Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-30 / 25. szám
A fotóst, aki pedig mindig az embert keresi kamerájával, ez egyszer legyűrte a látvány: az anyag, a méretek, a megmunkálás szépsége háttérbe szorította legyőzőit, a MÄV Gyöngyösi Kitérőgyárának dolgozóit, Banka Józsefet, Tóth Istvánt, Nádi Ferencet és társaikat. (Kőhidi Imre képriportja) Így szól, legalábbis elmé- 1 kezetem szerint szól így az < optimista dalocska, amely a 1 sorvégek rímeltetésével egy- 1 szerre kívánja érzékeltetni ] az oly könnyen (?) és gyor- i san rohanó idő múlásának 1 kibírhatóságát és egyben azt < a reményt is, hogy: január, ] február és aztán már itt is i a nyár. Ha eltelik még per- 1 sze közben a március, az i április, meg a május. De az - már csak hárcftn hónap. Sőt ] olyan három hónap, amely- j nek minden hete, a mete- j orológia szakembere szerint ( egy-egy fokkal növeli az át- < laghőmérsékletet. Így aztán ] aki januárban e dalocskára fakad, bízvást várhatja, j hogy mire itt a nyár, törölheti a homlokát a nagy me- J leg gyöngyöztette verítéktől. Dehogyis akar meteoroló- j giai cikk kikerekedni a tol- lám alól. Isten mentsen tő- , le! A politikusoknál talán j csak a meteorológusok té- | vednek többet, és rajtuk ki- ( vül is talán csak az újság- írókon gúnyolódnak annál is többet, nemhogy még a me- J teorológia köpenyét is ma- 4 gamra borítva csúfoljanak ki, hogy lám, a kopott köpeny foltjai alól csak kilóg a — lúdtoll. A kis dalocskát csak azért idéztem dúdolva magamban a talán soha is nem volt, hanem mindenki csak magának fabrikált dallamát, mert éppen a körzeti időjárást hallgatom a rádióban. Hogy hol a mínusz és vább a másnak boldog új évének e januári reggelén. Kis termete, ahogy távolodik csosszanó léptei hátán, mind jobban összezsugorodik, mígnemcsak egy fájdalmasan megtört száraz ágnak tűnik, amint elcsosszan az útkanyar mögött. Elszégyellem magam vidám botorságomért. Aztán meg enmagam vígasztalom önmagam: mit tehetek én róla, hogy gyásza van? Nem tapintatlankodni akartam, csak jót kívánni, nem tehetek róla, hogy jókívánságom petárdája gyászsortűznek bizonyult. Tényleg: napok óta nem láttam már a még nem is nagyon öregasszonyt. Vagy hetek óta? Mindennap ott volt az erkélyen, ha nem volt ott, akkor is ott véltem látni, annyira odatartozott, hogy a megszokás káprázó szeme mindig is ott vélte tenni-venni, ahol most már soha... Mióta is nem láttam? Fogalmam sincs. Január, február, itt a nyár. Mindent tudunk, ami a világban történik. Mindent? Lassan már évszámba megy, hogy egy hatalmas, több emeletes közös fedél alatt lakunk. Jószerint a nevét se tudtam, és hánynak nem tudjuk a nevét, hánynak a gondját, baját, kicsoda, micsoda, és miért olyan, amilyen. Amilyen kedves, vagy amilyen kedvetlen. Ki lakik a szomszéd házban és a szomszéd utcában? Min nevetett oly vidáman a mi-- nap, még falakon is áthall- hatón az egyik, s miért sírt a másik olyan zokogón? Miért? Hogyan? Kicsoda? Mikor és meddig és hol és hol nem és kik és mik és... és... és... és megint csak az és... Az ajtók nemcsak képletesen, de betonvastagon zárva. Már-már szokás, hogy cseng a készülék, s az egyik szomszéd a másiknak, az egyik emelet a másiknak — telefonál. A gép közvetítésével tud egymásról meg valamit két ember. Valami keveset. Valamit, ami talán fontos, talán nem, de ami csak úgy vált megtudhatóvá, hogy a gép segített... Félresöpröm a reggeli morzsáit, a rádió már sporthíreket mond: hogyan szerepeltek labdarúgóink a távoli Ausztráliában, ki lőtte a gólokat és hány fok meleg van az ottani, mostani kánikulában. Az emeleten lakó öregasszonyt régen láttam. Azt is régen. Hány fok lehet a szobájában? Január, február, itt a nyár. Mindent tudunk a világról. És semmit a körülöttünk való kis világból. Január, február, eljön a nyár? Le ne kottázza senki nékem többé ezt az átkozott dalocskát. hol lesz a plusz, hogy a skandináv partok fölött anticiklon, az olasz partoknál ciklon, de anti nélkül, hogy Keszthelyen hány fok és milyen borús az ég, míg Debrecenben “hódara hull, addig a Kékes felett tiszta kék az ég. Azt is megtudom rendre napra, sőt órára, hogy mennyire fáznak a finnek — vagy nem is fáznak? —, s ezzel szemben mennyire meleg és szokatlan az időjárás odalenn délen, így nem is a nyár elején. Mindent tudok, amit tudni érdemes az európai — és a világidőjárásról. Dúdolhatom hát, hogy január, február, itt-a nyár. Aztán a hírek, tudósítások. Csak úgy, a reggeli tej hör- pölése közben beszámolót kapok arról, hogy mi volt és mi várható Genfben, hogy a Golán-fennsíkért folyó politikai küzdelem milyen szakaszához érkezett. Mit mondott a szaúd-arábiai uralkodó, meg azt is, hogy Dél- Afrikában újabb apertheid ellenes mozgalom bontakozik ki, s hogy a kimondhatatlan nevű, csendes-óceáni sziget kormánya ellen sikertelen volt a puccs. Török a kenyérből, s míg a héját majszolom, hírt kapok éhínségről, és fegyverkezésről, temetésről, halálról, ötös ikrek születéséről. Repkednek a világtájak, a nevek, az országok, a szerződések, a politikai irányzatok és én majdnem mindenről tudom, hogy micsoda. Hogy hol van. Hogy miért van. Hogy kiért vagy ki ellen van. Kezdem hinni, hogy mégis Ptolemai- osznak van igaza Kopernikusszal szemben: igenis a Föld körül forog a világ. Vagy hogy inkább körülöttem forog a világ, avagy még inkább, hogy bennem forog a Föld? Mindent tudok, amit tudni érdemes az európai és a világhelyzetről. Hogy hide- gül-é, avagy melegszik már végre. Mert: január, február, itt a nyár — dúdolom magamban a bárgyún kedves kis időcsalogató dalocskát, i amelynek dallamát aligha je- ; gyezték le egyetlen kottába i is még. Hiába, ilyen csodá■ latos, ilyen félelmetes és ilyen lenyűgöző lett korunk. A világ a végtelenbe tárult ■ és a végtelen összegömbö■ lyödött, mint valami kényes, : doromboló, de karmolni is ■ kész macska, a szobánk sar- i kában. Nincs távolság. Ügy i beszélünk ezer kilométerek- , ről, mint hajdanán a szomszéd falu messziségéről. De még így sem igaz ez, mert . az a falu hajdanán kevesebb hírt adott magáról a szomszédból, mint Kuala [ Lumpur manapság 20 ezer kilométerről. Igen: mindenki, minden- ' ről tud, ha érdekli, ami szer- i te a világban manapság történik. A nagyvilágban. A • földgömb másik oldalán. l Szűkebb hazánkban, az or- - szág távoli csücskén. — Boldog új évet — mondom az ikerházbeli szomszéd‘ nak, akivel napokig nem ta■ lálkoztam. i — Nekem aztán az, bol- , dog... — mondja kesernyésen, hogy azt vélem, a szokásos, az öregemberes panaszáradat jöm majd most elő, mert a legszebb öregkor is az öregség kora... — Ugyan már, hát mi baj lehet ilyen szép, tiszta téli időben? — Meghalt a feleségem. Ma hajnalra... — mondja és hóna alatt a csomaggal, a halotti ruhával, baktat to-
