Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-12 / 291. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1981, december 12., szombat A templom homlokzata Részlet a belső térből (Fotó: Szabó Sándor) Fejezetek egy műemlék krónikájából Néha nemcsak az elismerésre jogosult emberekkel bánik méltatlanul a sors, a véletlen, hanem a nevezetes műemlékekkel is. Ilyen mel- lőztetésben részesült sokáig a pétervásári templom is, amelynek építészeti értékeit jóval később ismerték fel, mint azt érdemelte volna. Azóta terjedelmesen foglalkozik vele minden valamirevaló szakkönyv, azóta országos hírűvé vált a palócok „székesegyháza”. A helyi lokálpatrióták méltán lehetnek büszkék településük krónikájára, hiszen ez a vidék ősidők óta lakott volt. A régészek vaskori karperecét leltek itt és szkíta sírra, edényekre bukkantak. Honfoglaló eleink jelenlétéről is számos relikvia árulkodik. Az oklevelek már 1247-től említik, méghozzá Endre bán birtokaként. Az 1332—37-es pápai tizedjegy- zék plébániájára utal. Mindez azért is lényeges, mert alapozottnak tűnik az a nézet, hogy valamiféle temploma is lehetett, s ezt renovál, ták, építették át később. Erre egy 1960-ban megtalált, befalazott palackban levő latin nyelvű szöveg is utal, nem részletesen, de meglehetősen hitelt érdemlően. Sok földesúr váltotta egymást. Tárnás erdélyi vajdát a Perényiek, a Mágosyak, a sövényházi Móriczok, a Ta- tayak, a Semseyek, a Kani- zsay-testvérek, a Csanádiak követték. Mindannyian ragaszkodtak javadalmukhoz, ez érthető, hiszen a falu már 1445-ben vásártartási joggal felruházott mezőváros lett. 2 Az egyik Móricz-lány, Borbála, a minden bizonnyal délceg, a női szíveket melengető Keglevich Miklós diósgyőri, majd ónodi várkapitánynak nyújtotta kezét, s vele együtt — ez lehetett az igazi vonzóerő akkor is, ha a szerelmes asszonynak eszébe sem jutott — a helyiség és a terjedelmes határ fele részét Közben ugyan adódtak nehézségek, de a konok férfi csak elérte azt, hogy gyermekeinek — Adómnak és Zsigmondnak — biztosította az annyira óhajtott tulajdon, jogot. A XVIII. század első esztendejétől kezdve ők és utódaik tovább gyarapodtak: övéké lett minden. Ezzel a családdal eleinte nem volt szerencséjük a lakosoknak, Eszterházy egri püspök 1767-ben ellátogatott ide és vizsgálata során a templomot — a lélekszám- hoz mérten — kicsinek, szűkösnek, s ráadásul elhanyagoltnak tartotta. A canonica visitáció el is rendelte, hogy a kegyúr — saját költségén — építtessen egy újat. A valószínűleg nemcsak rátarti, hanem zsugoriságával is feltűnő arisztokrata semmibe sem vette az egyházi határozatot. Annyira feldühödött, hogy a papaiak még a szükséges javításokat is megtiltotta. Persze az önérzetes jobbágyok nem hagyták annyiban a dolgot. Szervezkedtek, küldöttségeket verbuváltak, s úgy döntöttek, hogy, ha nélkülözések árán is, de csak végrehajtják akaratukat. Saját költségükön varázsolták újjá a korábbinál jóval mu. tatósabbá az épületet. Ráadásul még azt is elérték, hogy egy esztendőre mentesítsék őket a megyei közmunkáktól. Az őket követő nemzedékek nem feledték eleik „fegyvertényét”, s jórészt ezért a közkeletű palócok székesegyháza titulus. 3 A famíliában azonban nem öröklődött a fukarság. Keglevich Károly gróf igazi mecénásnak bizonyult. Jóvátette az egykori hibát, s lebontatta — 1811-ben — a még kifogástalan állapotú építményt, mert újat, pompázatosát álmodott, s elképzelései megvalósítására Krő- zusként szórta a pénzt. Egyéb indokai is voltak. Erre így utal a már jelzett palackban lelt iromány: „Gróf Keglevich II. Károly Fenséges Üristenhez vonzott buzgóságából templomot épít leányának, Odesehalchi In- noncentné született Gróf Keglevich M. elhunyta emlékére nagy szeretettel, művészi ízléssel.” Az utóbbi megjegyzés tényleg nem túlzás, mert Porolni Ferenc személyében kitűIII. rész Mányoki: Kend hazudott. Azt mondta, hogy a patak hídjánál karddal kényszerítette e nemes úr az alávaló dologra. S most kiderül, hogy haramiák és zsává- nyok ... A: Esküszöm az élő Istenre, ő volt (térdre esik). B: Emlékezem már. Térdre esett, s csókolgatta a csizmámat, mondta, hogy szép nő tervezőt és kivitelezőt vá. lasztott ki. Ez a rendkívül tehetséges ember előbb az egri, a pesti és a debreceni kőművescéh, majd 1801-től a bécsi Szent Anna Akadémia tagja volt. Világot járt, sok tapasztalattal, a szó nemes értelmében vett rutinnal rendelkezett. Ráadásul sokat tanult testvérétől, Antaltól, aki Szepes vármegye építészeként korszerűen állította helyre a lőcsei Szent Jakab-templom gótikus tornyát. Ennek hatását érezzük — persze nem másolatként — a pétervásári vállalkozásban. A főúr nemcsak a szaktudásban bízott, hanem hadilábon állt az egri érsekséggel is, ezért készséggel fogadta szolgálatába azt az építészt, akit itt szűklátókörűségtől vagy egyéb indulatoktól vezérelve mellőztek. Jó érzéssel töltötte el az a tudat, hogy borsot törhet az eminenciás úr orra alá. Fizetett is bőkezűen. Az építőművész — egyáltalán nem túlzás ez a kifejezés — „.. .évente a költségvetésen felül kapott honoráriumot: 100 forintot, 300 font lisztet, 300 font zsemlyelisztet, 1200 font kenyérlisztet, egy hízott sertést, 30 font tehénvajat. A mesterember legényeket az uraság tartotta étellel, és fizette is.” Mindez nem volt hiába. A kész mű felülmúlta a várakozást, a remélt minőséget. A középkori falaktól védett területen — minderről ma is meggyőződhetünk — három- ajtós neogótikus épület szö- kellt a magasba. Csak az nem jutott az utókor eszébe sokáig, hogy ez a hazai romantikus építészet, a múltat visszaálmodó, térformákba mintázott költészet első, tehát mindenképpen úttörő jellegű alkotása. Megcsodáljuk és tiszte'et- tel adózunk azoknak a csak- azértis konok és áldozatkész palóc kisembereknek, akik önerejükből mintázták szem- gyönyörködtetőivé elődjét, melynek kövei ott szerénykednek a félreismert, Povol- ni mester párját ritkító remeklésében, a péterkeiek „székesegyházában”... Pécsi István vagyok, és kedves, és úr vagyok és jószagú. Hej, de fene büdös voltam. Füstszagú, birkaganészagú, pálinkasza- gú. Meg hogy úriasszony ő is. Mit . is akart? S miért akarta? Meg nem fejthetem? Pap: Esküdtél, lányom. Miért hazudtál? Az igazat mondd, isten néz rád, s ő tudja az igazat. A: Esküszöm, ő volt. ★ Dorka: Itt most nincs mit tenni. Csak szót fogadni. Asszony: Száz körmöci aranyat adok, ha kimentesz innen. De a zólyomi hóhér kezére... Dorka: No te, né te, nem kell az aranyad, és a hóhérod sem, nincs itten nékem hatalmam. Asszony vagy, hát odatartod azt a nagy térA hét vége két filmújdonsága Ez megírta, ez megrendezte és ez meglőtte... (Manhattan) Nem kell ahhoz zsidónak születni, értelmiséginek tanulni és még csak nem is kell Földünk egyik legnagyobb metropilisában élni, hogy nap mint nap szerencsétlennek és elesettnek érezzük magunkat. Ezt tudja, gondolja végig, és fogalmazza meg zseniálisan Woody Allen, amikor elküldte nekünk első New York-i helyzetjelentéseit, most pedig legújabb, Manhattan című filmjét. Korunk Chaplinjének nincsen keménykalapja és kacsaorrú cipője, de van neurózisa, amely legalább olyan galibákat okoz számára (számunkra), mint szép emlékű elődjének. Mert ki nem csalt és csalatott meg barátai, szeretői jóvoltából? Kinek nincs szépséghibája és kinek nem okoz fejtörést a lakótelep vízcsapjából folyó barna víz e planétán, még Magyarországon is? Pedig itt nem élnek tőkések, itt nem tombol az uzsorakamat. Nálunk esetleg csak az OTP „csalijára” kaphatna rá ez az elesett, kopaszodó, szemüveges, kajla orrú figura. De... ráérKi lőtte le az elnököt? Magányos gyilkos volt-e a tettes, vagy rejtélyes, titokzatos és hatalmas szervezet áll a merénylet mögött? Ugye milyen ismerős a képlet. A Kennedy-gyilkos- ságről van szó? Netán a Nozünk... Igaz, nincs (magán) pszichiáterünk, de mi is a XX. században élünk és gondjainkkal (a férjünkkel, a feleségünkkel, a barátainkkal, no meg a fizetésünkkel és persze — a szexszel) élünk együtt. Ügy, mint amerikai embertársaink. Közhelyes igazságokkal és konfliktusokkal operál a film, de nagyon jól — sőt élvezhetőén. Woody Allen, az író, a rendező és a film főszereplője profi, használom e szót még akkor is, ha nálunk kicsit el is nyűtték már. Tudja, hogyan beszéljen és miről. A fonák oldalról fogadja a világ kihívásait, kesztyűdobásait, és adja el a mozinézőnek érdekesen, szórakoztatóan, izgalmasan és nagyon igazan. Nevetünk, kacagunk, röhögünk: magunkon. Akárcsak Chaplinnél, hiszen ez a kis „szerencsétlen” New York-i olyan tükröt tart elénk, mint a nagy orosz Gogol. „Ne a tükröt hibáztasd, ha a képed ferde.” Telitalálat. Szilágyi Andor bel-békedíjas Martin Luther King megöletése adta az I, mint Ikarusz című film témáját? Sajnos bőséggel sorolhatnám tovább a neveket, történeteket és a már-már történelmi dátumokat, hogy kiket és mikor terített le a gyilkos golyó. A politikai gyilkosságok nemzetközi életünk részeivé váltak a tömegkommunikáció áldásos tevékenysége folytán. A politikai hadszíntér fátyoltáncait azonban nagyon kevés átlagembernek adatik meglesni a hatalom titokzatos héttornyában. Mert végül is erről szól a színes francia film. Néhány képsorában szárnyalóan szépen, fenségesen, mint Ikarusz, néhol bántóan szájbarágós didaktikával és otrombán, mint a rossz politika. A vásznon Yves Montand tekintélyt, megfontoltságot és az igazság kiderítése érdekében minden erőt mozgósító főügyésze keresi az elnökgyilkosság végső mozgatóit, színfalak mögötti karmestereit. Ahogy halad előre az ügy felderítésében, úgy mélyülnek, tágulnak sötét labirintussá a titokzatosság kita- pinthatatlan termei. Szerepel ebben a filmben minden, amit Nixon és a Watergate- botrány óta ismerünk. Telefonlehallgatás, államilag jóváhagyott — ráadásul az igaz ügy érdekében — végzett betörés a titkos szolgálat főnökének lakásába, rejtjelesí- tett magnókazetta, amelyen kidolgozott tervek rántják le a leplet a tömegek manipulálásáról. Mégsem igazán jó a film. Gyengeségét nem a filmi- esztétikai buktatókban kell keresnünk. Néhol modoros a színészi játék, néhol színpadszerű a színészmozgatás, tem- pótlan a cselekménybonyolítás, édeskés-sziruposak, vagy túlságosan kifundáltak a párbeszédek. Ezért a címben is keresgélt gondolat és igény helytálló; repülj szebben, Ikarusz. De repülj. Kerülj közel a Naphoz, a fényes igazsághoz, mint Yves Montand főügyésze, aki végül is megfejti a kódolt kazetta titkát. A hatalmas, félelmetes szervezet újabb akciót fog végrehajtani Ikarusz fedőnévvel. A politikai krimi végére megfelelő csattanó — azaz dördülő — marad. A főügyészt sokadik emeleti irodaházának üvegfalán keresztül éri a halálos lövés. A szervezet pontosan dolgozik. A film végső kockáin lassítva látjuk az aláhanyatló Ikaruszt. A halálba merül. És talán ezen a patetikus lassítású képsoron megváltozik értékítéletünk is. Az esztétikai kívánnivalókat maga alá gyűrni látszik a legméltóságosabb emberi törekvés megfogalmazása: olyan lények vagyunk, hogy életünk árán is közelebb akarunk jutni vezérlőcsillagunkhoz, az IGAZSÁGHOZ. Szigethy András Repülj szebben I, mint Ikarusz mészeted annak, akinek parancsolják. Nem az első vagy, és nem az utolsó, van itt körülötted, nézd meg, öt rajnyi szuka, nézd hogy vi- háncolnak, nézd hogy nevetgélnek, nézd milyen jóllakottak. Borral, hússal töltekez- nek... férfihússal is. Aki már Jankó bandájának asz- szonya, mind itt ragad. Van itt lengyel hercegnő, papkisasszony, nemesasszony, cigánybarna, hóka, veres, szőke, fekete, kövér, sovány, amilyent akarsz. Nem is kéne már több. Jankó nem engedte, ha beáll a tél odafönn a Garadnán, nincs mivel etetni annyi embert. Asszony: Belehalok, ha ezek megtipornak. Gennyes keléseket látok, rajtuk van a nápolyi betegség, ó, én boldogtalan, * és rajtam is lesz, elevenen fogok szétrohadni, fiatalon isten ege alatt a kői sza napsugár lesz a szemfödelem. Ó te átkozott, tökéletlen, miért nem mondtad, hogy Venceled haramia. Erzsók: Mondtam én, mondtam én, többszázszor is mondtam én, kinevetett asz- szonyom, hogy a férfi mind egyforma, hogy mind ugyanazt hordja a lába között, akár csuhás, akár kuruckodó legény. Asszony: Istened ne legyen, téged is megfertez ez a banda, jaj, sírjunk, jajgassunk, oda az életünk! Dorka: Ne-sírj, ne jajgass, _ énekelj a többiekkel. Kérj meg valakit, hogy vágjon a tűz fölötti húsból, nekem is kérjél. Igyál, a borából, simogasd meg, mindjárt nem jajgatsz... Ö, ha én még egyszer megsimogathatnék egy ilyen boöskoros, kemény inú, feszes bőrű, csillogó szemű legényt, isten ne vegye vétkemül! Asszony: Dorka, ments meg, nem bánod meg. Dorka: Hogy tudnálak én? Száz métert ha mennél, erdő sűrűjében ezer lépést se tennél, mindenütt rádakadnának. Hacsak... Asszony: Hacsak? Dorka: Hacsak oda nem adod mendenedet Jankónak. Tán ha pénzzé teszed zólyomi házadat, birtokaidat... akkor is kedvüket töltik benned. .. de utána tán elengednek. Noha nem igen volt még példa, hogy elkívánkozott innen asszonyszemély. Asszony: Hát hova fusson szégyenével, betegségével az árva, aki latrok condrája lesz? (Folytatjuk)
