Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
4. . NÉPÚJSÁG, 1982. június 19., szombat Történelem és közgondolkodás Ki, mit és hogyan közvetít ? A hallgatóság Az országos tanácskozás pénteki, utolsó napján a történelemszemléletet formáló hatásrendszerek működéséről beszélgettek a résztvevők. Az írott sajtó, a film, az irodalom mind-mind hozzájárul a múltról alkotott képünk kialakításához. Világossá vált, hogy az ellentét voltaképpen nem az írók és a történészek között van, hanem inkább azok között, akik a történelmi tényeket féloldalasán és azok között, akik összetettebben vizsgálják. Ennél az utolsó témakörnél Rényi Péter, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese elnökölt. Elsőként Erényi Tibornak, az MSZMP Párttörténeti Intézete igazgató- helyettesének adta meg a szót. Az előadó a munkásmozgalom-történet oktatásának ellentmondásaira, gondjaira hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy az alatt a negyedszázad alatt, mióta korszerű, marxista módon folyik ennek a területnek a feltárása, komoly eredmények születtek, de a hiányosságokkal is számot kell vetni. Gondot jelent, hogy elválik a magyar és nemzetközi munkásmozgalom történetének tanítása, a hallgatók nem kapnak megfelelő képet az összefüggésekről. Igaz, megállja a nemzetközi összehasonlításokat a szakirodalom, de a jelen problémái rányomják a bélyegüket a vizsgálatokra. Régebben utópikus, túl szép kép alakult ki a szocializmusról, most pedig megértőbbek lettünk a régen kárhoztatott múlt iránt is. A megértés hasznos, de nem jelentheti mítoszok terjedését. Azt is megkérdőjelezte az előadó, hogy mennyit érnek az iskola és a tömegkommunikáció által közvetített, leegyszerűsített képek. Ügy véli, hogy a sematikus leírások elveszik a munkás- mozgalmi történetírás hitelét. A csak példaképeket fölvonultató oktatás a más köntösben jelentkező dogmatiz- mus. Könnyen szólamokká és üres kifejezéssé válnak fogalmaink, ha nem adjuk meg mindennek a magyarázatát, nem kezdeményezünk vitákat. A következő felszólaló, Zöldi László, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, az írott sajtó felelősségéről beszélt. Véleménye szerint a történetírók alapos, sokrétű munkássága nem jut el széles körökhöz, nem átütő erejű. Sokan a hírlapoktól várják a tájékoztatást. A feladatok nagy részét a televízió vette át, de gyakran a művészi élmények többet jelenthetnek a tényéknél a néző számára. Nagy visszhangot keltett például a Széchenyi meggyilkoltatásáról szóló televíziós játék, pedig nem bizonyítható feltételezéseken nyugszik. Sokan — több millióan — készpénznek vették a látottakat. Az érdeklődőkre gyakran jellemző az intimitásvágy, s az alapismeretek hiánya. Ebből következik, hogy a művészi módon megfogalmazott alkotások könnyen találnak hitelre. Sokszor robban ki vita egy-egy részkérdéssel kapcsolatban a sajtóban, ezeknek nagy a hasznuk, ha megfelelő módon, összefüggéseiben közelítik meg a hozzászólók a témákat. Nem kell félni ezektől, hiszen felhívják az ellentmondásokra a figyelmet. Ezeket a párbeszédeket többnyire történészek kezdeményezik, s nagy a felelőssége a szaktudósok által kifejtett feltevések közreadóinak. Az ország lakóinak legnagyobb része — hatmillióan — 1945 után születtek, s nekik újSzáraz György ra és újra alapigazságokat kell elmondani. Az elmúlt évtizedek olyan történéseiről szükséges írni számukra, amelyek törvényszerűen egyre jobban érdeklik őket. A történészeknek föl kell venni a kesztyűt, amelyet a nyilvánosság lehetősége dob feléjük. A következő előadó, Száraz György, az Élet és Irodalom főmunkatársa, arról szólt, hogy az irodalomban miként tükröződnek történelmi korszakok. Hangsúlyozta, hogy a magyar író mindig küzdelmes viszonyban állt a múlttal. Mulattató félreértések garmadáját sorolta föl, s olyan közhelyeket, amelyek gyakoriak voltak az írói fegyvertárakban, s félrevezették az olvasókat. Véleménye szerint a történész és a művész együttműködése gyümölcsöző lehet, hiszen „a történelembe dobott lélek” képét az író tudja plasztikussá tenni. De ehhez pátosztalanság, sokoldalú ábrázolásmód, s egyszerűen megfogalmazott gondolatok kellenek. A vitában Ránki György történész hasonlóan vélekedett, hiszen a kutatásban nagy segítséget adhat az írók munkája — például Simon- ffy András és Száraz György köteteire gondolt —, ugyanis a modern történetírás sem lehet meg árnyalt pszichológiai ábrázolás nélkül. Az írók alkalmasabbak arra, hogy a szépet ragadják ki a múltból, de meg kell érteniük a politika mechanizmusát is, hogy teljesebb képet adjanak. (gábor) Olvasópróba Az «lvasópróbával — amelyet a héten Valló Péter vezetésével a Vígszínházban tartottak és amelyen képeink is készültek — megkezdődött az idei Agria egyik bemutatójának, A köpenicki kapitánynak próbasorozata. A bemutató három hét múlva lesz Egerben. (Fotó: Kőhidi Imre) Tévétalálkozó Veszprémben Növekvő szellemi érdeklődés mellett rendezik meg az idén tizenkettedik alkalommal, június 21. és 26. között, a veszprémi tévétalálkozót. Egyre több alkotó aktív részvétele, a versenyző művek színvonala, számos ősbemutató és a közönség érdeklődése jelzi a találkozó rangját. Ezúttal huszonegy televíziós alkotás — nyolc operafilm és tizenhárom drámai mű versenyez. Külön zsűri bírálja el az operai és a prózai műfajt. Tíz társadalmi zsűri is bekapcsolódik a bíráskodásba — az ő véleményük alapján adják ki a közönségdíjat. A találkozó főhadiszállásán, a veszprémi művelődési központban, két tanácskozásra is összegyűlnek a szakemberek. Az operáról tartandó kerekasztal-be- szélgetés előadója Srdjan Baric, a belgrádi televízió zenei főszerkesztője, Mikó András, a Magyar Állami Operaház főrendezője, Wolfgang Nagel, az NDK Televízió zenei főrendezője és Leo Nadelmann, az IMZ elnöke lesz. A tévédráma és a közönség című szakmai tanácskozás előadójául Csepeli György szociológust, az ELTE szociológiai tanszékének docensét kérték fel. Az idén különös hangsúlyt kapott az alkotók és a közönség találkozása. Minden eddiginél több ősbemutatót tartanak a tévétalálkozó idején Veszprémben és a megyében. Bemutatják a Nagy Anna, kis Anna című Havas Péter-filmet, Mihályfy Sándor alkotását, a Napos oldalt, a Horváth Ádám rendezte A nyomozás című filmet, amely Hollós Ervin és Lajtai Vera dokumentumnovellája alapján készült. Itt kerül először közönség elé Mihályfi Imre Társkeresés és Zsurzs Éva Glória című filmje, amelyet Örkény István regényéből rendezett, Nemere László filmje, a Hetedik év, Palotai Boris írásából született. A televíziós alkotásokon kívül játékfilmősbemutatóra is sor kerül, bemutatják Gothár Péter Megáll az idő című játékfilmjét. A fiatal művészek stúdiójának alkotásaiból két délelőtt és a szegedi, valamint a pécsi körzeti stúdió filmjeiből egy-egy délelőtt láthatnak bemutatót. Nemcsak a veszprémiek, hanem az egész ország közönsége figyelemmel kísérheti a XII. tévétalálkozó eseményeit. Június 21-én, hétfőn, a televízióban rendkívüli adásnap lesz. Az elmúlt 11 év díjnyertes színészei Üdvözlet Veszprémből címmel, színes, szórakoztató műsorban lépnek fel. Itt láthat- juk-hallhatjuk Simándy Józsefet, Melis Györgyöt, Bánsági Ildikót, Galambos Erzsit, Kozák Andrást, Alfonzét, a Sebő együttest, Szabó Sándort, Gálvölgyi Jánost, Avar Istvánt és Kállai Ferencet. Keddtől péntekig a 2- es csatornán a versenyben részt vevő műveket láthatják az egész országban és naponta jelentkezik a Stúdió ’82 különkiadása Veszprémből. A veszprémi tévétalálkozóra külföldi vendégeket is várnak. Az idén 17 országból érkeznek szakemberek, akik nemcsak a versenyprogramot tekintik meg, hanem délelőttönként kereskedelmi vetítésen a Magyar Televízió kínálatát, amelyet vásárlásra ajánlanak fel. K. M. puka szabadságon IV. Apám, néhai Darida János bőrmunkás. Halála oka: vegyszermérgezés, saját hibájából. Húgom, Darida Teréz, egészségi okból (fertőző májgyulladásból visszamaradt egyensúlyzavar) nyugdíjazott egyetemi laboráns, a tragikus hirtelenséggel (gépkocsibaleset) elhunyt dr. Gellei László professzor özvegye. Feleségem, Soós Veronika munkaügyi előadó a Volán...” „Engem, akinek gyerekkorában csak ’húzd meg magad’, csak .takarodj innét, te rongyos!’, csak ,mi a Jóistent akarsz már megint, tudod, hogy nincs semmink’ volt a neve, engem azzal szabadítottak fel, azzal tettek emberré, hogy drapériáé asztalhoz ültettek, és azt mondták: fiú, pont ilyen káderekre van szükségünk az új ország új hadseregének ... Nem pontosan így, de a lényeg ... Én akkor...” „Élj a lehetőséggel, Darida elvtárs, mondták, de én csak rémületet éreztem, nem tudtam semmit, nem értettem semmit, a magabiztosak szavait mondtam, az ő mozdulataikat mozdultam, egyéniségem belőlük építkezett, azt éreztem, hittem, gondoltam, vallottam, amit ők, ez adott biztonságot, így tudtam este elaludni, és reggel fölébredni, a jövőre függesztve szemem, amit — büszkeségem helyett rémületemre — a kezembe nyomtak. Nem tudnám pontosan megmondani, mikortól...” „Az az évszázados laktanya Tolnán! Az az ötven ló! önálló fogatolt hegyiágyús ... Na, Darida, fogjon be, hajtson az állomásra, hozza be az alakulat címére érkezett vaságyakat! ÉN!? A született kispesti!? Naná, hogy fordítva kezdtem erőszakolni a szerszámot! Az őrmester (régi, de illeszkedni akaró káder) azt hitte, ki akarok bújni. Pedig én ... Az állomáson annyi vaságy, hogy hazafelé minden macskakőnél leesett egy-kettő... Víz alig volt, mosdani alig tudtunk, de a lovak patáját naponta meleg vízzel... De mit a kefével? És mit a ka- paróval?... Csajághy Géza százados. Még hatlovas hintón esküdött. összefonódva a helyi deklasszáltakkal. Bérbeadta a katonákat. Engem is egy naccságához fát vágni. De micsoda rönköket! Eggyel végzek, ott integet Lestár Sanyi a kerítésnél. Miféle ember vagy te? Alighogy fölszabadultál, máris tűröd, hogy újra kizsákmányoljanak? Hol a gerinced? Hol az öklöd? Ez a mi hadseregünk lesz. Itt a mi erkölcsi elveink fognak uralkodni. Szégyenemben úgy belevágtam a fejszét az egyik rönkbe, hogy hat ember...” „A vezérlő eszmék, a követelmények, Lestár Sanyi, a tiszti tanfolyam, a szemináriumok, a viták a Kossuth- körben, az általános iskola 5—8. osztálya, a gimnázium, az érettségi lassan de biztosan, mint karók a gyenge hajtást...” „Nem volt semmink. Amink volt, az is elavult, használhatatlan. Csak jövőnk volt. Reményünk, hogy ha megfeszülünk, ha lemondunk önös vágyainkról, holnapra minden másképp lesz. Szükségünk volt minden kézre. Aki a magáét levette a szekérről, annak a nyaka közé vágtunk: eladnád a holnapunkat, te szemétláda?! Velünk kapartatnád ki a gesztenyédet, te önző kispolgár?!” „Én a családomat... a családomért... Az első gyerekem a családi tábor sátrában. A másodikról egy hét késéssel ért utol a hír. Még egy virágcsokrot, egy köszöntő dísztáviratot se tudtam ...” „Minden minősítés legfőbb erényemként a következetesen szilárd erkölcsi-politikai .., Azt soha egy szóval se, hogy én .. „69-ben, a Kiváló Szolgálatért ' után Hegedűs azt mondta: Kálmán, te vagy a legtisztább ember, akit valaha ismertem Idegesítően, néha nyomasztóan tiszta vagy, melletted az ember még gondolatban se mer vétkezni. Elégedetten mosolyogtam. Büszkén. A legcsekélyebb balsejtelem nélkül. Három hétre rá jött az áthelyezési ajánlat (?): Darida elvtárs, van ott egy elkutyult zászlóalj, úgy gondoljuk, a te tapasztalataid, következetes szigorod.., Mindig ez volt a szöveg. És én mindig elhittem. Sírjak? Nevessek?” „Én mindent, de mindent a seregtől, a seregbe, a seregért ...” (Folytatjuk)
