült az Arab Liga csúcsértekezlete, s minden eddiginél egységesebben állt ki a palesztin ügy és a felszabadítási szervezet mellett. Éppen ennek manifesz- tálására vették be a PFSZ képviselőjét a Washingtonba utazó delegációba. Jóllehet, azt alighanem minden arab vezető tudta, hogy Reaganék nem fogadják a palesztin diplomatát. Logikus hát a kérdés: hogyan is áll voltaképpen az arab világ a palesztinokkal? És főleg a PFSZ-szel? Meglepő talán, de az előbbi probléma látszik manapság „könnyebbnek”. Mert abban minden arab ország egyetért, hogy a palesztinoknak államot kellene teremteniük az Izrael által megszállt területek egy részén. Ugyanakkor egy sor nagy befolyású, vagy közvetlenül érdekelt arab ország — bár ezt módfelett titkolják — nem tartja éppen elképzelhetetlennek, hogy a palesztinok állama Jordániához kapcsolódjék. Hasonlóan, ahogy Reagan javaslatában áll. Magának Jordániának, de a legnagyobb befolyású Szaúd- Arábiának is nagyon megfelelne egy, a konzervatív hasemita királyság gyámsága által a radikális „szélsőségektől” megóvott palesztin politika. Tehát, ha Amerika fokozatosan rá tudná venni Izraelt — mondjuk a Begin utáni kormányt —, hogy egyezzen bele egy ilyen megoldásba, akkor arab részről szabad utat jelez a szemafor. Nagyobb probléma viszont a PFSZ. Azt a politikát, amelyet a palesztin mozgalom mai irányítói szervezete képvisel, Washington aligha fogja elfogadni. S Izraelben sem kerülhet hatalomra olyan kormány, amely a „terroristának” minősített palesztin szervezetet elismerné. Az arabok viszont egyszerűen nem tehetik meg, hogy levegyék kezüket a PFSZ-ről, hiszen ez eddigi politikájuknak gyökeresen ellentmondana. Mi lesz hát akkor a palesztinokkal, s mi a közel-keleti válsággal, amely természetesen a palesztinok ügyének ilyen vagy olyan rendezése nélkül nem szüntethető meg? Hogy a palesztin probléma rendezése mostanában mind sürgősebb az arab világ számára, azt a palesztin menekültek helyzete mutatja. Míg a gazdasági prosperitás hosz- szú éveiben a képzett és művelt palesztinok szívesen fogadott bevándorlók voltak főleg az Öböl olajországaiban, napjainkban a fokozódó gazdasági nehézségek gyökeresen megváltoztatták ezt a helyzetet. A Kuvaitban, Szaúd-Arábiában és az öbölmenti sejkségekben élő sokszázezer palesztin sorsa bizonytalanná vált. A Jordánia, Szíria és Libanon menekülttáboraiban élőkkel együtt ez egyre jobban nyomasztja az arab világot. A palesztinok államának ügye így most már valóban összarab érdek, s ez nyilván növeli a hajlamot a kompromisszumra. Nem véletlen, hogy mostanában kapott újra nagy visszhangot a Husz- szein jordániai király régi terve a jordán—palesztin konföderációról. Az arab világ közös érdeke azonban nem elég a közös fellépéshez. Az ellentétek a konzervatív államok és a radikális országok kormányai között igen nagyok. Egyiptom számki vetettsége sem szűnt még meg. Márpedig a palesztin probléma rendezéséhez a sohasem volt arab egység — legalábbis átmeneti egység — megteremtésére lenne szükség. A. K. Ausztrália jelképei Cook kapitány partraszállása, 1770 óta több mint 210 év telt el, és az egykori angol gyarmatra — a hetven évig volt fegyenctelepre — az első civil telepesek körülbelül 150 éve érkeztek. A bevándorlás azóta is tart: eleinte csak Angliából, később más európai országokból sokan vándoroltak ki Ausztráliába, s miközben lezajlott egy majdnem kaliforniai arányú aranyláz, az indonéz szigetvilágból is folyamatosan érkeztek betelepülők. Az európai nagyságú országnak jelenleg 14 millió lakosa van. Ebből Sydneyben 2,7 millióan és Melbour- neben is nagyjából ugyan- ennyien élnek. Viszonylag sűrűn lakott az ország több tízezer kilométer hosszú és 150—200 kilométer széles tengerparti sávja, a földrész belseje pedig voltaképpen néptelen sivatag. Ausztráliában az emberek zöme családi házakban él, amiatt a városok roppant nagy kiterjedésűek, például Sydney 80 kilométeres hosz- szúságban és 48 kilométer szélességben terül el a Csendes-óceántól nyíló két nagy és sok-sok kis öböl partjain. (Sydn'ey területe 3840 négyzetkilométer, miközben az alig kevesebb lakosú Budapesté mindössze 526.) Ausztráliának a kengurun és a koalamackón kívül újabban két nagy jelképe lett. A Sydney északi és déli felét összekötő Harbour Bridge eddig is sok képeslapon szerepelt. Ez a hat autósávot és két vasúti pályát átvezető híd önmagában is hatalmas és érdekes építmény. A hídon vámot szednek: minden autósnak, aki északról délre tart, vámot kell fizetnie. Visszafelé nem kell fizetni — előre mefizet- tetik a visszautat is —, így csak a híd egyik végén van szükség fizetőhelyre. Bár a vámnál a hatpályás utat tizenkét sávosra szélesítették, a reggeli-esti csúcsforgalomban a vámfizetés torlódást okoz. Megfelelő pontról nézve a híd alatt egy sokkarélyú épület tűnik fel — mint a város újabb jelképe. Ez az 1973-ban megnyílt egyedülálló kinézésű operaház, amelyben 1550 személyes drámai színház, 420 fős zeneterem és egy kisterem is van. Valóban udvariasak a japánok? Afrika menti, ami menthető Képes lesz-e megkapaszkodni a kompromisszumok törékeny ágában a szakadék szélén álló Afrikai Egységszervezet? Az afrikai egység ügye és a kontinentális szervezet jelentős sikere lenne, ha a rossz előjelek ellenére sikerülne a jövő héten a líbiai fővárosban megtartani az idén nyáron elmaradt AESZ-csúcs találkozót. A tervek szerint november 23-án megnyíló 19. állam- és kormányfői értekezletet előkészítő, most zajló külügyminiszteri tanácskozásának eddigi alakulása ugyanis újra kérdésessé tette azt, hogy az AESZ-nek sikerül-e túlélnie mostani válságát. A miniszteri konferencián most Csád képviseletének ügye osztja meg vészterhesen a tagállamokat. Idén nyáron az 51 tagállam közül 21 a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság felvétele ellen tiltakozva, és a líbiai vezetés iránti idegenkedés miatt nem volt hajlandó elmenni Tri- poliba, és ezzel határozat- képtelenné tette az évente ismétlődő csúcstalálkozót. Akkor kezdtek a világon beszélni az AESZ „agóniájáról”. A szervezet 19 éves fennállása óta egyszer sem nyilvánult meg ilyen látványos formában az afrikai országok közötti megosztottság. Már augusztusban nyilvánvaló volt azonban, hogy összeállította: Huppán Béla valamennyi tagállam szeretné elkerülni a szervezet széthullását. Mindazonáltal egészen az utóbbi hetekig nagyon kevesen hittek abban, hogy ebben az évben sikerül összehívni a 19. csúcs- találkozót. Nyerere tanzániai elnök egy hat államfőből álló testület élén nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a november 23-án kezdődő állam- és kormányfői találkozóra és az azt előkészítő külügyminiszteri tanácskozásra azok is eljöjjenek, akik augusztusban bojkottálták Tripo- lit. A Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot kikiáltó Polisario Front hosszas habozás után belement abba, hogy az AESZ megmentése érdekében lemondjon a mostani tanácskozásokon való részvételről. A Marokkó által részben megszállt észak-afrikai terület önálló államisága mellett kardoskodó Polisario Front elsősorban Algéria ösztönzésére tette ezt a gesztust. A volt spanyol gyarmattal, Nyugat- Szaharával szomszédos Algéria adja a legnagyobb katonai, anyagi és diplomáciai segítséget a marokkói megszállók ellen küzdő sivatagi harcosoknak. A Polisario Front azonban nem mondott le arról, hogy a jövőben elfoglalja törvényes helyét a kontinentális szervezetben. (Az ötven tagállamból 29 ismeri el az ásványokban gazdag, de csupán százezer lakosú szaharai államot.) Miként ők mondják: egyet hátrafelé léptünk, hogy utána nagyobbat ugorhassunk előre. A japánok nemcsak a gésák és az autók, a cseresznyevirág és a kamerák révén ismertek, hanem egy szeretetreméltó jellemvonásuk, az udvariasság révén is, amellyel állítólag mindegyikük rendelkezik. A szigetlakokat szívesen ábrázolják szívélyesen mosolygó, állandóan beleegyezőleg bólogató, előzékeny, figyelmes és segítőkész emberekként. Ezt a Felkelő Nap országában lakó sok külföldi kétségbevonja. Az a jajkiáltás, hogy „úgy bánnak velünk, mint az állatokkal” kavarta fel z eladhatatlan vajhegyek után megjelentek a legnagyobb tőkés piacon az ágyhegyek. Amerikában persze. Nem a bútorüzletekben, a kórtermekben. Minden kórházban, klinikán rengeteg az üres ágy. Vasegészségesek a jenkik? Nem szorulnak doktorra, kórházra? Inkább spórolósak. Újabban kétszer is meggondolják, kivetessék-e a mandulájukat, szanatóriumban kezeltessék-e a reumájukat, asztmájukat. Pontosan azóta, mióta Reagan elnök a szociális kiadások megnyirbálásával csökkenti az államadósságokat. Azóta ugyanis drága a kórház, még a biztosítottaknak is. Annyiba kerül például csak az ágy a kórházban, mint egy jobb szállóban. Mit tehet a maródi USA- polgár, ha lapos a bukszája? Csatlakozhat a do it yourself! (csináld magád!) mozgalom új ágához. Ne csak önmaga szerelője, szobafestője, asztalosa legyen ezentúl, de a saját orvosa is. nemrég a Japan Times olvasólevelek című rovatát A parázs vita Cathleen Parks amerikai tanárnővel kezdődött, aki egy isten háta mögötti dél-japán városban, Kitakyushuban tanít angolt és a japánok „durva” magatartása miatt kifakadt: „A japánok úgy látszik azt hiszik, hogy a külföldiek emberi érzések nélküli állatok” — írta levélben. Beszámolt arról, hogy a gyermekek állandóan „Gal- jint, Galjint” (külföldi) kiáltanak felé, sőt erre még szüleik is bátorítják őket, vagy pedig azt kiáltják nekik, hogy „haro, haro” (halló, Bőven kap hozzá segítséget. A lapok teli vannak orvosi tanácsokkal, gyógyjavalla- tokkal, különféle kúrák leírásával. Se szeri, se száma a mindenféle nyavalyákra ajánlott gyógyfüveknek, bogyóknak, teáknak — és csodaszereknek. Bárki házilag kezelheti a lumbágóját csodás keleti balzsamokkal, a fekélyét európai gyógyvizekkel, az érelmeszedését indián varázspasztillával. Házi foghúzásra még nem okítanak a magzinok, sem maszek has- felmetszésre. Borúlátó szemleírók szerint azonban rövidesen erre is sor kerülhet, ha Reagan elnök továbbra is a népjóléti kiadásokon takarékoskodik. halló). Az ember úgy érzi magát, mint egy pandamedve vagy egy majom. Egy Bemard Ross nevű férfi teljes mértékben igazat adott neki. Elege van belőle, hogy úgy bánjanak vele, mint egy állatkertlakóval. Simon Roags azt írta, hogy Japánt ő is furcsa országnak tartja, és a japánok a külföldieket valóban érdekes állatoknak tekintik. Ez magyarázza azt is, hogy miért van oly sok japán az ellen, hogy gyermeke külföldivel kössön házasságot. „Jómagam nagyon szeretem az állatokat — mondta Mr. Roags —, és mindent megAm nemcsak a betegek jutottak nehéz helyzetbe, a kórházak is. Tőlük is csak elvett Reagan, nem adott. Növelniök kellene hát a bevételeiket, hogy csődbe ne jussanak az ágyhegyek miatt. Csakhogy a betegek sem akarnak anyagilag tönkremenni! Van-e kiút ebből az ördögi körből? Egyesek szerint van. Menedzserek úgy vélik: ismét benépesíthetők a kongó kórtermek.' Reklámmal. Amivel mindent el lehet adni, még borsos árú profesz- szori műtétet is. Ezért jelenik meg az amerikai lapokban egyre több kórházi hirdetés. Különféle módszerekkel virágtennék, hogy egy bajba jutott állatnak segítsek. De eléggé meg lennék ütközve, ha lányom egy csimpánzhoz akarna férjhez menni”. Erre válaszul más külföldiek felháborodott leveleket írtak. „Sipirc haza, ha nektek ott jobban tetszik” — ajánlották. A zsémbeskedők nyilvánvalóan nem gondoltak arra, hogy az emberi kíváncsiság, a gyermekes szórakozás és az, hogy Japán sok részében még szokatlan a fehér külföldi ember látványa, sok japánt tolakodóvá tesz. A 118 milliós nép körében csak mintegy 60 ezer amerikai és európai él. zó üzletág lett a kórházba csalogatás. Las Vegasba például már nemcsak hétvégi édes életre csábítanak a reklámok, de jutányos mandulamütét-vi- kendekre is. A Sunrise Hospital nemcsak árengedményt ígér a mandulás különbusz utasainak, de világkörüli lu- xusutat is kisorsol köztük. New Jersey fogászati klinikája odvas fogak kedvezményes rendbehozatalára szervez társasutazást. A rossz fogak húzását, tömését tárgynyeremények sorsolásával köti össze. Főnyeremény: túrakerékpár. Némelyik klinika a részletfizetést is bevezette: hat-tizenkét hónapi törlesztésre is vállalnak nagyobb műtéteket. Hiába, a fejlődés megállíthatatlan. Reagan még megérheti, hogy valósággá válik a híres slogan, amely a reklámőrületet gúnyolta ki: „Haljon meg nyugodtan, még ma eltemetjük. Fizetni ráér holnap is!" H. J. Operáltasson, nyerhet! (MTI Külföldi Képszolgálat — K. S.) Az Arab Liga küldöttsége Washingtonban (Fotó: U. S. News and World Report — KS)
