Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-31 / 305. szám
NÉPÚJSÁG 1981. december 31., csütörtök 5. — Ha úgy tetszik: forintban mérhetően is. Igaz, bonyolult, nagy teljesítményű gépek máshol is vannak. De meggyőződésem, hogy a több tudás, a nagyobb felkészültség a szervezés és az ellenőrzés hatékonyságában is megmutatkozik. Kevesebb költséggel, eredményesebben dolgozni, ez a gazdaságosság. Bevallom, engem lelkesít az a felfogás, amely nemcsak a fizikai erőfeszítést ismeri el. Gondoskodni egymásról Minden álszemérem nélkül: Gyöngyöspatán semmiről sem lehet szólni anélkül, hogy a cigányokat meg ne említenék. De itt nem valami ingerült hangon beszélnek róluk. — Valamikor volt egy korrekciós osztályunk is, amely- hen csak cigánygyerekek tanultak — válaszolt érdeklődésemre az iskola igazgató- helyettese. — Ma már nincs. Minden gyereket az óvodából veszünk fel. Ha még nem iskolaérett... Van ilyen felmentési eljárás is. Minden évben végeznek cigánygyerekek nálunk a nyolcadikban és ők is tovább tanulnak. — Lemorzsolódás? — Előfordul. Azért is, mert élettársi kapcsolatot létesítenek, vagy, azért is, mert szülni megy a lány. Ne tessék megbotránkozni. Itt évszázados szokások, sajátos erkölcsi normák élnek a cigány származásúak között. Náluk mindez természetes. Sőt: erkölcsös! Az iskolába majdnem hatvan sötét bőrű gyerek jár. Minden reggel megkérdezi Rács Béláné, ki hiányzik közülük. Q a „begyűjtő” — társadalmi munkában. Kimegy értük és behozza őket Ezen lehet mosolyogni, de a lényeg ez: nem sopánkodik senki, nem tárja szét tehetetlenül a karját, nem cün- get, hanem cselekszik. Törődnek a másikkal. Ezt a fajta összetartó erőt lehetett érzékelni mindenütt. Mintha egy kis rátartiság is lenne ebben a népben. Valahogy úgy: mi, pataiak is megmutatjuk, hogy ...! Igazuk van. Bizonyíték helyett A pénzügyek fő felelőse Lukovszki István főkönyvelő. Néhány jellemző adatot tudtunk meg tőle. — Amit terveztünk, a kétszázötvenmilliót, előreláthatóan nem tudjuk elérni. A lemaradásunk mintegy húszmillió lesz. A nyereségünk is elmarad a várttól. Egymillióval. Mindez a szőlő gyengébb termésével magyarázható. Minden különösebb lelken- dezés nélkül: hány gazdaságban lennének sokkal nyűgöd- tabbak manapság az ilyen „lemaradások” ismeretében ? Egy szó, mint száz: időnként érdemes ellátogatni a Mátra túlsó oldalára is. Van mit tapasztalni ott is. G. Molnár Ferenc Nemcsak magunkra gondolnak Csendes patai napok Valahogy kevesebbet figyelünk a Mátra túlsó oldalára. Mintha Recsktől csak Gyöngyösig nyúlna ez a hegyes vidék, a lábához simuló dombokkal. Igaz, Gyöngyöspatán nincs is semmi „különös”. Se turistaparadicsom, se pihenésre csábító víztükör, se mesz- sze földön híres étterem, csárda. Csupán a templom tornya emelkedik ki karcsún, figyelemre méltóan a környezetéből. Hogy az épület műemlék? Igaz, de sokat erről sem hallani semerre. A patai napok szép csendesen peregnek egymás után, minden szenzáció nélkül. Itt „csak” dolgoznak az emberek és elégedetten élnek. Ha meggondoljuk, - ez nem is kevés. Csak szét kell nézni — Gazdag község Gyöngyöspata? — kérdeztem meg kertelés nélkül, nem egészen illendő módon a községi tanács megbízott vb-titkárát, Oborni Katalint. — Én még csak egy éve vagyok itt, Csányból kerültem át és más tájon születtem, de a kérdésre nem nehéz válaszolnom. Aki szétnéz a községben, maga is láthatja, hogy lakóinak jó része „megfelelő” jövedelemmel rendelkezik. — Akkor hát nem sok gombja lehet . a tanácsnak sem. Pénz van mindenre. — Nem egészen. A vízvezeték rendszerét már kiépí' tettük. De jó volna egy újabb óvodás csoport és az öregek napközijét is szeretnénk létrehozni. Az elképzeléseink közé tartozik, hogy központi konyha lássa el a gyerekek és az idősebbek étkeztetését is. Hogy ez mennyire reális cél, kiderül a továbbiakból. Már eldöntött, hogy a presszót kiteszik a művelődési házból, a helyére megy a könyvtár, annak a falai közé beköltözik az öregek napközije, az óvoda régi konyhája helyén pedig egy új csoport talál majd otthont magának. — Mennyire segítenek a helybeliek ebben a munkában? — Nélkülük meg sem tudnánk valósítani az elképzeléseinket. Számítunk és számíthatunk rájuk, amit bizonyított az április 4-e előtt végzett társadalmi összefogás is. — Milyen gondot okoz a cigány származású lakosság? — Semmivel sem többet, mint a nem cigányok. Többségük állandó munkahelyen dolgozik, megfelelő lakásban él. Pillanatnyilag hat olyan család van, akiket megfelelő körülmények közé kell juttatnunk. Erre a lehetőségeink adottak, ha nem is máról holnapra. — Családi házhoz telket tudnak adni? — Akik építkezni szeretnének, telket kaphatnak. Űj utca nyitása is lehetséges. Akárhogy nézzük: kellemes gondok ezek. Legfeljebb egy marad Domb domb hátán az egész községben. Köztük mély völgyek kacskaringóznak, főként a település régi magja körül. Az emeletes épület is oda könyököl ki a patak szélére, a hátát nekiveti az emelkedőnek. Ez fiz iskola. Nem mai „gyerek”, bár megfiatalításával sokat törődtek eddig is. — Kit tetszik keresni? — állít meg a bejáratnál egy nyurga legényke. Megmondom, mire ő készségesen vállalkozik arra, hogy elkísér. Közben megtudom, Kiss Csabának hívják, hetedikes és festő-mázoló szeretne lenni. Hogy miért pont az? Felelet helyett csak a vállát vonja meg. Bekopogtat az emeleti iroda ajtaján, aztán udvariasan előreenged. Bent a nyitott szekrény ajtaja mögül kérdőn néz rám Sípos Gyula igazgatóhelyettes. Az iskola vezetőjét hiába keresem, értekezik Gyöngyösön. Persze, értekezlet. Hol is lehetne máshol? Mennyit értekezünk mi éves átlagban? Kiszámította már valaki? A diákok felől érdeklődöm. A létszám nem éri el a három és fél százat. A felső tagozaton évről évre kevesebben vannak. Meg is szüntettek egy csoportot. Most már mindenki délelőtt jár iskolába. Igaz, ehhez egy szükségtantermet is „elő kellett varázsolni”. De — van. Pedagógusok ? Eggyel kevesebben vannak, mint ameny- nyien kellenének. — Most már csak egy képesítés nélküli nevelőnk van. Nádudvari Istvánná, aki gyöngyösi. Több éves munkaviszonyt hagyott ott azért, hogy régi vágyát, a tanítást elérhesse. Testnevelő. — Tanulmányi színvonal? — őszintén? Nem a legjobb. Az egyik kollégánk is panaszkodott nemrég, nem tudja a gyerekét rávenni arra, hogy rendszeresen tanuljon. Viszi haza a ketteseket. Hm!... Ha egy kolléga gyerekének kettest adnak...? — És a továbbtanulás? — A nyolcadikosoknak szinte mindegyike tovább tanul. Legfeljebb, ha egy marad itthon. Főként szakmunkásképzőbe jelentkeznek. Hogy ott aztán hogyan állják meg a helyüket, az más kérdés. Annyi biztos, az igazgató- helyettes nem akarta szépíteni a helyzetet. De hát hány pedagógus tudna hasonló véleményt mondani? Más községekből is Aránylag kis területen sorakoznak egymás mellett az üzletek. A húsboltot lakat őrzi. A benzinkúton csak a felírás él: normál — 86 ok- tán. Valamikor „jobb időket” látott. Műszaki bolt. Ami csak „szem-szájnak ingere”. De Lados Tibor, aki már több évtizede felelőse az árukészletnek, óvatosságra int: — Üstöt és villanybojlert nem tudok adni. A központ, a Gyöngyszöv Áfész pedig gondol rá olyankor, amikor ritkán kapható cikkeket kell szétosztani. Egyébként ő járja a nagykereket is, olykor más megyéket is, ha valamiért „menni kell”, mert másként nem lehet hozzájutni. A pult mögött a felesége és Kovács Sándorné is a vevőkkel foglalkozik. Kovács- né annak idején itt volt tanuló. Annak már húsz éve. Ez sem kis idő. Három kávédaráló közül választja a kedvére valót Tátrai Györgyné, aki női szabó, de gyorsan hozzáteszi, ma már inkább csak javítgat. A daráló Mikulásajándék, mondja. A benteb- bi részben Oravecz Jánosné, a Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat dolgozója válogat a zománcozott füstcsövek között. Szelíd türelemmel áll mellette Orsolya, hetedikes kislánya, aki óvónő szeretne lenni. Megváltozott a település arculata. Az idősebbek megisznak valamit és mennek. A középkorúak ...! — A cigányok? Általában havonta két nap az övéké. A fizetéskor, nyugdíjkor. De ha már több a kettőnél, akkor csak odaállok melléjük- és ... Érthető. Szabó Sándor, a „vár ura” (elnézést a tréfálkozásért) termetével maga a figyelmeztetés. — Valamikor a tanácsnál dolgozott, „hivatalnok úr” volt. Miért hagyta ott? — Mert ez a munka a szívemnek való. Én erre születtem. Itt érzem jól magam. — És az anyagiak? — Megvan a benzinre való — válaszolja csendesen bólogatva. Igaz, ami igaz: Pata Vár nem kocsma, nem talponálló, nem hangzatos névvel ellátott csehó. Itt jól érezheti magát a vendég. Havonia közel félmillió forint forgalmat bonyolít le a GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ iparcikküzlete. Lados Tiborné eladó a gazdag műszaki cikkek bő választékát mutatja be Maka Ferencné tsz-tagnak (Fotó: Szabó Sándor) A vásárlók havonta hatszázezer forintot hagynak a boltban. Az árukészlet értéke megközelíti a kétmilliót. — A környező községekből is járnak ide, mert tudok például fürdőszoba-felszerelést is ajánlani. Ennyi a titok: választék, kínálat és már híre megy a környéken is. A vendég kedvére A kíváncsiság vitt be a zöldségesboltba, amely Rácz László kiskereskedő „fényképe” is. Kényes terület. — Jó ez az üzlet, mindig szívesen jövök ide, mert itt mindent meg tudok vásárolni. Kell-e ettől nagyobb dicséi rét? Pedig özv. Madlena Józsefné nem rokona a „tulajnak”. Magányosan él, igaz, a kislánya itt dolgozik a tsz- ben, a pénztárban, Gergely Józsefnénak hívják. A férje pedig sofőr. — Olyan nagy autón ül. Minek is hívják, no? Ifa...? Birizgálni kezdett valami. Minden ilyen jól megy itt? Gyerünk csak be a zengze- tes nevű vendéglőbe. Majd ott minden kiderül. A Pata Vár (így olvasható a cégjelzésen) csakugyan vár mindenkit, méghozzá kicsinosítva, tisztán, jó hangulatban. Első helyisége a kimérés. De ez nemcsak söntés, hanem presszó is. Ezekben a délelőtti órákban is álldogálnak bent néhányan. Jönnek, mennek a vendégek. A belső teremben szépen megtérített asztalok. Előfizet téses étkeztetés. Naponta nyolcvan személy nyúl itt a kanál után. A diákok közül is húszán. A forgalom egy hónapban 160 ezer. Ennek egyhatoda az ételek ára. — Vendéglő? — Vendéglő. Mindennap főzünk. A betérő vendég bármikor válogathat a különböző frissen sültek között Hogy mi fogy? Főként a sör. És kik okoznak gondot olykor? A középkorúak. A fiatalok néhány üveg sör után szépen hazaballagnak. Egyik sem kivétel Valamikor a föld birtokosa afféle „gyámolítója” is volt annak a falunak, ahol lakott. Olykor még az iskolát is ő tartotta fenn. — Mennyire gondoskodik ma a „tsz-földesúr” a községekről? Berta István, a Mátrai Egyesült Tsz elnökhelyettese kiigazít: — Ma nincs földesúr. A tsz sem az. De a hozzánk tartozó három községnek külön- külön évente ötvenhétezer forintot adunk, és az ötéves terv idejére még további ötszáz-ötszáz ezret. De a szocialista brigádjaink is, a tsz is szerződésben rögzíti még, milyen munkával járul hozzá a feladatok végrehajtásához. • -Van még egy juttatásuk. Lehetőséget kaptak arra, hogy a tsz tagjai a pénzüket a közös gazdaságnál helyezzék el. Ok ezért ötszázalékos kamatot várhatnak. De még további háromszázalékos kamatot ad a tanácsnak a tsz a lakók által befizetett pénz után. Ösztönzésül. így lesz a saját hitel többszörösen is hasznos tőke — helyben. — Egy műszaki és egy mezőgazdasági mérnöknek is van doktori minősítése a tízben. Az egyetemet és főiskolát végzettek száma is tekintélyes. Hogyan kamatozik ez a szellemi tőke? Az általános iskolában tornaterem híján egyelőre a folyosón tornáznak a gyerekek A Patavár étteremben üzemi étkeztetés Is folyik. Szabó Sándor üzletvezető a délebédre terít meg
