Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-09 / 211. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 9., csütörtök Történettudomány és ismeretterjesztés A tetemes és mind tartalmában, mind pedig szemléletében és módszertanában megújult történeti művek száma, gyarapodó műfaji sokszínűsége örvendetes jelensége a hazai tudományos közéletnek- Nyomban felvetődik azonban a kérdés: a tudományos kínálat és a szellemi kereslet találkozik-e közéletünkben, megfelelő hatékonysággal formálja-e az embereknek a múltról, a hazáról, a világról alkotott képét? Segít-e megteremteni a nemzeti önismereten alapuló egységes történelemszemléletet, a világban elfoglalt helyünk múltjának és jelenének helyes értelmezését? Időmetszet A tudomány és az ismeret- terjesztés kapcsolatáról, a közöttük lévő munkamegosztásról folyó viták reális gondokat tükröznek, de vannak alapkérdések, amelyeket a vita már eldöntött. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy miutári tudományos ismeretek terjesztéséről van szó, egyaránt hangsúlyozandó mind a tudományosság, mind pedig annak terjesztése. Az ismeretterjesztés nem tudományos hitelében, hanem oldottabb formájában, pedagógiai és művészi ábrázoló módszereiben, stílusában- pszichológiai megjelenítő készségében különbözik csak a tudományos munkától, amelyek az ismeretek elsődleges közrebocsátói. Tehát korántsem értékrendbeli, hanem elsősorban műfaji különbségek vannak közöttük. A nagy tömegekhez szóló kommunikálás azonban a műfaji különbözőség folytán nem veszíthet a tényekkel alátámasztott tudományos igazságból, mert ha ezt teszi, attól még nem lesz népszerűvé” a szó igazi értelmében, csupán tudománytalanná válik. Ezzel az embereknek a történelemről alkotott nézeteit nem formálja; hanem deformálja. Ha az ismeretterjesztés, vagy valamely művészi alkotás az eredetiség vagy az érdekesség ürügyén a tényeket fi- gelmen kívül hagyva árnyaltságától, igazságtartalmától fosztja meg a történelmet, akkor óhatatlanul történelemhamisításba csúszik át. A teljes szinkron létrehozása a tudomány és a népszerűsítés között irreális igény lenne. Itt a kölcsönösségen van a hangsúly, amelyben a prioritás a tudományé, de neki is figyelembe kell venni az ismeretterjesztő fórumok igényeit, az általuk is kutatott területen feltárt új adalékokat. Elég talán a Századunk című televíziós dokumentum-filmsorozatra utalni, amely a hivatásos történészek számára is értékes, új tényeket tárt fel Magyarország második világ- háborús történetének számos kérdéséről. Utalhatunk emellett Cseres Tibor, Száraz György, Simonffy András és mások történeti tárgyú műveire, amelyek nemcsak szépírói alkotások, nemcsak a szórakoztatás funkcióját szolgálják, hanem figyelemreméltó történelmi anyagot is tartalmaznak. Értéküket az is növeli, hogy megjelenítő és pszichológiai, ábrázoló készségük folytán bonyolult eseményeket, személyiségeket visznek közel nézőikhez és olvasóikhoz, amire a szaktörténészek nem képesek. A hangsúly tehát a kölcsönösségen, az egymásrautaltságon van, s nem a különbségeken. Miképpen a kutató nem szakadhat el közegétől, amelynek megbízásából, s amelynek számára dolgozik, olyképpen az ismeretterjesztés és a tömegkommunikáció, vagy az alkotó művészet sem szakadhat el anyagának forrásától, a kutató tudománytól. Az alkotó együttműködés a társadalom érdeke, hiszen a múlt-jelen-jövő dialektikus egységének megértése, a szocialista társadalomhoz való kötődésnek egyik nélkülözhetetlen feltétele. Nemrégiben a Történelem és közgondolkodás című egri tudományos tanácskozáson elhangzott előadások, hozzászólások is arra utaltak, hogy az elért eredmények ellenére igen sok a tennivaló ezen a téren. Egyrészt a szociológiai felmérések konkrét adatokkal bizonyították, hogy társadalmunk történeti tudatképlete még rendkívül heterogén, sok benne a „fél- rehallás,” a múltból ittmaradt retrográd elem, amit konzerválnak bizonyos nemzetközi tényezők, s amit ki is használ a rendszerünk ellen irányuló imperialista propaganda. Nem menthetjük fel a felelősség alól azt a cikk-cakkos utat sem, amelyet a magyar történettudomány végigjárt addig, amíg feltárult előtte a -valóság teljes feltárásának társadalmi igénye és lehetősége. Azóta nagy utat tett meg a szaktudomány, de nem mondhatjuk el, hogy minden kérdésben ellensúlyozni — vagy éppen kiiktatni — tudta volna a hibás történelem- szemlélet maradványait. Ennek reakciója is tapasztalható ma a nemzeti múlt értékelésében. Az ezt illusztráló tények közül emeljük ki Magyarország második világ- háborús történetének kérdéskörét, amelyről sok szó esett az egri 'tanácskozásom is. Jóllehet e témakörben értékes tudományos feldolgozások és forráskiadványok láttak már napvilágot nemzetközileg is elismert kitűnő tudósaink szerzőségében, mégis talán a legtöbb zavar ezen a téren tapasztalható a történeti köztudatban. Egyes körökben lábra kapott a „történelemnélküli nép”, a „kis nemzet” komplexum, a „mindenki csak ránk pályázik” szemlélete, s még gyakran elhangzik az a vád, hogy a történettudomány máig sem jutott túj az „utolsó csatlós” koncepción, holott már hiteles, tudományosan megalapozott álláspont alakult ki ebben, a közvélemény egy részét irritáló kérdésben. Az okok összetettek. Az egri tanácskozáson is szó esett arról, hogy egyesek a szembenézés, az analízis és az ebből fakadó katarzis helyett inkább a mentségkeresést részesítik előnyben. Ezeket a nézeteket különböző tényezők táplálják. Az úgynevezett „kényes kérdések” — például a második világháborúban betöltött katasztrofális szerepünk folytán létrejött területi döntések nemzeti sorstragédiát sugalló ténye — mellett erőteljes szerepet játszik ebben a dilettanizmus, a különböző, már tényekkel bizonyított események „újszerjü” tálalása. Példa erre a Magyarország hadbalépését igazolandó Kassai bombázás ügye. A televízió és egyes sajtóorgánumok „korrigálták” ‘ a már bizonyított tényeket, ezzel megkérdőjelezték a magyar és a német katonai vezetés felelősségét a Szovjetunió elleni háborúban. Ilyen nézeteket sugall gróf Teleki Pál, volt miniszterelnök „újabbkeletű” meggyilkoltatása, ami szintén dezorien- tálja a közvéleményt, annak történetszemléletét, mert tudományosan már megválaszolt kérdések válnak ezáltal labilisakká. Ezt a tendenciát erősítik a memoárirodalom egyes termékei, amelyekben a horthysta, szélsőségesen reakciós vezető elit már-már „ellenállóvá” nemesedik. Érthető, hogy — különösen a fiatal nemzedék —, amely ezekből ismeri meg Magyar- országnak a második világháborúban betöltött szerepét, nem érti azt’ a súlyos árat, amit az uralkodó osztályok bűnei miatt a magyar népnek fizetnie kellett. Persze ugyancsak gondot jelentenek a magyar ellenállási mozgalom pozitív szerepét eltúlzó tendenciák is. E jelenség összefügg az „ellenállás” mindmáig tisztázatlan fogalmával, s ez terepet nyújt különböző szélsőséges álláspontok, nézetek terjedésének. Pedig ma már túl vagyunk az ellenállás szűkkeblű értelmezésén, de nem tudtuk megakadályozni bizonyos vágyálmok, illúziók valóságferdítését. Ezek az „ellenálló nemzet” hamis látszatát élesztve csökkentik a valóságos ellenállási mozgalom, azok kiemelkedő egyéniségei, az itthon és külföldön harcoló magyar partizánok helytállásának hitelét. A példákat folytatni lehetne, de remélhetően a fentebbiek is jól érzékeltetik a közvélemény formálóinak nagy felelősségét. A már hiteles dokumentumokkal bizonyított tények megmásítása súlyos károkat okoz, amit nem lehet menteni sem tájékozatlansággal, sem pedig „műfaji” indokokkal. A tömegkommunikálás, az ismeretterjesztés nem bagatellizálhatja a tudományt, nem létezik kétféle igazság, nem engedhető meg, hogy ténykérdésekben az igazság és a hazugság egyaránt nagy nyilvánosságot kapjon. / A tudomány és az ismeretterjesztés kapcsolatában ma kétségtelenül alapvető tendencia a közvélemény helyes orientálása. Ezt számos példával lehetne illusztrálni. A negatív jelenségek- azonban arra figyelmeztetnek, hogy a történelemtudománynak és az ismeretterjesztésnek egymásra épülve, egymást kölcsönösen támogatva, az eddiginél hatékonyabban kell részt venniük a történeti tudatformálás felelős munkájában. Vass Henrik, a Magyar Történelmi Társulat ügyvezető elnöke Találóbb címet nem is adhatott' volna a két rendező — a Megyei Könyvtár és a Dobó István Vármúzeum —, annak a kiállításnak, amely holnap, pénteken délután 3 órakor nyílik Egerben, a Megyei Könyvtárban Borovszfty Pál. fotográfiáin 1937 és 1949 közötti időben készült metszetek láthatók az akkori városról, A Művelődési Minisztérium illetékesei a felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatára jelentkezők fellebbezési ügyeinek tárgyalásakor — a napokban — döntöttek az esti és levelező tagozatosok kérelmeiről is; ezek — mint elmondották —, évről évre növekvő gondot jelentenek. Bár e tagozatokon nincsenek központilag meghatározott keretszámok, mégis az intézmények, ill. a szakok képzési lehetősége bizonyos arányok megtartását követeli. A művelődésügy illetékeseihez a felvételi vizsgákat követően 5000 fellebbezést, i » kérelmet, panaszt nyújtottak be, ezek többségében — a gondok ellenére —, az illetékesek az érdekeltek javára döntöttek. A minisztérium tájékoztatása szerint a legtöbb problémát a felvételi vizsga alól mentesülő másoddiplomás és kiegészítő képzésre pályázók okozzák. Ezek létszáma főleg a jogi és a közgazdaság- tudományi karok esti, levelező tagozatain ér el olyan arányokat, amelyek a kérdés külön megfontolását teszik indokolttá: szükség van-e, megéri-e taníttatáEger történelmi közelmúltjáról. A megyeszékhely lakói különös élményben részesülhetnek, ha Borovszky fotóit megtekintve — ahol egy ódon ház, egy régi utcakép, korabeli hirdetőtábla évtizedek távoli hangulatát idézi — az időmetszetet összehasonlítják a mai Egerrel. suk a népgazdaságnak. A szakemberek szerint az ok abban rejlik, hogy továbbképzési rendszerünk nem tudja kielégíteni azokat az igényeket, amelyek a különböző ágazatokban jelentkeznek. Minden valószínűség szerint a másoddiplomás-képzésre jelentkezők döntő többségének nincs szüksége az újabb diploma megszerzésével kapcsolatos képzés teljes tartamára, csak az oktatott anyag azon részeire, amelyek eredeti képzettségéhez, munkaköréhez, annak jobb, szakszerűbb ellátásához szükségesek. Ilyen jellegű kiegészítő vagy részképzés azonban jelenleg nincs. A másoddiplomáért jelentkezők másik nagy csoportja a pedagógusképző intézmények felvételi gondjait gyarapítja. Ezen a területen a képzés jellegének módosítása nem látszik indokoltnak, felmerül azonban. a jelentkezés megalapozottságának a kérdése. Kívánatos lenne az adott munkakör ellátásához a képesítés szükségességének szigorúbb elbírálása a külső és a felvé- teliztető intézmény részéről. (MTI) Esti és levelező tagozatosok Döntöttek a fellebbezési ügyekben Gulay István: A szobrász drámája F. B. emlékére A műteremben, akárcsak a templomokban, egyenletesen világos volt virradattól sötétedésig. Keleti fekvésű lévén, egész nap nem tört be eleven napfény. A tágas, magas helyiségből egy kisebb leválasztott részben tartotta az agyagot, samottot, gipszet, drótokat, deszka- és lécdarabokat, mindazt, amiből a szobrok lelke is lett. Afféle oltár mögötti zug volt ez, ahová a papok a leesett fejű, letörött kézfejű szenteket, madonnákat, angyalokat dobálták, ahol a felmosórongyot, gyertyacsonkokat, az évente egyszer használt betlehemi jászolt tartották. Ma már kevés ilyen műterem van, a szobrászok mösóklonyhákban, garázsokban, bérelt kertekben, mindenütt dolgoznak, olyan helyeken, ahová tetszés szerint bekukucskálhat, sőt beronthat a nap, buján, hamisan, csábítók, kibillentve a művészeket alkotó állapotukból. A szobor, akárcsak a növény, a fény felé hajlik; mondhatnánk: deformálódik. Ugyanígy a művész is — a klasszikus. Az, aki kezdettől hiszi, nem alkothat mást, csak tökéleteset. Épp a fény megzabolázá- sára az ablakok fejmagasság fölött nyíltak. A magas belső párkányon olyan gipszvázlatai álltak, amikben furcsamód épp a hibát, például a far sikerületlenségét, a váll torz voltát, vagy a mellkas silányságát szerette. Olyanok voltak, mint a természet baklövései — noha valódiak, nem igazak: nem egészségesek sem formájukban, sem lelkűkben. Mégis: némi szégyenérzettel keveredett erős szeretet fűzte hozzájuk. De arra soha nem gondolt, hogy ezeket még ha csak magának is, bronzba öntesse. Egy kis fotelban gubbasztott. Az ablakpárkányon sorakozó „falu hibásait”, „falu bolondjait” nézte. Medgyessy teremtményei, gondolta, mind egészséges magyarok. Az én szobraim nem annyira azok, nem olyan nagyok belül, mint az övéi. Nem mondhatom ma- gam boltozatos, alföldi méretű léleknek Egy utcaseprőben démonibb vágyak, dösztojevszkijibb indulatok viharzanak, mint az én leghíresebb szobraimban. Ezek a nyomorékok, függesztette szemét az.ablakban élő gipszfiigurákra, lánglel- kűbbek, mint az én sovány, inas Petőfim, A természet hazardíroz, én soha. Nem ismerte azt a fajta, testét-lelkét abroncsba szorító feszültséget, ami úrrá lett rajta. Szinte a részegségig gyöngének érezte magát. Meg akarta fékezni csapongó gondolatait. Meg akarta védeni magát tőlük. Magyarázkodott: nem csináltam szobrot sem tréfából, sem mámorosán! Nem készítettem senkiről karikatu- risztikus portrét, önmagamat sem gúnyoltam ki soha ... Nem, nem azért, mert nem mertem! Védekezett tovább: nem •tartozik senkire, mit vél, mit érez, tépelődik-e vagy sem — a szobrai, azok beszélnek az emberekhez helyette. A csupacsont Petőfi- szobor. Eszébe jutott, hogy annak is megvan a gipsze, ott hátul, az elkerített részben. Gipsz és víz. Melegség öntötte el. ösz- szeszorult a szívé. Látni szerette volna Petőfit gipszből és vízből! A testét, lelkét. Feltápászkodott volna, hogy hátra menjen, de az agyában láng lobbant, mintha megpörkölte volna a koponyacsontját ...... F éloldala fölött elvesztette az uralmát. Megbénult. . A láz megszűnt benne. Ismét hidegen gondolkodott. Tudta, hogy agyvérzés érte. Az ablakpárkányra pillantott — gyűlölettel, szemében az ellenkezés, az akarat vad szikrájával. Hazárdjáték áldozata lett, aki sosem hazTtoírozott, Ügy érezte, mintha felelőtlen, rossz szobrász kotyvasztotta volna élettelen, béna, együgyű anyagból, gipszből ... Csengett a telefon, keresték. Amatőr képzőművészek kiállítása A Heves megyében élő amatőr képzőművészek idén is megrendezik tárlatukat, gondos válogatás után legjobb alkotásaikkal lépnek a nagy nyilvánosság elé. A kiállítást a Megyei Művelődési Központ rendezi. A képzőművészeti tárlat anyagát Egerben, az MMK kisgalériá- jában tekinthetik meg az érdeklődők, szeptember 11-től 26-ig. A kiállítás hétköznaponként délután háromtól' hétig, vasárnap, délelőtt tíztől délután kettőig látható. Az ünnepélyes megnyitásra szeptember 11-én, szombaton délután 5 órakor kerül sor. Finn koncert A tízesztendős fennállását ünneplő Helsinki Ifjúsági Vonószenekar ad hangversenyt szeptember 15-én este a Zeneakadémáin. A zenekart Magyarországhoz különösen szoros szálak fűzik, Kodály Zoltánt tanító- mesterükként tisztelik. Estjükön Sibelius, Haydn, Kodály, Bartók műveit tolmácsolják.
