Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-14 / 11. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. január 14., csütörtök 3. Felét az ablakon dobjuk ki A REKLÁMRA FOR­DÍTOTT kiadás fele az ablakon kidobott pénz, csak azt nem tudni, hogy melyik fele — az közismert. Az amerikai Harvard egyetem vizsgálata szerint viszont a hirdetések 85 százaléka1 semmilyen ha­tást nem ér el, csak 10 szá­zalékainak hatása pozitív, öt százaléka pedig kifejezetten a cél, a termék ellen dol- : gozik. A reklám hatékonyságának vizsgálatára sokféle mód­szert alkalmaznak világszer­te. Ez a sokféleség is jelzi, hogy aligha akad igazán megbízható eljárás. Ennek ellenére a reklám eszközével minden fejlett és közepesen j fejlett országban élnek. Magyarországon évente kö­rülbelül kétmilliárd forin­tot költenek hirdetéisekre, ami a nemzeti jövedelem alig 0,3 százaléka. (A fej­lett tőkés országokban ez az arány eléri az 1—2 százalé­kot) Bár a mi kétmilliárd fo­rintunk ebben az összeha­sonlításban szerénynek tűnik, mégis lépten-nyomon talál­kozunk hirdetésekkel: a képernyőn, a rádióban, a lapokban — a Népújság ha­sábjain is természetesen —, a hirdetőoszlopokon, buszon, vonaton, sportpályán, mozi­ban. Derülhetünk vagy bosz- szankodhatunk bárgyúsága miatt, cáfolhatjuk, ellenő­rizhetjük, szidhatjuk vagy szerethetjük; csak egyet nem tehetünk: azt, hegy nem fi­gyelünk rá. A jó reklámot érdeklődés­sel figyeljük, hiszen az tá­jékoztat, eligazít, hasznos tudnivalókat tesz közzé. Nem egyszerűen annyit mond, hogy ezt a cipőpasz­tát vagy azt a fogkefét ve­gyük, hanem megindokolja, miért éppen azt. Például azért, mert olcsó, praktikus, könnyen kezelhető, s hasz­nálata ilyen vagy olyan ered­ménnyel jár. Ha a reklám nem érvel, nem győz meg, akkor alig­hanem felesleges. A hazai reklámszakma gyermekbe­tegsége, hogy a hirdetők olykor csak önmagukat nép­szerűsítik: nevüket, cégüket, címüket — ahelyett, hogy termékeik, szolgáltatásaik előnyeit ecsetelnék. Más hibát is elkövetnek: előfor­dul, hogy amit reklámoz­nak, azit nem lehet kapni. Márpedig még nem forgal­mazott, vagy már nem kap­ható, (vágy csak pult alól beszerezhető) árut hirdetni több mint vétek — a fo­gyasztó félrevezetése. Mentség persze akad. Előfordul, hogy amikor a reklámkampányt megterve­zik, bőséges az árukészlet, de mire a hirdetés megjele­nik — elfogy. Máskor a termelő teszi közzé a hir­detésit, és nem számol az­zal, hogy áruját csak az egyik vagy a másik keres­kedelmi vállalat veszi át, tehát az országnak csak bi­zonyos részeiben forgalmaz­zák. A reklám azonban a rádió, a televízió vagy az or­szágos lapok révén eljut mindenhová, és a fogyasztó joggal kérdi: hol van? Hol kéressem? Ha nines, miért hirdetik? Az ILYEN ÉS HASONLÓ buktatón igyekszik átsegíteni a hirdetőket a közelmúltban elkészült reklámetikai kó­dex, a Magyar Reklámszö­vetség által kidolgozott jog­szabálygyűjtemény. Ebben egyebek között ez olvasha­tó: „A reklám 'keltsen igényt, de ne legyen tolakodó, és ne törekedjék rávenni a fo­gyasztót tényleges szükség­leteitől és a reklámozott termék használati értékétől független vásárlásra. A rek­lámnak meg kell nyernie a fogyasztó bizalmát, ezért semmilyen reklámnak sem szabad a reklámba veteti közbizalmat megrendítenie”. A kódex még számos fon­tos és közérdekű kérdésre kitér, de mi térjünk vissza inkább a kiinduláshoz: megtérülnek-e a reklámo­zásra fordított kiadások? Objektív számítások nélkül is állíthatjuk, hogy számos vállalatnál nem. Sok helyütt ugyanis eleve elhatározzák, hogy az árbevétel meghatá­rozott százalékát reklámra költik, szinte függetlenül a piaci helyzettől1, a vállalat céljaitól, szándékaitól. Nyil­ván az ilyen, csupán a pénz­ügyi lehetőségekre épülő propaganda következménye, hogy olykor helyi jelentő­ségű akciókat hirdetnek a rádióban és a televízióban — vagyis az egész országban. A hirdetők egy része nem is vizsgálja reklámtevékenysé­gének hatását Persze akadnak értelmes, célratörő, hatásos, sőt, szel­lemes, ötletes hirdetések, amelyek bizonyára meghoz­zák a kívánt eredményt. A reklám segítségével ismerte meg a fogyasztóközönség például az új ruházati mé­rettáblázatot, a diétás étele­ket jelző narancsszínű kört, vagy az új áruk, szolgálta­tások, kereskedelmi akciók, engedményes vásárok soka­ságát. AZ UTÓBBI ÉVEKBEN megélénkült a vállalatok, szö­vetkezet reklámtevékenysé­ge, ami velejárója a gazda­sági élet pezsdítésének, az árukínálat fokozódásának, a választék bővítésének és a gazdálkodó szervek közötti versenynek. A hirdetések tömege azt az érzetet kelti bennünk, hogy mi, fogyasz­tók, kezdünk fontossá válni. (G. Zs.) Mikroáram körök A REMIX Rádiótechnikai Vállalatnál több termék mel­lett úgynevezett szigetelő ala­pú vékony és vastag réteg- áramköröket is gyártanak. Ezek rendkívül kicsik és al­kalmazási területük sokrétű. A megrendelő kérésének megfelelően — egy-egy be­rendezéshez alakítva — ké­szítik ezeket a speciális, mi­niatűr áramköröket, amelyek a távszabályozásban, az au­tomatizálásban ma már nél­külözhetetlenek. A REMIX- nél az idén nyolcvan-száz millió forint értékben készí­tenék ilyen különleges mik­raáramköröket. Napraforgóhántoló épül Vámosgyörkön — Bővítik a hevesi tárolótele­pet — Közös raktárak a mezőgazdasági üzemekkel - Új termékek Több gabona átvételére készülnek 1982-ben Agrárpolitikánk egyik központi törekvése a VI. ötéves tervben a gabonaprogram eredményes megvalósítása. 1985-ig 15—16 millió tonna kalászost és kukoricát kell termelniük a nagyüzemeknek, hogy zökkenőmentes hazai ellátást és a meg­növekedett exportfeladatot teljesíthessék. Ebben jelentős szerep hárul a Heves megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatra is, amely 1981-ben sikeres esztendőt zárt. 698 mil­liós termelést valósított meg, 20 millió forintos nyereség mel­lett. 1982-ben 763 milliót terveznek és 19 milliós nyereséget kívánnak elérni. Segélyszállítmány Lengyelországba A Magyar Vöröskereszt csatlakozott a Vöröskereszt Társaságok Ligájának felhí­vásához és szerdán útnak in­dította első segélyszállítmá­nyát Lengyelországba. A kül­demény tíz tonna élelmiszert tartalmaz gyermekek és idős emberek részére. Az élelmi­szert 5 kilogrammonként, cso­magolták a könnyebb elosz­tás érdekében. A lengyel vö­röskereszt kérésének megfe­lelően takarókat és ruhane­műt is küldenek. A Vöröskereszt Társaságok Ligája és a lengyel vörös- kereszt ötvenezer, alacsony jövedelmű idős ember és 20 000 család gyermekeinek támogatását, valamint kórhá­zak és szociális intézmények segítését vállalta. További befizetéseket a Vöröskereszt szervezeteknél kapható csek­ken és rózsaszín postai pén­zesutalványon is lehet juttat­ni a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének címé­re: Budapest, V. Arany Já­nos utca- 31. Irányít ószám: 1051. Bankhitel és ... Több brikett Várpalotáról A Veszprémi Szénbányák Vállalat 144 millió forint hi­telt kap a nemzeti banktól a lakosság jobb szénellátá­sát szolgáló brikettgyártás fejlesztésére. A gyártás alap­anyaga elsősorban a várpa­lotai lignit lesz, de itt hasz­nosítják a balinkai bánya szénporát is. A brikettgyár­táshoz szükséges berendezé­seket a várpalotai bánya mellett működő úgynevezett kiseröműben helyezik el, mert a szomszédos inotai November 7. Erőmű rekonst­rukciója ezt az erőművet fölöslegessé tette. Kevesebb búza, több napraforgó Az 1980-as őszi és: az azt követően, 1981 tavaszi idő­járása nem kedvezett! a ka­lászosok termelésének, ami a felvásárlásiban is megmu­tatkozott. Emiatt a terve­zettnél kisebb területről ta­karították be az üzemek a kenyérgabonát, így a válla­lat sem tudta maradéktala­nul teljesíteni felvásárlása tervét. A takarmánynak va­ló kalászos gabonából az át­vétel kedvezőbben alakult, ami főleg annak köszönhe­tő, hogy a közös gazdasá­gok pénzügyi helyzetük ja­vítására törekedve, többlet­mennyiséget értékesítettek. Fodor Sándor kereskedel­mi igazgatóhelyettes elmond­ta, hogy 1981 nyara és ősz eleje, a napraforgó termelé­sére kedvezően hatott. Így a' Heves megyed Gabonafor­galma és Malomipari Válla­lat 1600 tonnás felvásárlási tervét 3200 tonnára teljesí­tette. A nagyüzemektől fel­kínált napraforgót szerződé­sen kívül is átvették, ezzel is elősegítették a megter­melt mennyiség elhelyezé­sét. Kukoricából 15 ezer 100 tonnát vásároltak fel a gazdíaságloktól. Ez a many- nylség azonban a téptakar- mányigényeket nem bizto­sítja, így szükség van to­vábbi kukoricafelvásárlás­ra, melyet más megyei társ- vállalatoktól vesznek meg. Annák eliteméire, hogy ke­vesebb búzát vettek ét ta­valy, csaknem 43 ezer ton­na kenyérgabonát értékesí­tettek exportra, a szocialis­ta országokba. Emellett zök­kenőmentesen biztosították Heves megye liszt- és keve- réktakarmány-eUátását. A kenyémekValóból Buda. pestre és Nógrád megyébe is szállítottak. 1981-ben 68 ezer tonna táptokanmányt gyártottak, ami zavartalan ellátást jelentett. Az idén 72 ezer tonnára növelik ezt. Édesipari alapanyagok A vállalat erőfeszítéseket tesz a termékválaszték bő­vítésére. Ennek megfelelően több új kísérleti, főleg édes­ipari alapanyag gyártásét kezdték meg, melyek a 80- as években jelentősen' se­gíthetik majd a gabonafor- galmazós gazdasági eredmé­nyeinek javítását. Hántolt árpából például a múlt év­ben, 3500 tonnát készítettek és értékesítettek. Gyöngyö­sön üzletet nyitottak gabo­naipari termékék, főleg szójaliszt, kukoricadara, bú­zacsíra, árpagyöngy, rizsliszt, búzadara, sárgaborsóliszt ér­tékesítésére. Emellett a He­ves megyed Sütő- és Édes­ipari Vállalattal együttmű­ködve kukorica-, sajtos-, és rozslángos kenyeret is árul­nak! Az 1982-es tervi évadaito­kat a vállalat bizalmi tes­tületé december második fe­lében megtárgyalta, ahol kü­lönös hangsúllyal foglalkoz­tak a gábonaprogramból adódó többletfelvásárlás zökkenőmentes megszerve­zésével. Heves megye mező­gazdasági üzemei 1981 őszén csaknem 55 ezer hektáron vetettek búzát, ami várha­tóan, megfelelő termés ese­tén, az átvételre is nagyobb feladatokat ró. A gabona biztonságos elhelyezésére erőfeszítéseket tesznek, és szükségtárolókat építenek. Noha a vállalat beruházási lehetőségei erősen korláto­zottak, ezért az idén. önálló raktártér létesítését nem tervezik. Májusban már üzemel A hevesi silótelepen, vi­szont 4 ezer tonnás új szük­ségtároló készül. Terveik kö­zött szerepet az is, hogy a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium által kiírt pályázat alapján, a csányi és a zagyvaszántói termelőszövetkezettel közö­sen, tárolóidat éjpítenek. Az idén az első félévben, a tár­náméról Lenin Terme lószö­vetkezettel együttműködve faszerkezetes szükségtáro­lót alakítanak ki. Termelési tervüket úgy állították össze, hogy az öt­napos munkahét bevezeté­sével is maradéktalanul biz­tosítsák a lakossági igénye­ket termékeikből. Erőfeszí­téseket tesznek a keverék- takarmányok minőségének javítására. Vámosgyörkön több mint 11 millió forintos költséggel kísérleti üzem építését kezdték meg, ahol hántolt napraforgómagot ké­szítenek étkezési, illetve édesipari felhasználásra. Az üzemet májusban adják át rendeltetésének. A vállalat­nál arra törekszenek, hogy a megnövekedett feladatokat minimális létszámnöveléssel valósítsák meg. A dolgozók bérét az idén 5 százalékkal növelik; melynek egy részét már most az év elején biz­tosították Mentusz Károly Utazás az öreg kontinensen Egy idegenvezető naplójából... — Szóval, ha nincs tu­rista, akkor elővesszük az idegenvezetőt ? Hát, ha nem is előveszük, de megkérdezzük. Persze az is igaz, hogy a fent említeti mondat nem a sértődöttség hangján, hanem egy „paj­kos” mosoly kíséretében fo­galmazódott meg. Ezek után nem kellett magyarázkodni, kérlelni, s kérdéseket féltem ni. Azonnal „úton voltunk”. S hogy merre jártunk? Alig másfél óra alatt bejártuk Eu­rópát. Voltunk Leningrád. ban, Poriban, Párizsban, az NDK-ban, Csehszlovákiában, Tallinnban, Gödöllőn, s az eg­ri Dobó téren. Beszéltünk finnül, oroszul, németül, franciául, egy keveset ango­lul is. Fogadtunk, s kísér­tünk, vagy húsz diplomata, tudományos, s egyéb delegá­ciót. Tanultunk a híres Sorbonne-on, a Lomonoszo. von és természetesen a Tartui-i egyetemen. Voltunk tolmá­csok, idegenvezetők, turisták, tanulók s egyszerűen csak barátok. — Ezek után feltehetően velünk tart az olvasó is. Kérem mutatkozzon be! í— Mjazovszky Albert nyu­galmazott főiskolai tanár va­gyok, 68 éves. S hogyan is kezdődött? Francia tanár voltam. Elég későn — már 35 éves voltam —, amikor úgy-ahogy megtanultam oro­szul. Akkortájt — mint ma is —, sok szovjet turistacso­port látogatott Egerbe. Hoz­zájuk csapódtam, hogy gya­korolhassam a nyelvet. Egy­szer úgy adódott — ez 1960-ban lehetett —, hogy egy német csoportnak nem volt idegenvezetője. Engem ismert az akkori idegenfor­galmi iroda igazgatója, S megkért, hogy ugorjak bé egy napra. Aztán ebből a bi­zonyos egy napból három lett, majd utána szép sorjá­ban a többi. — A francia, a orosz és a német nyelv mellett beszél finnül is... I— Még egyetemista ko­romban egy évig a Tartui-i egyetemen tanultam. Ak­kor voltam kint először, majd utána még ötször. Ezek közül háromszor Poriban. Én tolmácsoltam, amikor meg­kötöttük a baráti szerződést. Több finn barátom van, akikkel levelezek. Időnként meghívjuk egymást, s ilyen­kor nagyokat beszélgetünk, így bukkantam rá például arra a barátomra, akivel 1932-ben Gödöllőn találkoz­tunk először. A világ minden tájáról voltak ott akkor fia­talok. Többen segítettek, hogy megtaláljam. Ma Kau- valában lakik, s már több­ször kölcsönösen meglátogat­tuk egymást. — Meséljen Párizsról?! — Párizsról nem lehet mesélni, azt látni kell. El­mondom viszont, hogy majd­nem voltam a Sorbonne-on. 1968-ban kiküldtek nyelvi to­vábbképzésre, de sajnos pont akkor voltak a diákmegmoz­dulások, s így a Sorbonne helyett Normandiában vehet­tünk csak nyelvleckéket. — No és Leningrad? — Ott is továbbképzésen voltam. A Lomonoszov Egye­temen tanultunk. Egyszer le­maradtam a csoporttól, mert saslikot akartam enni. Ez saj­nos azonban nem sikerült, vi­szont kétszer kiadósán bőrig áztam. Már majdnem elkese­redtem, amikor finn szót hallottam. Odamentem, s be­mutatkoztam. Turisták vol­tok, s elmondták, hogy nem jött meg az idegenvezetőjük. Arra kértek, hogy mutassam meg nekik Lendngrádot. No, gondoltam: a bemutat­kozásom egy kicsit hiányos­ra sikerült, ám mire elma­gyaráztam, hogy én is most vagyok itt először, megjött akikre vártok. Ezek után ter­mészetesen én is csatlakoz­tam', s megnéztem a várost. — Melyik volt a legemlé- kezetesebbb tolmácsolása? — Mondhatnám azt is, hogy a „legmelegebb” a ka­nadai külügyminiszternek és feleségének a kalauzolása. Tudtom, hogy angol tolmá­csot kértek, de hát be kel­lett, hogy érjék velem. Ami­kor megérkeztem az egri Park Szálló elé én ezért ud­variasan elnézést is kértem: franciául. Az asszony ango­lul válaszolt. Erőre én újra el­nézést kértem angolul, de mindjárt azt is hozzátettem, hogy ezt a nyelvet nem be­szélem olyan szinten, hogy tolmácsoljak; meg hogy be­mutassam a várost. Aztán kiderült, hogy jobban tud­nak franciául mint én. Több­ször udvariasan kisegítettek. Igaz, közben én is rájöttem, hogy miért volt ez a kis kellemetlenség. De Gaulle tábornok akkoriban ugyanis elég gyakran hangoztatta, hogy Kanada valamikor francia gyarmat volt... — Tehát politizál is? — Időnként arra is szük­ség van. Különösen a nyu­gati turisták nemcsak a mű­emlékekre kíváncsiak, ha­nem mindennapjainkra is, arra, hogy hogyan élünk. Az egri Dobó téren mindig elmondják, hogy tapasztala­taik szerint sokkal magasabb az életszínvonal, a boltok el­látottsága, mint azt a kinti híradások elmondják. Kér­deznek az utazási lehetősé­geinkről s arról, hogy itt milyen a vallásszabadság. Ilyenkor mindig elmesélem, hogy egyszer Becsben be­mentem egy templomba, amikor éppen misét tartot­tak. Sokkal kevesebben vol­tok, mint nálunk egy vasár­napi miseidőben. Ajándékok, levelek, képes­lapok, könyvek kerülnek elő. A legérdekesebb, az a Szov­jetunióból származó famet­szet, ami az Ökörmezőt áb­rázolja. Különösen emlékeze­tes. A háborúban ugyanis sokáig állomásozott ott csa­patával. Ismerősök, barátok néznek ránk a fényképekről. Mind­ahány emléktárgy, annyi él­mény. — Látja ezt ezért érdemes csinálni — mutat körbe. — Nemcsak én megyek el a vi­lághoz, hanem a világ is el­jön hozzám. És utazunk tovább az öreg kontinensen. Leningrádtól Párizsig, Finnországon, Cseh­szlovákián, az NDK-n, Ausztrián keresztül­De a végállomás mindig az egri Dobó tér marad. Kis Szabó Ervin

Next

/
Oldalképek
Tartalom