Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-05 / 103. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. május 5., szerda Brancsok és közösségek „A mi kutyánk kölyke” — ez az a szólás, amelynek hallatán (nem tudom ki hogyan van vele) e sorok írójának szinte kinyílik a bicska a zsebében. Mivel többnyire olyan esetben idézik a szó- banforgó mondást, amikor valakinek kisebb-nagyobb ballépését, a társadalmi élet normáit sértő magatartását igyekeznek leplezni. Ha az illető íalunkbéli (netán szeg- ről-végről a rokonsághoz tartozik), vagy ugyanaz a szakmánk, beosztásunk, hasonló sorból származik, velünk azonos korosztályú, egyeznek neveltetésük körülményei, azonos az iskolai végzettségük, ugyanabba a társaságba járunk, esetleg egy műhelyben dolgozunk, akkor neki — ellentétben másokkal — többet megengedünk. Hajlamunk van rá, hogy elnézzük a szűkebb közösségbe tartozók tisztességtelen viselkedését mások rovására, ha ez nem minket, az egyazon „brancsba” tartozókat károsítja. A kirekesztett szemetes esete A szociológiai tudomány művelői ezt a jelenséget úgy magyarázzák, hogy mindenütt, ahol emberek élnek — lakó- és munkahelyen, iskolában és társasutazáson — láthatatlan, de nagyon is valóságos korlátokkal körül kerítve csoportok szerveződinek. Egy-egy ilyen miniközösség tagjai szorosan ösiz- szetartoznak, s szigorúan kirekesztik a kívülállókat. Közhely például, de gyakorlati igazság, hogy érdemes a főnök „jóembereinek” körébe tartozni. Mert akár forgácsoló szakmunkás, varrónő, ven_ déglátóipari felszolgáló, nyomdai berakónő vagy kórházi osztályos orvos az ember, korántsem közömbös, hogy hová osztják be. Léhet „hajtós,” viszonylag jó keresetet eredményező „nagyoláson,” vagy a drehást meg- izzasztó szaporátlan, éppen ezért nem eléggé kifizetődő precíziós munkadarabon dolgozni. Az egyik gépen köny- nyű munkával is sok a kereset, a másikon — mert gyakran elromlik, régimódi, gyengébb minőségű anyaggal üzemel és így tovább — ha az ember megszakad, akkor sem jut egyről kettőre. A felszolgálók olykor szívesebben választják az alacsonyabb besorolású „késdobá- lókat,” mint az elegáns vendéglátóhelyeket, mert ahol sok a beszeszelt vendég, ott jócskán csordogál a borravaló is. Ez ügyiben a fantázián túltesz a valóságos élet. Egy ízben a város tisztántartásáért felelős vállalat szerény beosztású dolgozója keresett fel. Azt panaszolta, hogy valamilyen rejtélyes oknál fogva — vagy inkább, mert nincs a megfelelő helyen „jóembere” — őt minden jóból kirekesztik. Kérdeztem: Hogyan? Ügy — válaszolta —, hogy míg mások olyan utcákat kapnak munkaterületül, ahol kizárólag gépkocsik közlekednek, s jómódúak a lakók, addig neki csupa olyan kültelki utca jut, ahol még gyakoriak a lófogatú s’tráfkocsik (ezek maradandó következményeivel), s nem akad házmester, aki a járda rendben tartása vagy a kukásedény körüli szolgálatkészség okán némi borravalóban részesítené. Láthatatlan erővonalak Amikor elkezdődött az a folyamat, amit manapság munkahelyi átcsoportosításnak nevezünk, s a piaci igények váltakozása okozta gyakori termékváltással magyarázunk, csaknem csődbe került az egyik nagyvárosi vállalat üzemegysége. A környékbeli kisüzemekből irányítottak át dolgozókat a betöltetlen városi munkahelyekre, ám az itteni szaktársak bizalmatlanul, minden segítségtől elzárkózva fogadták a falusiakat.” Hosszadalmas rábeszéléssel, a vezetőség és a mozgalmi testületek embereket győzködő agitáció ja után sikerült úgy ahogy tompítani a törzsgárda és az újonnan jöttek közötti ellentéteket. Hogy mennyire károsan befolyásolja a munkahelyi légkör efféle romlása a teljesítményeket, azt mondani se kell. A klikkek harca persze korántsem a fizikai munkahelyen dolgozókat jellemzi leginkább. Éppen fordítva. Ott a legveszélyesebb, a legélesebb az eltérő érdekcsoportok háborúskodása, ahol kilóra, darabra aligha mérhető szellemi tevékenység folyik. Az érdekkörök láthatatlan, de nagyon is érezhető erővonalainak hatása néha furcsaságokat produkál, s éppen annak kedvez, aki — valamely véletlen folytán — kimaradt a „tojásból.” Süvöl- vény újságíró korában e cikk szerzője akkori munkahelyén váratlan előléptetésben részesült. Kisfőnöknek nevezték ki, s eleinte — gyermeteg módon — értékes tulajdonságai korai felismerésének vélte a sikert. Holott egészen más volt az indíték. Mivel a nagyfőnök és a helyettese ádáz harcot vívott, hogy melyikük „embere” kerüljön egy megüresedett posztra: s lévén kiegyenlítettek az erőviszonyok, kompromisszumot kötöttek. Hogy egyikük tábora se gyengüljön, vagy erősödjön, a status quo érdekében, úgy döntöttek: kineveznek egy olyan semleges egyént, nemrég jött újfiút, aki se ide, se oda nem tartozik, se nem oszt, se nem szoroz. Az új kibontakozása Az igazságnak tartozom azzal, hogy a világért se hagyjam ki: léteznek olyan kisközösségek, amelyekbe noha nehéz bekerülni, s jól jár, akit befogadnak, a kollektíva tevékenysége mégsem keresztezi, hanem éppen hogy előbbre viszi társadalmi céljaink elérését. Erre akkor döbbentem rá, amikor egyik dunántúli neves építőipari vállalat állami díjas brigádjával volt alkalmam megismerkedni. A munkatársak előtt őszinte, becsülete, rangja volt az itt dolgozóknak. Egy fiatal kőműves elárulta: egyetlen vágya, hogy egyszer majd ő is ennek a brigádnak a tagja lehessen. Igaz, hogy minden munkából ők kapják a legnehezebbet, szakmailag és emberi tulajdonságuk tekintetében csak a legkiválóbbak állják a sarat közöttük. Dehát éppen ezért! Hasonlóan nagy megbecsülés evezte a csillogó szénmezőiről nevezetes vidék? kormánykitüntetéssel elismert báhyászhrigádját. Aki itt megállta a helyét, az esetleg nem hat-nyolc, hanem 12—14 ezer forintot vitt haza havonta. Persze nem mások rovására. S nem kizárólag a fizetési boríték vastagsága, hanem a társadalmi munkák, az önművelés vagy az önzetlen közösségi áldozatkészség tekintetében is az első sorokban álltak. S míg apáink idején csak hosszú évek után, a mesterek fogásait ellesve hághatott az ifjúmunkás a „segédurak” körébe, addig a példaként felhozott brigádok olykor a legreménytelenebbnek ítélt „nehéz fiúkat” is maguk közé fogadták, mondván. vagy megszoknak vagy megszöknek. S többnyire az előbbi következett be. hála a brigádtagok tapintatos, de kemény pedagógiai - módszereinek. Szemünk láttára bontakozik tehát ki egy új, követésre érdemes mai formája a „munkahelyi érdekközösségnek.” (V. J.) Jogos hatvani remények Vállalkozások a tagság érdekében A hatvani Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet vezetősége mindig arra törekedett, hogy a gazdálkodás során zöld jelzést kapjanak a tagság javát szolgáló életképes elképzelések. Ezt a célt szolgálják az a laptevékenységet kiegészítő ipari jellegű vállalkozások. Annál is inkább, mert függetlenek az időjárás szeszélyeitől, s pótolhatják a termelési kieséseket. A próbálkozások egy része tavaly indult, a másik pedig az idén rajtolt. Mezei Gyula műszaki igazgató egy feltétlenül jövedelmező javaslat sorsát idézi. — 1981 nyarán Budapesten építőipari szolgáltató részleget alakítottunk. Az itt munkálkodók tataroznak, javítanak, felújítanak, épület- gépészeti feladatokat látnak el. Budapesti dolgozókat vettünk fel, mintegy 150 embert, zömük szakmunkás, így érthető, hogy a bérszínvonal 5200 forint. Az elmúlt évben 2 887 000 forint termelési értéket produkáltak, mintegy 4—500 ezer forint tiszta nyereséget hozva a tsz-nek. Az mindenképpen örvendetes, hogy tennivaló bőven akad, s az igénylők egyre-másra kopogtatnak. Alapelvünk az, hogy egy forint bérre ugyanannyi nyereség essen. A létszám előreláthatóan gyarapszik, ha így történik, akkor a szervezetnél is kiemelkedő eredményeket, illetve hasznot érünk el. Természetesen nem feledkezünk meg a rendszeres, a hetenkénti ellenőrzésről, mert azt -akarjuk, hogy a legkisebb szabálytalanság, lazaság se fordulhasson elő. Korábban a szövetkezet erdejéből származó fát tűzifaként értékesítették, s mintegy háromezer köbmétert adtak el. Később úgy döntöttek, hogy forinttermőbb lehetőséget keresnek, ezért határozzák el, az 1982 februárjában a fafeldolgozó üzem szervezését. — Megvásároltuk a nélkülözhetetlen gépeket, s ezeket beépítettük. Egy száz férőhelyes istállót alakítottunk át, korszerű, az előírásoknak megfelelő körülményeket teremtve. Gondoskodunk a szociális helyiségekről is. A teljes termelés május 15-én indul. A Tiszai Vegyi Kombinátnak készítünk fóliatároló raklapokat Felvettük a kapcsolatot a tiszakécskei közös gazdasággal, közreműködésükkel Líbiába is eljutnak majd termékeink. Emellett fagyapotot állítunk elő, gyümölcscsomagoláshoz. A haszonfa kihozatal érdekében lambériákat is gyártunk, s a fűrészport briketté sajtoljuk, ezzel fűtünk majd. Hétmilliós termelési értékre számítunk. Nyilvánvaló, hogy kevés lesz az alapanyag, épp ezért, mintegy kétezer köbmétert veszünk majd. Takács Zoltán műszaki igazgatóhelyettes a dugattyú üzemről szólt, figyelemreméltó adalékokat közölt. — Hozattunk egy Honold gépet, ezzel szerettünk volna az IFA tehergépkocsikba beépített hengerfejeket felújítani. A túlméretes dugattyúk gyártására kooperációs partnert kerestünk, mivel az első puhatolódzás nem járt eredménnyel ezt újabb tájékozódás követte, végül a losonci autójavító és a nyitrai mezőgazdasági gépjavító kért tőlünk a Skoda tehergépkocsik motorjaiba dugattyúkat. Tavaly felkészültünk a kívánságok teljesítésére 900 darab null- szériás darabot állítottunk elő. Az idén a Miskolci AGROKER-en keresztül értékesítünk Csehszlovákiába. Mintegy húszezret készítünk, ennek egy részét idehaza adjuk el. Jelentkezett a szomszédos országból a MO- TOKOV Vállalat is, ötvenezer darabra nyújtva be igényét. Bízunk abban, hogy hozzuk az előírt LIAZ minőséget. Az azonban tény, hogy a korábban említett mennyiség feltétlenül meglesz. A felsorolt vállalkozások gyümölcsözőnek tűnnek, reméljük, a gyakorlat is ezt bizonyítja, s így valóban nőhet a tsz-tagok jövedelme. (P. i.) Ellenőrzik az óriást A vlsontai Thorez- külfejtés hatalmas gépeinek motorolajait, hidraulikafolyadékait folyamatosan ellenőrzik a bányaüzem laboratóriumában. Képünkön: File Sándorné viszkozitást mér (Fotó: Kőhidi) Új kékszőlő ültetvények Eger környékén (Tudósítónktól) Az Eger—Mátravidéki Borgazdasági Kombinát a megyeszékhely környéki szőlősdombokon — a telepítési előirányzatnak megfelelően, a bikavér-program részeként — harminc hektár kékszőlő ültetvényt telepített. Mint Antal Nándor üzem- egységvezető elmondta, a szőlőcske határrészen három és fél méteres sortávolsággal korszerű szőlőtáblákat alakítottak ki, az osztrák származású Zweigelt fajta telepítésével. A szőlőgazdaság dolgozói áprilisiban kommunista műszakot szerveztek, hogy meggyorsítsák az oltványok földbe rakását. A Mezei dűlőben 98-an tevékenykedtek, segítve a Kármin szőlőfajta telepítését. Oj ültetvényeket hoztak létre az egri Kőlyük- tetőn is, a kombinát kutatási és rendszerközpontjában A telepítéseket géppel végezték és május 1-re befejezték. Erőgépek és hydru- fúrók segítették a munkát csökkentve a nehéz fizikai igénybevételt. A szőlőgazdaság hét szocialista brigádja védnökséget vállalt a telepítési munkaműveletek szakszerű elvégzéséért Lukács András A hét öröme-gondja Kompolton Négy új tanterem — Korszerűbb közvilágítás, telefonközpont — Várakozó lakásszövetkezeti tagok — Jubilál a Bartók Férfikar Január elseje óta — Kápolna akkor társult! — immár nyolcezer ember ügyesbajos dolgait irányítja a Kompolt nagyközségi közös tanács hatvantagú testületé, illetve annak végrehajtó bizottsága, élén Farkas Pál. E hét első napjának reggelét is Kálban kezdte, ahol már vége felé jár az iskola központi fűtésének szerelése. A szakiparosok most festik a vezetékeket, radiátorokat. — Ahogyan tavaly kiemelt feladat volt az utak feltöltése, és komoly társadalmi összefogással rendbe hoztuk a káli Akácos, a kompolti Árnyas utcák burkolatát, úgy váltottunk át az idén egy nagyobb horderejű feladatra. És számomra a hét legnagyobb öröme, hogy megkezdődhet kilencmillió forintos beruházással a kompolti iskola bővítése — kezdi a beszélgetést a nagyközségi tanácselnök. — Elképzelheti, hogy milyen szükségünk van a négy új' tanteremre, amikor öt esztendő alatt megduplázódott az iskolaköteles korú gyerekek száma! A Füzesabonyi Költségvetési Üzem már fel is vonult, és megvan minden reményünk, hogy jövő év őszén átadhatjuk rendeltetésének a létesítményt. Ezzel párhuzamosan, a tanácsháza szomszédságában, közel egymillió forintból, új tűzoltószertárt emel a Tarnamente Ipari Szövetkezet. A héten ez ügyben szintén tisztába teszünk mindent, hogy kezdhessék a munkát. Honnan a gyermeklétszám ugrásszerű növekedése? Érdeklődésünkre elmondotta a tanácselnök, hogy az utóbbi években rengeteg fiatal, gyermekes házaspár települt le, fogott építkezésbe a község területén. Építkezne több is, ha nem lenne akadálya. Mert létrejött ugyan a Há- mán Kató Lakásépítkezési Szövetkezet, itt, a közelben, négy emeletes házba beköltöztek a lakók, csak éppen nincs építőkapacitás a megindult akció folytatásához. Akadnak szövetkezeti tagok, akik négy-öt éve várják, hogy történjen ügyükben előrelépés. Sajnos, biztatni sem tudják őket az említett ok miatt, ezért marad otthonteremtési formának a kertes házak építése, amihez bőven van telek Kompolton. Gond csak az, hogy a terület nem közművesített, illetve hiányzik a vezetékes víz. Tavaly így is másfél millió forintot kellett költeni kútfúrásra, mert a káli „forrás” nem győzte utánpótlással a kiépült vezeték- rendszert. — Az iskolaügy mellett van azért egyéb jó hírem, ami szintén a három település fejlődésével kapcsolatos — jegyzi meg Farkas Pál. — Mást ne mondjak, az ÉMÁSZ egri üzemigazgatóságával szerződést kötöttünk a köz- világítás korszerűsítésére, Csaknem félmillió forintból higanygőzlámpákat kap a 3-as főútvonal kápolnai szakasza, és a káli Rózsa, Dózsa utca. Imént tettem le a telefont, ahogy megérkezik a hiányzó anyag, jönnek, kezdik a szerelést. Aztán szörnyű itt a telefonhelyzet! Kevés az állomás, azt a keveset pedig három posta, a káli, kápolnai; kompolti kezeli, igen furcsa megosztásban. Ha én például beszélni akarok az iskolaigazgatónkkal, legjobb, ha átsétálok hozzá, mert különben csak távhívással, fél óra múltán kapcsolják. Egerrel beszélni pedig istenkísértés. Fél napja megy rá a kísérletezőnek. Természetesen tárgyaltunk már a postával, és úgy tűnik, sikerül közösen előteremtenünk a hárommillió forintot egy új, három községre terjedő telefonközponthoz. Telephelye Kálban lesz, ez év végi üzembe állítással. Ami a kereskedelmi ellátást illeti, a tanácselnök szerint a Kápolna és Vidéke Áfész hivatása magaslatán áll, és ezt nem csak a mindhárom faluban létesített ABC-áruházak jelzik, hanem a fokozatosan kiépített kisbolthálózat, továbbá az előzékeny kiszolgálás. A „fogyasztásiaknak” van egy tekercselőüzemük is, amely közelesen bővül, új szerelő- csarnokhoz jut, jelentősen enyhítve a kápolnai rész foglalkoztatottságán. Ami pedig az egészségügyet illeti: hosszú távon nincs gondja a nagyközségi közös tanácsnak. Fiatal orvosok szolgálják a négy körzetet, Kálban pedig sikerült fogászati rendelést meghonosítani, amelyre alkalmi buszjáratok hordják a három község iskolásait is. Az iskolák szakos ellátottsága jó, kilencven százalék körül mozog. Komoly költségkihatása lesz azonban a központi, illetve villanyfűtésre való átállásnak, amit a tervciklus végéig próbálnak megoldani. Hasonló gondot okoz további tizenöt intézmény — bölcsőde, óvodák, könyvtárak, művelődési otthonok — gazdaságosabb hőellátásának biztosítása. — Ha már a művelődéshez jutotturik, hadd említsem meg, hogy kultúrházunk Kálban van, egy amolyan „otthonka” pedig Kápolnán. De jól funkcionálnak, mint ahogyan könyvtáraink látogatottsága gyarapszik, amióta szakképzett vezetőt kaptunk — jegyzi meg beszélgetésünk vége felé a tanácselnök. — Amire azonban leginkább büszke vagyok, az a káli Bartók Béla Férfikórus. A termelőszövetkezetből, a vasúttól, az iskolai nevelők köréből verbuvált együttes „aranykoszorús” minősítési szerzett nemrég az országos szemlén, és dalosaink idén ünnepük a kórus negyed- százados fennállását. Erre a hagyományos „Nyáresti hangulat” című rendezvényünkön kerül sor, a kutató- intézet gyönyörű parkjában, tucatnyi vendégegyüttes, sok neves szakember részvételével. A szép eseményre szívesen hívjuk, várjuk a Népújságot is, mint ahogyan számítunk mindazokra, akik rokonszenvvel viseltetnek a falusi közművelődés, a népi kultúra ügye iránt... (moldvay)
