Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-29 / 124. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1982. május 29., szombat Mindenkinek fájhat a feje... Brit helyi választás Kompromisszum a kamatháborúban? Gjfckran Idézik Lord Keynest, a két világháború közötti neves brit közgazdászt; ha száz fonttal tartozol a banknak, a te fejed fáj emiatt, ba egymillióval, akkor a bank feje fáj. Mostanában azonban hozzáteszik: ha egymilliárdra rúg az adósság, mindenki feje fáj. Valóban érthető, hogy a probléma megoldása mindenkinek érdeke, ha a világ összes országának külföldi adósága meghaladja a 850 milliárd fontot, vagyis a másfél ezer milliárd dollárt (!), mint ez év elején, miközben az újabb hitelek és a magas kamatok gyorsan növelik tovább az adósságterhet. Bizonytalansági felár Hitelt minden külkereskedelmet folytató ország ad és kap. A nemzetközi kapcsolatok természetes velejárója ez. Kölcsönös előnyökkel nemcsak a gazdasági együttműködést, fejlesztést szolgálhatja, hanem a békés együttélés szálait is erősítheti. A feltételes mód használata nem véletlen. A tisztességes hitel-ügyletnek — amelyet ugyan nem köthetnek az adóé ország szuverenitását sértő politikai feltételhez, de — magától értetődően van pénzügyi feltétele. A kamat és a törlesztés fizetési határidőit be kell tartani. Amíg ezzel nincs baj, az ország hitelképes marad, még ha annyi is az adóssága, hogy dollárra váltva be lehetne takarni vele a földgolyót, — ahogy a rekordadósságot felhalmozó Brazíliáról írja az Economist, a vezető brit gazdasági hetilap. Általában akkor sem nyilvánítják fizetésképtelennek az eladósodott országot, ha nem tud fizetni, mert a veszteség leírása sok bankot csődbejuttatna. Inkább átütemezik az adósságot. A legutóbbi három évben mintegy húsz állam — a szocialista országok közül Lengyelország és Románia — esetében került sor erre. Ilyenkor az adósságot kamatemeléssel, átütemezési illetékkel, eljárási költséggel tetézik, de — még magasabb kamatra — újabb hitelt is kaphat az adós, hogy ennek segítségével helyreállítsa gazdaságát és fizetőképességét. A magasabb kamat bizonytalansági felár, amit nemcsak a rossz adósra vetnek ki, hanem minden hitelt kérőre, beszámítva az infláció várható pénzrpntó hatását. Az USA-ba vonzott pénz A bankok, tudjuk, nem a saját pénzüket hanem a náluk kamatra elhelyezett betéteket adják kölcsön. Hasznuk a hitel és a betét kamata közti különbség. A két olajárrobbanás óta elsősorban az arab olajdollár milliárdok képezik a hitelek alapját az 1980-tól legmagasabb kamatokat fizető — és kivető — amerikai bánkokban. Így ezek a korábban másutt, elsősorban Nyugat-Eu répában elhelyezett milliárdokat magukhoz vonzzák. Ezt a folyamatot nevezik kamatháborúnak, amit a dollár erős árfolyamemelkedése és Nyugat-Euró- páhan — válságce infláció és tömeges munkanélküliség közepette — még a korábban hitelre kiadható olajdollárok tengerentúlra szökése is kísér. Kényszerű reagálásként a nyugat-európai kamatlábakat szintén emelték, bár nem közelítették meg az 1980—81-es 20 százalék fölötti amerikai csúcsot. Egyúttal nyomatékosan sürgették és sürgetik, hogy az Egyesült Államok szakítson nyomasztóan magas kamatlábpolitikájával. Kompromisszum várható ... Amikor Reagan elnök április végén kijelentette, hogy a kamatlábnak „nem kellene túlhaladnia a tíz százalékot”, természetesen nemcsak és nem elsősorban az öt, júniusra Ver- saillesba, a gazdasági csúcs- találkozóra váró partner sürgetésének tett eleget, hanem az amerikai gazdaság fejfájását tartotta szeme előtt. Miután ugyanis a beözönlő olajtökével erősített és drágán kapható dollár mérsékelni kezdte az otthoni inflációt nyomasztóvá tette a külkereskedelmi mérleget. Magas árfolyama vonzotta az importot, drágasága visszavetette az exportot, s a tavalyinál nagyobb, 40 milliárd fölötti deficit előre veti árnyékát. Közben ugyan csökkent az olajimport és az olajár, ami egyfelől kedvező, infláció- mérséklő tényező, másfelől azonban az olajtermelő országok bevételét is csökkenti. Számos tényező erősíti tehát azt a feltevést, hogy a kamatháborúban legalábbis kompromisszumos fegyver- szünet várható, a dollár le- és a nyugatnémet márka fel- értékelésével, s a kamatlábak alacsonyabb szinten történő stabilizálásával. Vajda Gábor IZRAEL Szélsőségesnek lenni jó? A felszínes benyomás: Begin kormánya komoly bajban van, s nem csak a parlamentben. A bizalmi szavazást átvészelte ugyan, de itt is, ott is, zavargások, nyugtalanság. A Jordán folyó megszállt nyugati partján az utóbbi esztendők legnagyobb tiltakozó akciói zajlottak három arab polgármester menesztése miatt, a Golán- fennsíkon pedig druz parasztok tüntettek az izraeli személyi igazolvány kötelezővé tétele miatt. És hosszú heteken át valóságos ütközet folyt a Sinai-íélsziget izraeli telepeseivel — az április 25-i kiürítés előtt. Tiltakoztak tehát a megszállók és a megszálltak egyaránt. Ráadásul komoly tehertételt jelent Egyiptom új árnyalatú politikája is. Hisz mi történik, ha a sinai visszavonulást újfajta kairói irányvétel követi, ha Egyiptom csupán a békeszerződés hasznát zsebeli be, de további együttműködésre nem hajlandó? Lehet,'hogy Izrael, amely a békeszerződést szinte tollba- mondta Szadatnak — végső elemzésben vesztese lesz saját békealkudozásának? Az izraeli kabinet egyelőre időt nyert. Vannak ugyan csoportok, amelyek még Be- ginnél is szélsőségesebbek, de — úgy tűnik — kormányképes többség ezekből nem hozható létre. Az ellenzék bizalmatlansági indítványa most zátonyra futott, de sajnos — a sinai visszavonulás, a megszállt területeken élő arabok nyugtalansága az izraeli tömegekben nem a józanságot erősítette. A leg- frisebb közvéleménykutatási adatok szerint Begin egy mostani választás egyértelmű győztese volna. Nem utolsósorban azért, mert a Sinai- íélsziget kiürítése előtti napon megígérte, hogy Izrael nem tesz több engedményt. Más szóval sem a Golain- fennsík, sem a Jordán folyó nyugati partja, sem a Gázai övezet nem szabadul meg soha az izraeli megszállástól. Tény: konkrét tervek vannak Jeruzsálemben a megszállt területek fokozatos integrálására, lehetőleg úgy, hogy az itt élő arab lakosság más országokba költözzön. Lépésről lépésre halad előre a bekebelezés programja. A Sinai-íélsziget visszaadása ezt a folyamatot még meg is gyorsította. A legnagyobb izraeli napilap, a Maariv adatai szerint a lakosság 70 százaléka („lakosságon,” az izraeli állampolgársággal rendelkezők értendők) vallja azt, hogy az „igazgatott területek” (vagyis a megszállt arab föld) „egyetlen négyzetcentiméterét sem szabad átadni.” Szélsőségesnek lenni, úgy tűnik, kifizetődő ma Izraelben. Leginkább azért, mert nincs alternatíva. A jelenlegi kormánynak és a Simon Perez vezette Munkáspártnak elképzelései az arab területek bekebelezéséről alig térnek el egymástól. Perez pártja — érezve a közvélemény jobbra tolódását — sok kérdésben Begin felé lépeget. És épp ez a tény, a valódi ellenváltozat hiánya teszi a kormányfő helyzetét biztosabbá — annak ellenére, hogy parlamenti többséggel (mint a legutóbbi bizalmi szavazás mutatta) már nem rendelkezik. A szélsőségesség tehát előnyös lehet. Hiszen a jobboldali jelszavak az országalapítók céljához való hűséget jelzik, s megfelelnek az új körülményekhez való alkalmazkodásra képtelenek számára. Pedig bizonyos: a Közel-Keleten béke, Izrael számára a kiegyensúlyozott, nyugodt fejlődés lehetősége csak akkor jön el, ha alapvető változás történik a közgondolkodásban. Az . ország legjobb erői évtizedek óta vallják, hogy Izraelnek meg kell találnia a sajátos helyét a Közel-Kelet népeinek a családjában. És ez csak A szélsőségesek tiltakozása miatt karhatalom bevetésével — nemegyszer ketrecbe zárva — kellett eltávolítani Jamltból azokat az izraeli telepeseket, akik a sinai kivonulás miatt tiltakoztak. (Fotó — AP — MTI —KS) akkor lehetséges, ha nem a szembenállás, az elkülönülés, a hódítás, hanem az együttműködés szelleme hatja át politikáját. K. A. Férjhez menés az Egyesült Államokban Amerikában a szülők, a család, az egyházak és a társadalom nyomást fejtenek ki a fiatal lányra, hogy az mielőbb főkötő alá kerüljön. Néha úgy' látszik, az amerikai nők csupán abból a célból jöttek a viláigna, hogy feleségül vegyék őket. Ha ez 22—23 éves korokban nem történt meg, okkor az aggódó apák ráncba vonják homlokukat, az anyák pedig félve tűnődnek azon, vajon a szegény gyermeknek nincs_e valami komoly baja. A szülők, akik saját háztarösszeállította: Pilisy Elemér tásukat sok esetben már késő tinédzser-korukban megalapították, minden eszközt és trükköt igénybe vesznek, hogy eladósorban lévő lányuknak férjet találjanak, még akkor is, ha ez nagy rést üt is a családi kasszában. Számtalan „szépségszalon” és férjfogásra tanító iskola ajánlja fel a szolgálatait, hogy a mellőzött leányt kívánatos hölggyé változtassa. Ezen kívül egyes egyetemeken és főiskolákon a tanulás csak harmad- vagy negyedrangú, a „házassági piac” azonban a legelső. Nem szabad megfeledkezni a nyári és téli üdülőhelyekről sem, amelyeknek szállodái valósággal a nőtlenek és a haja- donok „játszóteréül” szolgálnak. Előbb-utóbb aztán megszólalnak az esküvői harangok. Az már más lápra tartozik, hogy meddig tart a családi boldogság: az Egyesült Államokban változatlanul aránylag gyorsan és könnyen válnak. De akkor az elvált, igen sok esetben még fiatal és vonzó asszony számára újra kezdődik a tánc: meg kell találnia a kettes (illetve hármas vagy négyes) számú férjet. Ez a cirkusz olykor egész az előrehaladott korig folytatódik, és nemcsak Floridában, az országos „aggok házában” akadnak víg özvegyek, akik jó megjelenésű férjre vadásznak, hanem gyakorlatilag mindenütt. Senki sem tálál különöset abban, ha egy virágfűzérrel díszített, „ifjú házasok” felirattal ellátott autóban két szürke vagy fehér hajú ember ül. Újabban azonban a házias^ ság helyiértékének csökkentésére irányuló tendenciák mutatkoznak az Egyesült Államokban. A család kezdődő bomlásával párhuzamosan, amely a csonka családban élő gyermekek igen nagy számából ismerhető fel nemcsak társadalomtudósok, hanem laikusok isi egyre gyakrabban teszik fel maguknak azt a kérdést, hogy a házassági kötelék nélküli élet valóban elvétendő-e, mint az „amerioan way” filozófiája eddig vallotta. A megfelelő kísérletek száma egyelőre csekély ugyan —, de nincs már szükség vakmerőségre ahhoz a prognózishoz, hogy a házasság nem lesz mindig az amerikai nők legfőbb célja. (Basler Zeitung) Flottagyőzelem a községtanácsban Nagy-Britanniában, Thatcher asszony majdnem három évi kormányzása után, a legkésőbb 1984 elején esedékes parlamenti választást megelőzően, most májusban széleskörű helyi választást tartottak. A közigazgatási határok módosítása miatt a főváros és tíz nagyváros ösz- szes szavazóit az urnákhoz hívták, további 12 skóciai régió és 129 angol körzetben pedig minden harmadik tanácstag mandátuma volt a tét. Nem meglepő Ilyenkor többnyire helyi kérdések, vagy a nagypolitika helyi hatásai befolyásolják a választókat. Az éppen kormányon lévő pártot olykor még hívéi is szeretik — ellene szavazva — „figyelmeztetni,” hogy javítson a bizonyítványán, ha helyén akar maradni a következő parlamenti választásokon. A Thatcher-kormánynak van min javítania. Elég emlékeztetnünk a több mint három millió munkanélkülire, a bér- és fogyasztás-korlátozásra, a mérséklődő ütemű, de még mindig kétszámjegyű inflációra. Mindennek ellenére, meg kelj állapítanunk, sikeresebbben vészelte át a mostani választási erőpróbát, mint számos elődje, három évi kormányzás után, Konzervatív Párt országosan növelte tanácstagjainak számát. Még olyan nagyvárost is elhódított a Munkáspárttól, mint Birmingham — igaz, néhány éve ehhez nagyipari központhoz csatoltak egy jómódúak lakta elővárost. A választási eredmény, meglepőnek nem mondható. A közvéleménykutatók előre jelezték, hogy így lesz. A Munkáspárt hét százalékkal elmaradt a toryk mögött. Több tucat tanácstagi helyet vesztettek el. Sikernek legfeljebb Nagy-London egyik kerületének visszanyerését számíthatják az azt tavaly megkaparintó Szociáldemokrata Párttól. Sokak számára meglepetés viszont, hogy a Munkáspárt jobbszárnyáról leszakadt politikusok alapította, és az időközi képviselőválasztásokon a konzervatívoktól is szavazókat elhódító fiatal középpárt a tanácstag-választásokból vesztesként került ki. A Konzervatívok 13 százalékkal előzték meg a liberálisokkal szövetségben induló szociáldemokratákat. A háború szele — Válság idején a status quóra szavaznak a választók — magyarázza az eredményt Rodgers volt munkapárti miniszter, a szociáldemokraták egyik vezetője. De válságon ezúttal nem Nagy-Britanniát sújtó gazdasági válságot, hanem a Falkland-válságot kell érteni. Vagyis a déli tengerekre küldött flotta győzött a községtanácsokban. A háború szele fújta vissza a választók 39 százalékát a kormányzó ' konzervatívokhoz. És status quónak, azaz a korábbi állapothoz való visz- szatérésnek minősíthető az hogy a Munkáspárt — noha a katonai fellépést elvető balszámyra, a flottát támogató jobbszárnyra és a kettő között ingadozó centrumra oszlik — 32 százalékkal részesedett a szavazatokból. A vérszemet kapó toryk már sürgetik az országos;, parlamenti választások mielőbbi kiírását. És a gyászjelentések? Tény, hogy Dél-Georgia visszafoglalása után 40-ről 60 százalékra emelkedett — a közvéleménykutatás szerint — az erőszakos falklandi partraszállás támogatóinak aránya. Fölöttébb kérdéses azonban, hogy gyarapítja-e majd a gyászjelentések számának szaporodása a hadi- kaland folytatására vállalkozó konzervatív kormány szavazatait? Vajda Gábor Sztrájk a vatikáni falak között? Aggodalommal néz a jövőbe a vatikáni alkalmazottak kis szakszervezete, amelynek a világ legkisebb állama 1800 foglalkoztatottja közül 1360 a tagja, — „ha egy nap azt fogják mondani, hogy 1982-ben a Vatikán állam foglalkoztatottjai először tüntettek nyilvánosan munkaadójuk ellen, akkor senki sem csodálkozhat”, — olvasható a Vatikáni világi alkalmazottak egyesületének közlönyében. Sztrájk a vatikáni falak között? Ilyen hallatlan akciót már gyakran jósoltak meg, de eddig még sohasem következett be. A bejelentett munkabeszüntetés azonban egészen bizonyosan nem üres fenyegetés. Az„Asso- ciazione” már régóta követel egy kompetens tárgyaló- partnert. Az államtitkársággal, vagyonkezeléssel és a kormányzósággal szerzett tapasztalataik a tiszteletbeli funkcionáriusoknak a harag pírját kergetik az arcukba. Hónapok is eltelnek, míg elemi munkaproblémákat tisztázni tudnak, hetek telnek el mielőtt egy levélre választ kapnának, amelynek légvonalban nevetséges 150 métert kell megtennie. A világiak ezért javasolják, hogy a pápa hívjon életre egy „munkaügyi hatóságot”, amely véget vet a régi hivatalok packázásainak. Az „Associazione” még egyszer türelemre intete tagságát. Talán utoljára, a pápa ugyanis az utolsó tiltakozó táviratra már válaszolt. Az egyház feje tudatja a rend őreivel és a kertészekkel, a nyomdászokkal és az újságírókkal, a titkárnőkkel és a telefonoskisasszonyokkal; „konkrét lépéseket” tettek a kívánt hatóság létrehozására. A vatikáni szak- szervezet kis irodájában a funkcionáriusok leszögezik; („Örökké ez nem is mehetne így tovább”. Mindenesetre humorérzékről tesznek tanúbizonyságot. Közlönyük karikatúrái a „világiakat” öntudatos fiatalemberként ábrázolták, egyfajta latin Siegfriedként, a kúriát viszont nehézkes ősállatként A közlöny első folytatásaiban Siegfriednek, jóllehet fáradság árán, sikerült az ősállatot a sok akadály egyikén átkényszerí- tenie. Az utolsó kiadásban viszont az állatkolosszus visszafordul és gonoszul ráförmed az ifjúra. A sárkánnyal való küzdelem a levegőben lóg: a Vatikánnak hamarosan be kell váltania a „konkrét lépésekre” tett ígéretét . (Frankfurter Rundschau)
