Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-27 / 49. szám
8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1982. február 27., szombat Ketten a Hatvani Galériában Egy kiállítás képeiről Gyermekkoromban, ha találkozom képeivel, kétségkívül meg lettem volna róla győződve, hogy ez A FESTÉSZET és főleg arról, hogy csakis ez. Alkotásai gyönyörű álomvilágba vezetik a naiv szemet. Zord bércek lábánál meghúzódó tóparti kastélyok, talapzatukkal a tengerhez simuló várpaloták, magasba szökő sziklák, ősfákkal teli erdők, titkokat lehelő antik romok, és apácák, és bukott hölgyek, és íves hídon megütköző lándzsával párviadalt vívó lovagok... S a témákhoz természetesen mindenütt az illő színek. A Gonosz fekete paripán ül piros köpönyegben, a Jó kékben, s fehér lovon. A viharos tájkép ege kékesszürke, a kastély rózsaszínes, az apácák fátyolos fehérek, a tengerszem tengerkék, a fák haragoszöldek, a vér bíborvörös... Lehet-e megej többen mesélni egy sosemvolt, de vágyva vágyott világról — ecsettel, festékkel? Nehezen hiszem. Dőreség lenne persze a neves művészben csak a mesélőt meglátni, s elfelejteni a mestert. Különös világlátással párosult szakmai mindentudásáról azokat is sikerül meggyőznie, akik egy másfajta korban; a valóság felé egészen más oldalról közelítő alkotók művészetén nevelődtek. Legnyilvánvalóbbá válik ez a precízen megfestett, szinte csak közleményként szánt tájképeinél s az afféle groteszkeknél, mint a Titkárnő (vázából kinyúló szemüveges., parókás fej gőzölgő kávéval, égő cigarettával) avagy a sziklákból kiszakadó még inkább azokba visszaolvadó Vénusz Torzó címmel), s hogy a humorról se feledkezzünk meg az olyan festményeknél, mint a Bolhát kereső lány. Szimbolizmus? Szürrealizmus? Romantika? A szakszavak ezúttal aligha érdekesek. Hisz végül is bizonyos, hogy a Molnár C. Pál emlékkiállításán, a Hatvani Galériában bemutatott művek, a nézőknek nagy örömet szereznek. Az elandalító Molnár C. Pál mellett egy sokkal inkább izgatóbb tárlatot is láthatnak ugyancsak a Hatvani Galériában e napokban a látogatók. Mészáros Mihály szobrászművész fa, fém, kő szobrai láttán az első ami azonnal megüti a nézőt, az anyagok tökéletes ismerete, kezelése. (Alkotásait a múlt heti irodalom!— művészet oldalunkban mutattuk be.) Tárgyain, úgy tűnik nincs egy négyzetcentiméter üres felület sem, figyelme a legapróbb részletekre is maximálisan kiterjed. Aprólékos műgond, s mégis ütő érő jellemzi általában alkotásait, melyek ilyeténképpen legtöbbször jól közvetíti a gondolatot. A szobrok közt az egyszerű néző számára persze vannak kedvesebbek, s — az idea és a kifejezésmód olykor-olykor megingó harmóniája miatt — kevésbé kedvesebbek. Maradéktalan élményt kínál például a Korunk. A fölhasított fémgömbből — mint a megfeszített Jézusé — nyúlik ki két kar, bent pénzérmék sorakoznak, a falat ágyúcső töri át. Ikaroszt s Krisztust valamiféleképp egyszerre formázza az a figura, melyen nem elalélt szenvedő, a Megfeszített, de energiával, élettel :— kiterjesztett karjával szinte emelkedni, repülni kész. A szobor címe Chile. Egész más hangulatot közvetít a Tavasz. A lebbenő, lobogó világos ágakkal karcsún a széllel szembe szökkenő leányalak. Valamivel elvontabb a szögesdrót-gömbbe zárt madár a Rab galamb. Hagyományosabb megoldású, de nem kevésbé érzékletes Kása György, illetve Decsé- nyi János mellszobra, melyek nemcsak modelljeik egyéniségét képesek tükrözni, de általános, emberi jellemvonásokat is. A fölsorolt példák az iménti összeállításban, meglehet, kissé kuszán, kiragadottnak tűnnek. Am így talán sikerült érzékeltetni azt a sokszínűséget, változatosságot, mellyel a látogatók Mészáros Mihály tárlatán találkozhatnak. A kiállítások máTcius 15-ig tekinthetők meg. Németi Zsuzsa J ánossy Lajos, a kiváló magyar fizikus 1912. március 2-án Budapesten született. Édesapja a Mértékügyi Intézet matematikusa volt, s a Tanácsköztársaság idején tanúsított tevékenysége miatt 1919 után 70 éve született Jánossy Lajos emigrációba kényszerült, ezért fia Bécsben végezte középiskolai tanulmányait, majd az ottani egyetemre is beiratkozott. Később Berlinbe került, ahol egyetemi doktorátust szerzett 1936- ban, huszonnégy éves korában, a kozmikus sugárzás tárgyában írott disszertációja sikeres megvédésével. A később Nobel-díjjal is kitüntetett P. M. S. Blackett meghívta a londoni egyetemre, ' majd Manchester egyetemén tartított. A fiatal fizikus-professzor neve ekkor már egész Európában jól csengett. 1947-ben az ír kormány meghívására elvállalta az Institute for Advanced Studies — az ír egyetem — Kozmikus Fizikai Intézetének vezetését. Egyidejűleg megválasztották az Ír Tudományos Akadémia tagjául is. A dublini egyetem egyik vezető professzora volt, amikor kézhez vette a magyar kormány meghívását. 1950-ben tért haza Budapestre. Az Akadémia azonnal rendes tagjául választotta. Itthon Jánossy először az akkoriban épülő-szerveződő- Szabadság-hegyi MTA Központi Fizikai ‘Kutató Intézete kozmikus-sugárzási laboratóriumát irányította, majd 1956-ban — a legnehezebb pillanatokban — az ország egyik legfontosabb kutatóhelyének - az igazgatójává nevezték ki. Több mint egy évtizeden keresztül állt a KFKI élén; ez az időszak meghatározó fontosságú az intézet történetében is. Jánossy munkásságából a kozmikus sugárzás témakörére vonatkozó dolgozatait a világon mindenütt használják, idézik'. Elsősorban az úgynevezett levegőzáporok, mégpedig különösen az áthatoló és kiterjedt záporok elméletével vívta ki az őt világszerte övező szakmai megbecsülést. A nagy koincidencia-berendezésekkel végzett nevezetes kísérletes vizsgálataira — melyek az áthatoló levegőzáporokban előforduló elemi részecskék természetét segítettek feltárni — máig sokan hivatkoznak. Fontos eredményeket tulajdonítanak neki a mezonkeltés és a levegőzáporok problémáinak kvantitatív tárgyalására vonatkozóan is. Ezekért a dolgozataiért alig egy évvel hazatelepedése után, 1951-ben megkapta a Kossuth-díjat. Jánossy Lajos azok közé a tudósok közé tartozott, akik tudományos alkotómunkájuktól nem választották el az ismeretterjesztést sem. Még a középiskolai fizikaoktatás reformjában is szívesen közreműködött, rendszeresen látogatta a gimnáziumok fizikaóráit. Emlékezetes televíziós ismeretterjesztő előadássorozata mellett a lapokban is gyakran felbukkantak színes és érdekes cikkei. A gravitáció és az atomok közötti kapcsolatról éppoly természetességgel értekezett, mint az oktatás és iskolai túlterhelés kérdéseiről. Köztudott, hogy Jánossy az MSZMP Központi Bizottságának tagjaként a hazai tudománypolitikai irányítás egyik kulcsszereplője volt. A legkülönbözőbb fórumokon: kongresszusi előadásain, akadémiai bizottsági üléseken a magyar tudomány eredményességéért, de az ehhez szükséges feltételek megteremtéséért is síkraszállt. Mindazokon az őrhelyeken szolgált, ahol a magyar fizika és matematika ügyét — akár hazai, akár nemzetközi testületekben — hatékonyan képviselni lehetett. Néhány esztendeje, 66 éves korában — szívroham következtében — hunyt el. Szimbolikus, hogy éppen óralátogatásra indult egy középiskolába: az utánpótlás ügye volt talán utolsó gondolata. Szántó György Tibor . ZALÁN TIBOR: Szeretők, örökre hóesésben Szeretők, megállók a téli napban szakad a hó, mint mikor elszakadtam tőletek; minden évszakban havazott Hó fedett tereket, templomot, padot Hó tört a vérünkbe lázadó nyárra hó zúdult virágzó gesztenyefákra havak csavarogtak az őszi égben s ti elindultatok a hóesésben én meg feküdtem hánytató lázban magamra maradtam a nagy vonulásban testetek a hó már semmivé vakítja bőrötök horzsolja papíron a tinta Isten csak tudja miért megmaradtam hó zúg éjszakámban hó a falakban örökös sápasztó szibériáda havaztok telekből havazóbb nyárba MEZEI ANDRÁS: Eltűnőben Legelőször a lovak tűntek el. Aztán az istrángok szakadtak el. Udvarokból a kihalt szekerek, a pattogások, az ostornyelek, és utoljára a dűlőutak, a gyalogösvények, ásott-kutak. Végezetül a talpak hűlt hona, a porból, a paraszt lábnyoma. Reggel volt. Az óra még nem ütötte el a nyolcat, de Makar üzlete már nyitva volt. A borbélyműhely kicsi, szűk és félhomályos Volt. Ha az ember a falra akasztott tükörbe nézett, saját képének valami különös, torz képével találkozott. Megszólalt az ajtó fölé akasztott csengő és korosabb férfi lépett be. A feje és a nyaka gyapjúsálban volt mesterségét tekintve bádogos. — Üdvözöllek, Makarus- ka...— harsogta és leült a tükör előtti székbe. — Hogy van? — kérdezte Makar. — Rosszul, kedvesem, nagyon beteg voltam, most meg hullik a hajam; az orvos azt tanácsolta, hogy borotvál- tassam le egész kopaszra a fejemet. így elhatároztam, hogy eljövök hozzád. Hosszú séta volt ez tőlem, de gondoltam, te mint rokon, jobban megcsinálod, és nem fogadsz el tőlem pénzt. — Szívesen megteszem. Makar fehér kendőt borított a vendég vállára és csattogtatni kezdte az ollót, megfente a borotváját. — Egész kopaszra? —kérdezte. — Igen... olyan legyen a fejem, mint a biliárdgolyó! — Hogy van a felesége? — Köszönöm, megvan. Azért ne vágd le a fülemet! — Mit csinál a kislánya? — Körülugrálják az udvarlók. A múlt héten a gazdag Sejkin szomszéd megkérte a kezét. — Annáét? Az lehetetlen! Hiszen én... nekem határozott érzéseim vannak és komoly szándékaim Anna iránt! Az arcát hideg veríték borította el és letette az ollót. — Az nem lehetséges. Anna már ígéretet tett, és a nagynéni is megígérte... hát nem gondoskodtam az egész csalód hajóról? Ingyen! Amikor meg az apám meghalt, az örökségemből elvitték a jó pamlagot... én- egy szó nélkül hagytam. Mindezt elfelejtették? — Azt nem, Makar, de te nem vagy igazi kérő Anna számára. Nincsen pén-_ zed és a mesterséged is haszontalan és egyáltalán, minek erről beszélni? A dolog megtörtént, más menyasz- szonyt kell keresned, és... miért állsz így, fogd azt az ollót és dolgozz! — Nem tudok ... én olyan szerencsétlen vagyok, nincsen erő a karjaimban. Az én kedvesem! Maguk szívtelen emberek! — Jól van, Makaruska. Majd eljövök holnap reggel ismét. Addig nyugodj meg! És félig leborotvált fejével — mint a fegyenceké —, elindult haza. Másnap kora reggel ismét megjelent. — Parancsol? —'kérdezte Makar ridegen. — Borotváld le a fejem másik felét is. — Kérem a pénzt előre, különben nem dolgozom. Az öreg elhűlve nézett rá, aztán megfordult, és otthagyta a borbélyműhelyt. A hajvágásért pénzt adni? Nem, az már fölösleges luxus. Így járt sokáig, félig borotvált fejjel, miközben a másik oldalon a haja már a kabátja gállérjára nőtt le. És így jelent meg a lánya esküvőjén is. Azt mondják: a takarékosság hasznos tulajdonság. Fordította: Antalfy István
