Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-28 / 253. szám

Zenei világnap *81 Egy egri hangversenyről — moílban Az egri tanárképző főis­kola dísztermében rendez­ték meg a zenei világnap tiszteletére az egri amatőr együttesek azt a hangver­senyt, amelyen vendégként a székesfehérvári építők „Al­ba Regia” vegyeskórusa is fellépett. Az est évadnyitó seregszemlének is felfogható, hiszen az Egerben műkö­dő énekkarok — a főiskola női kara kivételével —mind felléptek, és vezényelt min­den karvezető és karmester, aki jelentősen közrehat a vá­ros és a megye zenei életé­ben. A Megyei Művelődési -Központ kamara vegyeskó­rusa Hassler Gogliandáját, Kodály Ádventi énekét és Schumann Cigányéletét adta elő, Tar Lőrinc kamagyi közreműködésével. Zongorán kísért Marik Erzsébet. Ez a kamrakórus ritkán lép fel. Két év előtti önálló estjét még ma is emlékezetünkben tartjuk. Most is a három egymástól lényegesen eltérő témájú és hangulatú darab­ban a részletek alapos ki­dolgozásával és elemzésével hatott ez az együttes. A tanárképző főiskola ve­gyes kamarakórusát Szepe­si Györgyné vezényelte. Az érzelmileg is egységes mű­Bács-Kiskun, Csongrád, Szolnok és Veszprém me­gyében már fényképezik, fel­mérik a történelmi emlék­helyeket, s az év végéig az ország valamennyi megyéjé­ből — így Heves megyéből is megérkeznek az adatok a „Magyarországi történelmi emlékhelyek 1832—1962” cí­mű országos kataszter össze­állításához. A Magyar Mun­kásmozgalmi Múzeum irá­nyítja és fogja össze az új- és legújabb kori muzeológia VI. ötéves tervidőszakának egyik fő munkáját, történel­Petter levele A fényképészek mindig a közelükben voltak. De Ro­berto olyan nyugodt és ked­ves volt, hogy ez alkalom­mal nem kezdett ki velük. És ezután készítették azt a híres-hírhedt fényképet, amely a „Life” magazinban jelent meg: mi ketten, kéz a kéziben Amalfi partjainál. Bejárta az egész világot, és megmutatta, milyen csapo­dét asszony vagyok én... Amaifiban felismertem, hogy eljött az a pillanat, amikor Petterrel szemben abszolúte becsületesnek kell lennem. Több próbálkozás után ezt íiltam neki: „Nehéz lesz elolvasnod ezt a levelet, nekem pedig nehéz megír­nom. De azt hiszem, ez az egyetlen megoldás. Szívesen elmagyaráznék neked min­dent elejétől fogva, de úgyis eleget tudsz. A bocsánatodat szeretném kérni, de ez olyan értelmetlennek tűnik. Ez nem egyedül az én hibám, és te hogyan tudnál megbocsátani, ha én Róberténál akarok ma­radni? Nem akartam szerelmes lenni, és végleg Olaszország­ban maradni. A terveink és álmaink után — te tudod, hogy ez az igazság. De mit tehetek? Min változtathat­nék? Magad vetted észre Hollywoodban, hogyan nő a vonzalmam Roberto iránt, sorból Donáti Hej, fel tánc­ra! című darabját emelnénk ki, amelyben a jó kedély, a vidámság és az életszeretet finomabb árnyalatai „ érvé­nyesültek. Az Építők Heves megyei Kórusa már összetettebb ösz- szeállítással jelentkezett. Pre- torius művétől Farkas Fe­renc Vallon-szerenádja és Hajnal-nótáján át Johnson Néger spirituáléjáig ívelt műsoruk, hogy közben — a legértékesebb teljesítmény­ként — felhangozzék Mozart Négy noctume-je, Marik Er­zsébet zongorakíséretével. A Johnson-kórus igazi feszti- válszám, ismételni is kellett. Itt Szabó Dénes szólóénekét kell megemlítenünk. A két karnagy, Ocskay György és dr. Valentin Kálmán művé­szeti „váltógazdasága” jót tesz ennek az egyre izmoso­dó együttesnek. A két egyé­niség más-más érzelmi és szenvedélyi alapállásból kö­zelíti meg a zenét. Az Alba Regia kórus ven­dégszereplése az egri közön­ség számára új színt hozott. Igen igényes programmal je­lentek meg Egerben. Palest- rina, Bartók, Kodály, Scan- delli, Szerványszky, Birtalan József, Durkó Zsolt, Karai József voltak a szerzők. Ez mi emlékhelyeink központi nyilvántartását. Ezt a fel­adatot a Tudományszerve­zési és Informatikai Intézet is kiemelt témaként kezeli. A kataszter az 1832 és 1962 közötti időszak haladó tár­sadalmi-politikai irányzatai­val, mozgalmaival, harcai­val, ezek jelentős eseményei­vel és résztvevőivel — sze­mélyekkel, szervezetekkel, intézményekkel — kapcsola­tos emlékhelyek és emlék­művek fényképét, történelmi, topográfiai, művészeti, mű­szaki, bibliográfiai, valamint mennyire hasonlítunk egy­másra, hogy ugyanazok a vágyaink ugyanarról a műn- káról, ugyanazok az elkép­zeléseink az életről. Azt gon­doltam, le tudom győzni az iránta érzett vonzalmamat, ha látom a saját környeze­tében, mely annyira más, mint az enyém. De pont az ellenkezője történt. Petter, tudom, hogy ez a levél bombaként hat rád, Piára, a jövönkre, a múl­tunkra, amelyben te olyan önfeláldozó és segítőkész vol­tál. És most egyedül állsz a romokon, és én sem segíthe­tek neked.” Attól a perctől kezdve, hogy elértük Stromibolit, és elkezdtük a forgatást, a mun­katársak észrevették, hogy Roberto és én több időt töl­tünk együtt, mint amennyi szükséges. Utána megérkez­tek az újságírók, elkezdték a nyomozásit, minden lehetsé­ges emberrel beszéltek, meg. számolták a fürdőszobámban a fogkeféket. És hol aludt Roberto? És hol a testvére? Egyedül voltam a hálószo­bámban? Először csak az olasz újságírók jöttek, az­után a kollégáik is a világ minden tájáról. És ezután kaptam meg Petter levelét. Megvan róla győződve, hogy nem gondol­kodtam a következménye­ken, végül is Rossellini há­zas ember, katolikus ország­a névsor önmagában is ar­ra utal, hogy ez az együttes tudatosan keresi azt a szfé­rát, ahol stílusban és mon­danivalóban kibontakozhat. Hogy mennyi minden mú­lik egy jó karnagy, egy ta­pasztalattal rendelkező ve­zető személyében, azt az Al­iba Regia is tanulságosan bi­zonyítja. Kneif el Ferenc mes­terien összefogta a szólamo­kat és az évtizedek által megalapozott szaktudás és tapasztalat birtokában az ap­ró részletfinomságokra is rá­irányította énekesei figyel­mét. Itthoni műsoruk alapján fesztiválkórusok lettek, dip­lomával. A műsor második részé­ben az Egri Szimfonikus Ze­nekar játszott. Beethoven Egmont nyitányát és F-dúr románcát Farkas István ve­zényelte. A románc hegedű­szólóját Radnótai Tibor ját­szotta. Az Egri Szimfónikus Zenekar az utóbbi időben ritkán jelentkezik önálló hangversennyel, ezzel keve­sebb lehetőséget is szerez szólistáinak az élő zene hí­veinek toborzásához. E fel­lépésük is, a siker bizonyít­ja, nem ártana többször kö­zönség elé állniuk. Marik Erzsébet Liszt XV. fenntartási adatait tartal­mazza majd. Jelenleg az adatoknak kö­rülbelül nyolcvan százaléka már a múzeum birtokában van. Nagy részük a Magyar Partizán Szövetség 1978-ban végzett felméréséből szárma­zik, és — korábbi helytörté­neti gyűjtéseikből merítve segítettek, és segítenek a Hazafias Népfront megyei szervei is. Az országos felmérés már csak azért is indokolt, mert — az adatok feldolgozása után — az eddig szétszórt, bán él, és én Anna Magna- nit csak mint Roberto szere, tője válthatnám fel. Rossel­lini semmilyen új házassá­gát nem ismernék el Olasz­országban. Azokban az évek. ben, amíg házasok voltunk, ő mindig azon volt, hogy ne­kem segítsen, levegye a vál- lamról a felelősséget és a terheket. „Nincs olyan férfi, aki több szabadságot adott volna a feleségének, akit sze­ret, mint én neked.” Sírtam, amikor elolvastam Petter le­velét. * Csak egy életünk van... 1949 áprilisában megkap­tam az amerikai filmszövet- ség — ez a cenzúraintézmény egy fajtája — igazgatójának a levelét: „...ezekben a na­pokban az amerikai újságok sokat írnak arról, hogy ön el akar válni a férjétől, elhagy, ja a lányát és Roberto Ros- sellinihez akar feleségül menni. Nem szükséges mon­danom önnek, hogy ezek a hírek nagyon megrázzák azt a számtalanul sok honfitár­sunkat, akik önt a „filmvá­szon First Lady-jének” tart­ják — művészileg és embe­rileg is. Az ön terveiről min­denfelől csak a megdöbbe­nés kinyilvánítását hallom. Ilyen módon nemcsak a filmjének árt, hanem köny- nyen szétzúzhatja filmszíné­szi karrierjét is. A szituáció közben olyan komoly lett, hogy azt kell tanácsolnom önnek, amilyen gyorsan csak lehet, cáfolja meg ezeket a híreket, hogy ezek nem felelnek meg a va­lóságnak, egyáltalán nem gondol arra, hogy elhagyja a gyermekét, vagy elváljon a férjétől, és nincs szándéká­ban bárki máshoz feleségül menni.” Cortina d’Ámpezzóból is jött egy levél Hemingwayrtől: „Figyelj ide, lányom, most beszédet tartok neked. Csak rapszódiáját játszotta:. ör­vendetesnek tartjuk, hogy a fiatal művészegyéniség évek óta, kitartó szorgalom­mal kutatja önmaga számá­ra is azt a megközelítést, amellyel a legtisztábban le­het megszólalni. Talán az előadás belső ökonómiája gondolkodtat el bennünket, az a dinamizmus, amely még mindig nem találta meg az igazi mértéket Marik Erzsé­betnél. A műsor zárószámaként Beethoven Kórus-fantáziája hangzott fel. Itt az Egri Szimfonikus Zenekart és az egyesített énekkarokat Ocs­kay György vezényelte, a zongoraszólamot Kalmár Gyula játszotta. A műnek elementáris hatását érzékel­tette ez az előadás is, ahol Ocskay György karvezető képességei jelesre vizsgáztak. Kalmár Gyula keveset mu­tatkozik a közönség előtt. Fegyelmezett és átgondolt játékával, a szenvedélyeket visszafogottan és mégis hi­telesen szólaltaja meg. A műsorközlő feladatát Jónás Zoltán látta el, aki a seregszemle nyitányaként Kassák Beethoven című ver­sét is elmondotta. helyi kiadványokat összegző, egységes központi nyilván­tartás szolgálja majd az ál­talános nemzeti történelmi kutatásokat. Az eddigi ta­pasztalatok szerint a katasz­terben nyolc-tízezer emlék­hely kerül be, köztük olya­nok is, ahol még nem he­lyeztek el emlékművet, em­léktáblát. A megyei kutató­munka eredményeként egyéb: ként eddig ismeretlen mun­kásmozgalmi harcosok tevé­kenységét is regisztrálták, s már eddig több száz, lexi­konban' eddig elő nem for­dult, ám az antitasiszta moz­galomban komoly szerepet játszó személy adataival gazdagodott a múzeum. egy életünk van, mint aho­gyan ezt már elmagyaráz­tam neked. Te egy nagy szí­nésznő vagy. A nagy szí­nésznők mindig nehézségek közé kerülnek — előbb vagy utóbb. Ha nem, szart se ér­nek.” „Új beszéd: Ne aggódj. Az nem segít.” „Vége a beszédnek! Lá­nyom, legyél derék, jó lány, és gondolj arra, hogy van két embered — nem is olyan messze —, Mary és én, akik szeretnek téged és melletted állnak. Gondolj arra, hogy mindenkinek megbocsáttat­nak a vétkei... Ha valóban szereted Robertót, mondd meg neki, hogy mi szeretjük őt, és jobb lesz neki, ha jó fiú lesz hozzád, vagy Mister Papa egy reggel megöli őt, ha lesz egy szabad reggele. Ernest.” Ez maga volt a pokol. Annyit sírtam, hogy már azt hittem, nincs több könnyem. Az volt a véleményem, hogy igazuk van az újságoknak. Cserbenhagytam a férjemet, a gyermekemet. Borzalmas asszony vagyok. De ezt nem akartam. Írtam egy levelet Pettemek, hogy megmond­jam neki, nem akarom az orránál fogva vezetni, nem akarok visszatérni hozzá. Az lenne a legjobb, ha elvál­nánk. Beszéltünk telefonon, táviratot váltottunk, majd Petter eljött Olaszországba, hogy beszéljen velem. Végül Messinában beszéltünk meg találkozót. De nem volt értelmes do­log Petterrel egy messinai szállodában találkozni. Köz­te és Roberto között azon­nal nyílt ellenségeskedés kezdődött. Ha Róbertéval beszéltem, Petter szólt köz­be. Ha Petterrel beszéltem, Roberto avatkozott bele. Olyan borzalmas volt, hogy még mindig nem tudok jól visszaemlékezni rá. Majd­nem mindent elfelejtettem. Következik: Válás Pettertől A Guérnica, Picasso főműve állt Zoltán Pé­ter művészettörténeti so­rozatának középpontjában. A séta az Örömök kertjében ezúttal azon­ban módot nyújtott arra is, hogy Mensáros Lász- l ó segítségével betekintést nyújtson egy nagy művész anatómiájába. De mi történt Guernicá­ban? 1937. április 26-án a német Condor-légió repülő­gépei Franco parancsára megtámadták a baszkok ősi városát, azt a várost, amely távol esett a háború arcvo­nalától. A repülőgépek a ko­rai délutáni órákban érkez- keztek a város fölé, abban az időben, amikor a városka lakói bevásárlásaikat vé­gezték. ötszáz kilós bombá­kat és 3000 robbanó töltetet szórtak az utcákra és házakra, a me­zőkre menekült embereket pedig, akik még élve marad­tak, a vadászgépek halomra géppuskázták. Néhány óra alatt füstölgő, élettelen rom­halmazzá vált a virágzó vá­ros. Hétezer lakójából meg­halt 1654, megsebesült csak­nem ezer. A második világ­háború rémtetteihez viszo­nyítva, Hirosima, Nagasza- ki, London, Drezda után a kétezernél több áldozat, százezrekhez képest ez cse­kély, de minden emberélet értelmetlen kioltása bűn. Ez volt az első hidegvérű, mód­szeres támadás a polgári la­kosság ellen, az embertelen­ség és barbárság soha nem látott megnyilvánulása, a sötétség és gonoszság győzel­me a világosság fölött. Picasso ekkora Prado igaz­gatója volt és a köztársasági kormány azzal bízta meg, hogy az 1937-es párizsi vi­lágkiállítás spanyol pavi­lonja számára olyan képet készítsen, ami kifejezi Spa­nyolországot. Guernicát vá­lasztotta. A kiállítás szem­lélői nem tudhatták, hogy néhány óv múlva hasonló sorra jut Európa, de azt megérezték, hogy ez a fe­kete-fehér-szürke színben tartott hatalmas vászon (22 négyzetméter) monumentá­lis felkiáltójel, tiltakozás a barbárság ellen, egy művé­szi magatartás jelképe, ö így magyarázta: „A festő politikai lény is, aki tudja azt, ami a világban törté­nik, legyen az felháborító, keserű vagy édes, még ak­kor isi, ha nem tud segíte­ni. Hogyan lehetne nem ér­deklődni más népek iránt és visszavonulni a közöm­bösség elefántcsonttomyába? Nem, a festmény nem belső dekoráció, a festmény, ha kell, háborús eszköz, táma­dó és védő fegyver az ellen­séggel szemben. Mindegyik­nél hatásosabb fegyver, egy hatalmas, lelkiismeretet éb­resztő, megdöbbentő felki­áltójel”. Nem látta a romba dőlt várost, de az első vázlatokat már május elsején elkészí­tette. Ezek voltak a haldok­ló ló, a bika, a lámpát tartó asszony alakja. Bizonyos, hogy a pusztulás képét a re­neszánsz és a realizmus fes­tőd másként ábrázolták vol­na, de Picasso bármennyire is tisztelte nagy elődeit, nem azt ábrázolja, amit lát, hanem azokat az érzelme­ket, gondolatokat, amelyeket a látvány vagy annak híre ébreszt benne. Egy vallomá­sában mondta: „Amikor egyedül maradok, nincs hoz­zá bátorságom, hogy a szó régi és igazi értelmében mű­vésznek tekintsem magam. Gietti, Tiziano, Rembrandt, Goya voltak az igazi, halha­tatlan művészek”. De kora szeszélyeit, szellemét csak ő értette igazán. Műved megtalálhatók a vi­lág nagy múzeumaiban, jó szdmatú műgyűjtők és keres­kedők tulajdonában, családi otthonokban, kápolnák fa­lán. Békegalambját ismeri az egész világ. Néhány szemléletes mon­dat elegendő volt a iközis- ismert mű bemutatására. Kitűnő volt a magyarázat a kerék feltalálásáról: a kerék sem hasonlít a lábhoz, még­is mozog, terheket cipel, akár az ember. Mégis volt néhány hiány­érzetem, Valóban eljátszott mindennel, ami keze ügyé­be került. Ha talált valahol egy kiibogozhatatlannak tű­nő spárga gubancot, biztos, hogy abból szobrot fabrikált. Így játszott a papírral, vá­szonnal, festékkel, bronzzal, csövekkel, de írt verseket és egy drámát is. (A vágy, amelynek elkapják a tor­kát). Megért volna néhány mondatot, hiszen barátai — Sa n re, Simone de Beauvodr, Camus — be is mutatták Párizs egy vigasztalan kor­szakában, 1944-ben. Fontos szerepet játszott életében — épp a Guernica megalkotása idején — Dora Maar. Picas­so több mint 50 vázlatot készített a képhez s hogy ezek megmaradtak, neki kö­szönhető. A műalkotások soha nem légüres térben születnek, s az alkotás lázá­ban bármennyire is magára marad a művész, emberek között éL Az értő Dora Maar kedves volt számára. Ebergényi Tibor Bormúzeum Badacsonyban Badacsonyban a bazaltsziklák szomszédságában a Badacsonyi Állami Gazdaság bormúzeumot rendezett be. Használati tár­gyak, eredeti dokumentumok, fényképek és grafikonok ad­nak szinte teljes képet a bortermelés 2000 évéről, a történél, ml borvidék múltjáról (MTI fotó — Vida András felv. — KS) Farkas András Magyarországi történelmi emlékhelyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom