Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. május 1., szombat 5. A szénfalnál, lámpafényben sősorban a kiszolgáló személyzet létszáma csökken. A 12 kilométeres kötélpályát, ami Mónosbéllel összeköt, leszereljük. Nem érdemes már milliókat költeni a felújításra. Itt, helyben alakítunk ki szénosztályozót, a gépkocsik vagy közvetlenül a TÜZÉP-eknek, vagy a vasútállomásra szállítanak. Naponta 450 tonnát. — Melyik frontot nézzük meg? A hármastelepit, vagy a kettesei? A kettes a vékonytelep, ott egy méter, egyhúsz körüli a szén. Körülbelül három hónapig tudjuk még vinni a fejtést. Az országban sem találni már olyan fatámokat, mint ott. Nemigen lehet közöttük kiegyenesedni. Az öreg lámpák sorsa jut az eszembe. Aztán ahogy a kasból kiszállunk, sietős lép-'' tekkel . indulunk a vékony— Ezeket a lámpákat nemsokára kicseréljük korszerűbbekre. Nem kell majd kínlódni: elalszik-e vagy világít. Akkumulátoros égők lesznek helyettük... Péter József vájár, pártszervezeti titkár, aki kísérőnknek vállalkozott, eligazít a mentődoboz használatáról. Aztán megtöltjük vízzel a karbidlámpákat, égő gyufát tartunk a fúvókához. Bizony, rozogák is, nehézkesek is már ezek a világító alkalmatosságok. Emlékszem, a korábbi leszállásoknál is bajlódtunk velük. De most, hogy hallom, kicserélik őket, mintha kedvesebbek lennének. Hiányoznak majd az egercsehi bányából. — Hogyan szánta rá magát, így alig a harmincon túl, egy olyan bányába jönni, ahol bizony már fogytán a szén? A kérdés, elismerem, nem vall jóindulatra. De amint megismerkedtem Csíki Istvánnal, a fiatal, energikus aknafőmérnökkel, önkéntelenül adódott. — Nem könnyű itt dolgozni. Néhány éve öt hónapot már eltöltöttem az aknánál, megismertem, tudtam, mit várhatok. Visszautasítottam volna az ajánlatot? Ha itt bizonyítok, előbbre jutok a szakmámban — ez is fontos. A csehi szénre, amíg gazdaságosan termel a bánya, szükség van. Ezt világosan megmondtuk az embereknek. Nincs évhez kötve az akna bezárása, mint ahogy eddig mondogatták. A gazdaságosság meg a szénáraktól is függ, azok pedig emelkednek. — Egyébként elült a tavalyi nagy elvándorlási hullám. Most, a közeljövőben ugyan legalább 100 ember megint elmegy, de ez már tervszerű átcsoportosítás. ElHossó Elemér: „Én már nemigen mozdulok innen.. Ide erős karok kellenek (Fotó: Kőhidi Imre) bad lemondani erről a szén- vagyonról. — Különben az én fiam is vájártanuló — vált hirtelen témát. — Ezt látta az apjától évtizedeken át. — Próbálok a nyomában maradni a nagy léptekkel igyekvő kísérőmnek. — Nem ajánlgattam én neki. Lehoztam ide néhányszor és azt mondtam: Nézz körül jól, próbáld a munkát, aztán dönts. Hát döntött. Most éppen versenyen van, ha jól szerepel, még előbb is lehet szakmunkás. — Jó szerencsét, jó étvágyat! — Jó szerencsét. Az étvágy megvan, meg az ideje is eljött, hogy együnk. Eddig nem jutottunk hozzá. Kassai Sándor és Zay Attila a szerelőládákon ülve falatozgat. Mindketten vájárok. Olyan jóízűen tízóraiznak, hogy kedvet kaptunk tőlük mi is, pedig hát nem éppen étteremre emlékeztet a környezet. — A többiek a fejtésen vannak? — Most éppen réseinek, aztán majd ellőjük a falat. Észre sem vesszük a sok mászásban, kapaszkodásban, — megérkeztünk. Azt már megszoktuk, hogy csak meggörnyedve lehet itt közlekedni, de ebben a labirintusban nemigen tájékozódhatunk. Lámpáink fényében arcok tűnnek elő a félhomályból. Szaniszló József, a brigád- vezető-helyettes, aki útbaigazít bennünket, maga is csaknem három évtizede bányász. — Az embereket, ha úgy kívánja a munka, átirányítják innen. Itt csak kézi erővel dolgozunk, haladunk ahogyan tudunk. Pedig milyen jó szén ez! Nézze, csak úgy csillog! Ezt keverik majd a gyengébb vastagtelepivel, de még így is kiváló minőségű. Meg-megroppannak a tárnok a fejünk fölött. Hagyományos fenyőácsolat, ami ott is marad örökre, a beomló vágatokban, ahogy halad előre a front. A csákánynak, szívlapátnak rövid a nyele: térdelve lehet csak dolgozni. Egy nagyobb lendülettel a szalag mögé a homokot, a szenet pedig rá a láncos kaparóra. Térdelve, verítékezve. Csillognak a szénporos arcok. — Bányalakatos vagyok. Különböző beosztásokban éppen 25 évet húztam már itt le — mondja Hossó Elemér. — Ameddig nem kell, nemigen mozdulok innen, valahogy csak kialakul a jövő. A fiatalabbak köny- nyebben mennek, pedig nekik sokféle támogatást is adnak. A lakástámogatást ugye, csak 42 éves korig lehet kérni, mert tíz évre szóló szerződést kötnek az üzemmel, legyen idő azt ki is tölteni a nyugdíjig. — Tavaly átlagosan naponta száz ember maradt otthon betegállományban a nyolcszázból. Sok volt a kisebb baleset, sérülés: egész évben 152-t jegyeztek fel. Némiképp a munkakedv megváltozását is mutatja, meg aztán történt néhány hatásos intézkedés is: az idén az első negyedévben mindössze 14 sérülést írtak össze. Nem beszélnek róla, de minden bizonnyal tudják: a sorsuk, a bánya sorsa most a munkáskezekben van. ök már nem először bizonyítanak. Hekeli Sándor Görnyedt háttal a fenyőgerendák között telep felé. A félhomályban a sínek között, bukdácsolva járunk. Nem könnyű annak, akinek nem ilyen terephez szokott a lába. Nehéz munka, nehéz kenyér. Vajon választják-e errefelé még hivatásuknak a bányászkodást a fiatalok? — A pénz már nem rossz, meg aztán sokféle támogatást is kap itt egy fiatal — magyarázza útközben a kísérőnk. — Például a lakásépítéshez. Volt arról szó, hogy Egerben is épülnének bányászlakások, igaz, ez még bizonytalan. Megszerveztük az oktatást, segédvájár-, vájártanfolyamok vannak nálunk. De a fiataloknak nemigen akaródzik ide jönni. Gondoltunk a recskiekre is, amíg ott a bányafeltárásnál bizonytalan a helyzet, átjöhetne néhány csapat. Vájár kellene nekünk. Mert ami a jövőt illeti, a következő években még sok minden történhet. Nem szaA tehetség mindenütt szárba szökken Megújul az egri Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet Tamcsu Mária A múlt század végén, 1898-ban nyitotta kapuit az egri vincellériskola, ahol egykor a szőlőművelő szakembereket képezték. A fel- szabadulásig — különböző néven — hasonló jellegű feladatokat oldott meg. 1945 után is megtartotta ezt a profilját. Igaz, átmenetileg technikumként is működött, de 1965-től már a jövő szakmunkásait nevelték itt. Jó adottságok A jelenlegi tevékenységet így mutatja be Oláh János igazgató. — Ide azok jönnek, akik szőlő-, gyümölcs*, zöldségtermesztők, dísznövénykertészek, borászok, dohányfeldolgozók, sütőipari dolgozók akarnak lenni. Arra törekszünk, hogy stafétaváltókat biztosítsunk a megye termelőszövetkezeteinek, az egri borkombinátnak, a dohány- és a kenyérgyárnak. Pillanatnyilag 280 fiatal tanul nálunk. Tény, hogy a többség nem kiváló eredményekkel érkezett hozzánk, itt azonban szinte mindenki megtalálta a helyét, megkedvelte azt, amit választott, felfedezte leendő hivatásának szépségeit. Jó érzés erről beszélni, hiszen a siker a tantestület szorgalommal társult felkészültségét dicsérd. Negyven pedagógus, ugyanennyi technikai, alkalmazott munkálkodik azért, hogy a nevelés-oktatás terén ne adódjék semmiféle zökkenő. A direktor arra is utal, hogy nemcsak a személyi feltételek jók, hanem a tárgyi adottságok is. — Épületünk korszerű, kollégiumunk teljes kényelmet nyújt a tizenévesek számára. - Annak különösképp örülünk, hogy ide a jelentkezők nyolcvan százalékát felvehetjük. A 240 ifjú a szállásért, az étkezésért, a teljes ellátásért személyenként 200 forintot fizet havonta. Bízvást állíthatom, hogy gondtalanul élhetnek, hiszen szorgalmuktól függően tanulmányi ösztöndíjat is kapnak. A legigyekvőbb elérheti az 500, sőt a 700 forintos szintet is. Emellett a közös gazdaságok és az üzemek társadalmi ösztöndíjat Oláh János adnak azoknak, akik vállalják, hogy az egyezségben meghatározott ideig náluk dolgoznak. Ügy hiszem, eny- nyi elég annak jelzésére, hogy anyagi nehézségekkel senki sem birkózik. Nem feledkezünk meg az általános műveltség fejlesztéséről sem. Kultúrcsoportjaink — az énekkar, az irodalmi színpad, a táncosok — a megyei, sőt az országos versengéseken is jól szerepeltek, rangos minősítést szereztek. Úgy is mondhatnám: három év alatt itt mindenki számára második otthont óhajtunk teremteni. A hagyományok varázsa Így aztán nem csoda, hogy érdeklődőkben nincs hiány. (Fotó: Szabó Sándor) A beiskolázás mérlege — a megállapítás az elmúlt évek hosszú sorára vonatkozik — meglepően jó. E téren országos szinten is az elsők között vagyunk. Köztudomású, hogy a mezőgazdasági szakmáktól a tinédzserek többsége húzódozik, ezért kevés a pályázó az ilyen intézetekbe. Nálunk épp ellenkező a helyzet Nekünk nem kell futkosni senki után, ide mindenki szívesen jön. Már az is előfordult — ez jellemző sztori —, hogy protekciót akartak igénybe venni a bejutás érdekében. Vajon mi a felkapottság titka? — Számos tényezőt említhetek. A .régi, a nemes hagyományokat mindenki nagyra tartja. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a műemlékekben gazdag város és festői környéke általában felkelti a fiúk, lányok érdeklődését. Utaltam már a kollégiumra, a sokoldalú törődésre, a kollégák lelkiismeretességére. Az sem mellékes, hogy az innen kikerülőket szívesen fogadják a szövetkezetek és a vállalatok. Ez érthető, hiszen olyan útravalót kapnak, amelyet a hétköznapok során sokrétűen hasznosíthatnak. Ha szorgalmuk töretlen marad, akkor kiváló szakemberekké fejlődhetnek. Elégedettség — több szólamban A gyerekek elégedettek, valamennyien ezt fogalmazzák meg, legfeljebb másmás megközelítésben. A szőlész-borász Tamcsu Mária harmadéves. — Megvallom, nem kívánkoztam ide, először a miskolci Hennán Ottó Gimnáziumba pályáztam. Egy év után azonban búcsút mondtam, s Egert választottam. Tetszett a város s a szakma is, hiszen szüleim mellett sok fogását ellestem. Szerencsére nem csalódtam, feltaláltam magamat, s hálás vagyok azért, hogy lehetőséget adtak adottságaim kibontakozására. Számos versenyen indultam, s elég jól szerepeltem. A legutóbb történelemből lettem országos második helyezett. Megkedveltették velem a munkát, épp ezért a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után dolgozni megyek, valószínűleg a borkombinát palackozójába. Utána természetesen következhet az érettségi, s talán a főiskola is. A tardonai Dienes Ildikó azt hangsúlyozza, hogy igényességre okították. — Elsősorban ezért gyarapítóm tovább ismereteimet. Különben nem érezném magam teljes értékű embernek, A fiatalok nemcsak kiegyensúlyozottak, hanem méltatják az értük hozott áldozatokat. Ezzel magyarázható, hogy a társadalmi munka (terén is jeleskednek: városi szinten — az oktatási intézmények kategóriájában — majd mindig az első helyet szerzik meg. — Büszkék vagyunk erre, az is felemelő érzés számunkra, hogy a kollégiummá minősített diákotthon 1979-ben megkapta a KISZ KB vörös zászlaját. Természetesen a honorálás sem maradt el. Kevesen tudják, hogy minden másodikos diákunk egyszer — másodikos korában — általában két-há- rom hetet tölthet külföldön. A tanulók az NDK-ban dolgoznak, s közben megismerkednek az ország történelmi nevezetességeivel, idegenforgalmi látványosságaival. Ez a világlátás is szélesíti ismeretkörünket. 1982 szeptembere minőségi változást hoz majd az iskola életében. — Indul egy szőlő-gyümölcstermesztő szakközépiskolai osztály. A dísznövénytermesztő-képzés megszűnik — az ilyen végzettségűeket nem kérik a gazdaságok — a felszabaduló energiákat az új oktatási formában kamatoztatjuk. Ez a megújulás az ifjúság javát szolgálja, hiszen bővüi a kínálat, s még vonzóbbá válhat nagy múltú -intézetünk, ahol eddig sikerült bizonyítani, hogy a tehetség szárba szökken ott, ahol megteremtik ennek feltételeit. Ügy véljük,' aligha létezhet ennél megnyerőbb hitvallás. Pécsi István
