Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-27 / 174. szám

il NÉPÚJSÁG, 1982. július 27., kedd 3, Nem alárendelten... Három község egységben Az olvasók szóllak..., hogy szerelnék megtudni, végül is lesz-e elég autó 1982-ben? I.apunk vasárnapi szá­mában ugyanis ezzel a címmel felcsigáztuk az érdek­lődést, a szövegre nyomott tónussal, a MERKÚR gépkocsikkal zsúfolt — telepének képével éppen a részletes választ sikerült elhomályosítani. A jó szándék rosszul sikerült, s hogy az olvasót mégse érje veszte­ség, újra közöljük, immár olvasható változatban a remélhetően nagy érdeklődést kiváltó cikket. (A szerk.) ÉV VÉGÉRE BEFUT AZ OLTCIT Lesz-e elég autó 1982-ben? Beszélgetés Csűri Istvánnal, . a Merkúr Személygépkocsi Értékesítő Vállalat vezérigazgatójával Az országút mentén fúró­torony magasodik. Valami­vel távolabb átadásközeiben már a szivattyúház. Ha min­den jól megy, őszre kész a vízmű, mely a három köz­séget, Feldebrőt, Tófalut és Aldebrőt ellátja ivóvízzel. Közösen építették, egyik­egyik nem boldogult volna magában. Még így is elmegy rá a fejlesztési pénz, épp hogy a legszükségesebbekre marad. Aldebrő és Tófalu között a még újnak számító iskola. Építésében már mind a két község részt vett. — Tófalunak évente 80 ezer forintja jutott község­fejlesztésre, Aldebrőnek 100 ezer — mondja a közös köz­ségi tanács vb-titkára. Egyikből sem telt sokra, így együtt a 180 ezerrel már lehet valamit kezdeni. Nem kerülhet hátrányos helyzetbe De vajon mind a két köz­ség élvezi egy-egy ilyen tár­sulás előnyét? A füzesabonyi járásban egyértelmű a vá­lasz: igen. Nem törvényszerű, hogy a másik község — ahonnan elköltözik a tanács — hátrányos helyzetbe ke­rüljön. Ennek igazát a já­rás több társközségének pél­dája bizonyítja. Vegyünk sorra néhányat. öt esztendeje lesz lassan, hogy megalakult a tófalui— aldabrői közös tanács. Tár­sulásuknak már volt alapja, így a közösen felépített is­kola mellett ott az új óvo­da is. Napközit is így, kö­zösen tudtak létrehozni. A vízműtársulás is úgy lett életképes, hogy egy másik község is betársult. A har­madikkal, Feldebrővel a közös gazdaság a kapocs. Mérője az egyenlőségnek a fejlesztési pénz elosztása. Ebben a két községben a ta­nácstagok a társulás óta megtanultak rangsorolni, s mindig az dönti el, hol kez­dődjön el az út- vagy járda­építés, hogy hol van rá na­gyobb szükség. Dormánd sem panaszkod­hat, nem érezheti mostoha- gyermeknek magát a na­gyobb társ, Füzesabony mellett. A közös tanács titkára dr. Orosz Miklós mesélte egy beszélgetés során, hogy párhuzamosan végzik a mun­kákat. Ha felújítanak két utat Abonyban, a következő héten már Dormándon dol­goznak. Dormánd nyert a sűrűsödő autóbuszjáratokkal, a javuló ellátással. S hovatovább össze is épül a két község. Arányosan képviseltetik is magukat mindenütt. Közelebb az élethez Üjlőrincfalva vízmüvet épített. Tízéves községfej­lesztési összegét előre elköl­tötték. Nem maradt pénzük semmire, de mióta Poroszló társközségeként léteznek, van fejlesztés, a nagyobbik társ ugyanis átvállalta most már közös kasszára az egész adósságot. Az orvosnál — a közlekedésre való tekintettel — soronkívüliséget élvez az újlőrincfalvi beteg. Az óvo­dában helye van az újlő­rincfalvi csemetének is. Ta­lán az egyetlen a társközsé­gek között ez a kis Tisza menti falu, amelyből elköl­tözött az értelmiség. Az amúgy sem nagyon élénk közművelődési élet ellany­hult. Megoldást az hozhat, — amivel másutt is foglal­koznak —, ha gazdákra ta­lálnak a megüresedett köz­épületek. Úgy tűnik, ebben is lesz már változás. Az egri főiskola földrajz tanszéké­nek vannak tervei. Idősza­kos ottlétükkel a diákok fellendíthetik a szunnyadozó közművelődési munkát. Anyagi előnyök Általában a társulások anyagi előnyei kimutathatók mindenütt. Az összesített, s így nagyobb fejlesztési költ­ségek többre adnak 'lehető­séget: példa erre a Tárná menti regionális vízműtől az intézményes szemétszállítás­tól kezdve a dormándi üz­letfejlesztésig sok minden. A közös tanácsok megala­kítását már megelőzték ki- sebb-nagyobb gazdasági tár­sulások. Például a kápolnai költségvetési üzemet három község: Kál, Kompolt és Kápolna szervezte meg. A füzesabonyi milliós költség­gel létesített korszerű sze­méttelep építéséhez még Be­senyőtelek is hozzájárult. Az egészséges vízellátáshoz is szükség volt a községek ösz- szefogására. Kialakulóban azok a településcsoportok, melyeket az ésszerűség fog össze mind szorosabban. Javuló államigazgatási munka De vannak más mérhető eredményei is a közös taná­csok megalakításának. Ezek­ről dr. Bocsi József, a járási hivatal elnöke mondhat a legtöbbet. — A községi tanácsok jogköre, feladata megnőtt az utóbbi években. Ehhez vi­szont nem volt meg minde­nütt a személyi feltétel. Az összevonásokkal viszont ál­talában megfelelően képzett emberek intézik a tanácson az emberek ügyes-bajos dol­gait. Javult ennek következ­tében az államigazgatási munka, gyorsult az ügyinté­zés. Jól jártak a társközsé­gek, az is, ahol a tanács, kirendeltség, vagy időszakos félfogadás van. A társközség nem aláren­delt helység, s ezt lépten- nyomon hangsúlyozzák is, de érezhető is. A közös tanácsok létreho­zásának tapasztalatai jók. Hogy valóban sikerültek, az lemérhető külön-külön egyes község fejlődésén is, az em­berek közérzetén is. Szinte mindenütt megállt az elván­dorlás, sőt egyik-másik he­lyen — mint például Tófa­lun _és Aldebrőn —, kezde­nek visszajönni a fiatalok. Természetesen ennek sok oka van, de az egyik, hogy a társulások nagyobb anya­gi lehetőséget teremtettek óvodák, iskolák fejlesztésé­hez, napközis csoportok lét­rehozásához, ez pedig szá­mottevő a fiatalok letelepe­désénél. Az első évek gazdasági eredményei biztatóak. Igaz, átmenetileg csökken a köz- művelődési munka, a kultu­rális lehetőség. Hogy csupán átmeneti állapot lesz-e ez, az mindkét községen múlik. Remélhetőleg a gazdasági téren szerzett tapasztalatok és a végzett munka hatása előbb-utóbb ebben is ked­vezően érződik majd. Deák Rózsi Ez idő szerint több mint 1 millió 100 ezer magántu­lajdonú személygépkocsi rója hazánk útjait. Még em­lékszünk Csűri Istvánnak, á Merkur vezérigazgatójának év eleji sajtótájékoztatójára, amikor is arról adott szá­mot, hogy idén 101 ezer új kocsi értékesítését tervezi a vállalat. Túl az esztendő fe­lén, megkérdeztük: — Vajon a korábbi el­képzelésekhez mérten ala­kult az eddigi beszerzés? — Az első félévre 52 ezer gépkocsi szállítására kötöt­tünk szerződést, partnereink azonban a hatodik hónap utolsó napjáig mintegy négy és fél ezer autó leszállításá­val elmaradtak. — Miből jött kevesebb? — Hétszáz Lada-, ezer Wartburg-, ötszáz Polski-, 300 Zastava. és csaknem 2000 Dáci ^megrendelőnket kellett megvárakoztatnunk. A késedelmek java része abból ered, hogy a szállítók már a módosított, tovább­fejlesztett kivitelű gépko­csikkal jelentkeztek, s emiatt rövidebb-hosszabb időre le­lassították, vagy meg is ál­lították a szállítást. Az 1310- es módosított Dáciából pél­dául, áprilisban kaptunk elő. szőr, a Lada 1300 S pedig csak májusban indult el a volgai gyárból. Komoly gon­dot okoz számunkra a rap- szodikus szállítás is. Végül is 11 és fél ezer Trabantot, 7100 Wartburgot, 11500 La­dát, 2200 Dáciát, megközelí­tőleg 4 és fél ezer lengyel Fiatot és 11100 Skodát si­került átadnunk megrende­lőinknek. Gazdagította a vá­lasztékot a csaknem ezer piacra dobott Zastava 101 Comfort is. Jót tett az eső a cukorrépának Készülnek a cukor­gyárak a szezonra Kedvez a meleg, esős idő­járás a cukorrépának. Amennyiben az idő tovább­ra is megfelelő marad, a szeptemberben induló sze­zonban jó termést takarít­hatnak be s adhatnak át a gazdaságok a gyáraknak. Már meg is kezdődött a felkészülés a szezonra, A mezőgazdasági üzemek fel­újítják, javítják répaszedő gépeiket, 50—60 újat is be­szereznek részben francia importból, részben a Szek­szárdi MEZŐGÉP által ki­fejlesztett korszerű berende­zésekből. A gyáraikban a nagykar­bantartás munkái folynak, felújítják, kicserélik az el­avult berendezéseket. A 11- ,ből 5 gyár: Ercsi, Ács, Sár­vár, Szerencsi, Sarkad re­konstrukciós programot hajt végre. Előreláthatóan szeptember végén már megjelenhet az új termésből készült cukor a kereskedelemben. Minden­esetre még a tavalyi kész­letből is bőségesen van a raktárakban. — Mire számíthatunk az esztendő végéig? — Szerződéseink alapján. 1982. évre 92 ezer autó be­érkezésére számíthatunk, az­az a második félévben elő­reláthatólag 44 ezer autót értékesítünk: 13,5 ezer La­dát, 10 ezer Trabantot, 7 ezer Wartburgot, 2 és fél ezer Polski Fiatot, s mintegy 5 ezer Dáciát és 5000 Sko­dát akarunk eladni. — Az év elején említett 101 ezerhez még 9 ezer gépkocsi hiányzik. Ezek be­szerzéséről lemondtak? — Többoldalú tárgyaláso­kat folytatunk, egyrészt az ígért mennyiség beszerzésé­re, másrészt a választék bő. vítésére. A tárgyalások mos­tani állása szerint a koráb­ban lekötöttnél több Skoda és Dácia érkezhet. Mindket­tő kedvelt típus, hiszen egy. re jobb minőségben készí­tik a gyártók; üzemanyag­fogyasztásuk is elfogadható. — Szóbeszéd tárgya, hogy vesznek Nyvát, Polonézt, még az idén bejön az Oltcit is. — Nyváról és Polonézről nincs szó, ami az Oltcitot illeti, tárgyalásokat folyta­tunk, s reményeink vannák, hogy talán az esztendő vé­gére már befut néhány da­rab, mutatóba. — Sokan panaszolják szer­te az országban, hogy na­gyon lassan emelkednek a sorszámok. — A kiadás üteme nem mindig tükröződik a sorszá­mok emelkedésében. Ennek egyik oka, hogy például a kiértesített vevők az őszi- téli hónapokban például alig-alig akarják átvenni A sze nny v ízib írság b ól, a pótdíjakból és más befizeté­sekből az Országos Vízügyi Hivatal úgynevezett vízügyi alapot képez, amelyből a hatodik ötéves tervhen több minit egymiililiérd formt tá­mogatást ad a vízi-közmű társulatok beruházásaihoz. Az elosztás módját és felté­teleit újabb irányelvben rögzítette, amelyet a Víz­ügyi Értesítő most megje­lent 10. számában hozott nyilvánosságra. Eszerint a megyékre lebontott — ót évre szóló — állami támo­gatással a területileg illeté­kes vízügyi igazgatóság gaz­dálkodik és differenc'áltan, az adott beruházás hasznos­sága, sürgőssége és egyéb megfontolások alapján nyújt támogatást. Általában a teljes beruhá­zási költség 20 százalékáig terjedhet a támogatás össze­autójukat. Az idén egész sor fennakadás származott abból, hogy a Dácia- és La- da-előfizetők az új típusok megérkezéséig szintén el­halasztották az autók átvé­telét. Már csak tetézi a bajt, hogy egyenetlen a színválasztók is. Türelmet kérünk megrendelőinktől, hiszen a sort nem kerüljük meg, s törekszünk arra, hogy kinek-kinek maradék­talanul kielégítsük az igé­nyeit. — Hány megrendelést tartanak nyilván? —: Egészen pontosan 205 ezer 266-nál a sor vége. A Lada vezeti a népszerűségi listát, csaknem 90 ezren várnak különféle típusaira. Ezután mindjárt a Trabant következik, majd a Dácia és a Wartburg. — És a Skoda? — Nem gyűlt össze túl sok, tudniillik elég hamar megkaphatják a megrende­lők. Aki például holnap be­fizet, az jövőre már számít­hat is az autóra. — Változott-e valamit az autóvásárlási kedv? — Ügy tűnik, a legújabb üzemanyag-áremelés na­gyobb megfontoltságra kész­teti a lakosságot. Az el­ső negyedévben naponta ál­talában 304 új megrendelést hozott a posta, míg a II. negyedévben ez a szám át­lagosan 234-re csökkent. — Hogyan alakul a hasz- náltgépkocsi-forgalmuk? — Némiképp csökkent, mivel a jelek szerint vál­toznak az autóvásárlási és -üzemeltetési szokások. Ez év első felében 9 ezer hasz­ge és nem haliadba tja me" a tanácsi támogatás mérte­két. Jelentős változás ázom ban a korábbi évekhez vi­szonyítva, hogy a teljes be­ruházási költség a 30 száza­lékáig terjedhető támogatás­sal segíthetik azokat a vízi­közmű társulatokat, ame­lyeket a közegészségügyileg veszélyeztetett vizű telepü­lések egészséges vízellátásá­ra hoztak létre. Mé'tányos- ságból ebben a tervidőszak­ban ugyanilyen arányú támo­gatásban, részesíthetik azo­kat a településeket, amelye­ken a lakosok túlnyomó ré­szének kedvezőtlen szoc! ál is helyzete és alacsony jöve­delme indokolja a társulat anyagi forrásainak bővítését. Előnyben részesítik azokat a csatornamű-társulatokat, amelyek az új beruházással a szennyvíz biztonságos el­vezetésének és kezelésének nált autó cserélt gazdát közreműködésünkkel. A használtautó-piac központ, ja Budapest, de vidéki te­lepeink is nagy forgalmat bonyolítanak le. Ezért is ki­emelten szerepel fejlesztési tervünkben több megyei Merkur-állomáshely. Kecs­keméten már elkészült egy diagnosztikai sor, s szó van arról, hogy más vidéki vá­rosokban is korszerűsítjük azokat a telepeket, ahol az autókat átvétel előtt felül­vizsgálják. Felújítás után új­ból megnyílik Budapesten a Röppentyű utcai telep. — Nem beszéltünk még eddig a nyugati gyártmá­nyú személygépkocsik for­galmáról. — Esztendők óta nem fog­lalkozunk tőkés importtal. A vámáruraktárból hozzánk kerülő nyugati kocsikat ár­verés útján értékesítjük. Eb. ben az üzletágban autóbon- tással, illetve a javítással és felújítással foglalkozunk. A jelek szerint ugyanis a tulajdonosok egyre hosszabb ideig tartják meg járművü­ket, s mindinkább megnő az alkatrészigény. Ügy ter­vezzük, hogy a gépkocsi­bontóhelyeken böngészdét is nyitunk, a csepeli új sze­mélygépkocsi-telep mellett pedig az ott vásárolt köpe­nyeket díjtalanul felszerel­jük és centírozzuk. Szó van továbbá más, új szolgálta­tások bevezetéséről is, sze­retnénk foglalkozni például a korrózióvédelemmel, a nyitható kocsitetők szerelé­sével, a hagyományosak át­alakításával. Talán ennyi­ből is kitetszik, arra törek­szünk, hogy a vásárló, ha belép az autósok népes tá­borába, mindvégig barátunk és üzletfelünk maradjon ... feltételeit kívánják megte­remteni a népgazdaságnak fontos, kiemelt vízminőség­védelmi területeken. Más­ként Ítélik meg azonban az országos jelentőségű üdülő­területek — a Balaton, a Velencei-tó, a Duna-kanvar, a Mátra és Bükk üdülőkör­zet — településeit. Ezeken a helyeken ugyanis elsősorban a hétvégi házaik, az üdülő­tulajdonosok érdeke a köz­művesítés^ ezért csak rend­kívül indokolt esetben, az OVH illetékes főosztályainak előzetes hozzájárulásával ad­nak állami ,támogatást, mert ez az anyagi segítség mdin- denekelőtrt az állandó ;aithe_ lyek víz- és csatornamű-el­látásának megteremtését és fejlesztését szolgálja. Az új irányelvet ez év május kö­zepéig visszamenőlegesen a hatodik ötéves terv idősza­kára alkalmazzák. (MTI) (S. I.) A Mátrában csak indokolt esetben Támogatás a vízi-közmű társulatok beruházásaihoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom