Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-21 / 68. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. március 21., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Garantár...? A kohó tornácán Bacsó Péter: Tegnapelőtt Gönczi Dorottya részegen, becsapva, kifosztva mered a film utolsó jeleneteiben az izzó, forrongó vasra. Fenn áll a sztálinvárosi kohómű belső hídján. Odalent mintha a pokol kénköves szikrái pattognának. Lerántja a mélység. A tiszta lelkű, a forradalmi mozgásban hívő hajdani apáca, aki megtagadta szüleit, megtagadta volt hitét, világformálóra újítva a régit, maga is aktív lobogó zászlajává válva a fényes szelek korszakának végül a halálba ugrik. A hőség kicsap a kohóból, átperzsel a mozi vetítő- vásznán, üszkös sebeket fáj- dítva fel egy nemzet hege- sedő korszakán. Bacsó Péter Tegnapelőtt című filmjének története 1947-től 1951-ig tart. Magyarországnak arról a történelmi fordulópontjáról szól, amikor először csillant fel a demokrácia évezredes álmának reális lehetősége, amikor földhöz jutottak a szegényparaszti tömegek, lehetőségekhez s vele együtt hithez, illúziókhoz is. Hamis illúziókhoz is. A szűkén vett cselekmény pár mondatnyi. Gönczi Dorottyát kicsapják az apácák, mert forradalmi könyveket olvas. Bekapcsolódik az ifjúsági mozgalomba, népi kollégista lesz, beleszeret To- kódy Ferencbe, a kollégium igazgatójába, aki gyanússá válik a Rajk-per kapcsán. Tokody nyomtalanul eltűnik. Senki nem tud felvilágosítást adni róla. Eltűnik a központból az az elvtárs is, aki az ő eltűnését szorgalmazta. E hatalom malmai lassan, titokzatosan, valahol a háttérben őrölnek, őrlik a legszentebb eszméket, miszlikké aprítják a legiga- zabb vágyakat, hazugsággá dagasztják a hitet. Gönczi Dorottyát még az anyai felelősségérzet sem tudja megtartani az élet számára. Neki a mozgalom, a közösségbe vetett hit volt az élet. Elvették tőle. Bacsó még azt is jól és pontosan ábrázolja — nem leleplezi, mert a művészeinek nem leleplezni, hanem ábrázolnia kell megrendítő hitelességgel —, hogyan történik ez a hitelvétel. Filmhősének sorsa mögött ott érezzük a mai tudatban ösz- szemosódott „ötvenes évek” Magyarországát, a nép, a nemzet sorsát Másodszor beszél erről a korról a rendező. A Tanú című filmjében gyilkos iróniával, a mostaniban, a Teg. napelőttben tragikusan. Helyenként emelkedetten szépen, helyenként iskolásán didaktikusán. Van olyan képsor, ahol szuggesztív egyéni hangon, van olyan, ahol jancsói utánérzésekkel. így aztán felemás filmet kapunk. Felemását abból a szempontból, hogy a film belső folyamatosságát többnyire Igó Éva lenyűgöző emberi magatartása — színészi kvalitása — tartja egybe. Felemását abból a szempontból, hogy néha valódi tragédiákat, valóságos öntörvényű figurák sorsát látjuk, néha pedig előre kitalált történet visz- szaigazolására szolgálnak a szerepek. A legnagyobb hibája a filmnek — milyen furcsa — a filmen kívül keresendő. Hogy Bacsó rendezett egy ironikus és egy tragikus hangvételű filmet az ötvenes évekről, az nem elsősorban az ő bizonytalanságát jelzi, hanem azt, hogy még mindig nem tudjuk, hogyan is viszonyuljunk történelmi tegnapelőttünkhöa. Hibája a filmnek, hogy mindent el akar mondani e korról. De biztos-e, hogy , csak a film hibája, ha a mai tízen- és huszonéves nemzedéknek fogalma sincs, hogy mit jelentettek például a választásnál a kék cédulák? Valóságos hulláma csapott be a mozikba az ötvenes évekről készült filmeknek. Van, akik azt kérdik: miért? Van, akik azt mondják, hagyjuk a múltat, ami történt, megtörtént, figyeljünk a mára. Csakhogy saját múltunk megértése nélkül nem figyelhetünk nyugodtan a mára. Tegnapelőt- tünket ugyanis még mindig nem értjük kellő alapossággal. Suta mondatok, olykor semmitmondó jelzők és meghatározások — személyi kultusz, sematizmus, szektásság, voluntarizmus — keveregnek a történelemkönyvek lapjain és tudatunk mélyén is. Születnek tudományos és alapos értekezések, tanulmányok is, de a nép szívéből még nem vetettük ki a vetendő- ket teljesen. Nem tudnak elszámolni akkori magukkal sokan, s a középnemzedék nem érti, hogyan erezheti be hajszálgyökereivel a magánélet minden zugát, — a gyanakvás, az árulás, az egymás megtagadása — egyidő- ben azzal, hogy a nemzetet adó dolgozó népet kívánja szolgálni minden. A hit gerincferdülése miként okozhat népbetegséget, a rettegés hogyan boríthatja vakságba az értelmet? Bacsó vallomása, hite, hogy vizsgálni és vizsgáztatni kell magunkat, végül is meggyőző. Felvonszol bennünket a kohó tornácára Gönczi Dorottyával, aki miattunk ugrik. Szigethy András Banga Ferenc kiállításáról Milyen - is a világ? A - televízió reklámadásai- ban nap mint nap hallhatjuk a címben közölt furcsa szóalakot. Meg is fejtik a szó „jelentését”, és a garantált ár szószerkezettel oszlatják el bizonytalankodásunkat a szóalakkal kapcsolatban, A reklámfogás nem új formával és móddal lepett meg bennünket. A szókészlet bővítésének régi módjai között számolhatjuk el a szóvegyülést, illetőleg a szóvegyítést. Egyértelmű, tiszta példáiról tanúskodik ez a példatár: csokor-fbokréta: csokréta, ordít+fciabál, óráiból, zavar+kerget: zargat, rémi tő+borzasztó: rémisztő, lusta-f tunya: lusnya, csavar-)-facsar: csafar stb. Ritkábban hallott és olvasott változataiból is közlünk néhány szóalakot: vita+za- kota (lárma): vikota, vihog -)-vigyorog: vihorog, vőm-p öcsém: vöcsém, cifra+cikor- nya: cifornya, ácsorog+vá- nakozik: vácsorog, ocsmány +ronda: ocsmonda, kutat-j- kereskedik: kutaskodik, sikoltoz-)-kiabál: sikobál, ká_ bul+bárgyul: kárgyul, alatt -j-lant: alant stb. Az egri és az Eger környéki paiócság nyelvhasználatában is szerephez jutottak az ilyen típusú szóformák. A hostyákon még ma is ismerik és használják a szoknying, a szoking megnevezéseket. A szoknya-fing vegyülésének köszönhető a két megnevezés eredete, létrejötte. Újabban és éppen napjainkban mintha elszaporodnának a szóvegyüléssel, a szóvegyítéssel keletkező nyelvi formák. A többnyire rokon értelmű és hasonló hangelemeket is tartalmazó szavak alakjának keveredéséből eredtek ezek a megnevezések: vűza-fkecsege: vicsege, ámul+bámészko- dik: elámészkodik stb. A mai publicisztikai nyelvhasználat még „furcsább” alakulatokkal is megörvendeztet bennünket. Bár hírlapi kacsaként szóltak az esetről, mégis megszületett a nyucska szóalak. Hírül adták, hogy a macskát és a nyulat sikerült keresztezni, s ezt az „állatféleséget” nevezték el hasonlóan szókeresztezéssel, nyucskának, s „a nyucs- kának nevezett állat feje a cicához, testének többi része a nyúlhoz hasonlít”. (És, 1982. jan. 15.). A Riporter kerestetik televíziós adásiban hallhattuk a lábzék valóban újszerű szóformát. A bonyhádi gyárban olyan edényt készítenek, amely a lábas és a fazék szerepét együtt tudja vállalni. A lábas-ffazék vegyítéséből a megnevezését is megtalálták. Az írói találékonyság példájául idézzük a kilyen és a kilyenség nyelvi formákat. A Magyar Nemzet hasábjain olvashattuk ezt a kérdő mondatot: „Kilyen a szólóénekes” (1982. febr., 3 ). A szerző meg is magyarázza „szócsinálmányát”. A fci+rr ilyen szavak vegyülé- sével arra utalt, hogy nemcsak azt akarta kifejezni, hogy, kiről, kicsodáról van szó, hanem azt is, hogy milyen az illető, képessége, művészi színvonala. Dr. Bakos József A z egri Gárdonyi Géza Színházban, március 22-én, hétfőn, két alkalommal is várja a közönséget egy vidám tavaszi összeállítás, amely sokszínűségével különféle érdeklődésű nézők számára kínálat szórakozást, így fellép Almási Éva érdemes művész, Balázsovits Mindent egy helyen — Egerben Lajos, Koós János, Dékány Sarolta, Horváth Attila, Börötzky József a Jokers együttes. Az egyvelegben láthatnak az érdeklődők diszkótáncokat, s a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat divatbemutatót szervezett a program elé. A színes egyveleg délután öt és este 8 órakor kezdődik. A házbizalmi összehívta a lakógyűlést. Teljes számban megjelentünk. — Kezdhetjük — mondta egy nő az első emeletről. A házbizalmi a biztonság kedvéért megszámolt bennünket. — Ugye, a háznak van padlása? — kérdezte tőlünk. — Persze, hogy van! — mondtuk egyszerre. Látszott rajta, hogy a válasz kielégítette. — Csakhogy az a baj — mondta —, hogy a padlás nagyon elhanyagolt. Tele van piszokkal, mindenféle limlommal, senki nem törődik vele. — Hát ki törődne vele? — kérdezte az özvegy a másodikról. A házbizalmi felé fordult. — Az, aki használja — mondta. — Például fehérneműt szárít a padláson. Mindannyian tiltakoztunk. — Én még soha életemben nem voltam a padláson — mondta egy nő a harmadikról. — A padlás tulajdonképpen ma már felesleges — Mondják, sok. művész egész életében nem tesz mást, mint újra és újra megidézi, feldolgozza, újra értékeli, szintetizálja azokat a hatásokat, amelyek gyermekkorában, vagy ifjú korában érték. Banga Ferenc — műveit a Megyei Könyvtár aulájában tekinthetik meg az érdeklődők — úgy tűnik, hogy tipikus képviselője azoknak, kik szívesen merítenek ifjúságuk gazdag élményanyagából. Szívesen? Táléin pontosabban úgy fogalmazható: ellenállhatatlan kényszerből... Jelenleg bemutatott két sorozata — a Nem félünk a farkastól, illetve A nagy játék — mintha színe s visz- szája lenne a valamikori s tán még mindig ható félelmek, szorongások, szívdobogások vetületénék. Mintha Banga számára a világ még mindig szörnyűségekkel teli megmagyarázhatatlan lenne. Képein, lazán összeálló vonalakból kialakított, ijesztő madárra emlékeztető emberek jelennek meg. Torz tárgyúk, torz, érthetetlen cselekedetek. Csak imitt- aimott érezhető az ellazulás, még kevesebbszer — a sohasem felhőtlen — derű. A Nem félünk a farkastól sorozat darabjai kínálják szigorúan csíkozott, hálózott, feketére .vagy szürkére sötétített hátterekkel a néző számára a több támpontot az átéléshez, az átérzéshez. A búcsú, mélynek kék sötét alapú szélén helyezkedik el az apa és az anya, a középső világos sáviban a gyermek — a kiszolgáltatottság, a megmagyarázhatatlan magányt sugározza. A Dávid és Góliát (hasonlóan kettéosztott a képmező), az előbbi nevetségesen használhatatlan mondta az özvegy a másodikról. — Most már minden lakásban vannak szárító boxok. — Tényleg, egyáltalán kinek van padlásra szüksége? — tette hozzá az özvegy szomszédja. — Csak baj van vele. A házbizalmi nagyon elégedett volt a megbeszélés menetével. — Szóval ez azt jelenti, hogy senkinek nem lenne ellenvetése, ha a padlást kibérelné egy festő? — kérdezte tőlünk. Valamennyien elhallgattunk. — Milyen festő? — kérdezte végül valaki kíváncsian. — Egy kezdő — magyarázta a házbizalmi. — Szeretné kibérelni a padlást és műtermet rendezne be ott magának. Megígérte hogy rendet csinálna és egyet mást meg is javítana. Csupán a lakótársak beleegyezésére van szükség ehhez. Megint csend volt. — Nekem személy szerint semmi kifogásom a dolog parittyával — a reménytelenséget, a fcilátástafenságot jeleníti meg. A Körbe-körbe (egy ringlispilt ábrázol) egyszerre érzékelteti a remeg- tető ismeretlen veszélyt, s a röpülés örömét. Az ebéd. című, valami nyomasztó méltóságteljességet sugároz hatalmas asztalával, a mellette ülő figurákkal, s a háttérben a faliképekkel. 'Már e sorozat egy-egy képében is kiélesedik a groteszk látásmód (A nőtanács, energiatakarékos fűnyíró). Ám a humornak e fajtája még erőteljesebben jelentkezik A nagy játék darabjaiban. A grafikus mondanivalóját itt már csak a hófehér alapon elhelyezett figurákkal közli. Nehezebb a kom- pozíciós feladat, de erősebb hatás is érhető el. Itt már mintha csak a fonákját látnánk a dolgoknak. Az osztás, (bizonyítvány) mulatságos iskolai pillanatkép — amely fölidézi a hajdani gyomorrángást is. Az önkéntes erdei szolgálat két kutyát farkassá varázsolt című munka valahova Alice csodaörszágába visz — borzongva kacagtató gyermekképzelgések. közé. A Video hamisítvány (járóka fölé hajló szülők, s a gyermekre hidegen szegeződő kamera) inkább felnőtt rémálom. Banga nem engedi a vonalak harmóniájába, avagy diszharmóniájába belefeledkezni nézőit. Hol ellenérzést, hol együttérzést keltve, de okvetlen gondolkodtat, minden egyes grafikájával. Így jelent nemcsak a szemnek, de a fantáziának, az agynak is maradandó élményt. Németi Zsuzsa ellen — szólalt meg végre valaki —, csakhogy a padlás közös tulajdon, tehát mindenkinek hozzá kell szólnia. — Tulajdonképpen sok mindenre fel lehet használni a padlást — mondta a nő a harmadikról. Néhányan egyetértőén bólogattak. — A padláson egyet-mást fel is lehet akasztani — mondta valaki más. — Csinálhatnánk a padláson egy klubhelyiséget — mondta az özvegy a másodikról. Az ötletnek nagy sikere volt. — Tényleg, ez nagyszerű! — kéziünk kiabálni. — Remek összejöveteleket lehetne rendezni! így hát döntöttünk is. A festő egy másik házban bérelte ki a padlást A mienk pedig most négy lakattal van lezárva — mindegyik emelet adott egy lakatot —, nehogy valakinek szemet szúrjon az a sok piszok és limlom ... (Ford.: Lipcsey Júlia)
