Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-05 / 130. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. június 5., szombat 5. (Fotó: Kóhidi Imre) — Bejelentésre? — hökke- nünk meg. — Tudják, forr a falu. Ez az útépítés sokakat fölháborít és tollat fogat velük. Leveleket küldöznek mindenfelé, s hiába világosították már fel őket arról, hogy ez így helyes, ahogy ml csináljuk — egyszerűen nem akarnak belenyugodni. Ezerötszáz forintot kérünk tőlük, ez szinte jelképes az egész ösz- szeghez képest, ami 1 millió 300 ezer forint. Nem értik meg az emberek, hogy a tartalékképzéshez okvetlen szükséges ez a másfél ezer... Pedig rengeteget elvégeztünk már együtt társadalmi munkában. Csak két példát: 11 kilométer ivóvízhálózatunk van — szilvásvárad! vízzel olthatjuk szomjunkat. Összefogással csináltuk meg az iskola központi fűtését is. Megérkeztünk. Az iroda falán a HNF Országos Tanácsának idei elismerő oklevele, a község kapta a településfejlesztésben kifejtett kiváló társadalmi munkájáért. Az ország egykori legfiatalabb tanácselnöke 24 évesen került ebbe a pozícióba, hat esztendővel ezelőtt. — Ezerötszázhúsz ember érdekeit kell képviselnem és szem előtt tartanom. Hatkilométerre a borsodi határszéltől, de mintha tízszerese lenne ez a távolság a valóságban. Sokkal szerencsésebb lenne, ha Borsod láthatna el minket élelmiszerrel és más áruval, hiszen közelebb van. Ha még azt is számba vesz- szük, hogy a falunkból hat- százan járnak át mindennap a Borsodnádasdi Lemezgyárba, akkor még nagyobb jelentősége van ennek a kijelentésnek. Az üzem' egynegyede balatoni lakos. Mégis évente csak 10—15 ezer forint támogatást kapunk tőlük, a kettő nincs arányban. Mégsem kaphatunk többet — mintha más országban élnénk. — A mieink kétlaki emberek. Az udvarokon és a szántóföldi parcellákon mezőgazdasággal foglalkoznak, amikor hazajönnek a gyárból. Szorgalmas népek laknak erre: ebből táplálkozik a jómód. Még két juhász szakcsoport is alakult most nálunk. Van egy örvendetes tapasztalatunk is, mintha megindult volna az érdeklődés irántunk. Még az Alföldről is jönnek ide víkend- telkeket bérelni. ★ Hazafelé indulunk, de még egyszer végigsétálunk a főutcán. És megint nem akarunk hinni a szemünknek. Az egyik kis térség mögött mintha erdélyi vagy felvidéki tájba csöppentünk volna. A szelíd lejtő gyepén birkák legelnek, egy óriási kutya macskával játszik. Oldalt kicsinyke ház, görbe hátú öregasszonnyal. Hegyvidéki idill — csak az az üt- probléma ne motoszkálna folyton a fejükben. ban —, Borsodnádasdon keresi a kenyerét, a feleség otthon maradt. József Attila utca 5. Hatalmas ház, nyári résszel, pincével. Az udvar hátsó fertályán tyúkok, a ketrecekben nyulak, az ólban malackák. — Meg kell fogni a pénzt, különben elszalad. — mondja Kormos Józsefné. — Én özekkel foglalkozom, míg az uram, meg a többiek a gyárban dolgoznak. A nádasdi lemezgyárba járnak mind a négyen. A férjem 14 éves korától munkás, aztán ott van még a lányom, a vöm, meg a nagyfiam is. Aztán, amikor hazajönnek, segítenek. Igaz, már a fiataloknak nem áll kezére a kasza, de azért ők is igyekeznek. Kell is, ha vinni akarják valamire. Míg a portán beszélgetünk a guruló forintokról, egy kislány jelenik meg a nagy ház bejárati ajtajában. — A kisebbik unokám. Az idősebbik Egerben tanul, csak hétvégeken jön haza. ... múltbéli emlék Az utcán kőzúzalékkal megpúpozott ZIL-ek dübörögnek el. — Utat építenek az utcában, de tudja-e, kinek kell kifizetnie? Az ittlakóknak! Hát ki látott még ilyet?! Ezerötszáz forintot kell adnunk telkenként, pedig az egész falu használja majd, Ezt írja meg, hogy hogy van ez!? ★ Vajon hány szoba lehet ebben az épületben? — fordulunk be az egyik utcába. Hűha, még csak tippelni sem merünk. Amikor a magas vaskerítéshez érünk, kíváncsi gyerekfejek bukkannak elő, aztán egy nő lép ki az ajtón, kezében fehér tűzálló üvegedény. Készül az ebéd. Oravecz Barnáék három gyereket nevelnek. A férj — mint majd mindenki a faluEgerben az iskola, otthon a nyugalom — állítja a Kormos unoka Az utcán kismotor kanyarodik mellénk. Gumicsizmás fiatalember száll le róla, s bemutatkozik. Kormos Tibor, a helyi tanács elnöke. Hallotta, hogy kerestük, míg ő kint volt a hobbitelkek kimérésénél, meg az útépítés ellenőrzésénél. A tanács épülete felé igyekszünk, amikor megkérdezi, hogy bejelentésre jötKormos Józsefné: „— meg kell fogni a pénzt, különben...” A Szilvásvárad felé igyekvő autós alig hisz a szemének, amikor Bélapátfalva előtt néhány kilométerrel egy kereszteződésben megpillantja az útbaigazító táblát: BALATON. Akit aztán kíváncsisága tettre sarkall — ez a ritkább! —, hamarosan rájön, nem tréfáról, vagy tévedésről van szó. A Bükk lesikló lankáinak egyik völgyében egy kis falu húzódik meg: Balaton. ★ Balaton. A blaten szláv eredetű szóból alakult ki. Jelentése: sáros-mocsaras. ★ Sohasem jártunk még itt, és most elképedve sétálunk - az utcákon. Nem a terpeszkedő új házak sugallta jómód lep meg, hiszen az már máshol is tanyát vert, hanem valami más. Nem is a jó levegő és nem is a nyugalom. Az utcák és a kertek ... Megyejárásunk során még ennyi ápolt, valóban gondozott területet nem láttunk. Mintha itt az lenne a módi, hogy kinek van szebben karbantartva a virágágyása, vagy a zöldségese. Meg-meg- állunk hát a porták előtt, és azon versenyzőnk, melyikőnk pillant meg hamarabb egy gyomot. Nagy buzgalmunkban még azt sem vesszük észre, hogy mozgásunkat gondos szemek ügyelik. A kerítések, az ablakok mögül, vagy az utcák sarkáról csípőre tett kézzel idősebb asszonyok tekintete kíséri járásunkat. Idegenek vagyunk... ★ — Mi építettük az alaptól a tetőig, természetesen a család segítségével — mondja a háziasszony, amikor helyet foglalunk a kellemesen hűvös szobában, a hatalmas, nagyon szép antik bútorok között. A sarokban fekete zongora. Óvatosan a billentyűket lezáró fedélre nézek. Ezt bizony használja valaki... — A lányom — kapja el tekintetemet Oraveczné. — ö tanul zongorázni. Szereti, mi pedig igyekszünk megadni neki a lehetőséget. Persze a másik kettőnek is segítünk, csakhogy ne szenvedjenek hátrányt a városi gyerekekkel szemben. Bár ez szinte lehetetlen. Mégis remélem, hogy nemhiába járatjuk például a Históriát, vagy az ÉS-t, valamint még jó néhány lapot. Sokszor szóba került már az is, hogy elköltözünk innen, ha városba nem is, legalább a közelébe, de hát itt ez a nagy ház ... kinek adjuk el? — Nincs mit tenni, megpróbáljuk a gyerekeinket arra nevelni, hogy a szabad idejüket igényesen osszák be és használják ki. Bár ez megint csak akadályokba ütközik, hiszen magunknak is nagyon nehéz programot találnunk. — Színház, mozi? Nem is tudom, mikor jutottunk el utoljára egy-egy előadásra. Most a kislányom megy az Operába. -Egy agilis fiatal zenetanárnő érkezett a faluba, Bódt Lászióné, ő viszi őket. Aztán majd, amikor hazaérkezik a lányom, elmeséli, hogy mit látott, én pedig elképzelem. Olyan lesz, mintha én is ott lettem volna. ★ Az óvodába igyekszünk. Utunk a templom és a parókia között vezet el. A dombon gyerekcsapat zsiva- jog. Oraveczék nagy házát nem a „kivagyiság”, az igény hozta létre: három gyerek, zenetanulás — kell a hely — Hát ti kire vártok? — szólítjuk meg az egyiket. — A papra! Hittan lesz ... — És miről tanultok ott? — Ádámról meg Éváról. Tessék mondani, ez hang- tompítós fényképezőgép? — nyúl a fiúcska a kollégám nyakba akasztott PENTAX- masinája után. Látszólag nem nagyon érdekli a Biblia világa, inkább fordul a modern technika felé. ★ Az óvodában „szieszta” van. Lukács Istvánná, vezető óvónővel irodájában beszélgetünk. — ötvennyolc kicsi jár ide. Négy óvónő neveli-vd- gyázza őket, és saját konyhánkban főzünk rájuk. Száz- százalékos az intézmény kihasználtsága. Ez a szám azt is jelzi, hogy ennek a falunak van jövője. Nem költöznek el innen az emberek. Vagy, ha mégis, egészséges körforgás alakul ki az ide települőkkel. — Mégis úgy hallottuk, maguk elkészülnek. — Mi nem balatoniak vagyunk, Bélapátfalváról kerültünk ide, s nem nagyon sikerült megkapaszkodnunk. Messze van ez a falu a várostól tudja, és a helyi értelmiségnek még nem sikerült kialakítania a saját társaságát. Mindenki, vagy a nagy többség magának él. — Akinek nincs autója, az szombat-vasárnap nem nagyon tud innen kimozdulni, ezért is építkezünk Mónos- bélen... „Szorgalmas népek laknak erre" Balatoni cserepek Az új Balaton tünk-e? Szilágyi Andor
