Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-09 / 237. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1982. október 9., szombat Az országgyűlés őszi ülésszakáról jelentjük Dobos Józsefné felszólalása Képviselőink egy csoportja Tisztelt Országgyűlés! — A közrend és a közbiztonság aligha szemlélhető, illetve ítélhető meg reálisan kizárólag a bűnözés, a bűn- elkövetések kérdéseként, — kezdte felszólalását megyénk képviselője —, mert az egyéb társadalomellenes cselekmények, szabálysértések és egyéb jogsértések, sőt önmagukban á szocialista társadalmi rendszerünktől idegen jelenségek is sértik a közrendet, a köz- biztonságot. Ennek van egy alapvető politikai feltétele, pártunk lenini politikája, társadalmunk demokratikus rendje, a szocialista törvényesség politikai, társadalmi igenlése és igénylése. A továbbiakban a képviselőnő idézte mindazokat az erőfeszítéseket, amelyeket a felszabadulás utáni Magyar- országon az eddigiekben tettek a bűnözés visszaszorítása érdekében. Egyúttal utalt arra is, hogy napjainkban egyre többet hallunk-olva- sunk az emberi életet és értékeket semmibe vevő bűncselekményekről, a korrupció gyakoriságáról, egyáltalán a bűnözés eddig még nem látott mérvű terjedésé- . ről. Különösen igaz ez a fej- .••í^ftt tőkés országokra, ame- •rtíiyekben az egyszerű polgárok biztonságérzete megrendült, bizalmuk egyre jobban hanyatlik. — A szocialista országok, köztük hazánk, sem mondhatnak le a bűnözés ,ellent szervezett küzdelemről, a közrend és közbiztonság intézményes biztosításáról, erősítéséről — hangoztatta hozzászólásában Dobos Józsefné. — A bűnözés azon• ban nem lelt, illetve nem lel olyan társadalmi-gazdasági táptalajra ezekben az országokban, mint a tőkés világban. Talán ezzel magyarázható a bűnözés lényegesen kedvezőbb alakulása, stagnálása, illetve, lassú emelkedése országainkban. A képviselőnő elismerően szólt a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek dolgozóinak munkájáról. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy — miként azt sokan teszik — mindent tőlük várjanak, mindenért őket tartsák felelősnek. — 'Miközben kérdeznek, s számonkémék ezek az emberek — folytatta Dobos Józsefné —, önmaguk -talán semmit, vagy legalábbis nem sokat tesznek kényelemből, közömbösségből, esetleg az állami szervek „mindenhatóságába” vetett hitükből. A kollektívák nem ülhetnek ölbe tett kézzel, nem helyezkedhetnek várakozó álláspontra, mondván: valakik majd csak megmondják, hogy mit kell tenni. Szükség van kezdeményezésre, öntevékenységre is. Ezután Heves megye közrendi és közbiztonsági helyzetéről adott képet. Kiemelte azt a tényt, hogy szőkébb hazánk hosszú idő óta az egyik legkedvezőbb heDobos Józsefné megyénk képviselője lyet foglalja el a bűnügyi statisztikában. — Erre joggal vagyunk büszkék! — jelentette ki. — Megelégedettek, önelégültek, elbizakodottak azonban mégsem vagyunk. A tisztességes, jó szándékú emberek különösen érzékenyen reagálnak azokra az esetekre, amelyek a társadalmi tulajdon elleni, vagy korrupciós jellegű bűncselekményekre, a tényleges ellenőrzések hiányára derítenek fényt. A bűncselekmények elkövetését kiváltó, illetve megkönnyítő okok sorában említette a jogtalan nyerészkedési törekvéseket, a szocialista tulajdonosi szemlélet hiányát, az ellenőrzés lazaságát, a vagyonvédelem fogyatékosságát, a számviteli és bizonylati rend gondjait. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a túlzott alkoholfogyasztás jelentős összefüggésben áll a bűnözéssel. — A társadalmi rendszerünktől idegen jelenségek ellen — állapította meg — csak akkor vívhatunk a jövőben is eredményes küzdelmet, ha valamennyien összefogunk, ha az állami és társadalmi szervekkel együt— A vízügy dolgozói örömmel fogadták a lehetőséget, hogy e magas fórumon szólhatnak az 1964. évi vízügyi törvény céljainak teljesítéséről, gazdasági eredményeikről, gondjaikról, megoldandó feladatairól — mondotta elöljáróban Kovács Antal. — Majd így folytatta: — A vízgazdálkodási infrastruktúra relatív elmara. dottságát azonban még nem tudtuk felszámolni. A társadalmi-gazdasági fejlődés a víz és az ember viszonyában sok téren új igényeket és új feszültségeket is létrehozott. Még mintegy kétmillió ember, az összlakosság egyötöde nem közműves vizet fogyaszt, közöttük sok településen olyat, amely közegészségügyileg kifogásolható. Jelentős aránytalanság van a vízfogyasztás és a szennyvízelvezetés, -tisztítás között, ez utóbbi hátrányára, a tisztítatlan szennyvíz mennyisége tovább növekszik. A lakásállomány nagy hányada nincs bekapcsolva a csatornahálózatba, nehezen terjednek az egyedi szennyvízkezelő megoldások is, ez gátolja a lakáskultúra fejlődését és gyorsítja a felszín alatti vízkészletek elszennyeződését. Árvízvédelmi műveink 40 százaléka ma még nem felel meg a műszakilag szükséges méretnek, és sajnos most csak mérsékelt ütemű feljesztésük lehetséges. A belvízrendszerek kiépítettsége ugyan névlegesen 78 százalékos, de a rendszereken belüli aránytalanságok számottevően csökkentik a művek hatékonyságát. Mindebből következik, hogy erőinket továbbra is relatív elmaradásunk felszámolására összpontosítjuk, de oly módon, hogy a jelenleginél jobb belső arányokat érjünk el a vízgazdálkodás egymást kiegészítő elemei között, különösen fontos a vízfogyasztás és a használt- víz-tisztítás aránytalanságainak fölszámolása. Nem kevésbé fontos, hogy a belvíz- rendszerek — főművek, üzemközi- és üzemi művek — összhangját létrehozzuk. Már a jelenlegi aránytalanságok is nehezen korrigálhatok és kedvezőtlen folyamatokat indítottak el a környezetben. Fiala Ti vadamé, megyénk képviselője az Egerből érkező vendégek társaságában A környezetvédelem szükségességének. társadalmi felismerésével a víz viszonylag korán — immár két évtizede — átfogó műszaki, gazdasági, igazgatási és jogi védelem alá került. Ennek megfelelően — nagy szellemi és anyagi ráfordításokkal — alakult, formálódott új viszonyunk a vízhez. Az intézkedések eredményeként napjainkra kissé lassult a vízminőség romlása, a Duna és a Tisza egyes szakaszain szerény mértékű javulás következett be. Országosan csökkent a vizek szervesanyag- és olajterhelése. Ennek ellenére a vízlakások közötti aránytalanság. Gyorsabb változást hosz- szaíbb távon is csak attól remélhetünk, ha mindén érintett anyagi erejét fokozottabban bekapcsoljuk a csatornázás és. szennyvíztisztítás megoldásába. Ennek részeként törekszünk az egyszerű és olcsó szennyvízkezelési eszközök alkalmazására, és arra, hogy a községek csatornázását társulati úton oldjuk meg. Az állam csak arra vállalkozhat reálisan, hogy a fővárosban és agglomerációs övezetében, a Tisza-vidék ipari központjaiban, a nagy tömegeket fogadó üdülőterületeken és a közép-dunántúli karsztvidéken segíti elő az égető probléma megoldását, de ezeken a helyeken is szükség van arra, hogy valamennyi érdekelt az eddiginél jelentősebb mértékben hozzon anyagi áldozatot. Az ipari vízgazdálkodásban a kedvezőtlen környezeti hatású gyártási eljárások módosítása, a vízkímélő — tehát, kevesebb szennyvizet kibocsátó — technológiák, különböző visszaforgató rendszerek szélesebb körű alkalmazása sürgős és nélkülözhetetlen. Fontos nép- gazdasági érdek fűződik ahhoz is, hogy az újra hasznosítható anyagokat kivonják a szennyvizekből. El kell érnünk, hogy belátható időn belül, csak kezelt használt vizet bocsássanak ki ipari üzemeink. Az előttünk álló feladatokat az határozza meg, hogy a vízelvezető hálózat egyes elemei között, számos helyen nincs megfelelő összhang, ez nagyon rontja a művek teljesítményét. Ezt tetézik a csatornák karbantartásának hiányosságai és az, hogy néhány mezőgazdasági üzem is túllépte az ésszerűség határát, amikor ősgyepet vont intenzív művelésbe. Példaként említem, hogy Szabolcs-Szatmár megyében az állami kezelésben lévő főművek kiépítettsége 84 Szabó Imre képviselő társával, az ülésszak szünetében minőség védelme ma a társadalom kiemelt feladata, mert vizeink 80—90 százaléka már közepesen szennyezett. A Séd—Nádor vízrendszer, a pécsi Fekete-víz, vagy az észak-magyarországi iparvidék vízfolyásai súlyosan szennyezettek. Korábban alig ismert tavak, vízfolyások válnak közismertté egy-egy halpusztulás által, és nem ok nélkül figyeli a Balaton vízminőségét az egész ország, szinte naponta értékelve állapotát. Az igen értékes! és viszonylag még bőséges! felszín alatti vízkészleteinkben is- gyarapodnak a szennyező elemek, elég utalnom a váci esetre, vagy arra, hogy ásott kútjaink döntő többségének vize már nem használható emberi fogyasztásra. A VI. ötéves terv idején kb. 200 ezer lakás bekötésének lehet megteremteni anyagi feltételeit, nem csökken tehát lényegesen a ivóvízzel és csatornával ellátott százalék, az úgynevezett üzemközi — vagy más néven társulati — csatornáké 79 százalék, míg az üzemeken belül alig 30 százalék. A gazdálkodás biztonságának további növelése megkívánja, hogy miközben folytatjuk belvízelvezető műveink építését, fokozatosan felszámoljuk a meglévő művek közötti aránytalanságokat és a karbantartási fogyatékosságokat. Beszámolóját az államtitkár ezekkel a szavakkal fejezte be: Jelenthetem az országgyűlésnek : szolgálatnak tekintik nehéz munkájukat, A vízügyi szolgálat munkáját nagy érdeklődés kíséri. Köszönet ezért a figyelemért, szükségünk lesz rá a jövőben is, remélem nem fogjuk nélkülözni. De arra még nagyobb szükségünk lesz, hogy ez a zömében jóindulatú érdeklődés tényleges cselek(Folytatás a 3. oldalon). tesen lépünk fel megelőzésükre, okaik feltárására, valamint megszüntetésükre. Az emberek sokat foglalkoznak a felelősségre vonás gyakorlatával is. Sokszor nyílvánítják ki nemtetszésüket annak elmaradásáért, vagy nem megfelelő érvényesítéséért. Elkövetőként tartják nyilván azokat is, akik bár bűncselekményeket követtek el, vagy egyéb módon sértették meg a törvényeinket, mégsem kerültek az állami szervek „nyilvántartásába”, mert valamilyen oknál fogva elkerülték a felelősségre vonást. Érthető tehát, hogy hatásosabb ítélkezési gyakorlatot sürgetnek a közrend és közbiztonság, illetve törvényeink súlyos megsértőivel szemben — fejezte be felszólalását Dobos Józsefné. ★ Az országgyűlés a belügyminiszter beszámolóját a közrend és a közbiztonság helyzetéről, valamint a felszólalásokra adott válaszát jóváhagyólag tudomásul vette. Ezután következett a beszámoló vízgazdálkodásunk helyzetéről. Az Országos Vízügyi Hivatal elnökének beszéde Miniszterek az ülésszakon: dr. Veress Péter és dr. Köpeczi Béla Amikor a népgazdaság szinte valamennyi területén — az országgyűlés előtt jól ismert okok miatt — csökkentek a beruházási lehetőségek, a lakosság vízellátására szánt állóeszköz-fejlesztés előirányzatai lényegében szinten maradtak. A VI. ötéves terv erre a célra. 22—23 milliárd forintot irányzott elő, s ez a vízgazdálkodási ág összes beruházásának több mint 40 százaléka. A kormány ismeri és elismeri a lakosság vízellátásának társadalmi indokoltságát és ezért támogatja a program változatlan folytatását. Bár a víztermelés és -szolgáltatás fajlagos költségei is jelentősen növekedtek, az elhatározott fejlesztések — kellő takarékossággal — lehetővé teszik mintegy további 700 ezer fő vezetékes vízellátását és 250 község vízi közművesítését. Ezzel elérjük, hogy lakosságunk 81— 83 százaléka jut közműves vízhez. A fejlesztés súlypontja a nagyvárosok még ellátatlan! területeire, valamint az elmaradottabb vidékekre helyeződik. Borsod megyében 11 százalék. Nógrádiján és Zalában 13 százalék. Szabolcsban 19 százalékkal növekszik az ellátottak köre, szemben az országos 7—8 százalékos átlaggal. Mintegy 500 közegészségügyileg kifogásolt vizű község ellátása rendeződhet, közműves! vezetékes ivóvíz- ellátással, fúrt kúttal és más műszaki megoldással. A fejlesztésre szánt anyagiak eredményessége növelhető a reális igények alapján tervezett takarékos beruházásokkal, a koncentráltabb, szervezettebb kivitelezéssel, a műszaki. fejlesztési, a tipizálás, a szabványosítás gazdasági eredményeinek jobb hasznosításával. További határozott intézkedésekre van szükség a közüzemi vízművek „ hatékonyabb működtetésére, különösen a hálózati veszteségek csökkentésére, az egyszerű eszközökkel és kis beruházásokkal mobilizálható tartalékok felhasználására. A szabad kapacitással rendelkező ipari, mezőgazdasági vízművek is még jobban bekapcsolhatók a lakosság ellátásába. Számottevően lehet javítani a nagyvárosok —elsősorban a főváros — és környékükön kialakult agglomerációk vízellátásának, vízgazdálkodásának összhangját. Olyan kézenfekvő tartalékok kihasználására gondolunk, mint például a hétvégi csúcsok kiegyenlítése a városok és' a környező üdülőterületek között.
