Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-29 / 303. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXII. évfolyam, 303- szám ARA: 1981. december 29., kedd 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Új óvodák, iskolák megyeszerte Egységben Megyénk pártalap&zer- vezetőiben — az országos képhez hasonlóan — befejeződtek a beszámoló taggyűlések. A november közepétől december közepéig megtanított kommunista tanácskozásokon több mint húszezer kommunista vett részt, s ha természetesen nem is szólalt fel mindenki, mégis mindenki részt vett a munkában. A beszámolót elfogadó, vagy éppenséggel nem elfogadó kézfednyúj- tás ugyanis mindenki esetében tükrözte az alap- szervezeti munkát értékelő állásifoglalást A taggyűlések végső mérlegét megvonni természetesen még korai lenne — s ez a felsőbb párt- szervek feladata — annyit azonban máris meg lehet fogalmazni, hogy megyénk kommunistái az elmúlt évekhez hasonlóan igen nagy felelősséggel, aktivitással, lelkiismeretességgel végezték munkájukat Egyértelműen hitet tettek pártunk politikája mellett, amellett a cselekvő politikai tevékenység mellett, amely az országban és megyénkben egyaránt igen nagy sikereket eredményezett az elmúlt negyedszázad során. A közel hétszáz alapszervezeti és összevont taggyűlésen a párttagok az országos politika mellett természetszerűleg szót ejtettek a saját kommunista közösségük munkájáról is. Felmérték, hogy a különböző párthatározatok — akár országos, akár helyi — végrehajtása során milyen eredményeket értek el, s melyek azok a területek, ahol az előrehaladás még nem eléggé erőteljes. Az elmúlt évekhez hasonlóan a kommunisták igen kritikusan fogalmazták meg a munka gyengeségeit Az üzemi, vállalati, szö- vetkezéti alapszervezetekben most is a gazdaságpolitikai irányító, ellenőrző tevékenységről esett a legtöbb szó, arról, hogy a kommunisták a mozgalmi munka eszközeivel miként tudták még hatékonyabbá tenni a termelést a gazdálkodást, miként tudták még jobban feltárni a mindenhol meglévő tartalékokat. S természetesen sző esett a személyes példamutatásról is, amelynek az eddigiekben is, de a jövőben is igen nagy a párton kívüli dolgozókra gyakorolt hatása. S a munkahely jellegéi tői függetlenül mindenhol terítékre kerültek a pártmunka belső kérdései, többek között a pártépítés, a fiatalokkal való törődés, a KISZ-al apszervezetekkel való kapcsolat, a tömeg- szervezetek pártirányítása, a munka rendszeressége, színvonala, az ellenőrzés jelentősége és gyakorisága, és lehetne bőven, sorolni tovább. A taggyűlések — az éves munka befejező állomásai — az idén is nagyban hozzájárultak a párttagság eszmei, politikai, cselekvési egységének erősödéséhez. Kaposi Levente Köztudomású, hogy szőkébb hazánk oktatásügyéinek tárgyi adottságai nem a legjobbak. A gondokat az is gyarapítja, hogy a gyermeklétszám folyvást nő. Épp ezért örvendetes az, hogy — mint Molnár Miklósné- tól, a megyei tanács tervosztályának helyettes vezetőjétől megtudtuk — megnyugtatóan javul a helyzet az 1982-es esztendőben. Néhány lényeges beruházás ebben az évben befejeződik. Pétervásárán — erre 6 milliót költenek — egy öt ven apróságot fogadó óvodát adnak át. Ugyanilyen intézményit vehetnek birtokba — szintén félszázan — Egerben az Epreskert úton. A bővítésre 2,5 milliót áldoznak. A hatvani kicsik is elégedettek lehetnek, mert költözhetnek a Balassi Bálint úti létesítménybe, Jövőre kétmillió köbméter meddőt, szenet szállít a Volán 4. számú Vállalat a Mátraalji Szénbányák meg. bízásából, A fuvarozónak ez a megrendelés mintegy 70 millió forint bevételt jelent, lehetőivé teszi a nagyteljesítményű járműveik telje, sebb kihasználását. Röviden ennyi a hír, s bár, milliókról van szó, a számok igazából nem is fejezik ki e megállapodás jelentőségét. Alapos előkészítés után hétfőn, délelőtt a Volán 4. számú Vállalat egri központjában találkoztak a szerződés aláírására a két vállalat vezetői: Győri Sándor, a Mátraalji Szénbányák igazgatója, Kálomista Imre, a Volán vállalat igazgatója és Fuglevich Rezső, az igazgató helyettese. Arról, hogy hogyan jutott egyezségre a két cég, a következőket hallottuk a vezetőktől: — A kapcsolatunk régi, hiszen fuvaroztunk már a Thorez-bánya nyitásakor — mondta Zombori József. — Több tucat autóbuszunk dolgozik most is a vállalatnál munkásjáratként. Az idén már egymillió köbméter föl. Az áruellátás összességében az év első 11 hónapjában kiegyensúlyozott volt, a kiskereskedelmi forgalom — összehasonlítható áron — csaknem 4 százalékkal volt magasabb, mint tavaly ilyenkor — állapítja meg a Belkereskedelmi Minisztérium gyorsjelentése. A legnagyobb mértékben a vegyes iparcikkek forgalma nőtt, az átlagot meghaladta a ruházati oikkek forgalma is, mérsékeltebben emelkedett az élelmiszerek és élvezeti cikkek értékesítése. ahová százan kaphatnak majd „belépőt”. Az építkezésre 14 millió forintot fordítanak. Gyöngyösön a Dél- Kálvária parton 78 millió forintból egy korszerű iskolát emelnek. Ebből 24 tantermet avatnak majd, a munkálatok többi részével majd később végeznek. Annak idején hírül adtuk, hogy a megyeszékhelyen, La jós városiban tizenhat tantermes oktatási intézményt nyitottak. Ehhez 1982-ben csatlakozik: majd a tornaterem és a többi előirásos helyiség. A szakemberek — előreláthatólag jó ütemben — haladnak majd az alábbi beruházások kivitelezése során, amelyeket 1983-iban adnak át: az egri ifjúsági ház, a már említett Dél- Kálvária parti építkezési mellett emelkedő szak mindet mozgattunk meg a Tho. reznél. Ez a mostani megbízás pedig újabb feladatokat jelent, bővítjük a vison- tai ideigienes kirendeltségünket, ide csoportosítjuk a nagyteljesítményű, 15 tonnás Tátra gépkocsikat. Körűibe, lül 35—40 ilyen teherautó dolgozik majd itt, a meglevők mellé jövőre újakat is vásárolunk. — Ismert, hogy a széntüzelésű erőművek termelését gyorsabban kell növelni a jövőben — vette át a szót Győri Sándor. — Ez a feladata a Gagairin Hőerőműnek is. Jövőre már 4,5 milliárd kilowattóra villamos energia előállítása a cél. s ehhez nekünk kell adni folyamatosan, egyenletes minőségű lignitet. A Thorez. külfejtésnek jövőre már 7,3 millió tonnára kell növelnie termelését, s ha hozzá számítjuk. hogy egy tonna szénnel hét köbméter meddőt is el kell szállítani, mindjárt látszik, mennyivel több a feladatunk. — A megyei Volán vállalat kifogástalanul dolgozott az idén, szervezettsége biz. Az év első 11 hónapjában 344,3 milliárd forintos forgalmat bonyolított le a kiskereskedelem. A ruházati cikkekből ez év második felére lényegesen javult a kínálat, néhány termékből azonban így sem sikerült minden igényt kielégíteni. Megnövekedett a kereslet a tartós fogyasztási oikkek iránt is, a vásárló többnyire meg is találta, amit keresett. Egyes híradástechnikai, háztartási készülékekből és vasárukból átmenetikásképző intézet (100 millió), a hatvani Bajcsy úti és a bélapátfalvi 8—8, a recski és a kiskörei 4—4 tantermes iskolák illetve bővítések. 1982-ben fognak hozzá a pélyi és a herédi 50 személyes óvodák alapozásához. Gyöngy össolymosön, Mát- raderecskén, Erdőtelken, Kálbam — a kompoltS részen — valamint Száhalmon 4 tantermes oktatási intézmények tető alá hozatalát kezdik meg a munkások. Ezekre — sorrendben — 9 5, 10, 9 és 8 milliót fizetnek: A fenti adatok is érzékeltetik a kétségtelen fejlődést, a többi már a pedagógusok ügybuzgalmán, hivatássze- retetén múlik, ezzel — mint az adatok is jelzik — nem lesz különösebb baj. tosíték arra, hogy eleget tesz a nagyobb megbízásnak. Poclain gyártmányú, úgynevezett. forgó felsővázas kotrógépeket vásároltunk, ezek mozggékonyabbak, termelékenyebbek a korábbinál. Három köbmétert markol föl egyszerre egy ilyen gép, két „kanállal” megtelik a teherautó. Ezek kiszolgálásához kerestünk fuvarozót és szerencsés megoldásnak tartom, hogy megyén belül találtunk partnert. Biztos vagyok ben. ne, hogy a jó üzlet mellett közösen a munkánk is eredményesebb lesz. A megyei Volán korábban Csehszlovákiában nagyberu. házásokon teljesített hasonló megbízásokat. Mindenképpen előnyösebbnek látszik azonban, hogy itt helyben dolgozzon együtt a bányavállalattal. A szerződés a jövő esztendőre szól. de várhatóan kiegészül' a VI. ötéves terv egészére szóló megállapodással. Érdemes a fuvarozónak is felkészülni erre a nagy munkára, hiszen a becsült szénvagyon a már feltárt mezőn legalább 100 évre elég... leg vagy huzamosabb ideig választéki hiányok voltak. A kifejezetten hiánycikként számontartoít termékek köre lényegesen csökkent. Építőanyagokból a kínálat meghaladta a keresletet. A fogyás ztásicikk-kereskedelem készletei november 30-án 7,8 milliárd forinttal voltak nagyobbak, mint egy évvel korábban, ezen belül a vegyes iparcikkek értéke 3,5 milliárd, a ruházati termékeké 3,2 milliárd, az élelmiszereké pedig 1,1 milliárd forinttal nőtt. Jó üilet, eredményesebb munka A Volán és a Mátraalji Szénbányák megállapodása A Belkereskedelmi Minisztérium gyorsmérlege Kiegyensúlyozott volt az áruellátás „Papríkakiszerelde" Üj módszerrel, fémtartályokban savanyítanak almapaprikát a ZÖLDÉRT egri hűtőházában, az idén nyolcvan tonnát. A ZÖLDÉRT saját „kiszerelő” üzemében előszűr válogatják a savanyúságot... ...majd gondos mérlegelés után ötliteres üvegekbe tölti a paprikát Somlyai Arpádné. Emellett — bolti árusításra — hordókba is csomagolnak savanyított almapaprikát (Fotó: Kőhidi Imre) Négy véros — 820 millió forint* Pinceveszély löszben és tufában Először csak két „testvér” volt — Pécs és Eger —, aztán kiderült, hogy unaka- itesitvérek' isi vannak: Szentendre és Szekszárd. Közös jellemzőjük, hogy mindenütt pinceveszéllyel küszködnek a helybeli tanácsok. Az életveszély, illetve az anyagi károk elhárítására évekkel ezelőtt úgynevezett tárcaközi bizottságot hozott létre a kormány, s ez a „pincebizottság” rendszeresen megvizsgálja: mennyiben térül és térült meg a föld mélyébe szánt pénz. Ezúttal Szeksizárdan ült össze az országos munkát koordináló bizottság, amely-_ nek: az egri helyzetről ár.’ Varga János tanácselnök és Fekete Mihály, a városi tanács mérnökgeológiai csoportjának vezetője számolt be az utóbbi években végzett munkáról. — Mi indokolta, hogy Szekszárdon rendezzék az idei konferenciát? — A miénkhez képest jóval kevesebb, mintegy 14 kilométer hosszú üreg- és pincerendszerre bukkantak ebben az alföldi városban. — mondta Fekete Mihály. A szakemberek arrafelé is hasonló gondokkal bajlódnak, mint mi, csupán a talaj beli különbségek mások: ott löszpincék vannak a belváros alatt, nálunk tufakőbe vájták az üregeket az elődeink. Az egri tapasztalatok azonban mindenütt értékesíthetők, ezért fogadták örömmel a tájékoztatónkat. Ebben egyébként beszámoltunk az itt végzett munkánkról is... — Az egri pincerendszer 130 kilométer hosszú, menynyi pénzt „nyelt" el ez az elmúlt öt évben? — Kereken 600 millió forintot — adta össze az 1976—1980 közötti költségvetés számadatait az egri pincék szakértő helyreállítója!. — Ebből a pénzből betömtünk több mint 23 kilométer hosszú veszélyes szakaszt, amely többnyire a belváros alatt, húzódott. Amit viszont megmentettünk raktárnak, pinceklubnak, különböző helyiségeknek, 10,7 kilométernyi. Januárban például kiutaljuk azokat a pincéket, amelyeket a megerősítés után a magánszemélyek igényeltek a Grónai út alatti részen. — Ezek a munkálatok jelentős összeget emésztettek fel eddig is. Mi várható a következő esztendőkben, jut-e elegendő pénz a pincékre? — A négy város összesen 820 millió forintot kap a VI. ötéves tervben. Ebből Egerben 380 milliót költhetünk a további megerősítésekre, mert főként ez a célunk. Az üregeket csak akkor tömjük be ugyanis, ha már végképp le kell mondanunk róluk. Amit lehet, hasznosítani szeretnénk, igénylők vannak, érdeklődött már a KÖJÁL, a Közúti Építő Vállalat, vagy például a KISZÖV is ... — Hol folytatódik a munka a város alatti üregekben, pincékben? — Mindenekelőtt a székesegyház alatti részen, aztán az Arnyékszalábm, a Rákóczi úton, a Dobó utcában, a Pori sétányi pincékben, végül pedig a Szép- asszony-völgy utcában, ahol még mindig komoly veszély fenyegeti a várost. Reméljük, a legközelebb rendezendő pincekonfer encián már arról számolhatunk be, hogy a minimálisra csökkent az alattomos, omlásveszélyes üregek száma városunkban ... (szilvás)