Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-10 / 160. szám

népújság, 1982.július 10.,siómból MŰVÉSZET ÉS IRODALOM

Felült a gépre és beindította.

— Fiúk, ez még a Bodó szalonnáját is megsüti! — kiabálta, azzal bekapcsolta az elakadásjelzőt.

Nagy csend lett, Bodó eltette a bicskáját.

—í Azért majd délben ideküldöm a főnököt — mondta a művezető.

Leültek reggelizni, de Bódénak valahogy elment az étvágya.

— Ezt te honnan tudtad? — kérdezte Princtől.

— Mit? — nézett rá Princ.

— Hát ezt az egészet.

Princ retket evett: úgy ropogott a foga alatt, mint a kukorica.

— Egyszerű — mondta. — Ott van a papíron. Egy hibrid áramkör vezérli az egészet.

Éles felállt, és elment egy pohár vízért. Reggel óta fájt a feje. Bodó nem szólt többet, de nehéz lett a szíve. A szállítóbrigád fogalom volt a vállalatnál. Tíz év alatt mindenféle ember megfordult itt, még egy tanár is, akit kirúgtak az iskolából. Maradtak hárman. Amíg nem iratkozott be az esti iskolába, Princcel nem volt semmi baj. Ügy számíthattak egymásra, mint a testvérek. Még jobban. Ha költözés volt, akármi, karácsony este is elmentek segíteni egymásnak. Bódénak volt egy kis horgásztanyája Ráckevén: bármelyiküknek odaadta a kulcsot, csak azt kérte, hogy csináljanak rendet, amikor eljönnek, hogy ne tudja meg az asszony. Igazi barátok voltak tíz éve, és ezért fájt most Bodó szíve, hogy a Princ el akar menni. Máskülönben miért tanult volna elektronikát?

Éles komor arccal hozta a vizet. Járás közben jobbra tartott. Reggel óta bevett már egy marék Algopyrint.

— Quarelint vegyél be — mondta Princ.

— Az micsoda — kérdezte Éles. Majdnem a láda mellé tette a poharát.

—> Az jó erre — felelte Princ.

— Az orvos mondta neki, hogy az Algopyrin jó! — szólt közbe Bodó. Nem is szólt még ilyen dühösen Princhez.

— Na és jó? — kérdezte Princ.

— Neked kívánom — mondta Éles. Másnap felíratta a Quarelint az üzemi orvossal, elrágott két tablettát, de továbbra is fájt a feje. Bodó kicsit megkönnyebbült. Princ felesége ápolónő volt, biztos ő ajánlotta ezt a gyógyszert. Az orvosnak viszont diplomája van, gondolta.

Szombaton Princ vizsgázott, így aztán Bodó és Éles nélküle mentek Ráckevére. Éles sokat emlegette Princet, mert még mindig szedte a Quarelint, és jobban érezte magát. Bodó az egészre nem mondott semmit.

Nem volt kapásuk egész hétvégén, pedig a szomszéd tanyán négy pontyot húztak ki már szombat délután. Kettőt a szomszéd átadott nekik, megsütötték, sört ittak rá, és fenn voltak éjfélig, mint máskor, de valahogy akadozott a beszélgetés. A szentségit, morogta Bodó, amikor lefeküdt, és utálta a világ összes esti iskoláját.

Princ jelesre vizsgázott. Hazavitt egy üveg bort, az asz- szony disznóhúst sütött. Princ sose szerette igazán a halat, és a disznóhús jó volt. Csak éppen megszokták, hogy szombaton mindig halat esznek.

— Mesélj a vizsgáról! — kérte az asszony.

— Már elmeséltem — felelte Princ. Az asszony nem firtatta tovább a dolgot. Az javasolta, hogy feküdjenek le korán. Lefeküdtek, de ez sem sikerült. Fáradt vagy, simogatta az asszony Princ homlokát, aludj! Princ kiment az erkélyre, és egyik cigarettát a másik után szívta éjfélig.

A következő héten nem ment el az iskolába, helyette óriási murit csaptak Bodóékkal Ráckevén. Igaz, hogy csak egy halat fogtak, de az akkora volt, hogy evezővel verték agyon. Bodó a gyerekkoráról mesélt. Éjjel kettőkor még egymást noszogatták, hogy aludni kellene. A szél szemükbe vágta a tábortűz füstjét. Princ összekormozta az arcát. Ügy nézel ki, mint egy indián, röhögött Bodó, és utána napokig Indiánnak szóllították Princet. Princ kicsit szemérmesen, kicsit dühösen tűrte, és boldog volt.

Magyar Remekírók

A termőre fordult diófa

1972 februárjában a Kritika című folyóirat adta közre Illés Endre Diófát ültetni — Egy klasszikus sorozat terve

I

című írását, amely — korábbi viták folytatásaként, azok eredményeit is felhasználva — egy nagyszabású könyvsorozat tervezetét mutatta be. Ez a könyvsorozat, a Magyar Remekírók sorozata, a magyar irodalom klasszikus íróinak és műveinek közreadására vállalkozott „Olyan összegzésre volna szükség — jelentette ki Illés Endre —, amit irodalmunk egészéhez vezető kalaúznak nevezhetnénk. És olyan olvasókhoz szólna, akik már jó olvasók: akik klasszikusainkat a félmúlt s a jelen nagy íróit egy-egy művükben megismerve, a kiegészítést kívánják, bizonyos szerény teljességet olvasmányaikban, élményeikben, könyvespolcaikon. A nemzeti irodalom folyamatosságát” A közreadott tervezet

I százhatvan kötetet foglalt magába, a meginduló eszmecserében esszéírók, irodalomtörténészek vettek részt, a többi között Barta János, Gyergyai Albert, Kardos Tibor és Nagy Péter. A nagyszabású terv általános helyesléssel, az olvasóközönség érdeklődésével találkozott.

A szép tervek megvalósulásának eredményeként 1973- ban Csokonai Vitéz Mihály műveinek kétkötetes gyűjteményével indult meg a Magyar Remekírók sorozata. A hosz- szú távú munkálatokat reprezentatív szerkesztő bizottság irányítja, amelynek közismert írók: Illés Endre, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Vas István — és irodalomtudósok: Király István, Klaniczay Tibor, Pándi Pál, Sőtér István, Szabolcsi Miklós a tagjai. Évente átlagosan öt-hét kötet lát napvilágot, a kötetek a modem textológiai (szöveggondozás) szabályainak megfelelően adják közre a klasszikus szerzők műveit. A sajtó alá rendezés munkáját tudós irodalomtörténészek vállalták. A magyar könyvkiadás nem először helyez az olvasóközönség asztalára ilyen reprezentatív könyvsorozatot (az ötvenes—hatvanas években megjelent Magyar Klasszikusok sorozata is hasonló célt szolgált), ám ilyen gazdagságban, bőségben még egyetlen könyvsorozat sem vállalkozott arra, hogy összegyűjtse és közkinccsé tegye a magyar irodalom remekműveit.

A Magyar Remekírók sorozata irodalmunk hét évszázados fejlődését mutatja be. Erről a fejlődéstörténetről a legtöbb magyar olvasónak — általában iskolai emlékei alapján — van valamilyen képe. Valójában ennek a képnek az átalakítására, mondhatnám úgy is, kiteljesítésére törekszik a sorozat. Gyakran nem is sejtjük, hogy irodalmunk története milyen értékeket és érdekességeket rejt magában.

Különöses a régebbi magyar irodalom, amelyet még a műveltebb olvasó is csak hézagosán ismer. Holott érdemes megismerkedni vele, hiszen nemcsak nemzeti történelmünk alakulását kíséri nyomon, hanem eredeti gondolatokban, költői, elbeszélő és drámai értékekben is gazdag. Megmutatja, miként eszmélkedtek és éreztek, hogyan éltek, utaztak, munkálkodtak és — történelmünk szüntelen kényszerűségei következtében — hogyan harcoltak a régiek.

A Magyar Remekírók klasszikus irodalmunk legjobb műveit adja közre, közöttük olyan válogatásokat, amelyekkel — újszerűségük következtében — külön is foglal koznunk kell. Ilyenek mindenekelőtt e régebbi magyar irodalom és gondolkodás nehezebben hozzáférhető alkotásai, amelyeknek sajtó alá rendezése kulturális tudatunkat, nemzeti önismeretünket teszi gazdagabbá. A Humanista történetírók című kötet régi történeti irodalmunk klasszikus alkotásit, a többi között Antonio Bonfini, Thurzó János, Brodarics István, Oláh Miklós és Szerémi György műveit mutatja be. Mátyás király uralkodását, a magyar álltaim mohácsi bukását és három részre szakadását, vagy' a régi Erdély történetét beszélik el ezek a tudósok — általában latinul író — humanista történetírók. Történetírók, akik szenvedélytől izzanak, minthogy nemcsak koruk szenvtelen krónikásai voltak, hanem a nemzeti egység, a török elleni küzdelem harcos publicistái is.

Hasonlóképpen érdekes olvasmány a Magyar gondolkodók — XVII. század című kötet. Ebben a terjedelmes gyűjteményben a kor magyar filozófiai, pedagógia és politikai irodalmának kiváló képviselőivel ismerkedhetünk meg, a többi között Szenei Molnár Albert, Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc műveivel. A Magyar drámaírók — XVI—XVIII. század című gyűjtemény a régi magyar dráma emlékeit — Bornemissza Péter, Balassi Bálint, Gyöngyösi István és Bessenyei György műveit — adja közre. Drámairodalmunk kezdeteiről és fejlődéstörténetéről rajzol képet, olyan drámai szövegekre is rávilágítva, amelyek a régi magyar irodalom iránt megnyilvánuló érdeklődés következtében egyszer a színpadon is újjászülethetnek.

Igen érdekes és izgalmas olvasnivalót ad közre a Kenyeres Zoltán válogatásában és szerkesztésében megjelent Esszépanoráma című háromkötetes gyűjtemény, amely fél évszázad magyar esszéirodalmának hagyományait és változatait mutatja be. E nagyszabású gyűjtemény Igazolja, hogy a huszadik századi magyar esszé mindenben megfelelt történelmi hivatásának: ha kellett, javaslatot tett, bírált, tanácsot adott, ha kellett, szót emelt az irodalmi és művészeti újításért, sőt forradalomért. Sokan tudatában voltak a magyar esszéirodalom értékének és gazdagságának, most azonban igazolást is nyert.

Nemzeti irodalmunk — és most az irodalmat igen tág értelemben használom, úgy, hogy beleférjen a tudományos, a kritikai és az esszéirodalom is — gondozása és terjesztése nagy felelősséget, egyszersmind szép hivatást jelent. Ezt a felelősséget vállalta a Magyar Remekírók könyvsorozata is, amely gondos filológiai munkával, szép kiállításban teszi közkincssé ennék az irodalomnak a legfontosabb műveit. A tizedik évében lépő könyvsorozat — amely eddig csaknem hatvan kötetet tett le a magyar olvasóközönség asztalára — a mai magyar könyvkiadás legfontosabb : a jövőnek is szóló vállalkozásai közé tartozik. A diófa termőre fordult: a termés betakarítása tovább folyik a jövőben is.

Pomogáts Béla

Czinder Antal rajzai