Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-17 / 166. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. július 17., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM va ellentétben a mi érdekünkkel is. Mi tehát a ti követeléseiteket, ha szintén jogosak is, nem pártoljuk, még erkölcsi támogatással sem; és hogy azokat Ausztria nem teljesíti, eléggé igazolva látjuk önfenntartásának szüksége által. Így szólt akkortájban a külföld; olvassátok az akkori európai sajtóban vagy legalább annak nagy részében történt- nyilatkozatokat. Mi volt a mi teendőnk ezen nyilatkozatokkal szemben, mikor a jelen ország- gyűlés egybehívatván, ismét felszólalhattunk? Most teendőnk volt bebizonyítani s meggyőzni a világot arról, hogy a magyar alkotmány és Magyarország törvényes önállása nem ellenkezik Ausztria fennállásával és hatalmával, sőt ez a kettő egymás mellett igen jól megfér; bebizonyítani, hogy midőn mi saját alkotmányunkat és önállásunkat követeljük, azzal legcélszerűbbnek vélem őfelségéhez küldendő országos küldöttség által fejezni ki. Holnapi teendőnk tehát az lesz, hogy az őfelségéhez a képviselőház részéről küldendő tagokat megválasszuk, vagy, ami ily ünnepélyes küldöttségekre nézve tán célszerűbb: az elnök által ajánlandó egyéneket helybehagy- juk, kik őfelségének megvigyék az ország- gyűlés köszönetét. Ennyi a mi teendőnk holnap és semmi több. Kossuth Lajos: Deák Ferencnek (Párizs, 1867. május 22.) .. .Általában a minisztérium által előterjesztett törvényjavaslatok annyira ellenkeznek Magyarország állami életfeltételeivel; annyira összeütköznek azon politikai iránynyal, melyhez nemzetünk negyedfél századon át jó- és balszerencsében mindig tántorítha- tatlanul ragaszkodott, s melyhezi hűségének köszönheti nemzetünk, hogy még van; any- nyira ellentétben állanak a kornak, melyben élünk, irányával, európai konjunktúrák su- galmaival; horderejűkben annyira veszélyesek, s annyira nincsenek motiválva sem a szükség, sem a kénytelenség, sem az uralkodóház helyzete, sem a legegyszerűbb politikai számtan kívánalmai által, miszerint nem győznék eléggé bámulni, hogy -akadhat minisztérium, mely az előterjesztés felelősségét el meri vállalni, ha minden oda nem mutatna, hogy a Te egyetértésedtől s általad az országgyűlési többség támogatásáról magát eleve biztosítottnak tudja. Lassan fellebben a fátyol a béccseli alkudozások titkairól. Ügy látszik, mindez már kicsinált dolog, s az országgyűlés' csak arra van hivatva, hogy a bevégzett tényt regisztrálja. De én e tényben a nemzet halálát látom; s mert ezt látom, kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat; nem avégett, hog.v vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esdekelve felszólítsalak: nézz körül magasb államférfiúi tekintettel, s fontold meg a maradandó következtetéseket, melyek felé vezeted a hazát, melynek élni kellene, midőn a mi csontjaink már rég el- porlottak; a Hazát, melyben nemcsak a jelen röppenő percét, de a változhatlan múltat s a közelgő jövőt is szeretnünk kell. — Ng vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere! Megőszültem a tapasztalásokban gazdag szenvedések iskolájában, az évek súlya s a bú és bánat alatt. Nem személyes érdek, nein ingerültség, nem fontoskodási viszketeg szól belőlem. Nekem személyemre nézve nincs semmi várni-, nincs semmi kívánnivalóm, sem a nemzettől, sem az élettől. De keblemben fiatal eréllyel él s fog élni halálomig a kötelesség érzete hazám iránt. E kötelességérzet ösztönzött e felszólamlásra. Bocsásd meg azt a kútfő kedvéért, melyből eredett. Ha a siker megnyugvását nem vihetném magammal síromba: hadd vihessem magammal legalább a reményt hazám jövendője iránt.- Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának! Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerepl. De Te fontold meg, hogy Cas- sandrának igaza volt! Herman Ottó A néprajzi társaság és múzeum ügye a Képviselőházban ... De van még egy más dolog is. Egészen konkrét alapot kívánok állani. Egy oly intézményről akarok szólani, amely mellett már többször emeltem szót e ház kebelében, mely iránt bizonyos érzék nyilatkozott is, de. amely iránt az érdeklődés mintha megcsappant volna. Értem, t ház, a néprajzi múzeum kérdését, a néprajzot mint tudományos szakot T. ház! Ez is egyike azon jellemző vonásoknak, amelyekre bizonyos fényt deríteni, kötelességemnek ismerem. A néprajz újabb időben mint tudományszak rendkívüli fontosságot öltött, mégpedig méltán: nincs nép, amely megvetné azt, amit etfinos- nak nevezünk, mert ha nem ismerjük a népet, legyen a saját népünk is, helyesen fel nem foghatjuk semmi viszonyában. Mármost buzgó em. berek nekidőltek a dolognak, felbuzdulva a külföldön mindenütt megindult mozgalomtól, nálunk is megkísér lették, hogy a néprajznak alapot rakhassanak, hogy e tudományszak fejlődésnek in. dúljon. Megalakult egy társaság, eljártunk benne —én is, mások is — voltunk a közoktatásügyi miniszternél, írtunk memorandumot, tartottunk felolvasásokat, szóval minden lehető megtörtént, a resultatum pedig mégis az, hogy a társulat tudtommal ma hanyatlóban van és kénytelen lesz megindított folyóiratát megszűr., tetni. Itt két dolog lehetséges: vagy az, hogy ez csak magyar szalmatűz volt, és hogy nem vették kezöfcbe illetékes férfiak; vagy pedig, hogy itt egy mélyebben gyökerező baj van. Hát. én az ügynek alapos ismeretéből merítve, nemcsak a néprajzi ügynek, hanem más ügynek is, rá akarok mutatni arra a körülményre, hogy Magyarországon minSzéchenyi István (Részlet) ... Éhez, mint már mondám ’s még százszor mondani szeretném, ' szükséges ’helyezetünk ’s körülményeink tökéletes ismérete, tudomány mind hazánknál mind kültföldrüi ’s végre a’ józan összehasonlításból szerkesztett systemák életbe-hozá- sa. Ezen most említettekre támasztván okoskodásomat, a’ Hitel híját tartofti azon okinak: ’hogy a’ magyar birtokos szegényebb, mint birtokához képest lennie kellene, ’s magát nem bírja olly jól, mint körülményi engednék; hogy mezeit aí jó gazda nem viheti a lehet» legmaden fontos, nemes dolognak kezdetben és végig igen csekély számú közönsége van és fájdalom, mindig egy és ugyanaz. Nem azok a dúsgazdagok, nem azok, akik a társadalom élén szeretnek járni, a társadalmat reprezentálni; hanem azok a szegény 1000—1200 frt fizetéssel bíró tanárok, a szerény polgári állású elemek, akik az ők asztalukon mégis irodalmi műveket akarnak látni, s Magyarországon nem tesznek ki többet mint másfélezret, akik igénybe vannak véve minden oldalról, ezek tartanak fönn mindent, ami ide vág! Ám azok elérték a határt, amelyen túl anyagi tekintetből már nem mehetnek; az eszme belevitte őket, belátták az eszme fontosságát, érezték, hogy azt pártolni kell, de a büdzsé már azt nem rüte. Hát t. ház! mi akkor meg. mondtuk a t miniszter úrnak őszintén, hogy miután az egészen kezdő dolog, ennek számára úgyszólván még munkásokat is kell teremteni, nevelni, ezek pedig csak egy módon nevelhetők, ti. szakkönyvtár és szakintézet által, tehát adassák meg erre az alkalom. Én, t. ház meg voltam győződve mindenkor, amint nem is tehetnék fel mást, hogy a t miniszter úr komolyan vette szavát, mikor azt mondotta, hogy ő belátja az ügy fontosságát, hogy ő annak barátja s kész érte a lehetőt megtenni. Hát t ház, most sem vonom azt kétségbe. Egyet azonban közbevetek, hogy miná- lunk már most is a nemzet ezeréves ittlétének ünnepélye sok mindenféle elemet hozott mozgásba, az irány pedig, amelyet én behunyt szemmel is tisztán látok: én már látom azokat az embereket, akik úgy vélik azt az ünnepet megülendőnek, hogy felöltik az ősi kacagányt és majd ők fogják most ÁrpáHITEL gasb virágzásra; ’s végre hogy Magyarországnak kereskedése únc& ’S így a’ Hitelt, Camöio-mercanitile Just — váltó-kereskedési törvényt — gondolom ’s hiszem azon talpkőnek, mely- lyen földművelési ’s kereskedési gyarapodásunk, egy szóval ’utóbbi felemelkedésünk ’s boidogu- lásunk alapulhat. Ezen Hitelnél pedig még mélyebben fekszik: A Hitei tágosb értelemben Tudniillik: 'hinni ’s hihetni egymásnak.’ A’ Hit azon láncz, mellyel aiz emberiség össze van kapcsolva a’ Mindenhatóval; a’ szó szentsége köti az uralkodót elválhatatdot és a hét vezért az utcán végigvonulva reprezentálni, és elhiszi nekik a közönség, elhiszi most a XIX. században a magyar kultúra mostani állapotában is, hogy va_ lóban Árpád és a hét vezér. T. ház! Én nem bánom azt, ha látványosságok vannak, különösen ha van bennök bizonyos tartalom. De történjék ez ott, ahol a kultúra rendes fejlődése mellett van egy kis felesleg is, vagy történjék az bizonyos osztályok vagyonából, én az ellen egy szót sem hozhatok fel. Ha a bécsiek elő tudtak állani és felhasználták Makart talentumát, hogy nagy színpompát fejtsenek ki egy nagy körmenetben, annak még művészi értéke isi volt, látjuk annak színvázlatát ma is nyilvános gyűjteményeikben. De mi magyarok nem vagyunk olyanok. Én mindig úgy látom, hogy nálunk ezek a nyilvános fellépések „sok hűhó semmiért” és hozzá állami költségen. És én azt mondom, hogy éppen tekintettel ennek a nemzetnek és társadalomnak múltjára, tekintettel arra, hogy az hosz- szú időkön át el volt ütve még attól is, hogy saját magával, saját ethnosával alaposan foglalkozzék, tekintettel vissza még arra is, hogy a modern kultúra a közeledés fejlődése a valóságos népiest, az ethnost, az eth- nográphiai dolgozatokat nyeli és eltünteti, hogy tehát itten még most meglevő dolgoknak úgyszólván a tizenkettedik órában való megmentéséről van szó: én abban találnám az ezredévnek méltó megünneplését, hogy amidőn az ünnepléshez lépünk, mutassuk meg egyszersmind ennek a népnek az ő néprajzi értékét, hogy ebben a néprajzi értékben is felismerje önmagát és azt, hogy méltó arra, hogy egy új évezredbe léphessen be. (1890) lanuL hív jobbágyihoz, ’s ezek tántoríthatatlan hlvsége alkotja a’ thornus rendíthetetlen erejét Az igaz szó kútfeje a’ házassági boldogság, valódi becsület ’s cse- lefcvények egyenességének ’s így minden szerencsének. A’ hit olly part, mellyre végre még az is elérkezik, ki annak hazájában soha nem is lakott ’s rossz tettei ’s bűnei ötét inkább az élet förgetegei közt tartották, hol szédítő örömök, kincsek ’s ál magasztalásokba merülve még az is nyughatik eltompulva' egy darabig, kinek lélek ismérete nem. tiszta, de kinek annál keserűbb egykori felébredése! (1830) Kazinczy Ferenc Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél A nyelv egyik leféltőbb kincse, egyik legfőbb dísze a nemzeteknek, s a nemzeti léleknek mind igen szép képe, mind hív fenntartója s ébresztője. Érzi ezt mind az egyik fél, mind a másik, s szereti a nyelvet szent hazai íasággaí: abban hasonla- inak meg, hogy míg az egyik aizt elváltozásától s elkor- csodásától félti, a másik annak elváltozását, azaz haladását még óhajtja is: s ő is retteg ugyan elkorcsosodásá- tói, de a mások szép és hasznot neki is ígérő példá- joknak követelését, ha az nem egyéb, mint saját erejének kifejezése és gazdagítása, elkorcsosodásnak nem tekinti. Egyedül a pók az, almi mindent magából szed, fon és szöv: aiz embernek az (Részlet) az elsőség juta, hogy egy ponton veszteg ne álljon, hanem tehetségeit használván, s mások találmányai kát eszmélettel követvén, a tökéletesedés útján előbbre haladhasson. Valamivé ő lesz, e két szernek egyesítése által lesz. S midőn az ortológus a nyelv elváltozásaitól' retteg, nyilván öszvetéveszti a nyelv mostani színét és magát a nyelvet Pedig e kettő éppen nem egy. Egyedül a ki- holt nép nyelve nem változik, s örökké fog változni, hasonló a Horác folyamjához, melynek elfutását a paraszt csak várja, s az mégis fut változik, s az marad ami volt. Kezdetben szegény és csak tulajdon termesztéseivel bíró, asszerint bővül és szépül, ahogy az azt beszélő nép ismeretekben gazdagodik, s a magánál gazdagodná elébb kezdett nemzetekkel szövetkezésbe jut, mindaddig gyűjt és szépít míg minden gondolat jait s érzéseit híven és teljesen kifejezheti, szomszédjaival összemérkezhetik, vagy azokat meg is haladja s nyelvét a minden nemben nagy és minden nemben elégséges számú írók megállapítják s bérekeszitik. Elérvén így férfiúi korát vagy megfordul útján, s a nem. aet hanyatlásával ő is hanyatlik, vagy megifjodván a nemzet ő is meg ifjúi, s újjászületve szép pályát újrakezdi. — \ (1819) (Szabó Sándor reprodukciói)
