Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-16 / 113. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1982. május 16., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Karistoló természet Szem. és fültanúja vol­tam annak a beszédhelyzet­nek, amelyben ez a mondat is elhangzott: „Már csak haristoló természete miatt sem volt alkalmas vezető állásra”. A beszédpartnerek arcán észrevehettem, nem mindenki értette a jelzős szerkezet valódi mondaniva­lóját, pedig nagyon találó és kifejező nyelvi formát hallhattunk és tanulhattunk meg. E nyelvi formát felhaszná­ló valószínűleg jól ismerte ezt a tájjellegű szólásformát is: Amolyan karistoló ember. Nem éppen megtisztelő mi­nősítés. A kőristől, karistoló, karistolás szóalakokat szótá­raink a nyelvjárási jelzővel emlegetik. Hogy ma már szélesebb körben is nyelvi szerephez jutnak, arról ez a példatárunk tanúskodik: ,A sétányokon homokot kairis. tol a lábunk” (Markó Pál: A Duna-kanyarban). — „Ule- dékképzelet / Alján a kagy­lók / Ökölcsomók / Mind­egyre apróbb / karistolók” (Tandori Dezső: A sűrűség kikötője). — „Szégyeneddel s félelmeiddel karistolod a magnószalagot” (Polgári Ist­ván: Huszadik századi tor­zó). A felsorakoztatott vers- mondaitokból az is kitűnik, hogy a karistol mind eredeti jelentésében, mind átvitt ér­telmi árnyalataiban jól tel­jesíti versbeli kulcsszerepe­it. Eredeti használati érté­kében szavunkat ebbe a ro­kon értelmű sorba illeszt­hetjük bele: karcol, kapar, horzsol, karmol; csikorog, köszörül stb. Ebből a jelentéskörből váltak ki az elvontabb je­lentésváltozatok. A karistoló természet jelzős szerkezet jelzői szerepében a karisto­ló szó éppen átvitt értelmű használati értékével ebbe a szó- és fcifejezéssorba illesz­kedik bele: szúrkáló, aka­dékoskodó, okvetetlenkedő, belekötő, ingerkedő, össze­férhetetlen, házsártos, rigo- lyáskodó, piszkálódó, zsörtö­lődő, kötekedő, kötözködő, izgága, kihívó, sértegető, ci­vakodó; nehéz természetű, rosszindulatú rosszakaratú, rosszhiszemű; heccelődő, in- cserkedő, gúnyolódó stb. Nem éppen hízelgő jelzők és ' minősítések. Ezért hallottuk örömmel abban a beszéd­helyzetben is, amely arra is alkalmas volt, hogy a sok elközömbösített nyelvi for­mák visszaszorításának tu­datos szándékáról is meg­győzzön bennünket. Dr. Bakos József A zűr elől repülve Én hagytam volna Jiri Menzelt elrepülni. Azaz, az általa megelevenített habó- kos Demetert, aki Böször­ményi Géza új filmjében, a Szívzűrben, a körorvos szom­szédjaként bénázik reggeltől estig és estétől reggelig ga­lambjai közt a háztetőn, ö ugyanis, onnan föntről tisz­tán látva a Dolgokat, s ala­posan átgondolva miből mi következik, jut a kézenfekvő megoldásra, hogy kiterjesz­tett karokkal rábízza magát a föívivő légáramlatokra, s elszálljon. Hova is? Nos, egy bizonyos — mi­vel a filmet a 70-es évek korérzése összegzésének te­kinthetjük — még nem a kisvállalkozások Magyaror­szágára. Talán ez az oka an­nak, hogy a rendező Deme­ternek nem engedélyezi az átlépést a konkrétből az ab­szurdba. Lezuhan, ször­nyethal. Ami nem is lenne baj, ha Böszörményi valami gyökeresen mást kínálna he­lyette a főhősnek. Dr. Bállá azonban, aki e történet sze­rint végzős orvosként indul az isten háta mögé megvál­tani a világot, s kerül szem­be hol kacagtató módon a realitásokkal, hogy komolyan a kacagtató valósággal — ha­sonló véget ér. Jobb kezére, s a balra is jegygyűrűt húz­va, oltár elé vezeti a község két „vénkisasszony” tanító­nőjét ... S élnek, míg meg nem halnak, hármasban bol­dogan. Nos, de félre a kákán is csomót kereső elmélkedés­sel. Hisz a Szívzűr, a fön- tebbi ellenvélemény ellené­re, kitűnő vígjáték, még in­kább szatíra, s méltán nye­ri el a nagyközönség tetszé­sét is. Mert elnyeri. A néző ne­vetve ismer rá mindarra a kisszerűségre, amelyet hol fanyar humorral, hol bur- leszkesítve mutat föl a ren­dező, illetve a remek színész­gárda. A néző nevet azon, hogy orvosunk hiába érkezik a legszentebb hevülettel, mégis rákényszerül a táppénzcsa­ló igazolására. Azon, hogy az elemi egészségügyi beren­dezést csak sztrájkkal küzd- heti ki a köz javára. Azon, ahogy Pestre kívánkozó fele­sége egy fővárosi állásért akár magát is felkínálja. Azon, hogy e női nem szá­mára kopár terepen egy me­gyeszékhelyről való Don Ju­an is miként arathat... S egyáltalán nevet mind­azon, amit felszínesen, vagy tetszés szerint mélyebbre ha­tolva, a VIDÉK nyomorán ért az átlagember. Amin vagy fölülemelkedik (elre­pülve), vagy elfogadja a he­lyi játékszabályokat. Mert úgy tűnik, — legalábbis a 70-es években még — hogy nincs mód a változtatásra. A színészek többsége értőn teremti meg a lehetőségét annak, hogy a közönség íz­lése, vagy hangulata szerint átélje a történteket, vagy csak mulasson rajta. Fősze­replőként Máté Gábor és Udvaros Dorottya egyaránt otthon van a jellem- és a helyzetkomikumban. Jiri Menzelt pedig, a közismert cseh színészrendezőt, talán nem túlzás e film alapján is mesterének nevezni az effaj­ta játéknak. Az elismerő névsorból ne­héz lenne bárkit is kihagyni. Pogány Judit és Básti Juli .. Epizodistaként Margittai Ági, újlaki Dénes, Temessy Hédi, vagy Koltai... Végül jó volt Jankura Pé­ter operatőr is, kamerájával méltóképp megfelelve az e műfaj megkövetelte törvé­nyeknek. Németi Zsuzsa Alsóra Könyvkiadó újdonságaiból Több új, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló kötetet jelentetett meg a Móra Könyvkiadó. Ötödik kiadásban látott napvilágot T. Aszódi Éva válogatása a világirodalom legszebb gyermekversei­ből, a Fecskeköszöntő, Würtz Ádám rajzaival. A Búvár zsebkönyvek sorozatának legújabb kötete, a trópusi pillangókat mutatja be Mé­száros Zoltán ismertetésé­ben és Gál Imre János raj­zaival. ' Mindig laktunk valahol — állítja Erdei Grünwald Mihály, s bizonyításként vé­gigvezeti az olvasót az épí­tészet, s ezzel együtt az em­beriség történetének főbb ál­lomásain. Würtz Ádám ké­pei hűen idézik az egyes korok épületeinek, viseletéi­nek jellegzetességeit. A Kozmosz-könyvek sorá­ban jelent meg Sajó András Útmutató az elkárhozáshoz című kötete. Ugyancsak a Kozmosz-könyvek új darab­ja a Japán katona. A fekete földrész címmel írta meg Tadeusz Szafar, Af­rika több évszázadon át tar­tó megismerését, az áthatol- hatatlannak tűnő dzsunge­lek, az ott élő népek kultú­rájának, szokásainak felde- tatók, tudósok életébe ke­rítését, ami nemegyszer ku- rült. Kovács Péter orgonaestje Egerben Kovács Péter ' orgonáit pénteken este az egri há­zasságkötő teremben, műso­rában fellépett a Dobó gim­názium leánykara is, Ocskay György karnagy közreműkö­désével. A művész rövid időn belül másodszor ült orgonához Egerben, hogy jól összeválo­gatott műsorral kedveltesse meg azt a stílust, amely hű­en kifejezi egyéniségét, azt a meghitt kapcsolatot, amely őt a muzsikáláshoz fűzi. El­ső hallásra talán túlzásnak tűnik, de ez az egyébként energiákkal telített orgona­művész a zenében való el­mélkedést kedveli, azokat az alkotásokat állítja össze cso­korba, amikből kitetszik az a befelétörekvés, az az el­mélyülésre irányított hajlam, amit most is lelkesen nyug­tázott egyre gyarapodó kö­zönsége. Messian Szimfonikus meg- ditációi mintha azt a mo­dem alaphangot szólaltatnák meg benne, amely rokonít­ható Kodály Csendes mise orgonára című művével is: három tételét, az Introitust, a Kyriet és a Glóriát hallot­tuk ez alkalommal. Ez a Kodály-muzsika az alázat hangján szól ugyanarról, amit pár nappal előtt az eg­ri székesegyházban Puccini­től hallottunk zgnekarral, énekkarral, szólistákkal. S a gondolati kapcsolatot azért is érdemes említeni, mert ez a mostani muzsika egészen más hangulatot, élményt te­remtett. Ott a Gloria drá­mai nagyot akarása tom­bolt, mert ilyen az ember, itt az elmélkedés meghittsé­ge adott légkört, gondolkod­ni való időt, mert ilyen is az ember. És Liszt Consola- tion-ja (Desz-dúr) ugyan­csak a művész egyéniségén átszűrve szólal meg. Az Ottó Ferenc-szám, vagy Huzella Elek Epilog-ja (B—A—C—H) éppúgy ehhez a megállapí­táshoz adalék, mint ahogyan az ünnepélyesen ható Franck - korál, vagy Reger c-moll toc­catája is ezekhez az elmél­kedésekhez nyújtott jó fo­gódzót. Ennek a stílusnak a híveit akkor tudja tovább tömörí­teni Kovács Péter, ha minél többször keresi a kapcsola­tot — koncertek keretében — a zene egri barátaival. A dobós lányokat nem elő­ször hallottuk hangverse­nyen, jelentős műsorra. Fel­lépni, megszólaltatni grego­riánt, madrigált, akár Brahms-dalokat vagy Ko­dály sejtelmes muzsikáját a Hegyi éjszakákból, mindig is hálás' feladatnak tűnik, hi­szen a sokrétűség és sokszí­nűség hatást kelt, szívhez szól: az énekesek és a hall­gatóság együtt tud lenni a hangulatban. Ocskay György átgondoltan építi fel éneke­sei programját, nem bocsát­kozik hangulati ismétlések­be. Kidolgozási apró munkái Kodály Pünkösdölőjéöen váltak igazán erénnyé. Ha Kovács Péter — hosz- szabb kihagyás után — is­mét felfedezte a házasság- kötő termet, nem szabadna ezt a kamaramuzsikának és irodalmi műsoroknak oly ki­váló környezetet kihaszná­latlanul hagyni. (farkas) A Baranya megyei Villány közelében levő szoborpark mind több új alkotással gazdagodik. Az UNESCO támogatásával működő nemzetközi alkotótelep vendégművészei pályázat alapján kapnak meghívást. A képen előtérben: Bencsik 1st. ván szobrászművész új alkotása (MTI fotó — Tóth Béla felvétele — KS) Nehéz lenne eldönteni, hogy mikor kezdődik irodalmunkban a szatíra, a humor története, me­lyik az az első mü, amely vi­tathatatlanul kezdetnek mond­ható. Nemcsak azért, mert a kora középkori irodalom, s főleg a társadalom helyzete, köztudata nem tette lehetővé az egyértelműen szatirikus vagy humoros müvek létrejöt­tét, hanem elsősorban azért, mert a pogánykorl Magyaror­szág megannyi értéke, művé­szi emléke elveszett az elmúlt évezred alatt. Tudós kutatóink, Hont Fe­renc, Kardos Tibor, Dömötör Tekla, Pais Dezső és mások kiderítették, hogy a pogány időkben is éltek nálunk olyan mulattatók, dalosok, igricek, akiknek műsorában komikus jelenetek, dalok szerepeltek. A népmese, a gyermekjáték, a népdal, a megannyi ünnepek­hez kötődő népszokás máig őriz pogánykori komikus, sza­tirikus, tréfás elemeket, legföl­jebb nem tudjuk, hogy azok ősi hagyományok. Ezt kiderí­teni a néprajz jövőbeni felada­ta lehet. Néhány adatból kö­vetkeztethetünk komikus ha­gyományainkra. Például a XIII. századból maradtak fönn személynevek — mégpedig mu­lattató mesterséget űzők nevei: Tuka, a kövér bohócé, a mézes mosolyú Mézáé, a grimaszokat vágó Finturé, a gunyorosan csipkelődő Csiperé. A föltételezéseket elhagyva, csak az írásbeliség korából vá­logatta Szalay Károly iroda­lomtörténész, a humor, a szatí­ra műfajának kitűnő ismerője és elméleti kutatója összeállí­tásunk darabjait. Nem a tel­jesség igényével. Pusztán kedv­csinálásnak a régi magyar iro­dalomhoz. A MAGYAR MÚLT MOSOLYA A középkor humorából í. Válogatásunk első darabja rendkívüli, mondhatni ki­rályi munka. A szó legszo­rosabb értelmében, hiszen Nagy Lajos dorgáló, feddő, gúnyos levele ez, amelyet uralkodótársához, IV. Károly német-római császárhoz és cseh királyhoz írt. A levél valóságos kis mestermű. A kegyes tiszteletadás, a le­vélbeli kötelező udvariassági formulák közé rejtett föl­csapó gúny, komikus degra- dálás, ironikus — tehát el­lenkező előjelű dicséret. A nagyhatalmú uralkodó ma­gabiztos fölénye nyilatkozik meg a szarkazmusban, amely az egész levelet átlengi. Az igazsághoz hozzátarto­zik, hogy IV. Károly nagy műveltségű, Prágáért és Csehországért sokat tevő uralkodó volt, aki elhanya­golta császári föladatát, s jóformán csak Csehország fölvirágoztatásával törődött. Pártfogolta a tudományokat, a művészeteket, a bányásza­tot, az ipart, a kereskedel­met. A levélben emlegetett sértés azonban igaz volt, amiért Nagy Lajos, szövet­kezve a német fejedelmek­kel, haddal indult ellene. Károly végül is 1362-ben Krakkóban találkozott a magyar királlyal és megbé­kítette. Napjainkig divatozó mű. forma Galeotto Marzio ván­dor olasz humanista írása Mátyás királyról. Anekdota, amely oly népszerű volt ná­lunk, hogy legalább három­száz gyűjteményben, nyolc­száz kötetben szerepel. Ga­leotto Mátyás udvari tudósa volt, Bonfinival együtt. Az ő anekdotáik alapozták meg a nagy király sok évszáza­dos hírnevét és népszerűsé­gét. Sz. K. I. Nagy Lajos király levele IV. Károly német-római csá­szárhoz : Lajos, Isten kegyelméből Magyarország (királya), an­nak, aki császárnak és Cseh­ország királyának nevezi magát, a megérdemeltnél szívesebb üdvözléssel. Nem méltó a tiszteletre az, aki a tisztelet eredetére támad, uralkodásra sem méltó az, aki nem képes eszének parancsolni. Miért nevezed magad uralkodónak és császárnak, s akarsz pa­rancsolni az egész világnak, ha eszedet sem tudod kor­mányozni, s becsmérlő nyel­vedet sem megfékezni? Mi­lyen az a császár, akinek érzékein a bor uralkodik, annyira, hogy gyalázza azo­kat az úrnőket, akiket az egész világ nem győz ma­gasztalni? Ha meggondolnád, hogy úrnő tisztességes mé- hében születtél, ez nem ócsárlásukat eredményezné, hanem az erény megbecsülé­sét. Ha Téged is erény ho­zott volna a világra, édes­anyám őfelségét nem sérte­getted volna ócsárló szavak­kal magadon kívül, borgő­zös állapotban. De ezek a szavak azt bizonyítják, hogy ez a cselekedeted nem any- nyira szülőanyádból, hanem a te vadállati természetedből fakad, s ez számunkra min­den időben fájdalmat okoz. Épp ezért meghagyjuk és a legszigorúbb intéssel taná­csoljuk Néked, hogy édes­anyánkat rágalmazó szavai­dat minél gyorsabban vond vissza^ s oly szenvedéllyel gondoskodj dicséretéről, mint amilyen gyalázkodással igye­keztél meghurcolására jelen szavaiddal. Mert különben anyám és magam becsületé­nek megvédésére a megtor­lás sírást kiváltó ostorával fogunk Rád és a Tiéidre le­sújtani, jobban akarván ol­talmazni magunkat minde­nek szeme láttára. (Fordítás latinbó) 1361. Galeotto Marzio: Mátyás ki. rály találó, bölcs és tréfás mondásairól és tetteiről: Egyszer Mátyás király meglát fekete ruhában hosz- szúra eresztett, gyászos sza­kállal egy bizonyos embert, akinek kapzsiságát és fukar­ságát már több alkalommal kitapasztalta. Ez az ember ugyanis elhalálozott fitest- vérei miatt volt ekkora gyászban, akinek javait örökösi jogon már birtokba is vette, noha, míg éltek, a király előtt hosszasan pörös­ködött velük. Magához hívta a király ez embert, és azt színlelve, mintha nem is­merné a gyászruha okát, megkérdezte, miért van oly igen fekete bánatban? Köny- nyezve válaszolt amaz: „Fi­véreim halála miatt”. Erre a király: „Mondd, kérlek, lassan vagy hirtelen ért a gyász?” „Lassan” — felelte az. A király erre így szólt: „Magam is így gondolom. Mert te azt szeretted volna, ha már rég meghalnak, hogy előbb birtokolhasd javaikat. De téged az kínoz, az dönt hosszú szakállas gyászba, hogy bátyáid birtokait ily soká kellett nélkülöznöd ...” Erre az elszégyellte magát, és megszüntette álzokogását. Gyakran mondogatta Má­tyás király, hogy többek között három olyan dolog van, ami nem kívánatos: a fölmelegített mártás, a ki- engesztelődött barát és a szakállas feleség. A fölme­legített mártásban mindig van valami íztelen, a kibé­kült barátban marad valami a régi ellenséges indulatból, a szakállas asszonyban meg ki nem hiszi, hogy nincs valami férfias? Ez ugyanis természetellenes, mert a bűnre való férfiúi vakmerő­ség gyanúját kelti. (Fordí­totta: Kardos Tibor) (1485 körül). (Folytatjuk) II villányi szohnmaririian » • ...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom