Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-07 / 56. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. március 7., vasárnap 3. EGERBEN ÉS A JÁRÁSBAN Javuló ellátás — fehér foltokkal Egerben és az egri járásban — a lehetőségeken belül javították az ellátás színvonalát. Ez a megállapítás abból az összefoglaló jelentésből derül ki, amelyet a népi ellenőrzési bizottság végzett a területen 1981-ben. De lássuk csak egy kicsit részletesebben, hogyan is sikerült tavaly az üzletpolitikai célokat megvalósítaniA mindannyiunkat leginkább érintő élelmiszerekből az alapvető áruféleségek egész évben megtalálhatók voltak a boltokban. Javult az ellátás tőkehúsból és húskészítményekből. Meglepő, hogy barömfiaprólék- ból és az olcsóbb szárnyas- húsrészekből nem kívántunk annyit, mint amennyi rendelkezésre állt. Tej- és tejtermékekből viszont az igényeknek megfelelő mennyiségből lehetett válogatni. Az pedig, hogy ma már nagyobb a választék a sajtokból is, s jobb minőségű a tej, a tejföl, annak köszönhető, hogy különösen az áfész- körzetekben bővült a hűtő- kapacitás, több, korszerűbb hűtőszekrény, s hűtőpult áll rendelkezésre. Örökzöld téma: a kenyér. Sajnos még mindig csak minimális javulásról adhatunk számot. Akár az ellátásról, akár a minőségről essék is szó. Különösen gondot jelent, hogy a pétervásári sütőüzemben az elavult technikai eszközök és a szakemberhiány miatt, egyszerűen képtelenek a szab- ványkövetelményeknék eleget tenni. Bőséges termés, jó ellátás, így lehetne összefoglalni a tavalyi zöldség-gyümölcs kínálatot. S ezzel magyarázható az is — ami szintén nem mellékes —, hogy az elmúlt évben olcsóbban juthattunk hozzá ezekhez a kiskerti növényekhez, gyümölcsökhöz. A háztartási-vegyi szak- mában dolgozó kereskedőknek sem kellett gyakran nemet mondaniuk. Noha nőtt a kereslet, ki tudták elégíteni az igényeket. A szaknagykereskedelem nem kielégítő kínálata miatt viszont kényelmetlenül érezhették magukat azok az eladók, akiktől olaj- és zománcfestéket, diszperziós festéket és ragasztót, valamint korongkefét, ecsetet és meszelőt kértek. Ugyanakkor elegendő hígító és jó minőségű szintetikus mosó- és mosogatószer állt rendelkezésre. Mit vegyek fel? Ugye többször tesszük fel ezt a kérdést, akár önmagunknak is. Mondjuk, reggel munkába menet, vagy akár randevúra, színházba, netán valamiféle bálba készülődve. Nos, az eddigieknél ugyan jobb volt a kínálat egyes ruhaféleségekből, ám a szövetek, valamint a gyermekfelsőruházati cikkek árukínálata még mindig hagyott kívánnivalót maga után. A népi ellenőrök megállapítása szerint nem panaszkodhatunk a körzetben, ha hűtőgépet, televíziót, vagy éppen centrifugát, s egyéb fürdőszobai felszerelést akartunk vásárolni. Azt gondolhatnánk, hogy ma már senkinek nem kell a nagyobb teljesítményű szeneskályha. Pedig sokan keresik — hiába. Csakúgy, mint a hagyományos tűzhelyeket, vagy a kisebb méretű zománcozott edényeket. Egyre többen töltik szabad idejüket a hobbikertekben. Számukra bizonyára öröm, hogy a háztáji kertgazdaságokban használatos kisgépekből, s egyéb kertműveléshez szükséges szerszámokból a korábbi évekhez viszonyítva lényegesen többet vásárolhattak meg. Persze, hogy az örömben minél kevesebb legyen az üröm, ez is kellett: a műtrágyákból, növényvédő szerekből, s a veteményekből megfelelően vásárolhattak. A kereslet-kínálat egyensúlyának kialakulását az építő- és tüzelőanyagok esetében nagymértékben akadályozták, hogy például a tetőfedő áruk — cserép, hullámpala —, majdhogynem egész évben hiányoztak. Problémát okozott az is, hogy bitumenszigetelőt, nyílászáró szerkezeteket, betontermékeket, mozaiklapokat, padlóburkoló anyagokat sem mindig lehetett kapni. Nem is beszélve a békéscsabai cserépről, vagy a kis méretű téglákról. Persze nemcsak ezek nehezítik meg a magánépíttetők munkáját, hanem az is, hogy egy-egy TÜZÉP-telepen csak egy-egy építőanyagot tudnak megvenni, még azokból a termékekből is, amelyek nem tartoznak a hiánycikkek közé. Ugyanakkor számos helyen panasz merült fel az anyag minőségére. A vasúti ki-berakodások ugyanis sok selejtet okoznak. Ez viszont nem lehet magyarázat a mátraderecskei gyár rossz minőségű cserépanyagaira. Nem kell ahhoz még csak szakembernek sem lenni, hogy megállapítsuk: még az új egri TÜZÉP-telepen is problémát okoz a gépellátás hiányossága. S ez sajnos jellemző a többi értékesítő telepre is. Ami igencsak nehezíti az anyagmozgatást, a gyorsabb kiszolgálást. Ha az összkép kedvező is, nem lehetünk elégedettek, amikor egyes kereskedelmi szakmákban még mindig igen nagyok azok a bizonyos „fehér foltok”. S ahhoz, hogy ezek eltűnjenek, bizony igen sokat kell tenniük a kereskedőknek, a gyártóknak. (kis szabó) Óriás órák szervize Az utcán közlekedő emberek jogos igénye, hogy a köztéri, utcair nyilvános órák mindig a pontos időt mutassák. A Magyar Posta speciális órásműhelyében, az alközponti üzem óraalosztályán havonta ellenőrzik a főváros mintegy kétszáz időmérőjének elektromágneses szerkezetét. A képen: órák a munkaasztalon (MTI fotó: E. Várkonyi Péter felv. — KS) HATVANTÓL MISKOLCIG r ■ r r ■ r újság — az újság Többen panaszolták szerkesztőségünknek, hogy baj van a sajtótermékek terjesztésével: nemcsak a Népújsághoz, hanem bizony más laphoz is jókora késéssel jut az előfizető, számos esetben pedig meg sem kapja, amit rendelt. S olykor a szakboltok, a pavilonok is bosz- szúságot okoznak, miután a vásárló hiába keresi ezt vagy azt a kiadványt. Jóval kevesebb érkezik a kedvencből, mint amennyi elkelne. Netalán zárva van az áruda... „Rákérdezek” a témára. Hatvani barátom esküszik, hogy a belvárosi Tabán utcában jó eset, ha déltájban kezébe kerül a reggelihez áhított olvasnivaló. Olyan sokat kell várni e találkozásra, hogy élelmesebb házbéli szomszédja már egy másik körzet kihordóját kérte: ha lehet, hát könyörüljön rajta. S csupán azért nem fáj a feje most is, mert hallgattak a szóra. Gyöngyösön azt válaszolja, akit kérdezek, hogy még az elmúlt vasárnap is szinte lejárta a lábát, amíg meg- vehette a kívánt újságot. Egerben azért dohog egykori iskolatársam, mert a klubtagsággal járó Autóséletet csak reklamációk árán viszik a lakására. Ám úgy unja már a sok vitát, a hercehurcát, hogy legtöbbször inkább kiballag a legközelebbi standhoz, s hat forintért még egyszer megveszi, amit különben a tagsági díjával korábban már kifizetett. Soroljam tovább ... ? Miskolcon, a területi központban, Dudás Elemér postaforgalmi igazgatóhelyettes megütközik azon, amit sorolok. Igazgatóságuknál ugyanis természetesen azon vannak, hogy a lakosságot mind teljesebben szolgálják, az igényeket egyre jobban kielégítsék. Január 1-től legalább havi egymillió forintot költenek a két megyében, Borsodban és Hevesben arra, hogy zökkenőmentesebb legyen a lapterjesztés, a hét végi szabad napokon se legyen akár a legkisebb fennakadás. — Különösen a hatvani csigatempó a meglepő — magyarázza — hiszen éppen a Zagyva-parti településre ér legelőször a postavonat. Hosszú órákkal korábban, mint például Sárospatakra, Sátoraljaújhelyre, vagy történetesen: Miskolcra. Ha valahol, hát itt föltétlenül reggeli lehetne a reggeli újság! Legalábbis: kora délelőtti, mivel azért a „feldolgozás”, a szétosztás is időt kíván. S persze, másutt sem szabadna annyira az olvasók idegein táncolni, miután Heves megye legtávolabbi községébe is megérkezik a sajtó 8 órára! Kállay Lajos, a megyei hivatal vezetője seregnyi gondjukról beszél, amikor a hibák okairól faggatom: — Mivel az egri helyzetet ismerem közelebbről — mondja — hadd szóljak először erről. Nos, azzal kezdem, hogy például a megye- székhely 9800 lépcsőházi levélszekrényéből mindössze 4300-nál van pontos cím míg 960 személyt egyszerűen hiába keresünk. Semmi utalás nincs a nevükre. S így aztán nyilván előfordulhat, hogy az előfizetett újság elakad, máshoz kerül. Aztán, sajnos még a gyakorlottabb embereinknél is megeshet, hogy a lapot csak úgy, hevenyében dobják a kis ládákba, s kilógó csücsküknél fogva bárki illetéktelen kihúzhatja onnan. Mi több: a' közös, nagy emeletes lakóépületek típusdobozainak „jóvoltából” némely tolvaj éppenséggel a legszabályosabban elhelyezett küldeményt is magához veheti. Csak a kulcsát kell előszedni ... A családi házaknál pedig megyeszerte gyakran az okoz gondot, hogy a szabadjára engedett hamis kutya miatt a postás alig mer beljebb menni a kaputól. Szóval, azt a havi 2,4 millió újságot nem könnyű a címzetthez vinni... — Hangsúlyozta a régebbi munkatársaikat. — Nem véletlenül. Az az igazság, hogy jobbára már csak faluhelyen viszi az újságot is a megszokott, a mindenkit ismerő postás, városainkban — főleg Egerben — egyre több az önálló lapkihordó, akiknek legalább ötödé új és meglehetősen sűrűn változó személy. Nem annyira hivatásérzetből, mint inkább kíváncsiságból vállalják a feladatot. Kevésbé veszik komolyan a munkát, hajlamosabbak a hanyagságra. Mégis kénytelenek vagyunk alkalmazni őket, örülünk ha beállnak a sorba. Valahogy nem vonzó ez a pálya, pedig a néhány órás napi elfoglaltság mellett is havi 2500—4000 forint a kereset. A szabad napokra kiemelt órabér jár, a dolgozó munkaruhát — bakancsot, köpenyt — pár év alatt a saját tulajdonába átmenő kerékpárt s hozzá javítási átalányt, ha pedig akarja: kis kézikocsit kap a szolgálathoz... Talán az a riasztó a munkában, hogy hidegben, melegben, szélben, esőben, hóban is kell vállalni a kézbesítést, egy-egy bezárva felejtett lépcsőház miatt néha többször is visz- sza kell térni ugyanarra a helyre. Nem utolsósorban pedig olykor az elődök vétkeit is a kézbesítők nyakába varrják. Éppen nemrégiben is volt olyan új jelentkezőnk, aki háromnapos betanítás után mindössze két napig maradt — majd gyorsan leszámolt a sértő megjegyzések miatt... — Mi a megoldás? — összeforrott,- régi emberekkel szeretnénk dolgozni az egész megyében. Azon vagyunk, hogy kézbesítőinket megtartsuk, hibáikat folyamatosan javítsuk. Ami panaszról csak értesülünk a legrövidebb időn belül iparkodunk azt orvosolni. A városközpontoktól távolabb eső körzetekben elhelyezett nagy zöld szétosztóládákat még inkább a kihordók kívánságaihoz próbáljuk igazítani, hogy munkájuk köny- nyebb, gyorsabb legyen. Igyekszünk a jelenleginél rövidebb „járatokat” is szervezni megbízható nyugdíjasoknak és fiataloknak, hogy az előfizetők kevesebbet vagy egyáltalán ne panaszkodhassanak a lassúságra, késlekedésre. — Lesz-e javulás a szakboltoknál, pavilonoknál? — Állíthatom, hogy máris jobb a helyzet, mint például néhány hete. Az árusok minden lapból annyit kapnak, amennyit kívánnak. Ügy intézkedtünk, hogy városainkban a szakboltok, pavilonok szombaton délután is 16 óráig, néhol pedig az Esti Hírlap kedvéért 18-ig nyitva legyenek. S már ismét több elárusítóhelyen dolgoznak vasárnap. Folytatjuk a forgalmasabb kereskedelmi központokkal való együttműködésünket, hogy ne csak az egri Rózsa Károly utcai, a gyöngyösi Mát- rakapu, Kócsag utcai vagy a hatvani 2. számú ABC foglalkozzék újságeladással, hanem más hasonló egység, avagy: presszó is. A jó szándék mellől hát a buzgalom sem hiányzik. S reméljük: egyre több eredményét is látjuk ennek. Mindannyian — akik csak az újságot szeretjük. Gyóni Gyula Felfigyeltek rám, iskolába küldtek^ — Jó érzés azt tudni — mondja elgondolkozva —, hogy az elmúlt harmincöt év során — ennyi időt dolgoztam a pártoktatásban — én is hozzájárultam azoknak a neveléséhez, képzéséhez, akik ma részt vesznek különböző posztokon a vezetésben. S ha egyszer megkérdezné valaki, mit tennék, ha újra kezdeném, csak azt válaszolhatnám: ugyanazt, amit eddig tettem. Horváth Nándornénak évtizedes munkájáért a Munka Érdemrend arany fokozatát adták át az idei nőnap alkalmából. Deák Rózsi Még a felszabadulás után közvetlenül, amikor szárnyaikat próbálgatták a frissiben szervezett MKP-alap- szervezetek, Verpeléten, a vezetőségi üléseken, taggyűléseken ott üldögélt a felnőttek között egy minden iránt érdeklődő csitrilány is. Még nem érte el a 18. évét, fel sem vehették a pártba, de hagyták maguk között, hiszen a helybeli fiatalok egyik vezetője volt. Szoják Erzsinek hívták. Kedvelték az új iránt fogékony kislányt, érezték is, ott a helye, hiszen még ki sem nőtt az elemi iskolából, nyaranként már ott dolgozott közöttük, az uradalomban. Addig-ad- dig üldögélt ott, amíg fel is vették, — még 18 éves kora előtt. Így indult el a hivatásos pártmunkások sokszor nagyon is göröngyös útján a kis verpeléti parasztlány. Emlékezve a múltra, a kezdésre így vall magáról Horváth Nándorné, az esti egyetem igazgatóhelyettese: A családban mindenki úgy érezte akkor, ott van a kommunisták között a helyünk. Apám azonnal belépett a Magyar Kommunista Pártba, testvéreim is. A legtöbbet azonban talán Semperger Sándor bácsinak köszönhetek. Az ő szavaira nyílott az értelmem, fordult az érdeklődésem a párt felé. Illegális kommunista volt, s mint ilyet, az 1938-as lebukások után kitiltották Budapestről. így került le 1942-ben Ver- pelétre, szülőfalumba, s ott meg bekerült a családunkba. Tőle hallottam először a szegény emberek igazságáról. — Felszabadulás előtti életemből egyenesen következett, hogy megtaláljam az utat a párthoz. Először a fiatalokat szerveztük, s mint az ifjúság egyik vezetője, ott voltam minden pártvezetőségi ülésen is. — Felfigyeltek rám, iskolába küldtek. 1948-ban kerültem egy négyhetes iskolára. Alig fejeztem be, újabb iskolára küldtek, oda, ahol pártoktatókat képezték ki. S ezzel az iskolával kezdődött el számomra az a munka, amitől, ha tettem is kitérőt, de soha sem váltam meg. S valóban, tulajdonképpen ha más területre is küldték dolgozni, kapcsolata a part- oktatással sohasem szakadt Aneg. Együtt számolgatjuk a tűnt éveket. Amikor megismerkedtünk, akkor éppen a pártbizottságon dolgozott. 1957-ben innen küldték át a nőmozgalomba. Átmenetileg néhány hónapra vállalta ezt a munkát, addig, amíg újat nem találnak a helyére. A néhány hónapból kerek tíz esztendő lett. — Sohasem bántam meg ezt a kitérőt, ha ugyan annak lehet nevezni, — magyarázza. — Jó volt együtt dolgozni az asszonyokkal, mondhatom, ha megtalálta az ember a megfelelő szót, hegyeket lehetett velük megmozgatni, — emlékszik visz- sza ezekre az esztendőkre. — Sok volt akkor a tennivaló. Egy sor tsz-ben még nem volt pártszervezet, néha az asz- szonyokkal sikerült megoldani egy-egy nagyobb dolgot. Ahhoz, hogy az ember tanítson másokat, magának is tanulnia kell. Ezt követte ő is, amikor vállalkozott hosz- szú időre bentlakásos iskolára, s később, amikor az egyetem filozófia szakán bővítette ismereteit. S mindez nem volt könnyű. Hiszen időközben férjhez ment, — férje, Horváth Nándor, maga is a mozgalom dolgozója volt. Két gyermeket neveltek, s aki csak kicsit is próbálta, tudja, nem könnyű dolog a teljes embert kívánó anyai, háziasszonyi munkát összeegyeztetni az ugyancsak teljes embert kívánó mozgalmi munkával. Hogy töb- bé-kevésbé sikerült ez, az egész családnak köszönhető, a férjnek, aki megértette az állandó készenlétben élést. A két gyerek — ma már felnőtt emberek, maguk is családosak, — jó példát láttak maguk előtt árra, hogyan kell a közösségért munkálkodni, Közel a nyugdíjhoz, hajlamos az ember arra, hogy számot vessen, mérleget készítsen arról, amit addig végzett. Ez is sorra kerül beszélgetésünkben.
