Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. október 9., szombat Tizenhárom esztendeig szorult ellenzékbe Nyugat- Németországban a Kereszténydemokrata Unió, a CDU és nála is keményebb bajor testvérpártja, a Keresztény- szociális Unió, a CSU által képviselt jobboldal. A nyugatnémet szociáldemokraták vezetésével a bonni kormány e 13 év alatt mind hazai, mind nemzetközi szempontból rendkívüli megbecsülésre méltó eredményeket ért el. Éppen ezért az alkotmányjogilag megengedhető, de erkölcsi és politikai szempontból minősíthetetlen, felelőtlen akció, amellyel ezt a kormányt megbuktatták — joggal kelt aggodalmat Európában. Tudunk a szociáldemokratákkal koalícióban kormányzó Szabaddemokrata Párt, az FDP politikai pálfordulásá- ról. A párt jobboldala és centruma, élén Genscher alkancellár-külügyminisz- terrel, hátat fordított a szociáldemokratáknak, akik ily módon kisebbségben maradtak. Utána — az alkotmányos lehetőséget kihasználva — a „kereszténypártok” és az FDP újdonsült szövetsége „konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal” megbuktatta a Schmidt-kormányt. Így Kohl, a CDU vezetője lett a kancellár, Genscher — a pálfordulás „jutalmául” — alkancellár és külügyminiszter maradt. Most együtt készülnek fel a március 6-ra ígért újabb parlamenti választásra. Ez a fordulat voltaképpen három kérdést vet fel. Először: milyen okok sejlenek az FDP-árulás mögött? Másodszor: átmeneti kormányról, vagy nagyszabású politikai fordulatról lehet-e beszélni? Harmadszor: milyen következményei lehetnek az eseményeknek az európai béke szempontjából? Az árulás háttere Ami az első kérdést illeti, a közvetlen ok az immár Nyugat-Németországot is erőteljesen érintő gazdasági válság eltérő kezelése! A Schmidt-kormány készen állott volna arra, hogy az új helyzetben további áldozatokat követeljen a lakosságtól és megszorító intézkedéseket vezessen be. Attól azonban mindenképpen tartózkodott, hogy felbontsa az utóbbi másfél évtizedben kialakult nyugatnémet „jóléti állam” szerkezetet és a Reagan- Thatcher kurzus módszereire emlékeztető szociálpolitikai megszorításokat alkalmazzon. A Szabaddemokrata Pártban, az FDP-ben viszont ennek az utóbbi irányzatnak a hívei kerekedtek felül. Lambsdorff gazdasági miniszter, aki az új kormányban ugyanezt a tárcát kapta, éppen ilyen programot dolgozott ki. Ez vezetett a Schmidt kancellár és Lambsdorff közötti ösz- szecsapáshoz. Téves számítás A második kérdésre a választ Genscher számításában kereshetjük, ö és pártja az árulás pillanatában arra számított, hogy viszonylag hosszú időszakra érvényes koalícióra léphet a CDU— CSU-val. A Hessenben megtartott tartományi választás eredménye azonban az FDP katasztrofális vereségét hozta. Most már világos, hogy Genscher rosszul számított. Nagyon kétséges immár, hogy a márciusi országos választáson az FDP egyáltalán eléri-e az öt százalékot? Enélkül pedig nem lesznek parlamenti képviselői és természetesen nem szerepelhet koalíciós partnerként. A furcsa helyzet első következménye az, hogy mostantól kezdve márciusig a Kancellárváltás. Helmut Schmidt átadta az_ NSZK kancellári hivatalát utódjának, Helmut Kohlnak (balról) koalícióban az FDP-nek rendkívül gyenge a tárgyalási pozíciója. További következmény: az új kormányzó pártnak, a CDU—CSU- nak olyan politikát kell folytatnia, amely ' márciusig viszonylag széles körű rokon- szén vet ébreszt iránta és — legalább elméletben — módot nyújt az abszolút többség megszerzésére. Ilyen módon a „kereszténypártoknak” mind gazdaságpolitikai kérdésekben, mind a szociáldemokraták által kidolgozott „keleti politika” ügyeiben, mind a Nyugat-Európa és az Egyesült Államok közötti stratégiai kapcsolatok ügyében mértékletességet kell ta- núsítaniok. Csak árnyalatokban térhetnek el az eddigi kormány vonalától. Majd csak 1983 márciusa után lehet megmondani, hogy valóban világpolitikai jelentőségű fordulat történt-e Nyu- gat-Németország magatartásában? Tavasz és ősz Ez egyben válasz a harmadik kérdésre, amely az európai stabilitás és béke híveinek jogos aggodalmát illeti. Emlékeztetni kell arra, hogy a NATO úgynevezett kettős határozatát a Schmidt-kormány elfogadta. Tehát arra az álláspontra helyezkedett, hogy amennyiben a genfi szovjet—amerikai tárgyalás 1983 őszéig eredménytelen marad, akkor az NSZK kormánya hozzájárul az amerikai középhatósugarú rakéták új generációjának telepítéséhez az országban. Nyilvánvaló, hogy az új kormány ezt az álláspontot sokkal lelkesebben, kevesebb feltétel beiktatásával képviseli, mint elődje. A márciusi parlamenti választás azonban megelőzi 1983 őszét. Az érdemi válasz tehát ebben a nagy stratégiai kérdésben is kitolódik. A nyugatnémet kormányváltozás és az új választás közötti öt hónap feltehetőleg nem a látványos politikai fordulatok, hanem a választásra való felkészülés csendes időszaka lesz. (-i-e) A bonni válasz várat magára Európa aggódik Amerikai ügynök volt-e az Abwehr főnöke? A második világháború alatt az amerikai hírszerzés beférkőzött a fasiszta Németország több kulcsfontosságú szervezetébe — a hírszerzésbe, a külügyminisztériumba és más fontos hivatalokba. A náci hírszerzés egyes tisztjei készségesen együttműködtek az amerikai hírszerzéssel, amelynek Canaris tengemagy- gyal, az Abwehr főnökével és annak helyettesével is sikerült kapcsolatot teremtenie — ez derült ki egy Washingtonban nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvből. A dokumentum Allen Dul- lesnek egy kongresszusi bizottság előtt a háború befejezése után két évvel tett vallomását tartalmazza. Dulles, aki a háború alatt az OSS — a hadászati szolgálatok hivatalában töltött be kulcsfontosságú pozíciót, 1947. június 27-én tette meg vallomását a CIA megalapításával foglalkozó bizottság előtt. (A CIA- nek Dulles lett az első igazgatója.» Dulles arról vallott, hogy amikor az OSS főnökeként a semleges Svájcban működött, közvetlen kapcsolatban állt Canaris tengernaggyal, az Abwehr főnökével és annak helyettesével, továbbá a zürichi német konzulátuson működd két ügynökkel, akiktől számos értékes Információt kapott egyebek között Németország rakétaprogramjáról. A brit, valamint az amerikai légierő ezek felhasználásával bombázta azokat a balti-tengeri támaszpontokat, ahol a hírhedt V—1 és V—2 típusú rakétákat gyártották. Ezúton jutottak először adatokhoz a német rakétafejlesztésről és ez vezetett Peenemünde bombázásához is — mondotta Dulles. A Balti-tenger melletti Peenemünde volt a német rakétafejlesztés központja. „Túlzás volna állítani, hogy Canaris az ügynököm lett volna — vallotta annak Idején Dulles —, de szervezetének néhány embere együttműködött velem és én is közvetlen kapcsolatban voltam Canaris tengernaggyal, különösen pedig Oster tábornokkal, a vezérkari főnökkel, aki a hírszerzés vezetője volt. Az Abwehr 10 százaléka náciellenessé vált, mert megundorodtak Hitler taktikáitól és ellenezték Hitlernek az oroszokkal szembeni tevékenységét. Ezért vált lehetségessé az Abwehrbe történő behatolás” — hangzott Dulles 1947-ben tett vallomása. A német hírszerzés öt fő emberét, így Canarist és Ostert 1944-ben, a Hitler elleni összeesküvés többi résztvevőjével együtt „árulóként” kivégezték. RED TOP: Akkor majd rend lesz! Svédország dolgozói a vállalkozókkal folytatott sokéves harcuk eredményeként bizonyos szociális vívmányokra tettek szert. Am az utóbbi esztendőkben a monopoltőke utasítására az uralkodó körök e vívmányok megnyirbálására és likvidálására törekednek. Nemrégiben hallottam a tévében egy kiemelkedő személyiség nyilatkozatát. Azt javasolta, hogy Svédországban, az ingyenes orvosi ellátás rendszerét olyannal váltsuk fel, amely lehetővé teszi a páciensek számára, hogy a kezelésért annyit fizessenek, amennyibe az valójában kerül. A páciensek erre úgy kapnák a pénzt, hogy amerikai mintára betegség elleni biztosítást kötnének. Ily módon Svédországban az életszínvonal rendkívül magasra emelkedne, és nem kellene sokáig várni az új aranykor beköszöntésére. Magától értetődik, hogy az ilyen biztosítás rendkívül drága, és fennáll annak a veszélye, hogy sok állampolgár lemondana róla abban a reményben, hogy soha nem betegszik meg. Bizonyos kiadásokkal azonban elkerülhetetlenül számolni kell... Szeretnék néhány ugyanilyen szellemű javaslatot tenni. Csák a jó családokból való gyermekeknek kell rendelkezniük a tanulás lehetőségével. A munkások közül származó fajankóknak nincs szükségük semmiféle műveltségre. Tökéletesen elegendő, ha el tudják olvasni a „Bejárat”, „Kijárat”, „Ellenőrzés” és „Tilos!" feliratú táblákat. Ugyancsak meg kell szüntetni az iskolákban a meleg reggelit. Nagyapáink idejében megengedték az iskolásoknak, hogy a folyosón, a sárcipőknek fenntartott polcokon ülve fogyasszák el az otthonról hozott margarinos kenyeret. És a gyerekek felesleges izmok és fogak nélküli becsületes állampolgárokká cseperedtek fel. A mai anyának is sajátkezűig kell ütnie a gyermekeit, nincs tehát szükség bölcsődékre és óvodákra. Az ily módon megtakarított összegeket az ipar fejlesztésére fordíthatjuk, hogy a nagy részvényesek a gyermekeiket a legjobb egyetemekre küldhessék tanulni és a Kanári-szigetekre üdülni. Mert valóban: ha nem költenénk annyit a szociális szükségletekre, akkor Svédország új Amerikává lehetne. A szakszervezeteket likvidálni kell vagy rentábilis golfklubokká átszervezni. Így elérhetnénk társadalmunkban a harmóniát. Hogy mit gondolok a tanulás anyagi feltételeiről? Amikor egy sereg fiú és lány évente több ezer koronát kap a társadalomtól, hogy tanuljon? És még kollégiumi ellátást is? Ez egyszerűen szégyen! Ha az ifjúság tanulni akar, akkor fizessenek érte a szülök! A nyugdíjasok pedig, akik folyton a nyugdíjak emelését követelik, teljes anyagi romlásba döntik az országot! Ilyen szégyenletes dolgot másutt nem találsz Nyugaton! Ismét eszembe idézem nagyapáink korát. Adjanak á nyugdíjba menőknek ajándékot, háromszáz koronát, búcsúzóul egy vállveregetést — aztán le is út, fel is út! És akkor majd a jó öreg Svédországban beköszönt az ideális rend, a munka- nélküli ifjúságot pedig pu- ertoricóiaknak és lusta négereknek fogják hívni. De tessék sietni, mert a választásokig már csak néhány hónap van hátra ... (Zahemszky László fordítása) Bolygónk túlélési esélyeivel játszanak Főpróbák Nem a színházi évad elejét jelző főpróbákról írok most, holott ezekhez szokott a toliam — hanem néhány olyan játékról, mely ellen ízlésem tiltakozik. Háborús játékokról van szó. Nemrégiben a kaliforniai Livermore -ban tizenöt magasrangú amerikai katonaitiszt vonult el jól árnyékolt szobákba, hogy lejátssza, ama kétmillió dollárért készített legmodernebb komp j uter-rendszeren a harmadik világháborút. A kompjuter egy úgynevezett „szimulátor/’ vagyis a valóságot idézi fel kísérteties hűséggel. Másodpercenként kétmillió utasítást képes magába fogadni ez a kompjuter, s húsz másodpercbe telik, amíg a kétmillió információt feldolgozza Az eredményről tüstént tudósítja a hatalmas képernyő előtt ülő játékost. De ugyan mi van a képernyőn? Az Egyesült Államok védelmi-térképészeti intézete a teljes földgolyó részletes hegy- és vízrajzát, városainak és falvainak a sorát táplálta be az ördögi masinába, tizenöt négyzetkilométeres nagyságrendig. Egy gombnyomás és előttük van Alaszka, a Fülöp-szige- tek, a Falfclandok, vagy éppen Cegléd és vidéke. A választás azpnban nem ötletszerű. A kaliforniai Livermore, ban legutóbb egy valószínűleg feltételezett hadi - helyzetet játszottak le: a kinagyított térkép Bad Hers- feldet ábrázolta — egy, Bonnitól százhúsz mérföldre fekvő helységet, mely ellen felindultak — a játék logikája szerint — az ellenséges tankok. A kompjuter előtt ülő tiszteknek az volt a dolga, hogy e kihívásra a rendelkezésükre álló légi, szárazföldi, klasszikus és rakétával felszerelt hadsereggel válaszoljanak; döntéseik jogosságát pedig a kompjuter igazolta vissza. Forrásom, a Time Magazine augusztus 16-i száma, nem titkolja el, hogy ezek a döntések a kompjuter véleménye szerint, nem feleltek meg éppen a legkorszerűbb taktikai vagy stratégiai előírásoknak. (Mit csinál ilyenkor a katona? A légkondicionált kaliforniai teremben ülő, jól kiképzett és felkészült tiszt? A gombhoz nyúl, mely egy nukleáris háborút robbanthat ki. A kompjutemek nincsenek érzelmei: egészen pontosan visszajelezte a pusztulás méreteit. „Szent füst” — dadogta az egyik meglepett tiszt, amikor a képernyőjén romokban heverni látta egész Nyugat-Németországot. Egy másik tiszt: „Mindez iszonyú hidegvérrel történik. Amikor ránéztem a képernyőre, mintha egy koporsóba bámultam volnaé’ A képernyő-gyakorlat tanulsága az volt, hogy a legkisebb nehézség esetén a tisztek többsége azonnal és habozás nélkül a megatonnák arzenáljához nyúlt. Nem vigasztal engem a M. I. T. professzorának értékelése: „Ez a kiképzés ellentétes hatásokat válthat ki. Egyfelől fékező erejű lehet, mert elképzelhetővé teszi a nukleáris háborút, másfelől iszonyt ébreszthet bennünk. A kompjuter azzal szembesít, amit a legszívesebben elnyomnánk magunkban: azt a durva tényt, hogy itt bolygónk túlélési esélyeivel játszadozunk.” Nem sok kommentár kell ehhez. Legfeljebb annyi, hogy a szellemesen Janusnak keresztelt kompjuterjáték nem olyan kétarcú, mint a latinok egykori istene. 'Háborús játékokat, szimulált csatákat a tizennyolcadik század óta játszanak. A Hyde parkban lejátszották a Waterlooi csatát; a római Piazza Navonát eláirasztott- ták — egy tengeri csata kedvéért. Nem játszottak még a útlápon. olyan háborús játékot, amelyet meg ne próbáltak volna megvalósítani. Ezért tartom én úgy, hogy Janusnak csak egy arca van a kompjuterszobában, s hogy milyen ez az arc; — erre már felelt az egyik tiszt. Mintha egy koporsóba néznénk. Aki azt hiszi, hogy itt csupán egy elhanyagolható jelentőségű „főpróbáról” van szó, téved. Janus csak az egyik program a sok közül. Az amerikai kongresszus vizsgáló bizottsága előtt számolt például be az amerikai postaszolgáltatás vezetője a nukleáris háború utáni levél- és táviratkézbesítésről. (Time Magazine, augusztus 23., 24. oldal) frA túlélők megkapják a postájukat." Bevallotta ugyan a postai szolgáltatások vezetője, hogy bizonyos szolgáltatásokat kénytelenek lesznek felfüggeszteni. Így nem lesz expresszlevél. A kézbesítést azonban akkor is fönntartják, ha a túlélőknek elfogy a bélyegkészlete. Valameny- nyiünk megnyugtatására az amerikai posta már valóságos előkészületeket tett a nukleáris háború utáni levél- és csomagkézbesítés biztosítására. Egy demokrata szenátor megkérdezte a postadirektort, hogy mire jó ez az egész, hiszen: „Nem lesznek címek, nem lesznek utcáik, nem lesznek háztömbök és nem lesznek házak.” Külön cikket írhatnék arról a lelkivilágról amely a kongresz- szus előtt fellépő postaigazgató sajátja. Egyfelől őrjítő hiúság tombol benne: a posta becsületéé, mely íme még egy világkatasztrófa után is ellátja dolgát. Micsoda önteltség — a posta akkor is működik, ha nincsen címzett. A bürokrata nem a tevékenység célját látja, csupán rutinját. Én ezt a postásgondolkodást még veszélyesebbnek tartom, mint a kaliforniai katonákét. Végtére is a katonák szakmája a pusztítás; főpróbáikat, mint tudjuk, a civil lakosság immár sikeresen hiúsítja meg a második világháború óta; itt csak főpróba van, de nincs előadás. Az amerikai postaigazgató nyilatkozatából azonban kisüt valami, ami a főpróbából mindenáron előadást akar kicsikarni. A humánuméi len esség. Sokan kérdik és nem egyszerű rá válaszolni, mit tehet az egyes ember, a kisebb közösség a milliós kompju- terek vezérelte hatalmak ellen. A postaigazgató példájával válaszolok. Mindenütt, ahol megjelenik az ő gondolkodásához hasonló emberellenesség, formalizmus, gőg, bürokrácia — kísért az a széliem, mely az emberiséget egy katasztrófába sodorhatja. Azóta, hogy ezt a cikket olvastam, rosszkedvűen veszem kezembe tengerentúlról érkező leveleimet Akkor is kézbesíteni fogják, ha már... Ungvári Tamás összeállította Huppan Béla
