Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-09 / 288. szám
AKASZTÓFA A KOMMUNISTÁKNAK? Eredeti hangfelvételek a „Szolidaritás” igazi szándékáról rC Külpolitikai kommentárunk Szenzáció — Made in USA ISMÉT KITÖRT A NYILATKOZAT-HÁBORÚ Líbia és az Egyesült Államok között. Reagan elnök azzal vádolta az arab országot, hogy ellene és más amerikai politikusok ellen merényleteket tervez. Kadhafi líbiai vezető az amerikai ABC-televíziónak adott nyilatkozatában határozottan visszautasította a vádaskodást. Mindenesetre az ügy jó alkalmat kínált arra, Hogy Washingtonban valóságos hisztériát keltsenek , Líbiával szembeni A Fehér Ház tetején elfoglalták helyüket a mesterlövészek, az elnök néhány programját látványosan lemondták, s hasonló korlátozást vezettek be más politikusok esetében is. A VÁD SÚLYOS, s így igazolásra szorul. Reagan elnök hétfőn újságírók előtt azt állította: konkrét bizonyítékokkal rendelkeznek, ám amikor a tudósítók kíváncsiskodtak, sem az elnök, sem a külügyminisztérium nem tudott egyetlenegyet sem bemutatni. Sőt.- A külügyi szóvivő utóbb azt mondta: nem is tud olyan tervről, miszerint a Reagan által említett bizonyítékokat a nyilvánosság elé tárnák. Ha lettek volna ilyenek, bizonyos, hogy Washington nem habozott volna feltárni őket. Csakhogy alighanem ezúttal is a boszorkányüldözés sajátos amerikai módszerével állunk szemben. A ki tudja, hol kiagyalt rémmesékkel, amelyek mindenekelőtt amerikai fogyasztásra készültek, az USA tömegkommunikációja által alaposan manipulált átlagemberek számára. Ilyen képtelen szenzációkból nincs hiány. Amerikai „megbízható források” például tudni vélték, hogy Vietnamból ezer korszerű harcigépet szállítottak titokban Nicaraguába. E kacsát napokig hizlalta az USA sajtója. Akárcsak a kubai elitalakulat salvadori bevetésének hírecskéjét, amely megint csak kitűnő lehetőséget teremtett a Havanna-ellenes hangulat felszítására. Persze olykor vaskosabb és jelentősebb, következményeiben tehát veszedelmesebb álhírek is helyet kapnak az. amerikai sajtóban. Például a szovjet fenyegetésről, a Varsói Szerződés állítólagos nyomasztó fölényéről, a Nyugat—Európára irányított rakéták sokszoros túlsúlyáról. EZEKHEZ VISZONYÍTVA a líbiai merényletterv viszonylag kisebb jelentőségű. Valószínűleg egy újabb kampány bevezetését szolgálja, netán az amúgy is megcsappant gazdasági kapcsolatok befagyasztását előzte meg. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az állítólagos értesülések a CIA-tól származnak. Mégis, mintha ezúttal elkapkodták volna az ügyet. Elvégre valami csekélyke bizonyítékot azért produkálhattak volna! Igaz, erről már az emlékezetes Sidra-öböl fölötti légiharc esetében is megfeledkeztek, amikor Líbia légterében amerikai gépek tüzet nyitottak líbiai repülőkre. S lám, mégis Kadhafi agressziójáról cikkeztek az amerikai lapok. Persze a bizonyítékoktól gondosan megóvták az amerikai olvasókat — akárcsak most. Gyapay Dénes Guatemalái és salvadori helyzetjelentés Síi} TELEX MADRID A spanyol vezérkar a hadsereg hivatásos állományának valamennyi tagját visz- szarendelte állomáshelyére, hogy felolvassák előttük a vezérkari főnökök egyesített tanácsának parancsát, amely megtilt bármiféle szolidaritás-megnyilvánulást a vasárnap nyilvánosságra hozott kiáltvánnyal. A napiparancs a kiáltvány tartalmát, kidolgozásának, terjesztésének módját a katonai fegyelem és a szolgálati szabályzat súlyos megsértésének minősítette. BRÜSSZEL Baudouin belga király, miután tanácskozott a kereszténydemokrata és liberális pártok vezetőivel, kedden Wilfried Martenst, volt fla- mand kereszténydemokratapárti miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással. Charles-Ferdinand Nothomb vallon keresztényszocialista ügyvezető külügyminiszter előző nap visz- szaadta kormányalakítási megbízatását, mert a szocialisták bevonásával alakítandó „nemzeti egységkormányra” tett javaslatát mind a liberálisok, mind a szocialisták elutasították. TOKIÓ A militarista császári Japán csendes-óceáni agresz- sziójának, Pearl Harbor ellen végrehajtott orvtámadásának negyvenedik évfordulója alkalmából a szigetországi baloldali pártok és más demokratikus szervezetek kedden országszerte nagyszabású béketüntetéseket tartottak, összesen ötszáz helyen, így a fővárosban, Oszakában, Yokohamában, Nagoyában, Hirosimában és más nagyvárosokban is tömeggyűléseket szerveztek, amelyeknek résztvevői állást foglaltak a militariz- mus újjáélesztésével és a fegyverkezési tervekkel szemben. RÓMA Kedden, 91 éves korában elhunyt Ferruccio Parri, Olaszország II. világháború utáni első miniszterelnöke. Parri legendás hírű partizánvezérként harcolt a fasizmus ellen, és Giovanni Spa- dolini jelenlegi miniszterelnökön kívül ő volt a háború Utáni Olaszország egyetlen nem kereszténydemokrata kormányfője. PORTSMOUTH Az angol haditengerészet helikoptereinek, valamint több hajónak a közreműködésével kedden nagyszabású mentőakció kezdődött egy, a La Manche-csatornán lángokban álló görög teherhajó személyzetének megmentésére. A „Melpo” nevű hajóról helikopterekkel először a sebesülteket szállították el. Eliasz Szárkisz, libanoni államfő kedden baabdai hivatalában fogadta Philip Ha- bib amerikai elnöki megbízottat, aki szíriai, jordániai, szaúd-arábiai és izraeli látogatását követően tíz napon belül másodszor érkezett Bej- rútba. Szárkisz és Habib tárgyalásait a szokásos titoktartás vette körül. Az Asz-Szafir , című bejrúti lap azonban úgy értesült, hogy előző látogatása idején az amerikai diplomata nyomatékosan figyelmeztette a libanoni kormányt a dél-libanoni ENSZ- zóna kiterjesztésének feltétlen szükségességére. Sürgette, hogy mielőbb nyerjék meg ehhez a palesztin ellenállási mozgalom hozzájárulását, mert Izrael katonai akciót kezdeményezhet Dél-Libanon ellen, ha az ENSZ-csapatok működési területét nem terjesztik ki egyes, palesztin Kelemen István, az MTI tudósítója jelenti: VARSÓ Lengyelországban az emberek jelentős részét aggodalommal töltötte el a „Szolidaritás” országos bizottságának elnöksége által múlt héten elfogadott „állásfoglalás”, amelyben a szervezet vezérkara elutasította a nemzeti megegyezés eszméjét. Marek Brunne, a „Szolidaritás” országos bizottságának sajtószóvivője szükségesnek látta, hogy „magyarázó” nyi. latkozatot tegyen közzé. Ebben azt hangoztatta, hogy az „állásfoglalás” nem jelenti a megegyezés végleges elutasítását. Tekintettel arra, hogy a lengyel rádióban, a televízióban és a sajtóban hétfőn eredeti hangfelvételek alapján nyilvánosságra kerültek a „Szolidaritás” vezetőinek éles állam- és kormányellenes kirohanásai, több mint kétséges, menyBONN Kudarcot szenvedett a Német Szociáldemokrata Párt jobbszárnyának Willy Brandt pártelnök elleni támadása, de az akció az SPD súlyos belső válságára is fényt vet — ez volt a megítélése kedden a nyugatnémet lapok többségének. Willy Brandt határozottan kijelentette: „a jövőben is a helyén marad, és a munkamozgalomban kifejtett 50 éves tevékenysége után nincs szüksége arra, hogy mások mondják meg neki, mit gondolnak a nyugatnémet munkások. Brandt leszögezte: az SPD-nek egyaránt szüksége van hagyományos munkás Szicíliai tiltakozás „Azt akarjuk, hogy a hagyományokban gazdag Szicíliából a béke üzeneteit intézzék a Földközi-tenger térségének országaihoz, és ne háborús fenyegetést” — hangsúlyozza a palermói egyetem tudósainak felhívása A dokumentum aláírói állást foglalnak az ellen,** hogy amerikai robotrepülőgépeket telepítsenek a szicíliai Comi- sóba, és rámutatnak: ez azzal a veszéllyel jár, hogy a Földközi-tenger térsége nu'k. leáris háború színterévé válhat. ellenőrzés alatt álló körzetekre. Safik el-Vazzan miniszterelnök időközben megvitatta a kérdést az El Fa- tah gerillaszervezet vezetőivel, de nem ismeretes, milyen megállapodásra jutottak. Szárkisz elnök — hírek szerint — közölte Habibbal, hogy kormánya követeli a Dél-Libartonra vonatkozó ENSZ-határozatok végrehajtását, a déli határövezetet megszállva tartó izraeli csapatok kivonását, valamint azt, hogy a déli országrészt helyezzék a libanoni kormánycsapatok ellenőrzése alá. Kedden délelőtt időzített bomba robbant Nyugat-Bej- rútban a francia nagykövet rezidenciájának . közelében. Több személy megsebesült. Egy hétfői bombamerénylet következtében egy hétéves kislány életét vesztette, és hatan megsebesültek. nyíre őszinte a szóvivő magyarázkodása. Annál is inkább, mivel közben a legnagyobb regionális szervezet, a Mazowse küldöttközgyűlésén a többi között arról hoztak határozatot, hogy úgynevezett munkás őrszolgálati csoportokat kell létrehozni, amelyek feladata, úgymond, „a rend fenntartása” lenne tiltakozó akciók idején. A Mazowsze értekezletén ezenkívül a következő, ultimátum jellegű határozatot fogadták el: ha a „Szolidaritás” követelései két hónapon belül nem válnak valóra, akkor az országos bizottság lépjen fel rendkívüli parlamenti választások kiírásának követelésével. Jellemző, hogy azokat a küldötteket, akik az utóbbi határozat ellen foglaltak állást, az olyan sokat hangoztatott demokratizmus ellenére kíméletlenül megbírálták, sőt olyan javaslat is elhangzott, hogy ellenvéleményük miatt zárják ki őket a szervezetből. választóira és a Richard Löwenthal által elutasított környezetvédők és fiatalok szavazataira. A leghatározottabban visz- szautasította a „Löwenthaí- téziseket” Oskar Lafontaine, az SPD elnökségének tagja, a Saar-vidéki tartományi szervezet elnöke, a párt balszárnyának egyik vezető alakja. Az SPD, ha el akarja kerülni a pártszakadást, nem engedheti meg az Erhard Eppler-féle baloldali vezetők eltávolítását a pártból — írja a Hamburger Morgenpost, Ugyanezt a gondolatot erősíti meg a Neue WestfaAbdelkarim Muszavi Ar- debili, az iráni iszlám bíróságok legfelsőbb ügyésze sajtóértekezletén cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint Iránban gyermekeket és a rendszer fegyvertelen ellenfeleit halálos ítélet fenyegetné. Ardebili ugyanakkor bejelentette, hogy tervek vannak az iráni igazságszolgáltatás „teljes iszlámosításá- ra”. Ardebili tagadta, hogy haA líbiai légitársaság eltérített Boeing—727-es repülőgépe kedden délelőtt Athénből Rómába érkezett. Aposztolosz Lazarisz együttműködési miniszter, aki a görög kormány képviseletében kint volt az athéni repülőtéren, a gép távozása után közölte: a géprablók háromórás tartózkodásuk alatt semmilyen új követeléssel nem álltak elő, viszont újabb túszok szabadon bocsátásáról sem tárgyaltak velük. A miniszter hozzátette, hogy Görögország semmilyen szerepet sem vállalt az ügyben, csupán emberiességi okokból engedte leszállni a gépet, miután annak üzemanyaga fogytán volt. Az athéni repülőtéren feltöltöt- ték a gép üzemanyagtartályát és élelmiszert is szállítottak a fedélzetre. A repülőtéren ott volt Libanon athéni nagykövete is. ö az irányítótoronyból rádión igyekezett rábeszélni a terroristákat, hogy térjenek vissza Libanonba. ErőfeszíKözben a „Szolidaritás” égisze alatt tevékenykedő „független diákszövetség”, a helyenként több mint egy hónapja tartó egyetemi és főiskolai sztrájkok felfüggesztésére szólította fel a diákságot, kivéve a varsói és a radomi felsőoktatási intéz, mények hallgatóit. Az ország számos részében folytatódik az egyéni t gazdálkodók „Szolidaritás” szervezetében tömörült parasztok „okkupációs sztrájkja”. A szczecini vajdasági bíróságnál.-Vádat emeltek Marian Jurczyk, a „Szolidaritás” regionális szervezetének vezetője ellen. A vádirat szerint Jurczyk nyilvánosan gúnyolta és rágalmazta a Lengyel Népköztársaság párt-és állami vezető szerveit. Mint emlékezetes, néhány héttel ezelőtt Jurczyk különféle vádakkal illette, árulással vádolta a lengyel vezetőket, és akasztófával fenyegette a kommunistákat. lische Zeitung: az SPD jobbszárnya, és Herbert Wehner téved, ha azt hiszi, hogy az SPD lemondhat Willy Brandt integráló, ösz- szetartó erejéről. Ez egyet jelentene az SPD teljes szétesésével. A sajtó értékelése szerint az aláírási akció nemcsak a jobboldali Annemarie Renger, hanem a centrista Herbert Wehner, a parlamenti frakció elnöke tekintélyének is súlyos károkat okozott és nem segítette elő az SPD-nek a kelet— nyugati párbeszéd új rafelvétele, a Brezsnyev-látogatás nyomán éppen hogy csak megkezdődött konszolidációjának folytatását. lálos ítéleteket hoznának azok ellen, akik csak a rend. szer ellen tüntettek, vagyaat bírálták. „Csak azt végzik ki, aki fegyvert fog az Iszlám Köztársaság ellen” — mondta. A legfőbb ügyész közölte még, hogy „javító-nevelő telep” létesítését tervezik valamelyik szigeten, ahol kábítószerélvezőket gyógyítanának ki szenvedélyükből. tései sikertelenek maradtak. Tárgyalásairól mindössze any- nyi szivárgott ki, hogy a géprablók immár nem követelik a valószínűleg rég halott Mussza al-Szadr libanoni síita imám kiszabadítását Líbiából, hanem inkább „Libanon problémáira akarják felhívni a világközvélemény figyelmét”. Még mindig nincs pontos hír arról, hányán tartózkodnak a gépen, hányán vannak és kicsodák a terroristák. A görög miniszter úgy nyilatkozott, hogy a gépen összesen 55-en tartózkodnak — de arról nem szólt, hogy közülük hányán terroristák. A svájci rendőrség közben közölte, hogy Zürichben — ahonnan a gép hétfőn Tri- poli felé útnak indult — 36 utas és nyolcfőnyi személyzet szállt föl a gépre. Ehhez képest újabb következtetésekre adhat alapot az, hogy a terroristák az athéni repülőtéren összesen 48 adag ebédet rendeltek a gépre. (Bej- rútban feltehetőleg még két fegyveres szállt föl a fedélzetre.) (MTI) Súlyos veszteséget szenvedtek a guatemalai fegyveres erők az elmúlt három nap során a felkelőkkel vívott harcokban. Csak Chi- maltenango megyében a hét végén 93 katona és tiszt esett el, míg a partizánok vesztesége 20 főre tehető, A salvadori junta legteljesebb katonai és politikai vereségével végződött a Ca- banas megyében a november hónap során indított nagyarányú tisztogatási hadművelet. A Farabundo Marti RÓMA „A terroristák kényük- kedvük szerint lépik át az országhatárt. Az utóbbi időben több mint 100 fasisztát zártunk börtönbe, tíz fegyverraktárt számoltunk fel, megtaláltuk a főkolomposokat, de a felforgató tevékenység mégis folytatódik. Miért? A válasz csak az lehet, hogy a fekete gyilkosok nagy biztonságban érzik magukat Olaszországban”. Így nyilatkozott hétfőn a római bíróság egyik vezetője, akinek kijelentéseit kedden közölte a Paese Sera. Nemzeti Felszabadítási Front által közzétett közlemény szerint a felkelők és a polgári lakosság visszatértek erődítményeikbe, illetve lakhelyeikre. Ma a megye területén a partizánok és a polgári lakosok jóval kedvezőbb helyzetben folytathatják az egy hónappal ezelőtt félbeszakított munkát — a helyi nép- hatalmi szervek kiépítését. A termelés megszervezését, az oktatás beindítását, az éhhalál ellen indított harcot. Aggasztónak nevezte a terrorizmus fokozódását Ales- sandro Pertini; olasz köztársasági elnök is. Milánóban a munkanélküliség mellett a terrorizmust minősítette az ország fő problémájának. Meghalt az a rendőr, aki szombaton súlyosan megsebesült a „forradalmi fegyveres mag” (NAR) nevű újfasiszta terrorszervezet egyik régóta keresett vezérével, Alessandro Alibrandival és három társával folytatott utcai harcban. A rendőr volt a terrorszervezet tizenhetedik halálos áldozata az utóbbi három évben. Szárkisz-Habib megbeszélések A jobboldal Willy Brandt elleni akciójának kudarca Iráni bíráskodás Rómában az eltérített líbiai repülőgép II fekete gyilkosok nem férnek Olaszországban