Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-14 / 11. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1982. január 14., csütörtök Pécsi Ildikó előadóestje Több bizalmat — Nem állandó, nem vál­toztathatatlan az előadóest anyaga — mondja Pécsi II. dikó, nagy közönségsikert aratott műsora után az egri Dobos Cukrászdában. — Ru­galmas és a közönség igé- nyéhéz igazodó. Ez termé­szetesen feltételez egy inten­zív azonnali kontaktuste­remtést. Ahogyan elhangza­nak az első mondatok, rög­tön tudni kell, hogy milyen hangoltságú közegben va­gyok és igazodnom kell ah­hoz. A Bizalom címmel össze1 állított zenés, verses előadói est végén felcsattanó taps igazolni látszott Pécsi Ildikó szavait, elképzelését. Az eg­ri Dobos cukrászda irodal­mi presszójának látogatói immár harmadik esztendeje ismerkednek, barátkoznak jeles színészeink, előadómű­vészeink ízlés- és gondolat- világával. Természetes és jó, ha ezek a műsorok változa­tosságukkal, sokszínűségük­kel egymástól való különbö­zőségükkel is varázs- és vonzerőt jelentenek. Nem volna azonban szerencsés, ha az irodalmi találkozások hangvétele elcsúszna a szó­rakoztatás könnyebben jár­ható, kevesebb gondolati kaptatót igénylő útjai felé. Nem azt mondom, hogy Pécsi Ildikó — egyre kitel­jesedő művészegyénisége — megbicsaklott volna ezen a találkozáson, de a megbéké­lést választotta. Kompro­misszumot kötött az igényes­ség és az érzelmes anekdo- tázó mesélgetés között. A Bizalom mélyebb rétegeivel, bonyolult áttételeivel/ annak őszinte ábrázolásával, az em­beri kapcsolatok sokrétűsé­gének útvesztőivel terhes szépségét felvonultató mű­sorral maradt adós jeles mű­vészünk ezen az estép. Lehet, hogy csupán az elő­adói est címének megválasz­tásával volt hiba. Ha Biza­lom helyett azt olvastuk vol­na a meghívón, hogy a kel­lemes Pécsi Ildikó, minden bizonnyal más megközelítés­sel ülünk be a Dobos cuk­rászda zsúfoltságig telt helyi­ségébe. Diák-hangversenysorozat Mozart, Haydn, Beethoven fiataloknak A Megyei Művelődési Központ a komoly zene szolgálatára és főleg a mai fiatalság zenei ízlésének fej­lesztésére gondolva hirdetett meg egy három koncertből álló sorozatot a tizenévesek számára. Az első műsort hétfőn rendezték meg a Fegyveres Erők Művelődési Otthonának színháztermé­ben. Azért említjük nyoma­tékkai a helyszínt is, mert a közeljövőben ez a színház­terem koncertteremmé lép elő, hiszen a Megyei Műve­lődési Központ és az egri Zeneiskola is átmenetileg itt kényszerül megrendezni hangversenyeit. A hangverseny pedagógiai célzata az első pillanatban nyilvánvaló: Szepesi György negyedórás szakmai beveze­tője készítette elő a fiatal­ságot arra, hogy a ritmus, a dallam és az összhang, a harmónia nagymestereitől származó műveket annak tekintsék, amik: egy ember vallomásának, ahogyan az életről, önmagáról elmondja gondolatait, érzéseit. A pe­dagógiai célzat a műsor ösz- szeállításában is szerepet kapott: Mozart operájának nyitánya eleve derűs han­gulatot áraszt: a Szöktetés a szerájból muzsikája még azzal is közelíti a mai, szó­rakoztató zenén érzelmi éle­tet élő fiatalokat, hogy já­tékosságukkal az életöröm­ről valló dallamok nem gör­getnek nehézkes gondokat, gondolatokat. Más világ megint a Haydn szimfónia, amelyből a me­nüett-tétel hangzott fel, mégis a finom régi tánc lej­tése képzeletet mozgató kö­zelségbe került a fiatalokhoz. És hogy az érzelmek vilá­gát is megidézze ez a hang­verseny: Beethoven F-dúr románcát Radnóti Tibor he­gedűművész szólaltatta meg. Ahogy az ember évek során újra és újra hallja ezt a beefhoveni, ugyancsak fe­gyelmezett romantikát, kezd rájönni arra, hogy minden zenetörténeti besorolás, mi­nősítés, osztályozás, a ko­rokra való hivatkozással együtt is kissé önkényes. A zene az alkotó segítségével kifejezi gondolatait, érzéseit. A közönségé a feladat, hogy befogadja azokat Radnóti Tibor ezúttal csillogóan, frissen, könnyedén hozta hallgatósága elé ezt a lírát, amely állja az idő rohamait. Szepesi György Mozart A-dúr klarinétversenyének két tételét szólaltatta meg. öt többször hallottuk mái kisebb együttesekben. Mo6t, ebben az áradóan zenélő re­mekműben nemcsak az elő­adás technikai formáit hoz­ta színvonalasan, de azt is éreztük, hogy ez a Mozart- alkotás az előadónak igen- igen a szívéhez nőtt. Példája talán lelkesíti az egri mű­vésztanárokat, hogy az évad folyamán folytassák a pódi­umszereplés szívesen foga­dott, értékes elgondolását. Ha átmenetileg nagy zenekar befogadására alkalmas ter­münk nincs Egerben, e ka­marazenélés kétszeresen in­dokolt. Erényt is lehet csi­nálni a szükségből! Az egri szimfonikusok csaknem kamaraszintre csökkentett együttesét Far­kas István vezényelte. Az adott létszám mellett a fú­vósok — főleg a Hiaydn- számban — mintha megmu­tatták volna, hogy az elő­adásból mennyi szín és változatosság kitetszhetik, ha mindenki a helyén, a maga fontosságának megfe­lelően, plasztikusan zenélve járul hozzá az összteljesít­ményhez. Farkas András A100 éves „Itt küldöm önnek ezt a kis csacskaságot” — írta Car­lo Lórenzini, amikor egy évszázaddal ezelőtt, 1881-beri egy római gyermekújság, a „Giomale per i Bambini” szerkesztőjének postázta a rakoncátlan fabáburól szóló meséjét. E szerény kezdethez képest tavaly igen széles kö­rű ünnepségekkel emlékez­tek meg a közkedvelt me­sehősről, jövőre pedig a Pi- nocchio-könyv . kiadásának lesz centenáriuma. A „kis csacskaság” — amelyet az akkor 54 éves olasz író a rossz nyelvek sze­rint csak azért írt, hogy a honoráriumból ' kifizethesse szorongató kártyaadósságait — azóta, a gyermekirodalom talán legismertebb alakjává vált A számok legalábbis ezt bizonyítják: a Pinocchio! csak Olaszországban 256-szor, angol nyelven pedig 111-szer adták ki. Évtizedek óta mű­ködik egy Pinocchio Társa­ság is Collodiban, Lórenzini szülőfalujában, amelynek nevét az író művészként használta. Tény, hogy Pinocchio rög­tön megfogta a kis olvasó­kat. A mese közkedveltsége hamar megmutatkozott-; amikor a szerző megunta a fabábu történetét, egyszerű­en lezárta a cselekményt Pinocchio felakasztásával. A fiatal és felnőtt rajongók tiltakozó leveleinek hatására azonban (akárcsak Conan Doyle szuperdetektívjét, Sherlock Holmes t) kénytelen volt hősét — egy bájos tün­dér segítségével — „felélesz­teni” és az eredetileg 15 ré­szes mesesorozatot további 21 részben folytatni. Tegyük hozzá: jócskán megemelt ho­noráriumért, hiszen a kiadó­nak mór nem lehetett két­sége, hogy Rézorr mester, Dzsepettó, Szóló Tücsök, a Tűznyelő mester. Róka, Kan­dúr és a többiek meséje bombaüzlet. Mi magyarázza ezt a nem várt sikert? A szakértők, irodalmárok szerint elsősor­ban az, hogy Pinocchio nem a megszokott sablonos me­sehős, a ,jó kisfiú”, hanem ellenkezőleg; valódi gyereket mintáz: önző, de nagylelkű, tele jó ötletekkel és hibák­kal, aki nem képes ellenállni a kísértésnek, és játszani; barátkozni is jobban szeret, mint iskolába járni. Az égész történetet meleg irónia hat­ja át, egyszerre szól fiatal lurkókhoz és meglett nagy­Pinocchio A fabábu diadalútja nyolc ízben vitték filmvá­szonra. Legismertebb — ha­zánkban is — Walt Disney 1940-ben készült rajzfilmje, bár a centenáriumi kiállítás több szervezője sajnálta ezt. mondván, hogy Disney dun- di, pirospozsgás, tiroli ruhás kisfiúja gyökeresen eltér a2 eredetileg megálmodott nyurga, gúnyoros olasz figu­rától. CoLlodiban 1951 óta műkö­dik a Pinocchio-park (amo­lyan vidám park Pinocchio! szobrokkal, játékokkal, be­mutatókkal, bábszínházzal!, amelyet évente több tízezer kíváncsi keres fel. Alapítója szerint ez a létesítmény ösz­tönözte az amerikai Disney­land létrehozását is. A vi­dám gyereklátogatók kis kártyákat kapnak, amely fel­jogosítja őket, hogy hetente egyszer füllentsenek és fel­írhassák a falra: „Le a ma­tekkal”! De hogy a százesz­tendős fabábu nem csupán Az ismert Walt Disney féle figura papákhoz A cselekmény bo­nyolítása, a befejezése (a bá­bu végül igazi kisfiúvá vál­tozik) a szülők, tanárok er­kölcsi érzékét is kielégíthet­te, és a gyerekek önállósá­gát, kalandvágyát is méltá­nyolta. Érthető hát, hogy a Pi­nocchio más művészeti ága­kat is meghódított. Számta­lan, egymástól gyökeresen eltérő stílusú illusztrátor je­lenítette meg, több száz te­levíziós változata készült, és az olvasóközönség kedvence, arra friss és szemléletes példa, hogy az olasz labda­rúgó-szövetség Pinocchiót választotta a spanyolországi futball-világbajnokságra ké­szülő csapata jelvényéül. Madridban tehát majd ki­derül: mennyire segíti a vá­sott fabábu az azzúri csa­patot, hogy ne falábúaknak, hanem „aranylábúaknak” bizonyulhassanak.... (Sz. G.) A jövő hét kiállításai Négy kiállítás nyílik a jö­vő héten Donnanovszky End­re születésének 75. évfordu­lója alkalmából. Január 23- án, szombaton nyílik meg Dunaújvárosiban a Domanov- szky Képtár. Az első állandó emlékkiáll ítá&on a közel­múltban elhunyt Kossuth- díjas festőművész három­száz, járésizt grafikai alko­tását mutatják be. Mai magyar művészet Hamburgiban címmel nyí­lik- tárlat január 24-én Szé­kesfehérvárott, a Csók Ist­ván Képtárban. A március 22. és és április 11. között rendezendő hamburgi ma­gyar hetekre, az István ki­rály Múzeum képzőművé­szeti gyűjteményéből külde­nek válogatást; ezt az anya­got láthatja a közönség a vasárnap délelőtt 11.30-kor nyíló tárlaton, ahol 18 mű­vész — köztük Bohus Zol­tán, Bokros Birman Dezső, Deám Pál, Orseáigh Lili, Schaár Erzsébet, Vilt Tibor alkotásait állítják ki. A Szovjetunió népeinek viseletéi címmel január 22- én kiállítás nyílik a salgó­tarjáni Nógrádi Sándor Mú­zeumban a Leningrádi Ál­lami Néprajzi Múzeum gyűj­teményéből. NógTád megye másik, ugyancsak a jövő hé­ten nyíló tárlatának, a szé- csényi Kubinyl Ferenc Mú­zeum nyújt otthont: az Al­föld a vásárhelyi művé­szetben címmel nyílik tár­lat, amelynek festményeit a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum kölcsönözte a szócsőn yieknek. Népzenei monográfia Egy hernyéki parasztem­ber dalkincse címmel meg­jelent a zalai gyűjtemény 13. kötete. Az új népzenei monográfia szerzője Hor­váth Károly lenti népzene- kutató tanár, aki 1958-tól hét éven át élt Hernyókén. Már ekkor felfigyelt az,1891- ben született, feltűnően sok dalt ismerő Szili Jánosra. Később, amikor mind a ket­ten Lentibe költöztek, hoz­záláttak a dallamok megörö­kítéséhez. Nem kevesebb, ■ mint 596 dalt kottázott le, illetve vett fel magnószalag­ra. Rumen Balabanov: fl MEGSZOKOTT Kisütött a tavaszi napocs­ka, s az egész természet ki­virágzott. Ivan Milanov is kivirult. Tetőtől talpig szép sárga virágoktól pompázott. Bizony, még a kalapját sem tudta a fejére húzni; össze­gyűrte volna a tarka virá­gokat. Ivan Milanov azonnal a figyelem középpontjába ke­rült. Persze nem mindennap virul így egy ember! Egye­sek csodálkoztak, mások pe­dig irigyelték. Ezek a mások voltak töb­ben. Nekiláttak, és vájkálni kezdtek a családi ügyeiben. Kiderítették, hogy Ivan Mi­lanov életében nincs min­den rendben. A lakása meg­lehetősen szűk, az állása sze­rény, sőt, a fia előző nap kettest kapott számtanból. A feleségével is mindenuntalan veszekszik. És egyszerre csak — no tessék! Kivirult! — Micsoda szenzáció — fintorogtak az irigykedők —, hiszen mindenki virágozhat kedvére. Majd meglátjuk, milyen lesz a termés! Eltelt két nap, és Ivan Milanov termést hozott. Bi­zonytalan formájú, apró gyümölcs volt. Körtéhez ha­sonlított, de talán almához. — Rendben van, gyümölcs — ismerték el az irigykedők —, de biztosan savanyú vac­kor. .. Ugyan kinek kell az ilyen? Legfeljebb a disznók­nak. .. Elmúlt még néhány nap, és világosabbá vált, hogy körte termett. És mennyi! Milanovot valósággal elborí­tották a körték, olyannyira, hogy az autóbuszba sem pré­selhette be magát, mert at­tól kellett félnie, hogy a gazdag termés felét elveszí­ti. És micsoda körte volt! ízletes, édes, zamatos! Olyan illata volt, hogy a király asztalára is illett volna. Mit is beszélek a királyról! Mi­lanov körtéjéhez képest a királyé is elbújhatott volna. Irigyei nem nyugodtak. — A vak is látja — mondták —, hogy virágzott, tehát gyümölcsnek is kell lennie. De így nem járja! Vagy dolgozzon, mint min­den becsületes ember, vagy pedig üljön odahaza és hoz­zon gyümölcsöt, mint a gyü­mölcsfa. — Rendben van! — mond­ta Milanov. És a második lehetőséget választotta, mert munkába menet egyesek sér­tegették, mások zaklatták, megint mások pedig azon mesterkedtek, hogy nekiüt­közzenek, és a körte felét lerázzák róla ... Milanov kénytelen volt otthon ma­radni. Szerencsére, a csa­ládja megértette, és a ter­més egészen jó volt — négyzetcentiméterenként két kiló. — Aha, odahaza maradt — fészkelődtek megint az irigykedők. — Ügy látszik, itt nem munkából szerzett jövedelem­ről van szó! Ott üldögél a lakásán, virágzik és gyü­mölcsöt hoz. A körtéért ka­pott pénzecskét pedig a zse­bébe rakosgatja?! — Miféle pénzecskét?! — nevetett Ivan Milanov. — Ha termékeny esztendő, ak­kor még megjárja... — Termékeny esztendő, szűk esztendő — ostromolták irigyei. — De hiszen te ott­hon ülsz! Mi pedig reggel­től estig az osztályon gür­cölünk! Mit tehetett volna Ivan Milanov? Kénytelen volt visszamenni a munkahelyé­re. Naphosszat ott ült az asztal mellett, közben pedig virágba borult, és gyümöl­csöt hozott. Mi mindent nem tettek az irigyei: sóoldattal locsolták, hernyókat raktak a virágokra, vegyszerekkel per­metezték. Mindhiába! Ivan Milanov csak virágzott ma­gában, és gyümölcsöt hozott. Két kollégája az osztályon szintén megpróbált kivirá­gozni, de hiába. Még rügyek sem duzzadtak rajtuk ... — Hogy sikerül ez neked? — kérdezték Ivan Miíanov- tól. — Akaraterő kell hozzá! — válaszolta ő. — Ne beszélj mellé! — tamáskodtak az irigykedők. — Neked összeköttetéseid vannak, azért virágzói! — Igen, igen... — lódí­tották a többiek —, manap­ság jó összeköttetés kell ah­hoz, hogy valaki virágozzon és termést hozzon. Ezek a szavak valósággal megperzselték Ivan Milano­vot, ahogyan a fagy csípi meg a zsenge hajtásokat... Ivan Milanovon többé egyetlen bimbó sem jelent meg. Megint közönséges em­ber lett. A kalapját is nyu­godtan a fejébe húzhatta, semmit sem gyűrt össze eközben. Irigyei megkönnyebbülten sóhajtottak fel, és többé ész­re sem vették. Ivan Milanov megint ott gunnyaszt az osz­tályán, és az iratokat ren­dezgeti. Körtét pedig a pia­con vásárol. Kilóját 1 leva 25 sztotinkáért.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom