Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-24 / 301. szám
NÉPÚJSÁG 1981. december 24., csütörtök 1. Nyeső András Várhegyi Lászlóné Úr. Jenes Pái Czéknsány György A demokrácia hétköznapjai „Egy rendes gyárigazgató természetesen szem előtt tartja a munkások érdekeit, de elsőrendű gond. ja mégis a termelési terv megvalósítása. A feladatait jól ellátó szakszervezeti bizalmi mindent megtesz, hogy a gyár teljesítse a tervét, de ő mindenekelőtt a munkások helyzetével törődik. Ebből az együttműködésből alakul aztán az a helyes szemlélet és gyakorlat, ami gazdaságirányítási rendszerünk sajátossága miatt különösen fontos. Vagyis a szakszervezetek megfelelő módon bele tudnak szólni az ország és a vállalatok ügyeibe. A társadalmi munkamegosztásban a szakszervezetek tennivalói világosak: azokkal a feladatokkal kell foglalkozniuk, amelyek megfe. lelnek hivatásuknak, jogkörüknek. De ezekkel érdemben kell foglalkozniuk! Erélyesen szelektálni, kevesebb feladatot kitűzni, de azt alaposan és következetesen kell elvégezni." (A Magyar Szakszervezetek XXIV. kongresszusának írásos dokumentumaiból.) Demokrácia! Könyvek, tanulmányok százai, ezrei készültek róla. Mi most kizárólag az után érdeklődünk, hogy vajon milyen is a hétköznapok demokráciája. Akik kérdéseinkre válaszoltak: Czékmány György, az egri Finomsze- relvénygyár, Nyeső András, a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat, Várhegyi Lászlóné, az Egri Dohánygyár szakmunkása — valamennyien bizalmiak Is — és dr. Jenes Pál, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának titkára. Lapunkat Koós József képviselte. (Fotó: Perl Márton) Koós József NÉPÚJSÁG: — Napjainkban gyakran hallhatunk olyan véleményeket, megjegyzéseket az üzemekben, de a hivatalokban is, hogy az évről évre szigorúbb gazdasági, gazdálkodási körülmények, valamint az egyre feszesebbre „állított” szabályozórendszerek a demokrácia érvényesülése ellen hatnak. Mennyi ebben az igazság, a megérzés, a találgatás, vagy a puszta feltételezés? CZÉKMANY GYÖRGY: — Kérdi perec ki merem jelenteni, hogy gyárunkban ez nem így van. Az vitathatatlan, hogy a termelés és a gazdálkodás „játékszabályain” mindig húznak egyet, de szerintem ha a magasabb követelményeket cáfolhatatlan érvekkel és meggyőző emberi szavakkal tudják megértetni és elfogadtatni az emberekkel, akkor véleményem szerint ott a demokrácián, a munkások jogain nem eshet csorba. Sőt! Ez a harmónia akár erőt, hitet és lelkesedést is adhat az egyéni és a kollektív munkához egyaránt. VARHEGYI LÁSZLÓNÉ: — Nekem az a tapasztalatom, hogy a szocialista, vagy az üzemi demokrácia különböző fórumainak véleményére talán soha ennyire és ennyiszer nem tartottak igényt gyárunkban. S teszik ezt annak ellenére, hogy az Egri Dohánygyárban — nagyon kérem, ne vegyék szerénytelenségnek — eddig sem okozott különösebb gondot a követelmény növelése, amellyel végül is munkánk és életkörülményeink javulása is mindig velejárt. Ez utóbbit persze csak később érezzük és fogadjuk el köz- megelégedéssel. NYESŐ ANDRÁS: — Mindez nálunk, az építőiparban kiesé másképpen jelentkezik. Arról szó nincs, hogy bárki is tudatosan, szándékosan korlátozná a beosztottak demokratikus jogait, de arra viszont gyakran akad példa, hogy az úgynevezett alulról jött vélemények, javaslatok, kezdeményezések elhalványulva, vagy más értelemben kerülnek „feltálalásra” és fogadtatásra a középvezetés szintjén. Adódik ez munkánk jellegéből is. Vagyis időnként nemcsak egy felsőbb „parancs”, vagy utasítás, hanem egy .alsóbb” okos, bölcs javaslat is túl sokáig teszi meg az utat a címzettekig. Közben telik a drága idő, és az igazi eredmények természetessé, a gondok pedig megbocsáthatókká válnak. Meggyőződésem, hogy ahol a vezetés — mint például az egri kórház építésvezetőségén — megfelelően érzi a kapott, az elvállalt társadalmi és vállalati felelősségét, ott nemcsak a jutalomosztáskor drukkolnak ősz;ntén egymásért az. emberek, hanem a feladatok megvalósítása közben is. A kapott és a kivívott jogokat elsősorban csak hanyag, felelőtlen és rossz munkával lehet megkérdőjelezni. Ahol — sajnos erre is van nálunk bőven példa — az igényes munka, a közösség érdeke csak szólam, ott a demokrácia is csak előre gyártott elem. Azt hiszem, hog" a gazdasági .körülmények lehetnek könnyűek, vagy szigorúbbak, de a demokrácia érvényesülésében semmi esetre sem jelenthetnek egy szocialista társadalomban fékeket és legfőképpen tiltó táblákat a közösség érdekeivel szemben. DK. JENES FAL: — Tulajdonképpen nincs mit hozzátennem Nyeső András véleményéhez. Mert ebben az országban valóban egyetlen törvény, rendelet sincs, amely sértené a demokráciát, illetve annak fórumai hivatott működését. Szerintem is csak ott" félnek, panaszkodnak, vagy próbálnak kibújni alóla, ahol a vezetésnek nincs megfelelő taktikája és stratégiája a közös gondolkodás kialakítására, a jogos kritikák elfogadásához, a jó ötletek, a hasznos javaslatok felkarolásához és kamatoztatásához. NÉPÚJSÁG: — Az elvégzendő munkával, az anyagi és az erkölcsi javak elosztásával kapcsolatosan mibe kell és mibe nem muszáj beleszólnia a munkásnak? NYESŐ ANDRÁS: — Én rövidesen megkérdezem cégem illetékes vezetőitől, hogy vajon mi annak az oka, hogy építésvezetőségeink többsége az idén is nyereséggel dolgozott, a vállalatot viszont ismét szanálni kell? De legalább ennyire izgat és foglalkoztat az is, hogy éveken át márciusban és áprilisban egyebet sem csinálunk ebben az országban, csak a kitüntetett vállalatokat köszöntjük és ünnepeljük, ugyanakkor az országgyűlés legutóbbi ülésszakán a pénzügyminiszter ismét azt mondotta, hogy „hazánk népgazdasága deficittel zárta az 1981-es eszr tendőt”. Engem kimondottan zavarnak az olyan mondatok és kinyilatkoztatások is, hogy „összességében és általánosságban nem dolgoztunk rosz- 6zul”, A folytatás ugyanis majdnem mindig úgy hangzik, hogy „ebben és ebben is gyengébbek voltunk, és ezt is, ezt is jobban csinálhattuk volna”. Szerintem az érdemeket és a hibákat is egészen pontosan kellene megcímezni. De foglalkoztat az is, hogy vajon mikor lehet majd hetekig, hónapokig tartó pereskedések nélkül azoknak a munkakönyvét kiadni, akik hétfő reggel helyett csak délben kezdenek dolgozni, és pénteken már egy órakor nyakkendőt kötnek. Nemrég az egyik építkezésünk területén megszólítottam egy kollégát: „Mi van, öreg, miért nem dolgozol?” — kérdeztem tőle. És a válasz: „Mi közöd hozzá.” Ez engem felettébb idegesít, pedig én is munkás vagyok... eZÉKMANY GYÖRGY: — Én azt vallom: azért nem szükséges össznépi gyűlést tartani a gyárban, ha például egy szocialista, vagy egy tőkés megrendelés teljesítését vállalati, népgazdasági érdekek miatt egykét héttel, vagy hónappal előbbre kell hozni. Azért viszont igen, hogy ezt a munkát hogyan lehet a leggyorsabban és a leggazdaságosabban megvalósítani. Ez persze megint nem a munkás, hanem elsősorban a vezetés, a szakemberek dolga. Más kérdés az ön által is említett jó közérzet megítélése. Hadd mondjak erre egy példát. Vállalatunk az elsők között kezdte meg felkészülését az ötnapos munkahét bevezetésére. A lehetőségnek természetesen valamennyien örültünk, abban viszont mi, munkások vitába keveredtünk a gazdasági és politikai veze-' téssel, hogy a hét melyik napján dolgozzuk le például az ebédidőt és az egyéb üresjáratokat. Végül is mi, vagyis a munkások álláspontja valósul meg. A dolgozók többsége ugyanis úgy döntött: a hétfői műszakokat nyújtsuk meg. Becsületére legyen mondva vezetőinknek: eszükbe sem jutott, hogy presztízst csináljanak az ügyből, és elfogadták a kollektíva véleményét. VARHEGYI LASZLŐNÉ: — Két példát említek. Heteken, hónapokon keresztül hallottuk különböző című és rangú vezetőinktől, hogy ha például egy gép elromlik, akkor elsősorban nem a gép kezelőjét kell megbüntetni, vagy figyelmeztetni, hanem a hiba okát kell megszüntetni. A fentről kapott „szöveget” annyira megfogadtuk, illetve elfogadtuk, hogy ami. kor egy gép meghibásodott, már kívülről fújtuk: „a hiba okát kell megszüntetni”. A nagy gondolatok végül a gyakorlatban is találkoztak, és ha ma egy gépkezelő bejelenti, hogy miért nem tud dolgozni, akkor senkinek sem az jut elsősorban eszébe, hogy esetleg nem is akar. A másik: az ötnapos munkahét bevezetésével kapcsolatosan nálunk gyakorlatilag mindenkit megkérdeztek. Nos, végül is a közösség akarata érvényesült. Igaz, hogy a „közvélemény-kutatás” utáni különböző munkaértekezleteken már nem volt különösebb nagy aktivitás. A hozott döntésekben az érintett dolgozók többsége ugyanis találkozott a véleményével, javaslatával. Tehát nemcsak beleszóltunk, hanem el is döntöttük a megoldás módját. Ez persze egy kicsit a bőség zavarának is tekinthető, mert az az igazság, hogy a mi gyárunkban a szocialista, az üzemi demokrácia fórumain az esetek többségében eddig is érdemi vita, munka volt. DR. JENES FAL: — A példák egyértelműen azt bizonyítják: a közösség nevében szól emelni ma már korántsem számít különösebb kockázatvállalásnak. És ami ebben igazán jó, azt úgy tudnám röviden megfogalmazni, hogy a munkahelyek többségében immár nemcsak a jogaikkal vannak tisztában a munkások, a beosztottak, avagy a vezetők. És nemcsak azért, mert a jogokat és a kötelességeket törvények is szabályozzák. NÉPÚJSÁG: — A beleszólás lehetőségeinek érvei eléggé meggyőzőek. De végül is mi nem tartozik például a munkásra? eZÉKMANY GYÖRGY: — Például, hogy termékeinket hol és dollárért, vagy rubelért adjuk-e el? Persze számunkra ez sem közömbös, de ennek eldöntése a szakemberek feladata. NYESŐ ANDRÁS: — A lakásépítés tudomásom szerint egyetlen építőipari vállalatnak sem nyereséges. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy a lakásépítés egyben politika is. Ez vita tárgya sem lehet. Az persze nem rontja az „üzletet”, ha valamennyien egy nyelven beszélünk, és a tervezett lakásokat meg is építjük. Ez utóbbihoz, azt hiszem, elsősorban nem is mindig pénzre lenne csak szükségünk — mindezt nemcsak a mi vállalatunkra értem —, hanem megbízható programokra, a folyamatos munka tárgyi, technikai fel. tételeinek biztosítására. És nemcsak akkor, amikor X vagy Y elvtárs az ünnepélyes átadáson elvágja a díszszalagot. VARHEGYI LASZLŐNÉ: — Ma már a Magyarországon gyártott cigaretták dobozaira is ráírják, hogy „A dohányzás káro6 az egészségre”. Elfogadom, de a véleményem kikérése nélkül is örülök annak, hogy gyárunk újabbnál újabb termékeket állít elő. Már csak azért is, mert az Egri Dohánygyár majd ezer embernek biztosít kellemes, kulturált és biztos munkahelyet, vagyis kenyeret. Arról nem is szólva, hogy a magyar dohányipar igen tetemes összegekkel járul hozzá a nemzeti jövedelemhez. DR. JENES PÁL: — Már csak a munka társadalmi elosztásából is adódhatnak, illetve adódnak olyan szituációk, amikor közvetlenül nem kérdezik meg az esztergályost, a kőművest, a villanyszerelőt, vagy a segédmunkást egy-egy döntés meghozatala előtt. Például, hogy mit, vagy mennyit exportáljanak. De ez tulajdonképpen csak látszólag van így. Mert végül is a munkás minderről tud. Tudja, hogy miért dolgozik, máskülönben a legokosabb, a társadalmilag leghasznosabb célkitűzések is megvalósíthatatlanok, és enélkül vitát sem lehet nyitni azon, hogy a magasabb követelményeket, vagy az új, a váratlanul jött ajánlatot, vagy lehetőséget hogyan lehet okosan ég jól megvalósítani. NÉPÚJSÁG: — A gazdasági vezetők közül egyre többen hivatkoznak, panaszkodnak arra, hogy a gyors, rugalmas döntések egyik legnagyobb akadálya éppen az üzemi demokrácia. CZÉKMANY GYÖRGY: — Ahol a gazdasági és a politikai vezetés a beosztottak által is megfelelő szakmai és politikai ismeretekkel rendelkezik, és élvezi a munkáskollektívák bizalmát, ott a demokrácia nem akadálya a gyors ég bölcs döntéseknek. NYESŐ ANDRÁS: — Ahol a gazdasági és a politikai vezetés a beosztottak által is megfelelő szakmai és politikai ismeretekkel rendelkezik és élvezi a munkáskollektívák bizalmát, ott a demokrácia nem lehet akadálya a gyors és okos döntéseknek — csak ugyanezt tudom mondani. VARHEGYI LASZLÚNÉ: — Nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni. Csatlakozom az előttem „felszólalóhoz”. DR. JENES PÁL: — Tulajdonképpen nekem is ez a véleményem. Rendkívül sok függ a vezetés egységétől, valamint attól, hogy milyen a kapcsolat munkatársakkal, beosztottjaikkal, a munkásokkal. Ha kölcsönös a bizalom, akkor legfeljebb csak tévedhetnek. NÉPÚJSÁG: — A demokrácia írott és íratlan szabályai nemcsak a jogokat, hanem a kötelességeket is megfogalmazzák. Önök a maguk munkahelyén hogyan tudnának értékesebben dolgozni? Mert végül is jelenünk és jövőnk egyik legdöntőbb tényezője a munkánk értéke és színvonala volt és lesz is... CZÉKMANY GYÖRGY: — Ha még jobb körülmények között dolgozhatunk, és ha még jobban megbecsülik a munkánkat. Egyaránt értve ezalatt az anyagi és erkölcsi megbecsülést is. VARHEGYI LASZLŐNÉ: — Tisztes emberi szavakért, és természetesen a nagyobb anyagiakért mindenki szívesen vállalja nemcsak a jobb, hanem a több munkát is. NYESŐ ANDRÁS: — A magasabb követelményeket ne általánosságban és összességében fogalmazzák meg, hanem konkrétan, névre szólóan. Természetesen ugyanilyen legyen a számonkérés, és az elismerés is. NÉPÚJSÁG: — Egyetért-e a fentiekkel dr. Jenes Pál, az SZMT titkára? — Maradéktalanul! Legfeljebb annyival egészíteném ki, hogy ne csak a jó munkát becsüljük megkülönböztetetten, a hanyagot pedig szigorúbban, hanem ideje lenne az elmulasztott lehetőségekkel okozott károkat is végre összesíteni és szá- monkérni. Örömmel hallgat, tam a vitát, a véleményeket, amelyekből nemcsak az eredményeinkből kaptunk egy csokomyi ízelítőt, hanem a közös tennivalókból is. NÉPÚJSÁG: — Mindannyiuknak köszönjük ezt a beszélgetést.
