Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-30 / 255. szám
Népújság, 1982. október 30., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM „Többségűk — néhány kivételtől eltekintve — fantáziakép, részleteiben teljesen használhatatlan. Viszont látványosak, ezért nemcsak az ismeretterjesztő, hanem a tudományos kiadványokban — ma is — iépten-nyomon találkozhatunk velük. ..” (Csorba Csaba) Kassa (balra fönt), Ecséd (balra lent), Futnok (középen), Szendrő (jobbra fönt), Nagykáló (jobbra lent) (Perl Márton reprodukciói) jitán őfelsége császári yet a mohácsi győzelem ányzóihoz küldött rek. Mivel az égig érő vár hitetlenekkel, képmutatókkal, tévelygőkkel és lázadókkal van tele, a nagyvezír legmagasabb parancsom értelmében vízen és szárazon ostrom alá fogta, hogy a felséges isten segélyével felszabadítsa. Ágyúkat állított fel, melyek úgy okádták a tüzet, mint a sárkányok. Ezekkel éjjel-nappal szította a harc tüzét. A harci zaj és lárma megreszkettette az ég boltozatát is, az ellenség véréből felszálló gőz és az ágyúk füstje pedig elfödte az ég kupoláját. A tévelygés tanyájául szolgáló falak között szorongatott bálványimádók a félelem hullámaiban fuldokolván s a nyugtalanság tüzétől égvén, végre nem találtak más utat menekülésükre, mint a kegyelemkérést. Mikor tehát az Aszaf bölcsességű nagyvezír közbenjárásával kegyelemért, pártfogásért és irgalomért esedeztek győzedelmes udvarom porában, én ezen elv szerint: „Mikor erőt vettél ellenségeden, kegyelmezz-meg neki”, a nevezett vár lakosait' megajándékoztam legmagasabb kegyelemmel. . . .. .A nevezett váron kívül a szerencsétlen magyarság nevezetesebb várai voltak még az Erik, Gurguricsa, Dser- vik, Berkasz, Szotin, Vekin, Erdőd, Temirokcsa, Nogaj, Vukovár, Bevarids, őszek és Rácsa nevű várak, melyeknek mindegyike a gonosz mívű hitetlenek országainak kulcsául és a tévhitben élő gazok menedékhelyéül szolgált. Miután ezek közül némelyeknek lakosai a világhódító hadseregtől való félelmükben hegyekben és völgyekben úgy szétszóródtak, mint a Göncöl szekerebeli csillagok... .. .(Ekkor a nyomorult ellenség magatartásáról megtudtam, hogy mikor hadjáratom híre hozzájok érkezett, a magyarok királya, Laos királ az országban kormányzása alatt levő átkozottakat összegyűjtötte; de mivel az igazhívőknek országhódító kardjától való félelem erőt vett tévelygő elméjén, a többi hitetlen fejedelmektől is kért segítséget és támogatást, s az alávaló hitetlenek tévelygő csoportja csakugyan küldött neki segédhadakat. Most tehát a nevezett szerencsétlen király mintegy 150 ezer fegyveres és páncélos, ördöggel cimborázó dögökkel székhelyéről, Budinról, a hét- vagy nyolcállomásnyi távolságra eső Mohács nevű mezőre jött, és bolond eszének tanácsára hallgatva, szembe akar szállni az iszlám seregével, mi végből ágyúütegeket állított fel, és 10 ezernél több puskás gyaloggal készen állt az igazhivő csapatokat fogadni. Mivel pedig császári világos elmém tükrében — mely az isteni kinyilatkoztatások mutatója — e győzelmet jelentő igéket láttam: „meglehet, hogy a ti uratok elveszti ellenségeiteket, és titeket tesz helyére”, és lelki szemeim előtt a nap világosságával tündökölt ez a vers: „Az isten nektek adja örökségképpen azok földjét, országát és javait”: ennélfogva a két világ teremtőjének kegyelmében bízva s az emberiség és szellemvilág urának csodás hatalmához folyamodva, megindultam ellene a hangyák és csillagok sokaságával vetekedő óriási sereggel. Az áldott Zil-káde hónapnak 20. napján, mely szerdai nap volt. délután a nevezett mezőn szembe állván, mikor a harc tüze mind a két részben lángot vetett: az igaz hit bajnokai csatakiáltásaikat az égi karok fülébe juttatták, az ágyúk borzalmas dörgése e vers értelmét magyarázta: „Mikor a föld megindul borzasztó rengéssel”; az ellenségmé- szárló kardok a harc tüzét szították; a lélekrabló lándzsák mint égő tűz csillogtak a csatatéren; az ágyúk és puskák kínzó- és büntetőeszközei valának a pokolra valóknak. E közben a nyomorult király gyámoltalan katonái csoportjával a ruméliai hadosztályra rohant, mely Ibrahim pasa nagyvezír és ruméliai beglerbég vezérlete alatt volt. A pasa pedig a hősies természetébe oltott és vele született vitézségét megmutatva, az alávaló, feslett életű hadat a páncélhasító kardok, vashegyű lándzsák és nyilak martalékává tette. A hit és birodalom igazhivő harcosai gyalázatosán megszalasztották a reményében csalatkozott csoportot, miközben a hegyeket és lapályokat, dombokat és halmokat, s az egész csatateret a tévelygő ellenség hullái borították el. A másik szárnyon levők, látván e vereséget, szintén futni kezdtek, mint a gyáva szamár az oroszlán elől. A harctól való félelmükben szűknek látták a világot, s akárhányszor próbáltak ellenállni a győzhetetlen seregnek: az elefántvadászó hősök a felséges isten segélyével a megsemmisülés tüzébe szórták az alávaló hitetlenek életének gabonáját, s e pokolra valókat a gyehenna tüzére küldték... Kelt Zil-kade hó végén a 932. évben. Titkok regimentjét rejtik a végvárak Négyszemközt R. Várkonyi Ágnes címzetes egyetemi tanárral, a Történettudományi Intézet tudományos osztályának vezetőjével Október 20-án, 21-én újszerű kezdeményezés született Egerben — Noszvajon. Az ide látogató neves kutatók nemcsak izgalmas témakört elemeztek, hanem abban is megállapodtak, hogy a jövőben rendszeresen találkoznak, s megvitatják a végvári élet ezernyi feltáratlan kérdését. Temérdek forrás A munkaértekezlet egyik résztvevője volt R. Várkonyi Ágnes címzetes egyetemi tantér, a Történettudományi Intézet tudományos osztályának vezetője. Az összejövetelt ő is nagyra értékelte, méghozzá úgy, hogy nem fukarkodott a bizonyító erejű adalékok felvonultatásával sem. — A látszat néha csal. Sokan tudják: temérdek forrásmunka áll a búvárkodók rendelkezésére, ezek az utalások számtalan információt közölnek, olyannyira, hogy Ariadné-fonál nélkül nehéz lenne eligazodni ebben az adatdzsungelben. Valószínűleg ezért formálódott annyi fajta megközelítés, feldolgozásmód, értékelés. Rendkívül nagyra becsülöm elődeink hagyatékát, mégis meg kell jegyeznem, hogy valameny- nyiüknél kísértett bizonyos mérvű egyoldalúság. Senki sem tagadja: íróink, költőink, festőink, szobrászaink rengetegszer felvillantották már ezt az eseménykört. Mégsem mondtak el mindent, mégsem vállalkozhattak megnyugtató összegzésre. Annál is inkább, mert nem is ez volt a feladatuk. Ök elsősorban az érzelmekre hatottak, nekünk viszont az értelmet kell befolyásolnunk, a helyes irányba vezérelnünk. Ettől még messze vagyunk. Épp ezért örültem annak, hogy szakavatottak felfigyeltek az eddig elszalasztott lehetőségre, s elhatráozták, hogy ha fokozatosan is, de csak törlesztik ezt az adósságot. Ezernyi rejtély A beszélgetés során terítékre kerültek a felvillanyozó erejű kérdések. — Ezt a korszakot nemcsak marxista szemlélettel felvértezve, hanem a legkorszerűbb módszerekkel szükséges pásztázni. Mennyi rejtély, mennyi választ váró ügy! Nem feleltünk még arra, hogy a XVI—XVII. században a Habsburg hatalmi apparátus, s a helyiek menynyit áldoztak a fontos cél megvalósítására, a török elleni küzdelemre, a végvárak folytonos javítására, helyre- hozatalára, bővítésére. Ezzel kapcsolatban az emlékezők, a hajdani tudósítók túlságosan is panaszkodnak, s kissé eltorzítják a tényeket. írásos anyag igazolja, hogy idegen királyaink — végtére ez saját érdekük is volt — igen (Fotó: Perl Márton) sokat tettek az ügy érdekében, hatalmas összegeket áldoztak a védekezésre. Más dolog az, hogy államszervezési, közigazgatásbeli hiányosságok, valamint az akkori divatos korrupció miatt tekintélyes summák vesztek el, s akadozott az időbeni felszerelés és élelemszállítás. Kár lenne erről hallgatni, mert az utódok számára nincs fontosabb a valósághű történeti kép kialakításánál. A kör, illetve ennek taglalása ezzel még korántsem zárult. Anra is gondolnunk kell, hogy mérlegeljük az európai viszonyokat, illetve összefüggéseket, s ezekbe ágyazzuk a hazai fordulatokat. Nélkülözhetetlen ez, mert csak így érthetők meg egyes szakaszok, így vonhatók le olyan törvényszerűségek, amelyek mérföldköveket jelentenek majd. Folytathatnám a gondok felvetését, de hát ennyi is elég a számtalan teendő érzékeltetésére. S ha már itt tartunk, akkor hadd jegyezzem rrieg, hogy ezzel a megbízatással csak akkor birkózhatunk meg, ha komplex módon szorgoskodunk, azaz összefognak a had-, a művészet- történészek, a nyelvészek, a néprajztudósok, a gazdaság, a jog, a társadalom, a technika, az építészet, az egyház históriájának kutatói. • ígéretes jövő A neves tudós így vonja meg a kétnapos tanácskozás mérlegét: — A tapasztalatok alapján joggal bízom abban, hogy Eger centruma lehet a közös elképzelések megformálásának, végrehajtásának. Erre kötelez valamennyiünket a hely szelleme, az egykori várvédők iránti tisztelet, s az a felelősségérzet, amely mindannyiunkat áthat. Túl vagyunk a nyitányon, s ez ígéretesnek minősíthető? Van mit tenni, s nem hiányzik sem a szakmai hozzáértés, sem a lelkesedés. Ügy vélem, az effajta erények ötvözete olyan alap, amelyre nemcsak lehet, érdemes, kell is építeni, hogy fellebbentsük a fátylat a végvárak regiment- nyi titkáról... Pécsi István