Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-07 / 56. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. március 7., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Felesleges nyögetek A címben szereplő nyöget szó többes számú alakja a nyög igéből képzett nyelvi forma. De nem a fájdalom, a kín, a megerőltető munka miatti hangjelenség megnevezésére szolgál. Nem is az erőlködve, akadozva beszéd- lést minősítjük vele, hanem a beszédkészség hiányosságát is tükröző olyan beszédelemekre utalunk a nyögetek szóalakkal, amelyek egyre gyakrabban és feleslegesen jelentkeznek élőszóbeli nyelvhasználatunkban. Ha a beszélő, az előadó, a nyilvánosság előtt megnyilatkozó megtorpan a gondolkodás folyamatában, ha nem találja a megfelelő nyelvi formát, akkor sem vállalja a szünetet, a csendet, hanem időhúzásul, időnyerésül hézagtöltő beszédelemeket használ fel. Így szaporodnak el a gondolat- és időt töltő szünet beiktatása helyett ezek a beszédbeli töltelékszavak: hát, tehát, szóval, ugye, no, persze, izé, ugyebár, teszem azt, azt hiszem, úgy gondolom, hogy is mondjam, kérem szépen, tulajdonképpen, hogy hívják, és minden, most már stb. Üjabban mintha kevesbed- ne ezeknek a töltelékelemeknek a száma. Helyettük azonban megszaporodnak a nyögetek: és a fogalmi zavar, s a nyelvi rövidzárlat feloldására -használt magánhangzószerű hangokat hallunk. A természetes beszéd- helyzetekben, a társalgási nyelvben elszaporodó nyögések, nyekergések is megzavarják a beszélőtárs, a beszédpartner bekapcsolódását a beszédfolyamatba. Különösen zavarja a hallgatóságot, ha a nagyobb nyilvánosság előtt szólók, az előadók, a riporterek, a vitavezetők, a felszólalók élnek unos-untalan nyögésszerű, semleges hangzókkal. Valóban modoros és bántó, sőt idegesítő az ö-szerű, az e-szerű hangok nyögetekként való beiktatása a beszéd folyamatába. Persze vannak ennek a jelenségnek ^ „megértői” is. Azt vallják,' hogy ezek a hangzóbetoldások természetes részei, elemei az élőszóbeli megnyilatkozásoknak, s az átlag beszélőknél ne is tekintsük még szeplők- nek sem a beszéd arculatán. A feleslegesen megszaporodó nyögetek a legértékesebb közlést is semlegesíthetik, s beszédünk hangzása is kárát vallja, ezért az időnyerésre, a megfelelő gondolatok, szavak megtalálására inkább a szünetet s a csendet használjuk fel. Dr. Bakos József A Mátrában találkoztunk Misi — azóta A kollégiumigazgató (Bessenyei Ferenc) Nyilas Misivel (Fotó: Inkey Tibor) M i, akkori kisiskolások kö nnyez tünk, amikor el kelllett hagynia a debreceni kollégiumot, vagy amikor eleresztette egyetlen barátját, a csókáit. Gyerekkorunk meghatározó erejű élménye volt a Légy jó mindhalálig című film. A Móricz-regény feldolgozásának kis hőse a szívünkhöz nőtt: Nyilas Misi. Nyilas Misi volt számunkra, nem pedig egy gyermekszínész. A film főszerepét Tóth László, hajdúszoboszlói kisdiák játszotta. Aztán még két produkcióban tűnt fel alacsony, vézna alakja. Később ... Nem tudni, mi lett vele. Azazhogy nemrégiben ta- találkoztam vele a Mátrában. Ott dolgozik. Hamar felismertem, a ma harmincnégy éves férfi szinte alig változott: termete nem te- rebélyesebb, élénken csillog a szeme, kereked arca szinte most is gyermekes. Csak a haja szürkül. Nem vált „felnőtt” színésszé. A téhet- séges fiú, aki Nyilas Misi alakításáért hajdanán a San Frantiscó-i nemzetközi filmfesztivál első díját kapta: eltűnt a filmről... — Nehéz erről beszélni, még most is — mondja Tóth László ugyanolyan szép magyarsággal, .lágy debreceni tájszólással, mint ahogy a filmből emlékezünk rá. — Egyszerű körülmények között cseperedtem Szob oszlón, amikor a film által egy egészen más környezetbe csöppentem. Minden átmenet nélkül. Akkor 11 éves voltam, s ajnároztak, foglalkoztatták, ha egy forgatási napon jól szerepeltünk, akár Tarzan-filmeket is nézhettünk esténként. Pesten kezdtem el a középiskolát, mert ott laktam kollégiumban, s meglehetősen sok energiámba került, hogy a tanulásban utolérjem magam. Hisz az utóbbi években szinte csak filmeztem. Ekkor kezdődtek konfliktusaim... Légy jó mindhalálig 1960, Puskák és galambok 1961, Egyiptomi történet 1962. Felnőtt színésznek is elég lenne. Aztán, talán egy gyermek életének legérzékenyebb korszakában, ismét minden átmenet nélkül vége szakadt a „művészétéinek.” Elfelejtették? - Vagy .már elmúlt felette a gyermekszínészkor ideje? — Szüleim nem voltak velem Pesten, magiamra maradtam. Egyik napról a másikra visszamentem Hajdúszoboszlóra, s ott is fejeztem be a gimnáziumot. Most, felnőtt fejjel visszagondolva, éppen elég volt az a két törés életemben. Nem akartam már semmit. Azitán jött az érettségi, ahol magyarból Móricz Zsigmondot és a Légy jó mindhaiáíigot húztam. Elmondtam. Tanárom odahajolt az elnökhöz, hogy hát én voltam a Nyilas Misi. „Közepes” — bocsátott el amaz . . . Nem jelentkezett a filmművészetire. Nem akart színész lenni. Pedig kérték többen is. Bevonult katonának, pincérkedett az Arany Bikában, volt programozó, piackutató, üziletkötő, középve(Fotó: Perl Márton) zető különböző kereskedelmi szerveknél. Kétszer nősült, három gyermek édesapja. Most Mátraházán, a SZOT-üdülőkniél helyettes vezető. A bennem lévő feszültségeket mindig a munkában próbáltam levezetni, sokat kínlódtam, mert nekem többszörösen kellett bizonyítanom. Munkaihelyeimen egy kicsit Nyilas Misinek, amolyan „színészfélének” is tartottak. Ez ma már nincs. Végzem a munkámat, ami leköt, mert érdekes, szép. Ám nyugodt és kiegyensúlyozott soha nem voltam, ma sem vagyok, s talán nem is leszek. Keserű lennék? Lehet. S ha fölkérnék egy szerepre? — Nagyoin-nagyon meggondolnám! Mert rengeteget tanultam. Azóta ... Józsa Péter MEGJEGYZÉS MEGJEGYZÉSSEL Thomas Mann és modellje A Hevesi Szemle 1982. 1. számában Gábor László ad hírt a Corvina Kiadónál megjelent Lukács György-könyv- ről. A tájékoztatásnak örülve vettük kézbe az írásált, de örömünkbe egy kis üröm is vegyült a recenzió olvastán. Jó tudni/ hogy Lukács György életéről és művéről képekben és dokumentumokban is tájékozódhatunk, sőt — a nagy külföldi érdeklődésben bízva — ángol és német nyelven is tájékozódhatnák a nagy elméleti filozófus és esztéta óriás műve iránt érdeklődők. Az ellenben kételyt vált ki bennünk, hogy szabad-e ilyen sommás megállapítást tenni Lukácsról: „Thomas Mann a Varázshegy Naphta figuráját róla mintázta.” Hiszen Thomas Mann — ezt is idézi Gábor László — az egyik, Lukáccsal való találkozás után nemcsak a fiatal filozófus absztrakt gondolatvezetését, kifejtését konstatálja, hanem azt is, hogy „mégis a szellemi nemesség és tisztaság érzését hagyta hátra" a beszélgetés után a nagy német íróban. Hol itt az ellentmondás? A kérdésre adandó válasz kifejtést igényel. Az olvasó ismeri a Varázshegyet. Tudja, hogy a regényalakok közt milyen helyét foglal el Settembrini, Hans Castorp és Naphta. A tévesztés veszélye azért nagy, mert a félreértés lehetősége eleve adott. Thomas Mann sok mozzanatot ismerhetett Lukács életéből, szülei, elődei történetéből és ezeket be is építhette regényébe, még Naphta alakjába is. Mégsem mondhatjuk, hogy „Naphta figuráját” Lukács Györgyről „mintázta” volna. Így félreérthető, megtévesztő. Hiszen Settembrini, a polgári humanizmus nevében óvja Naph- tától Hans Castorpot. A tehetséges matematikusnak induló Naphta a jezsuiták kezébe került. Megtérítették, befogadták rendjükbe és kezdődő tüdőbajának gyógyítása céljából a svájci D,a- vosban lévő, Berghof nevű nemzetközi szanatóriumba küldték, és egyben azzal a megbízatással látták el, hogy a környék iskoláiban tanítson. Ez a riasztóan csúnya férfi kárhozatos befolyását ki akarta terjeszteni Hans Gastorpra is, akit Settembrini óvott mindenféle eltévelyedéstől, de főleg a humánum ellentétét képviselő, a szellemi erőszak hívének számító Naphitától. A humánum és az erőszak azonban nem férhet össze. A békés szemlélődő Settembrini szükségszerűen különbözik össze, eszményeit védve, az agresz. szív Naphtával, aki csalárd módszerrel akarja az embereket meghódítani a reakció számára. A konfliktus párbajjal végződött. A párbaj előtt Settenbrini kijelenti, hogy nem fog lőni, nem fog ölni, de kiáll Naphta golyója elé. Valóban a levegőbe is lő, mire Naphta őrjöngve rárohan, szitkozódva dühöng és fegyverét önmaga ellen fordítja: főbe lövi magát és holtan esik össze. A típusalkotás, a jellemek rendszere, az eszmei szópárbajok sorozata sem engedi meg, hogy minden magyarázat és indoklás, részletesebb bizonyítás és értelmezés nélkül Lukács Györgyöt ennek a figurának, fasisztoid előképnek a „mintája”-ként akár csak említsük is. Éberebb lektori, szerkesztői figyelemmel könnyen kiszűrhető lett volna ez a: pontatlanság! Cs. Varga István ★ Örömmel vettük Cs. Varga István hozzászólását Gábor László recenziójához. Közreadjuk azért is, mivel a Lukács György alakja és szellemi hagyatéka körüli viták kulturális életünk egyik legizgalmasabb kérdésköréhez tartoznak. Tudjuk, a Lukács—Naphta—Thomas Mann legendának számtalan verziója járta be Európát. Most a legilletékesebbtől, Lukács Györgytől idézünk a Corvina kiadásában megjelent Lukács György élete képekben és dokumentumokban című könyvből: „Az, hogy a Naphta figuráját énrólam mintázta az egyáltalában nem kétséges. Ő nagyon okos ember volt, és tudta, hogy a Naphta nézetei nem az én nézeteim. Ellenben, hogy a Naphta-figurát énrólam mintázta, nem kétséges, mert van például egy levélváltása egy francia származású német irodalomtörté. nésszel, akit nagyon kér, hogy ne írjon a Naphta-kér- désről, mert én eddig már nagyon barátságosan nyilatkoztam a Varázshegyről, úgyhogy nyilván nem vettem észre, hogy a Naphta énrám vonatkozik. Én közzétettem egy interjút a Spiegelben, amelyben azt mondtam, hogy ha Thomas Mann megkérdezte volna tőlem Bécsben, hogy szabad-e engem modellnek fölhasználni, akkor én abba éppúgy belementem volna, mint hogyha azt mondta volna, otthon felejtettem a szivartárcámat, adjon egy szivart.” (Vezér—Eörsi-iin térjük, 1971. IV. 8. LAK.) Restaurálják a szixtuszi kápolnát A festő Michelangelo Naponta harminc négyzetcentiméter (V/5.) A látogatók ezután is elzarándokolhatnak a reneszánsz művészet Mekkájába. Mindenesetre meg kell alkudniuk egy függönyös fémállványzattal, amely „vándorolni” fog a kápolnában. Ezen dolgoznak Colalucci és segítői. Naponta kereken 30 négyzetcentimétert kezelnek. Először szivaccsal és desztillált vízzel megtisztítják a felületet. Azután speciális zselatint visznek fel vattával. Ez beszívódik a vakolatba és rögzíti a színeket. Három-öt perc múlva letörlik a restaurátorok. Ahhoz, hogy pontos időben töröljék le, nagyon jó érzék kell. Ha hosszú ideig marad fenn a vegyi anyag, elhalványítja a freskót, ha rövid a kezelés, másnap meg kell ismételni. Különös gondot okoznak azok a felületek, ahol a nedvesség fehér kalcium-karbonát-réteget hozott létre. Végül a külön Michelangelo műve számára kifejlesztett „Paraloid B 72”-vel kezelik. Az acryl- gyanta-bázis tartalmú folyadék beszívódik a falba, és visszaadja a színeknek régi fényüket. Ahol szükséges, repedéseknél vagy laza vakolatnál, speciális műgyantát injekcióznak be. Ezáltal megerősödik a fal, megakadályozza a további letörede- zést. A restaurátorok munkája a tisztításra és megtartásra korlátozódik, az elmúlt évszázadok piszka alatt szinte százszázalékosan megmaradt a festmény. Colalucci: „Nagyon tisztelem ezt a művet. Erkölcsileg lehetetlen javító szándékkal beavatkozni. Ez Michelangelo korrigálását jelentené,” Colalucci előtt már egy japán, Takashi Okamura vállalkozott egy hasonlóan sziszifuszi munkára. Mindenesetre, a látogatás befejezése után, hat hónapon keresztül, egy fémállványzatot állított fel a Sixtus-ká- polnában. Gépével, öt ob- jektívvel (100—600 milliméteres lencsével) felmászott rá, míg két méter távolságra nem került Michelangelo freskójától. Felállította a fényszórókat és fényképezőgépet, kiválasztotta a képrészletet, kivilágította, beállította az élességet, mindent eligazított — és lemászott. Az exponálási idő alatt ugyanis minden mozgást el kellett kerülni. Okamura a földről hozta működésbe a kioldót egy mágneskábellel. Négyszáztízszer mászott fel a fürge japán 410 kép elkészítéséhez. Első fotóját az Istenről készítette: „Lentről alig látszik valami az arcából, de fent egyszerűen csodálatosan szép volt.” Most ezt 600 vevő megnézheti szerte a világon, akinek elég pénze van hozzá. A New York-i Abbevill Press kiadó kiadja a 360 freskófotót tartalmazó kétkötetes, borjúbőrbe kötött könyvet, egy 200 oldalas szöveggel. Hozzá egy 18 lenyomatat tartalmazó portfi- liót és egy kommentárkötetet. Minden szöveg a jó hírű francia művészettörténésztől, André Chasteltől származik. Az ára: 6000 dollár. A németek a müncheni Hir- mer kiadó kiadásában vehetik meg „Michelangelo freskóit” 115Ö0 márkáért. A vevő ezért 600 unikumot szerez, amit nem lehet utánanyomni, és amelynek a színét összevetették az eredetivel: a lenyomatokkal a specialisták éjszakáról éjszakára felmásztak a Sixtus- kápolnában Okamura állványaira. Anélkül, hogy a kiadó bejelentette volna, úgy tűnik, lesz folytatása á nemes könyvnek: ha a római restaurátorok befejezték munkájukat, ismét Okamura fog mászkálni a kápolnában, újabb szuperkönyv keletkezik. Akkor az exkluzív vevő összehasonlíthatja „új” színes Michelangelóját a „halvány” borjúbőr művel... Vége Uj könyvek — HETI KÖNYVÜJDON- SAGOK. Zilahy Lajos: A két fogoly. Wodehouse: Rengeteg pénz. Karinthy Frigyes: Mélyvizi hal. Ady Endre összes versei I—II. Feuchtwanger: A hamis Néró. Üj magyar lexikon kiég. kötet A—ZHg. 8 kötet. Világtörténet képekben II. Csapody: Védett növényeink. Prohászka F.: Szőlő és bor. Vaddisznó és vadászata. Móra Ferenc: Csicserí- történet. Fekete István: Ke- le-Vuk. Szimonov: Többé nem látjuk egymást. Hárdi: Lelki élet, lelki bajok. Ott- lik: Iskola a határon. Égtájak 1981. Szabó M: Katalin utca.
