Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-23 / 145. szám
hozzá jórészt a saját erőnkre alapozva. Hadd mondjam el, hogy elkészítettük egy 33X17,5 méteres úszómedence terveit. Természetesen nem elégedtünk meg ennyivel, hanem nagyarányú társadalmi munkaakciót is szerveztünk. Felajánlotta támogatását — többek között a honvédség, az ÉMÁSZ, a helyi termelőszövetkezet, a Heves megyei Vízmű Vállalat. Sz a segítség lényegében egymillió forintos hozzájárulást jelentett volna, ha az átgondolt elképzelések valóra válnak. A megyei tanácstól mintegy milliós kiegészítést kértünk. Sajnos ezt nem kaptuk meg, valószínűleg a VI. ötéves terv során sem számíthatunk rá. így aztán egy helyben toporgunk. Álmunkról mégsem mondtunk le, mivel nemcsak helyi ügyről van szó. Az is tény, hogy a megyei idegenforgalmi szakemberek is felkerestek bennünket, céloztak arra, hogy programajánlatukba ezt a települést is beiktatnák. Ez jó érzés számunkra, de pillanatnyilag, s a közeljövőben a jelenleginél többet nem nyújthatunk. Valljuk meg: a sok kedvező jel ellenére se túl biztató az összkép. Még az a szerencse, hogy az ide betérők, az itt pihenni vágyók nem méretezik túl óhajaikat. Hálások a felszabadultan töltött napokért, órákért, a hűsítő, a gyógyító vízért, a lombkoronák enyhet adó zöldjéért, a melengető napfényért Újabb medence nélkül is... Pécsi István Hz újabb medence csak vágyálom Látogatóban a tarnamérai strandon A június hamisítatlan kánikulát hozott. A fürdőzni vágyók örvendeznek, szerintük Sellett már a hőség, hiszen olyan régen lubickolni, napozni szerettek volna. így vélekednek a tárnámé- riak is. Annál is inkább, mert strandjukat ugyan megnyitották május 1-én, de két hétig csak sétálhattak a dús koronájú fák alatt, mert az annyira óhajtott meleg egyre késett. A „nagymedence’* Gazdagabb kínálat A felüdülést, a frissítő ki- kapcsolódást kínáló környezetben Kovács Györgyné vb- titkár kalauzol. Információi azok számára érdekesek elsősorban, akik valamelyik szabad szombatjukat, vagy vasárnapjukat itt akarják tölteni. — Esztendők óta arra törekszünk, hogy mind többet nyújtsunk az ide betérőknek. Mintegy 250 ezer forintot áldoztunk arra, hogy kialakítsuk a kempinget. A területet körülkerítettük, férfi, női mosdót, zuhanyozót létesíthettünk. Ez kétségkívül előrelépés a korábbi állapotokhoz képest, ám elégedettek mégsem lehetünk. Hiányzik még a parkírozó, az út, emiatt késik az osztályba sorolás. Bízunk abban, hogy ezt a hátrányt is „behozzuk,” méghozzá ezen a nyáron. Szolid árak Sokak számára az is kellemes meglepetés, hogy a megmártózást nem nagyon A melegkonyhás büfé (Fotó: Perl Márton) sínyli meg pénztárcájuk, az árak ugyanis szolidak. — A felnőtt belépőt 8, a gyerekjegyet öt forintért adjuk, egy kabinért 10 forintot kell fizetni. Ügy hiszem, ez vonzó erő azok számára, akik okosan sáfárkodnak pénzükkel. Kevesen tudják, pedig így van: a víz gyógy_ hatású. Ezt adatok sora igazolja, akkor is, ha a hivatalos minősítés még várat magára. A reumások visszatérő vendégeink, s valamennyien „esküsznek” arra, hogy a huzamos itt-tartózkodás hatására csökkennek panaszaik. Az sem mellékes, hogy az ellátásról is gondoskodtunk. A melegkonyhás büfében mindig kaphatók frissensültek, egy pecsenyesütő is kínálja az ízletes falatokat. A Tárnáméra és Vidéke Áfész strandcikk-kölcsönzőt nyitott, s ez sokak 'elismerését váltotta ki. Nem feledkeztünk meg a szakszerű felügyeletről sem. Az üzemvezetőnk szakképzett úszómester, azaz a fürdőzők biztonságát garantálja. Jelentkeznek q telekigénylők Az érdeklődést az is jelzi, hogy a tanácsoknál egyre- másra kopogtatnak a telekigénylők, más szóval azök, akik ide óhajtanak kötődni. — Szívesen fogadnánk az új pályázókat, minden kérésre mégsem mondhatunk igent, ugyanis kicsi a vízfelület. „Nagymedencénk” mindössze 12X6 méteres. Azt hiszem, ez az adalék minden kommentár nélkül önmagáért beszél. Ehhez két kisebb csatlakozik, az egyik a gyermekeké, a másik az időskorúaké. Ezzel aztán zárult is a kör. Annái is inkább, mert a kánikulai hétvégeken, a turistaforgalom idején túl nagy a zsúfoltság. Mi kiutat kerestünk, mégA történelmi emlékműsorok, amelyek a múló idő, a múlt egy-egy pillanatát őrzik és idézik, minden időben és minden nemzedék szemében alkalmasak arra, hogy világosabban lássa az összefüggéseket, a társadalmi harcok értelmét vagy hiábavalóságát. Dimitrov születésének 100. évfordulóján Barát Apollónia, számtalan kitűnő dokumentumműsor szerkesztője követte életútját, amely két világháború tüzén át 1949-ig vezetett. Dimitrov alakja ma is úgy él az emberek tudatában, mint az 1933-as lipcsei per főszereplője, mint a Komintern VII. kongresszusának (1935) előadója, az antifasiszta egységfront kovácsa, agitátora. A műsor képeiből a Göring- gel szembeszegülő, igazát védő és vádlói hazug érveit halomra döntő hazafi és kommunista alakja bontakozott ki. De mi történt 1933 február végén? Ezen az éjszakán leégett a Reichstag. A felcsapó lángokban nemcsak az ódon épület, hanem a weimari Németország hamvadt el. Ez a tűz elpusztította a kommunista, szocialista, katolikus és német nemzeti pártokat. Elpusztult Bismarck és II. Vilmos Németországa, s a komor füstből a III. birodalom lépett elő. A merénylet lehetőséget adott Hitlernek, hogy harcot hirdessen a liberális baloldal, a szociáldemokraták és a kommunisták ellen. A Gestapo főnöke mondta: „Ez a kommunista forradalom kezdete. Egyetlen percet sem szabad elveszteni. Kíméletlennek kall lennünk. Minden kommunista vezetőt le kell gyilkolni, akárhol -is található. Még ezen az éjszakán ...” És Dimitrov, akit a gyújtogatással vádoltak? „A Reichstag felgyújtása ellenkezik a kommunista elmélettel, amely elítéli az egyéni terrort. A gyújtogatás ellentmond a német párt érdekeinek és kétségtelenül a nemzeti szocialista párt céljait szolgálja,” Hogyan? Ki a tettes vagy tettesek? Dimitrov ezt az éjszakát vonaton töltötte. Münchenből utazott Berlinbe. Mindezt könnyű lett volna ellenőrizni. Amikor az épület leégett, nem is volt Berlinben. Az égő épületben találták van der Lubbét, a vándor építőmunkást, aki azonban nem lehetett tettes, mert egy pakli gyufával és két szál gyertyával nem lehetett egyszerre 20—30 helyen tüzet okozni. A márciusi választások előtt a nácik attól tartottak, hogy szavazataik száma csökkenni fog. Az új birodalmi gyűlés hatszáz képviselőt választott, a kommunista párt száz képviselőre számított. Ezt a száz képviselőt kellett eltüntetni, hogy a nácik többségbe kerülhessenek. A Liebknecht- házba csempészett kompromittáló iratokról mindenki tudta, hogy a nácik műve, és nem hozta meg a kívánt eredményt. Maradt tehát a gyújtogatás és a híresztelés, hogy ez jeladás a forradalom kirobbantására. Van der Lubbe zsebében Göring állítása szerint az útlevél mellett a kommunista párt igazolványát is megtalálták. A dolog ezzel világossá vált. ö és társai egy alagúton át jutottak az épületbe és vitték be a gyújtóanyagot, ami a tűzvész gyors elterjedését okozta. Göring a nyilatkozatot a per során visszavonta, és ekkor vált Dimitrov vádlóvá, ugyanis a rendőrök utólag bevallották, hogy Lubbénál nem volt tagsági könyv. Dimitrov a 30-as évek közepén és végén felhívta a figyelmet a spanyol polgár- háborúra, majd Lengyelország megtámadása idején a háború okaira: „A burzsoázia mindent megtesz, hogy a népek millióit háborúba kényszerítse és olyan ügyért adják életüket, melyhez semmi közük. A proletariátusnak, a dolgozó tömegeknek nincs mit védeniük ebben a háborúban. Nekik a háború szenvedést, nélkülözést, romlást s koplalást hoz. Ha egy ilyen háborút támogatnának, akkor csupán leigázóik és elnyomóik érdekeit támogatnák.” Az emlékműsorok dokumentumai akkor válnak igazán élővé és elevenné, ha nemcsak életrajzi adatokat ismertetnek, hanem rámutatnak a társadalmi erők harcára, arra a törvényszerűségre, hogy az emberiség történetében egyszerre van jelen a régi és az új, az elhaló és a haladó. Mindez harcot eredményez. Dimitrov is azért válhatott népe és a munkásmozgalom , kiemelkedő alakjává, mert észrevette ezt az újat, az antifasiszta egységfront megteremtésének szükségességét. Csak így vethet gátat az emberiség a háborúnak, csak a néptömegek engesztelhetetlen, bátor és következetes szándéka valósíthatja meg a békét. Ebergényi Tibor Apuka szabadságon VII. idejönnek részegen szere- nádolni, mozgalmi dalokkal, hej, te bunkócska, te drága, sződd a selymet, elvtárs, sej a mi lobogónkat, előre, proletár, a végső harcra... nem kellett a kerítés fedezése, hadd lássák a mocskok, én szemtől szembe ... még szép, hogy karóval, ha egyszer az került a kezem ügyébe. A katofta fegyver nélkül... nem tudták, honnan is tudhatták volna, ki vagyok, ha tudják.. „Félreértette őket, mondja a füttyös górécska. Ismét félreértette őket. Bizonyítani akartak, nem gúnyolódni. Be kellett volna kalkulálni a részegségüket. Részegségükben találták ki, amit kitaláltak. Maga mindig előbb üt, és azután kérdez? „Mindig? Mi az, hogy min, dig? Bizonyos esetekben igenis: mindig!’” „A seregben a dolgok legyenek egyértelműek. Nekem ne mondja a katona: nem tudom mi történt velem, megzavarodtam, ittas voltam, elvesztettem a fejemet, azelőtt sose tettem ilyet. Mellébeszélő magyarázkodás! Aki megtett valamit, akár józanul, akár részegen, abban potenciálisan mindig is benne volt az a tett. És ha benne volt, legyen benne annyi bátorság, annyi tisztesség is...” „Tulajdonképpen egy idő óta... mióta? Hónapok? Évek?... nem az nyugtalanít elsősorban, hogy X vét a szabályok ellen, hanem hogy ezt szorongás nélkül teszi, hogy bűntudata látszatbűntudat, számomra rendezett színjáték, amit... legutóbb ez a Szivák. Lejött a barátnője, nem lehetett kiengedni, dobbantott, a járőr hozta be a városból. AU előttem lehajtott fővel, keményen dorgálom, hogyan ítéljem meg ezek után az őrt eddigi rendességét, kapaszkodhat, mire sikerül újra visszaszereznie a bizalmamat, szigorúan meg fogom fenyí- teni... Látom, meg-megrán- dul a szája, arcát nem a szégyen, a bűntudat, hanem a bújkáló gúnyvigyor miatt rejtegeti, nem izgatja a mérgem, nem izgatja a büntetés, mit árthat az neki, bekalkulálta, . megszámította, mégiscsak kiment a nőjéhez, előre tudta az átkozott, igazságos leszek, csak azt mérem rá, amit a szebályok megengednek ... Mindent levet majd az egyenruhával, folytatja, ahol abbahagyta, röhögve meséli, hogyan sikerült betonfejű parancsnokát átvernie, de az én múltamba belegázolt, az én lapomon kitörölhetetlenül ... nekem kell kapaszkodnom, hogy visszaszerezzem ... Darida őrnagy? Igen, igen, akinek a zászlajában dobbantottak ... késtek ... részegen dorbézoltak... elszúrták ... nem teljesítették ...” „Maga miért hajt, árulja már el? — sunyit a füttyös górécska. — Magában nincs semmi erkölcstelenség’ ? Semmi irigység, semmi hiúság,, semmi önzés, semmi önérdekhajsza? Maga mindig csak az ügyre gondol cselekvés közben, és olyasmire véletlenül se hogy tettemért kapok is valamit, én, X. Y. személyesen ? Mindegy mit, elismerést, vállveregetést, kitüntetést, jutalmat, előléptetést, magasabb beosztást, ami számít magának, amitől elégtételt, mit nem mondok, boldogságot érez? De ami nélkül megkeseredik a nyál a szájában? Megkeseredik az egész élete? Megkeseredik maga az ügy is? Mennyivel ’erkölcsösebb’ ez a maga önzése az én kőműveseim önzésénél, akik a lelkűket kihajtják, ha tisztességesen megkapják — nemcsak a pénzüket, hanem a feltételeket is a tökéletes munkához? Én nem azt mondom, mondja a füttyös górécska, hogy szé- gyellje magát ezért az önzésért. Nem mondom a kőműveseimnek se. Mert ha nem volna bennük ez az önzés, két téglát nem lehetne keresztbe rakatni velük. Nekem nem az a dolgom, hogy rájuk pirítsak az önzésükért. Hanem hogy meglovagoljam azt. Meglovagoljam, azaz kihasználjam, és ugyanakkor kordában is tartsam. Ne em- gedjéem mértéktelenül el- burjánzani. Hogy mi a mérték? — va- karódzik a füttyös górécska. — Na látja, ez az! Hogy mi a mérték. Ezen kell 'töprengeni, s nem azon, hogyan irthatnánk ki belőlük a ki- irthatalant.” 10. (Telefon június 23-án.) — Szervusz, apuka! Csak azért hívtalak ... — Helyes, nagyos helyes! Kell a kontaktus. De még mennyire, hogy kell! Otthon mi újság? — Semmi különös, apuka, öcsi tegnap írt, jól van, gőzerővel készül az utolsó vizsgájára. Anya tartósan túlórázik, mi meg lankadatlanul szereljük az szalagunkat. És nálad? Örömmel hallom a vidám hangodat. — Mit mondasz, fiam? — Hogy örülök a vidám hangodnak. Mi újság? — Hogy mi? Hehe. Nem fogod elhinni. A kőmíveseken kitört a munkaláz. — Na! Mi történt? — Tudnak ezek hajtani, hogy a ... ütné ki a szemüket! Csak kapják meg a megfelelő hajtóanyagot. Egyem azt a finnyás gyomrukat! — Mit kaptak? — Egy dömper sódert. Meg egy ígéretet, hogy ha itt gyorsan végeznek, hó végéig mehetnek valami nagy pénzt hozó maszek munkára. — Most már nyugtod lesz legalább. — Persze, fiam, persze. Főképp, hogy önkéntes nyugtatóim is akadtak. — Nocsak! Ismerkedsz? Ismerkedsz? — Velem ismerkednek. A kegyeimet keresik. A bocsánatomért esedeznek. — A bocsánatodért? — Ez a füttyös górécska odaátról. — Ne mondd! — Az emberei... hát szóval nem épp kulturáltan reagáltak a teljesen jogos és jóindulatú 'kritikai észrevételeimre. Erre besomfor- dált hozzám magyarázkodni. Másodjára még egy üveg kisüstit is hozott — De nem ittad meg? — Mégcsak az kéné! (Folytatjuk)
